sablonmentes

Az ék kék, a fű zöld, a kisgyerek meg válogatós...vagy mégsem?! Valószínűleg a legtöbbünk számára ismerős jelenetek a csak a tésztát, krumplit elfogadó 2-3-4 éves, az asztal körüli csatározások a dackorszakossal. Pedig a jó hír, hogy ez egyáltalán nem törvényszerű, és számos dolgot tehetünk a helyzet megelőzésére és megfelelő kezelésére is, hogy aztán új ételeket felfedezni kaland, közösen leülni az asztalhoz és együtt enni pedig hatalmas élmény legyen az egész családnak. Ehhez gyűjtöttem össze 10+1 tudomány és a gyakorlat által is igazolt tippet, gondolatot, amelyek segíthetnek ebben mindenkinek...ahogy segítettek nekünk is, hogy a 2,5 éves fiunk egy igazi bátor kis gasztrofelfedező legyen.

A 2,5 éves fiunk egy napi átlagos étkezése

Kezdjük az elején: miért is lehetnek válogatósak a kisgyerekek?

A neofóbia (új ételektől való félelem) általában 1,5-2 éves kor körül jelentkezik, amelynek hátterét illetően számos teória létezik. Egyes nézőpontok szerint evolúciós oka van, hiszen ilyentájt kezdenek a gyerek elkezdeni járni, az új ételektől (azaz – és ez fontos! – az olyan ételektől, amelyeket előtte nem kínált az anya/gondozó) való viszolygás pedig segít megelőzni azt, hogy esetleg valami mérgező ételt kóstoljon meg a nagy önállósodásban a gyermek. És mivel evolúciósan a totyogók a növényeket tudják legkönnyebben megszerezni, így emiatt alakulhat ki ezekkel szemben erős ellenállás.

Ugyanígy pszichológiai okok is megbújhatnak a háttérben – ekkor kezdődik a dackorszak, amikor a gyerekek önállósodni kezdenek, és „akarnak az akarásért” – vagy éppen nem akarnak. Emiatt is tartják a franciák is a neofóbiát elsődlegesen egy pszichológiai állapotnak, és szerintük ez az egész sokkal inkább a határok feszegetéséről szól (és nem arról, hogy nem szeretik az adott ételt). Ezek mellett persze egészségügyi okok, szenzoros integrációs zavar is megbújhat a háttérben bizonyos esetekben.

Arról nem is beszélve, hogy sajnos a mai hazai hozzátáplálási ajánlások és környezeti minták sem segítik elő itthon azt, hogy az új ízekre nyitott kisgyerekeket tudjunk nevelni (gondoljunk csak a teljesen anakronisztikus 3-4 napos bevezetési szabályra, az elhúzódó pürésítésre, etetésre, nem ideális családi étkezési szokásokra). Ezeket külföldön szerencsére már kezdik felváltani az előre mutató gyermektáplálási ajánlások.

Lehetne élmény is a közös étkezés

Ugyanakkor jó tudni, hogy egyrészt a válogatósság nem kötelező tartozéka a gyerekeknek (francia vizsgálatok eredménye szerint sok gyerekben – kb. minden negyedikben – egész kis mértékű a neofóbia vagy egyáltalán nem is fedezhető fel) – és ezt számos valós példában látom, kezdve a fiunkkal, aki hiába van a dackorszak közepén, és hiába a kedvenc mondata a „nem akarom”, ebből az egészből a legkevesebbet az asztal körül érezzük. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindent megeszik (azaz érdemes lenne egyébként a "jó" és "rossz evő" gyerek fogalmát is sokszor átgondolni magunkban), de azt igen, hogy ezt minden fél ügyesen tudja kezelni, hogy nincsenek csatározások az asztal körül, hogy egy élvezet vele együtt enni akár itthon, akár utazás alatt (legutóbb Costa Ricában) vagy vendégségben. Jelenti azt is, hogy a családi ételek repertoárja nemhogy nem szűkült be a tésztára és a kakaóscsigára, de szinte minden nap készül valami újdonság, mert ez mindenkinek örömet okoz. Jelenti azt is, hogy azt mondja, hogy nem szeretem a halat, aztán amikor ráhagyjuk és eszünk tovább, akkor 5 perc múlva elkunyerálja a miénket is. Jelenti azt is, hogy az ajándékba kapott csokit kéri – és megkapja, a főétkezés mellé. És jelenti azt is, hogy ezen tudatosan dolgoztunk nagyon sokat – ehhez nyilván helyzeti előnyöm van a munkámból kifolyólag, azonban éppen ezért szeretnék minél többet írni erről, hogy minél több család tapasztalhassa meg azt, hogy akár egy 1-2-3 éves kisgyerekkel is mekkora élmény lehet a közös étkezés, új ételek felfedezése.

Másrészt pedig jó tudni azt is, hogy ha válogatósabbá is válik a gyermekünk, akkor ez egy átmeneti (és életkorból fakadóan egy bizonyos mértékig természetes, normális) állapot lehet – feltéve, ha jól kezeljük a helyzetet, egyébként pedig sajnos valóban állandó személyiségjeggyé is válhat, ha belecsúszunk a játszmákba, hatalmi harcokba. Ezért sem mindegy, hogy milyen alapokat fektetünk le a hozzátáplálás hónapjaiban, és hogy aztán hogyan reagálunk a különböző helyzetekben.

Na, de hogy mire érdemes figyelni a tudomány szerint, és hogy ezt hogyan lehet átültetni a gyakorlatba? 10+1 pontban igyekeztem összegyűjteni mindent, ami nekünk és még sok-sok családnak segített.

1. A jó evő gyerek a jó evő szülővel kezdődik

G. Jung, századunk egyik legjelentősebb pszichiátere írt arról, hogy ez a század valami kétségbeesett elszánással vetette magát a nevelésre – önnevelés helyett. Mert ez könnyebb. Gyerekeinkből akarunk ’személyiséget’ nevelni – anélkül, hogy mi magunk felnevelődtünk volna. Neveletlen felnőttek – erőszakoskodva neveljük gyerekeinket.” - Dr. Vekerdy Tamás tanár úr

Azt gondolom, hogy a fenti idézet abszolút megállja a helyét a "jó evő" gyerek "nevelésével" kapcsolatosan is. Úgy szeretnénk, hogy mindenevő és az új ízekre, ételekre nyitott legyen a gyerekünk, hogy közben a mi kapcsolatunk az ételekkel és az étkezéssel sokszor távolról sem mondható egészségesnek...sokszor még akkor sem, amikor annak hisszük. Ilyen az, amikor random kizárunk tápanyag-vagy ételcsoportokat (szénhidrátokat, zsírokat, glutént, tejtermékeket, stb.), amikor az egészségesnek gondolt étkezés fetisizálódik és mindenek felett áll (vagy a másik véglet: semennyire sem törődünk azzal, mi, hogyan és mikor kerül a szervezetünkbe) amikor ételeket vagy étkezéseket bélyegzünk meg (a csoki rossz, csalónap, bűnözés), amikor mást eszünk, mint a gyerek (csak nem élhet a gyerek is csirkerizsen/abonetten), amikor egy nyűg az egész, amikor elbújúnk a kamrába csokit enni, amikor a gyerek étkezésével vagyunk éjjel-nappal elfoglalva - ahelyett, hogy a sajátunkkal foglalkoznánk.

Az erőszakoskodva nevelés is egy találó megfogalmazás, hiszen ennek számíthat akár a (mennyiségi) evés erőltetése, a tukmálás, a zsarolás, trükközés...minél többet foglalkozunk azzal, hogy mit (nem) eszik a gyerek, minél több trükköt vetünk be, a helyzet általában egyre rosszabb lesz. Pedig a megoldás egyszerű (ugyanakkor nem könnyű): tegyük rendbe a saját viszonyunkat az ételekkel, élvezzük az ételeket, legyenek a családi étkezések a nap fénypontjai, ahol mindenki jól érzi magát. Mert ha ezt látja a gyerek, akkor - ahogy eddig is sokszor írtam - semmi szükség nincs arra, hogy "jó evő" gyereket "neveljünk"; azzá fog válni, ha hagyjuk és mi magunk jó példát mutatunk.

2. A várandósság és a szoptatás alatti életmód

Kutatások szerint az édesanya által várandósan és a szoptatás alatt fogyasztott élelmiszerek nemcsak az epigenetikán fejtik ki a hatásukat (pl. a magzat szénhidrátanyagcseréjére, elhízásra való hajlam, stb.), hanem a későbbi ízlést is befolyásolják. Ezért rendkívül fontos, hogy ezekben a hónapokban felejtsük el, hogy kettő helyett kellene enni, vagy hogy a cukortól meg a csokitól lesz sok tejünk. Ehelyett ilyenkor még jobban figyeljünk a változatos és egészséges táplálkozásra. Arról nem is beszélve, hogy higgyük el, kisbaba mellett életmódot váltani…lehetséges, csak éppen sokkal egyszerűbb, ha már úgy vágunk bele a várandósságba és az anyaságba, hogy a mozgás, főzés, tudatos étkezés a mindennapjaink része. Az első félév nagyon gyorsan el fog repülni, és már ott találjuk magunkat, hogy a gyermekünk becsatlakozhatna a családi étkezésekbe – ehhez pedig ugye szintén nem árt, ha azok olyanok, hogy abból egy 6-7-8 hónapos babának is bátran adhatunk. Legkésőbb pedig 1 éves korra a kicsik ideális esetben az összes családi étkezésbe becsatlakoznak, így nem mindegy, hogy mit látnak tőlünk.

3. Az első falatok

Hat hónapos korig az anyatej ésvagy tápszer fedezi a csecsemők minden szükségletét. Ezután érnek meg rá, hogy találkozzanak az első falatokkal, ami hatalmas lépés mind a babának, mind pedig a szülőknek!  Nagyon nem mindegy, hogy ezek a találkozások hogyan sikerülnek, és hogy a hozzátáplálás első hetei, hónapjai hogyan telnek. Külföldön mind több ajánlás támogatja ezt az időszakot és szeretné mind kevésbé stresszessé tenni a szülők számára, így sok országban végre kezdik elfelejteni a felesleges táblázatokat, 3-4 napos bevezetési szabályt, pürésítés és kanállal történő külön etetést is, és javasolják, hogy a baba a kezdetektől a családi étkezésekbe kapcsolódjon be (amennyiben a család egészséges étkezik) és hagyják bátran önállóan enni. Ez a megközelítés sok felesleges stresszt levesz a szülők válláról, és így egy élvezetes és izgalmas időszak lesz mindenki számára.

4. SDT, azaz a pszichológiai szükségletek támogatása

Nemcsak az számít, hogy milyen ételekkel találkozik a baba a hozzátáplálás első hónapjaiban, hanem az is, hogy hogyan, azaz hogy mennyire hagyjuk és bátorítjuk például a képességei kibontakoztatásában (vagy vesszük el tőle ennek lehetőségét pl. az etetéssel). Már kutatások is foglalkoznak az SDT és a gyermektáplálás kapcsolatával. Az SDT (Self Determination Theory), azaz öndeterminációs elmélet az univerzális emberi szükségleteket veszi alapul, azazhogy 3 velünkszületett pszichológiai szükségletünk van:

• kompetencia
• autonómia
• kötődés

Tehát az embernek veleszületett, belső motivációja az, hogy önálló legyen, hogy önmagát irányítsa, és hogy kapcsolatban legyen másokkal. Kell-e magyarázni a BLW-vel való összefüggést? Hiszen a BLW pont ebben támogatja a babát az önálló étkezéssel (kompetencia), a szabad étel-és mennyiségválasztással (önirányítás, autonómia) és azzal, hogy a kezdetektől a családi közös étkezésekbe vonja be, nem külön etetve (kapcsolat, kötődés). Persze ez elérhető pürézéssel is, csak általában az etetéssel, pürézéssel, méricskeléssel könnyebb lehet belecsúszni a túlzott kontrollba, vagyis a BLW jobban segítheti a kezdetektől a pszichológiai szükségletek támogatását.

Ezt egyébként Vekerdy is említette egy cikkben, hogy a franciáknál azért működik olyan jól a gyermeknevelés (ami miatt a francia gyerekek nem válogatósak, stb.), mert a francia nevelés egyértelműen Rousseau-n alapul. Adj szabadságot a gyerekednek! Ez olyan nevelés, ami a gyerekben rejlő kezdeményezőerőnek ad teret. De Rousseau mást is mondott, amit nem idéznek olyan gyakran: adj keretet! És ez a keret olyan szilárd legyen, mint a fal. Semmiképp ne lehessen áttörni. Ilyenek például, hogy mikor van a lefekvés ideje, mikor van a közös étkezés, mikor kap édességet a gyerek.

5. Fő a változatosság!

Amit nem adott az anyja 1-1,5 éves kora előtt, azt még csak nem is hajlandó a kisgyerek a szájába sem tenni

– hangzott el Forgács Attila táplálkozáspszichológus tegnap hallgatott előadásán ez a mondat, amely alátámasztja azt, amit én is sokszor írok: a hozzátáplálás első napjától a legfontosabb a változatosság, és hogy minél többféle étellel, ízzel, textúrával találkozzon a baba az első hetekben, hónapokban. Lássuk be, ezt eléggé hátráltatja az anakronisztikus 3-4 napos bevezetési szabály, amely lassan már csak Magyarországon marad benne az ajánlásokban (a pürével, az etetéssel együtt).

Van olyan kutatás, amely konkrétan leírja, hogy

amit a gyereked 9 hónapos korában eszik, az mutatja, hogy mit (értsd: milyen sokfélét, milyen változatosan) fog enni ISKOLÁS korában.

Ugyanezt írja Wansink is a könyvében: minél több élelmiszer ízével ismertetjük meg a gyermekünket minél korábban, annál kiegyensúlyozottabban fog táplálkozni, majd egy kutatást is idéz, amely szerint azok a gyerekek, akik nagyobb változatossággal találkoztak otthon (azaz a család sokat kísérletezett változatosabb ételekkel így fűszerekkel, nemzetközi konyhák fogásaival, recepttel, iskoláskorukban egészségesebben választották meg ebédjüket és kevesebbet nassoltak. A különböző élelmiszerek szélesebb körű ismerete nagyobb bátorságot ad nekik, hogy többfajta ételt (beleértve a zöldségeket) próbáljanak ki, s nem ragaszkodnak a jól bevált sajtos tésztához.

A francia szülők változatosságra törekvése átható erejű és mindenre kiterjedő – ezt pedig a French kids eat everything c. könyvben lehet olvasni, azzal együtt, hogy

a francia szülők tisztában vannak, hogy korlátozott idő áll rendelkezésükre az új ízű, aromájú és állagú ételek bevezetésére, az egészséges étkezési szokások alapjainak megteremtésére (hiszen aztán jön a dackorszak vagyis la phase d’opposition, és az a korszak, amikor evolúciós és pszichológiai okokból is megjelenHET a neofóbia). Épp ezért törekednek ara, hogy minél változatosabban táplálják gyermeküket életük első két évében, és hogy a gyerekek szeressék és igényeljék a változatosságot.

6. DOR, azaz a felelősség megosztása

Ellyn Satter írja, hogy a legtöbb táplálási és gyermektáplálkozási probléma mögött ott van a DOR félrecsúszása. A Satter által megalkotott Division of Responsibility in Feeding, azaz a felelősség megosztása a gyermektáplálásban módszere definiálja mind a szülők, mind pedig gyermekek felelősségi köreit. A szülő felelőssége, hogy

• MIT (egészséges, változatos, élvezetes, finom, kiegyensúlyozott fogások)
• MIKOR (kiszámítható időközönként megtervezve)
• HOL, HOGYAN kínál (együtt, megterített asztalnál, leülve, megadva a módját és megtisztelve magunkat)

A gyermeké pedig az, hogy

• Ebből ELFOGAD-E BÁRMIT
• És ha igen, akkor MENNYIT

Magyarul a szülőnek nem dolga és nem is felelőssége az, hogy a gyermek mennyit eszik meg a felszolgált ételből. Ugyanígy a gyermeknek meg nincs jogköre meghatározni azt, hogy mi és mikor kerüljön az asztalra (vö.: kihisztizett csoki random időpontban, kisírt melegszendvics a felszolgált vacsora helyett vagy nasi a meg nem evett vacsora után 10 perccel). A legtöbb probléma onnan jön, hogy a felek vagy negligálják a saját felelősségüket (pl. a szülő nem biztosít finom és egészséges ételeket kiszámítható időközönként pozitív és támogató légkörben), vagy átlépnek a másik térfélre és a saját felelősségi köreik határán, mondjuk a szülő akarja megmondani, hogy a tányérról a gyerek mit és mennyit egyen meg („egyél meg mindent!”, „edd meg a brokkolit!”), vagy pedig a gyerek mondja meg, hogy mikor, mit fog enni. A legtöbb esetben itt érdemes kezdeni a kutakodást. Főleg, hogy a hazai hozzátáplálási és gyermektáplálási ajánlások igazán jó táptalajt nyújtanak erre az elcsúszásra, hiszen már a hozzátáplálástól azt sulykolja szegény szülőkbe, hogy „de a gyereknek meg kell enni a 200 gramm pürét”. Rémálom – szerencsére ez külföldön mind több helyen kerül ki az ajánlások közül és ismerik fel, hogy ez egy felesleges stressz mindenkinek.

7. A „jó anyaság” mítosza

Te is szeretnéd a legjobbat a gyermekednek? Szeretnél jó anya lenni? Hát ki ne szeretne – és ez az, amire a reklámok is építenek. Olyan környezetben élünk, ahol a bűntudatipar komoly nyomást helyez az anyákra. A termék (pl.bio babanasi) ígérete sokszor csupán annyi, hogy pozitív érzelmi élménnyel együtt enyhíti a fogyasztó saját magával szemben érzett negatív érzéseit ("rossz anya vagyok"). Azt üzeni: ha nem veszed meg ezt a speciálisan a gyermekednek gyártott terméket, akkor felelőtlen anya vagy. Vagyis ha megveszed, nem vagy az…A termék először negatív élményt vált ki/fenyeget, és erre válaszképpen pozitív érzelmi élményt a vásárlással lehet adni. A reklámban a gyönyörű édesanya tökéletes gyermeke boldog mosollyal majszolja a csokit. Következtetés: ha nem veszem meg ezt az édességet a gyermekemnek, akkor a képen sugallt boldogságtól fosztom meg.

A fentiek határozottan igazak mindenféle babáknak marketingelt étkezéssel kapcsolatos dolgokra: hőmérős evőeszköz, cuki étkészlet, vitaminokkal dúsított bio babanasi aranyos csomagolásban. Én mindig hangsúlyozom, hogy ezekre semmi szükség nincs (ahogy a gyermeknek történő külön étel beszerzésre vagy külön főzésre sem). Azonban tudom, hogy akik megveszik ezeket, mind a fentiek miatt veszik meg: mert szeretnék a legjobbat a gyermekeiknek. És hát lássuk be, hogy képtelenség, hogy mindennek tudatosan utánanézzünk, tudjuk, hogy mi mit jelent a címkéken, így nem csoda, ha ilyen erős szubliminális üzenetekkel bombázva az édesanyák megveszik ezeket a dolgokat – ki ne szeretné, hogy boldog és egészséges legyen a gyermeke?

Azonban ha észrevesszük, hogy mi történik, ha sikerül tudatosítani a fentieket, akkor már egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy a gyermekünk néhány valódi igényére tudjunk reagálni, és ne a reklámok által felkeltettekre.

8. Felejtsük el a gyerekmenüt

Soha, semmilyen körülmények között nincs gyerekmenü, kívánságműsor, B, C, Zs opciók felkínálása és elkészítése. A fiunk mindig ugyanabból eszik, amit mi is eszünk. Avagy bababarát ételek...helyett legyenek inkább családbarát ételek, amelyek mindenkinek megfelelnek – legyen szó egy hat hónapos kisbabáról vagy a család többitagjáról. Hiszen ahogy E. Satter írja:

a hozzátáplálásnak nem az a célja, hogy te csatlakozz a babádhoz az etetőszéknél, hanem ő tihozzátok a családi étkezőasztalnál.

Sajnos sokszor történik az ellenteje is:

a gyerekek érkezésével azonban az egész család táplálkozási repertoárja beszűkült, a sokféleség szinte teljesen eltűnt, és újdonságokat is alig-alig próbáltam ki

 – olvashatjuk Karen Le Billon vallomását is remek könyvében.

Ehhez nagy mértékben hozzájárul az előző pontban is említett bébiiparág, ami elhiteti a szülőkkel, hogy a gyereknek mindenből spéci dolgokra van szüksége…neki gyártott bébiételre, babaétkészletre, babanasira, hőmérős kanálra, a külön receptkönyvek alapján pedig külön neki történő főzésre. Tényleg szükség van ezekre? Szerintem nem feltétlen. És ezt már az izraeli hozzátáplálási ajánlás is felismerte, és leírják, hogy kerüljük a hozzátáplálás során a babáknak marketingelt ételeket, és kapjanak a kezdetektől a családi ételekből!

Én azt gondolom (és gondolja szerencsére így egyre több nemzet gyermektáplálási ajánlása is Izraeltől Svédországig), hogy egy egészségesen étkező család esetében nincs feltétlen szükség babaételek készítésére és a gyereknek történő külön főzésre (csak kisebb módosításokra az elején). Főleg, ha belegondolunk abba, hogy ha valamit nem adnánk a gyerekünknek, akkor miért gondoljuk, hogy az nekünk jó lesz (kivéve persze az Aperol Spritz)? Na meg azokba a gyakran elhangzó vádló mondatokba, hogy „de órákon át főzök neki, és semmit nem eszik meg belőle!”. Ez hatalmas teher mind a gyereknek, mind pedig a szülőnek! A gyerek étkezése helyett koncentráljunk a sajátunkra, és ha az rendben lesz, akkor nem lesz szükség külön főzésre, vásárlásra. Higgyétek el, hatalmas szabadság, boldogság és könnyebbség az egész  családnak.

9. Ha nincs kivel harcolni…

…akkor a harc értelmét veszti. Azaz amikor a gyerek nem akar enni – írja Le Billon – az ideális szülői reakció a higgadt közömbösség. Kutatások szerint a későbbi válogatósság előrejelzője egyébként is, hogy mennyire téma, hogy mit (nem) eszik a gyerek, mennyire aggódnak ezen a szülők, mennyire csinálnak ügyet belőle vagy mennyire vetnek mindent be azért, hogy az általuk elgondolt ételt vagy mennyiséget megegye a gyerek.

A gyerekek nagy része (56%) volt válogatós 15 hónapos korában; akiknek az édesanyja nagyon aggódott emiatt, nekik nagy részük nagyon válogatós maradt 3 éves korára is, míg azok, akiknek az édesanyja kevésbé feszült a témán, azoknak „csak” 17%-a maradt válogatós

– azaz ahogy azt sok kutatás megerősíti, a későbbi válogatósság egyik fontos előrejelzője lehet az, hogy mennyire lesz központi téma a gyerek (nem) evése, hogy mennyire aggódnak ezen a szülők, és hogy mennyire akarnak emiatt mindent megtenni, hogy végre zöldséget/mennyiséget egyen a gyerek….Mert hiába a legjobb szándék, hiába szeretnénk csak azt, hogy hozzájusson a fontos tápanyagokhoz, a túlzott aggodalom túlzott tenni akaráshoz és túlzott kontrollhoz vezet, és minél több mindent igyekszünk „a gyermekünk érdekében” megtenni, azok kivétel nélkül vissza felé sülnek el. De mi is számít kontrollnak?

• Csak egy falatot (könyörgés)
• Bezzeg a bátyád megeszi (megszégyenítés)
• Ha megeszed a paradicsomot, kapsz sütit (zsarolás)
• Ügyes vagy, hogy megetted a spenótot (az evés nem teljesítménytúra)
• Meg kell enned a 180 gramm pürét (DOR megszegése, a mennyiség a gyerek felelőssége)
• Áh, te ezt úgysem eszed meg (címkézés)
• Nem kéred? Nem baj, csinálok neked mást…ezt sem kéred? Oké, akkor kapsz megint mást (a NEM evés nem opció)
• Megint a kedvencedet főztem - a héten 6-jára (elvesszük a tanulás lehetőségét)
• De neked csináltam, órákat töltöttem vele! (érzelmi zsarolás)

A túlzott aggodalom, túlzott kontroll/nyomásgyakorlás néha rövid távon működhet, de hosszú távon nem. Mindent egybevetve a említett kutatások is azt javasolják, hogy a szülőknek sokkal kevesebbet kellene fókuszálniuk a válogatósságra, és sokkal többet a SAJÁT étkezésükre és a példamutatásra – hogy ők mit esznek, és legalább ennyire fontos, hogy HOGYAN esznek, milyenek a családi étkezések hangulata.

10. A gyerekek MEGTANULJÁK, mit kedveljenek és mit nem

Ez a folyamat igen korán kezdetét veszi: egyes kutatások azt mutatják, hogy a születés utáni első évben(!) megismert ízek jelentős mértékben befolyásolják az ízek elfogadását és preferálását későbbi életünk során. A francia szülők – Le Billon könyve alapján – hisznek abban, hogy a gyerekek természetüknél fogva kíváncsian viszonyulnak az ételhez, és a szülő feladata az, hogy segítsék az utódaikat. Ennek megfelelően az élelmiszerek széles választékának megismertetése az egyik legfontosabb szülői feladat a tipegőkorban. Épp ezért próbálják a francia szülők felkelteni a babákban a bennük szunnyadó érdeklődést ás szeretetet az új ételek iránt. […] A csecsemők érdeklődnek az ismeretlen ételféleségek iránt (éppúgy, ahogy mindig az új játékot választják a szobában). A fiatalkori élmények pedig befolyásolják a későbbiek során kialakuló ízpreferenciákat.

Azaz az ételek megszeretését ugyanúgy meg lehet és meg kell tanulni, mint az írást és az olvasást. Vagyis még pontosabban: meg lehet, és meg kell(ene) tanítani – és ez bizony azt jelenti, hogy ez rajtunk, szülőkön múlik, hogy mit és hogyan adunk át ebből a gyermekeinknek a lehető legkorábban, azaz a hozzátáplálás első hónapjaiban.

10+1. Az ételek és az élet élvezete

Sajnos hazánkban nincs nagy hagyománya az egészséges és változatos ételeknek, a fűszerezésnek, a kísérletezőkedvnek, az ételek élvezetének. Pedig ez utóbbi az, amiről szerintem sokszor megfeledkezünk, és amiről a legkevesebb szó esik...pedig a kezdetektől nagyon-nagyon fontos lenne a kisbabáknak is, hogy ízletes és finom ételeket egyenek (amivel érdemes összevetni azt, hogy miért adunk nekik olyan dolgokat, amit mi magunk soha nem ennénk meg…gondolok itt a meghatározhatatlan színű pürékre) ÉS hogy mi magunk élvezzük az étkezéseket és az ételeket (ezt pedig a mai diétakultúrával, az egysíkú és restriktív diétákkal, különféle ételek démonizálásával érdemes összevetni). Tehát ha szeretnénk "jó evő" gyerekeket "nevelni", akkor kezdjünk hangsúlyt fektetni az ételek élvezhetőségére (fűszerek használata, nemzetközi konyhákból inspirálódás, finom fogások 6 hós kortól natúr, ízetlen "bébiételek" helyett) és az étkezés élvezetére. Hiszen még a kutatók szerint is fontos szerepe van a megfelelő táplálkozási minták kialakulásában az ételek élvezetének  - legyen tehát az étkezőasztal a legboldogabb hely a lakásban!

Források:

• Vekerdy-interjú (link)
• Karen Le Billon: French kids eat everything
• Emmet: Antecedents of picky eating behaviour in young children (link)
• Northstone: The effect of age of introduction to lumpy solids on foods eaten and reported feeding difficulties at 6 and 15 months (link) 
• Healthy Eating Research, Pérez-Escamilla et al. Feeding Guidelines for Infants and Young Toddlers
  A Responsive Parenting Approach (link)
• Coulthard: Delayed introduction of lumpy foods to children during the complementary feeding period affects child's food acceptance and feeding at 7 years of age (link)
• Tan: Maternal feeding practices associated with food neophobia (link)
• Brian Wansink: Evés ész nélkül
• Forgács Attila előadása