sablonmentes

az egészségtudatos, aktív és teljes élet művészete a skatulyákon & sémákon túl

Gasztrotúra a Közel-Keleten: a 20 legjobb jordán étel, amit ki kell próbálni

Ha közel-keleti konyha, akkor elsőre talán a legtöbbünknek a humusz, falafel vagy talán még a shawarma ugrik be – azonban a térség ennél sokkal több és változatosabb kulináris élményeket kínál. Jordániában a pár filléres street foodoktól és a kifőzdéktől kezdve a fenszibb és szexibb helyekig sok mindent kipróbáltunk, és most egy bejegyzésben összegyűjtöttem a 20 legizgalmasabb ételt, ami nem csak a gasztromániásoknak kötelező.

82798798_976656079383520_6796511404883968000_n.jpg

Jordánia konyhája elhelyezkedéséből fakadóan nagyon változatos, hiszen Észak-Afrika, a Közel-Kelet és a mediterrán térség is hatással volt és van gasztonómiájának az alakulására, így számos kultúra, civilázáció és nép volt rá hatással kezdve a beduinoktól át az egyiptomiakig vagy a libanoniakig. Ezért Jordánia tökéletes célpont lehet a közel-keleti konyha kedvelőinek, főleg, hogy fapados járatokkal mind Ammanba, mind a szomszédos Izraelben található Eilatba pár ezer forintokért repülhetünk (ez utóbbiból pedig simán ki lehet sétálni a határra, ahonnan meg pár dínárért már Aqabában vagyunk, és indulhat is a közel-keleti kalandunk).

Hátizsákos utazók vagyunk, leginkább a street foodokat, helyi kifőzdéket és kajáldákat részesítjük előnyben (a boltban vásárlás mellett), hiszen egyrészt így a legolcsóbb, másrészt szerintünk így tudjuk igazán megismerni a helyieket és a helyiek által kedvelt és fogyasztott ételeket. Viszont ezen az úton lehetőségünk volt egy kicsit luxibb aspektusból is megismerkedni a helyi konyhával, így valóban sok mindent meg ki tudtunk próbálni és meg tudtunk kóstolni. Nézzük is, hogy mi volt ránk a legnagyobb hatással, és melyek azok a fogások, amelyeket vétek lenne kihagyni, ha Jordániában járunk.

1. Kezdjük az alapoknál: az arab kenyér

81007921_1005714829805428_8756687925627846656_n.jpg

Avagy a hobesz/hobisz, ahogy mi kint értettük és mondtuk mindig, utánaolvasva viszont már kiderült, hogy khobez vagy khubz a pontos megfelelője, ami a legelterjedtebb arab szó a kenyérre, ami egy lapos és kör alakú, pitaszerű pékáru – és ami a helyi étkezés alapját képezi. Az utcai pékségekből szó szerint szatyorszámra hordták a helyiek haza a hobeszt, és mi is sokszor vásároltunk belőle, hiszen ez az egyik legolcsóbb elérhető energiaforrás, és könnyen tudtuk mindenfele magunkkal vinni túrázásokhoz, utazáshoz. Az éttermekben és az utcai kajáldákban is szinte mindenhez is szolgálnak fel belőle.

Hol és mennyiért: bárhol és nagyon olcsón, 5 darabot 100-200 forintért vettünk.

2-es szint: hobesz extrákkal

82296436_564683940778818_6310554757492637696_n.jpg

azaz az arab pizza, a manakes. Nekünk a legnagyobb kedvencünk a nem túl instakompatibilis zaataros változat lett, de a fehér sajttal megszórt és megsütött is nagyon finom volt.

Hol és mennyiért: szintén szinte bárhol és olcsón, bár már picit drágábban, mint az alapkenyér

3. Fatajer

81991841_2223646097939214_792582763608801280_n.jpg

Ezzel a (feltételezésünk szerint) spenóttal töltött háromszöggel sajnos csak egyszer találkoztunk az út során, és akkor sem volt egyszerű kideríteni a nevét, lévén a mi nemlétező arabtudásunk és a helyiek még kevésbé fellelhető angoltudásának metszete sajnos nem igazán tudott létrejönni, de végül csak sikerült. Mi valamiért annyira beleszerettünk, hogy két perc után mentünk Is vissza a pékhez egy következő adagért, aki láthatóan nagyon megörült neki, hogy ennyire ízlett a fura külföldi szerzeteknek a fatajer.

Hol és mennyiért: Karak belvásrosában ettük, ahova láthatóan nem igazán tértek be turisták, és szintén filléres tétel volt

4. Humusz

81898772_504987020133163_4393478474082287616_n.jpg

Nyilván a közel-keleti konyhákról szóló beszámolók kihagyhatatlan eleme a csicseriborsó és a tahini szerelemgyermeke, a humusz (ami mint Steiner Kristóf óta tudjuk, a világ legnagyszerűbb étele). Mi is naponta legalább egyszer (de inkább többször) ettünk kintlétünk alatt belőle, amivel csak egy gondunk van: hogy itthon nem tudjuk folytatni ezt az új szokásunkat. Mármint tudjuk, de az itthoni humusz sajnos valahogy sosem lesz olyan, mint a kinti, szóval ha kint járunk, de féljünk ráfüggni a témára.

Hol és mennyiért: ezt is szinte mindenhol és mindenhez lehet kapni, de a leginkább javasolt hely Ammanban a Hashem étterem, ahol nincs étlap, és csak pár helyi alapfogást szolgálnak fel – de azokat úgy, hogy állítólag a helyi uralkodócsalád is nagy rajongójuk. És mi teljesen meg tudjuk érteni. 10 pontos hely, vállalható árak (a lenti képen látható nagy asztalnyi ételért 8 dínárt, azaz 3300 forintot fizettünk).

81760137_2424495114477839_6447934964401963008_n.jpg

5. Fattet humusz

81390255_842049216252981_2021690575660515328_n.jpg

Egy kis csavar a klasszikusban: humusz kenyérrel – de olyan kenyérrel, amelyet húslevesbe áztatnak előtte, teljesen feloldva azt, majd ezt keverik össze a humusszal. Kicsit furán hangzik, de mégis valami elképesztően finom és könnyed, légiesen krémes lesz az eredmény, amelyben további extra a ropogós magok a tetején.

Hol és mennyiért: a Hashem étteremben ettünk többször, de a tételes számlán a számok is arabul voltak, szóval passz:)

6. Ful medames

82240734_628226081249536_6051940899561144320_n.jpg

A három évvel ezelőtti izraeli utazásunk során már megismerkedtünk a fullal, ami főtt fava bab (lóbab) citromlével, olívaolajjal, fokhagymával és petrezselyemmel. Zolinál mérsékelt sikert aratott, nekem viszont nagyon ízlett és mindenképpen érdemes több helyen is kipróbálni.

Hol és mennyiért: a helyzet ugyanaz, mint a fattet humusszal

7. Főtt bab

81212979_452970172038493_8803589355047223296_n.jpg

Több helyen is találkoztunk az utcán árult és kiporciózott főtt, sós babbal, amelyet mi nagy örömmel fogyasztottunk az ammani séták közben, hiszen sokkal jobb volt, mint valamilyen készterméket nasizni például. A bab mellett egyébként nagyon sok helyen még főtt kukoricát is árultak.

Hol és mennyiért: nagyon sok helyen az utcákon (az árára nem emlékszem, de nyilván 1-2 dínár volt)

8. Mutabel

82469418_468291260756288_1965518772865335296_n.jpg

Az egyik legnagyobb kedvencünk a mutabel volt, amelyből a büféasztalos vacsoránál nagyjából végtelen mennyiséget tudtunk újraszedni magunknak. A mutabel nagyon hasonlít a baba ganusra, azonban többek között abban különbözik tőle, hogy joghurtot is tesznek a helyi padlizsánkrémhez (és van még benne tahini, citromlé, fokhagyma is).

Hol és mennyiért: Hashem és az olyan helyeken ettünk mindig (vagyis kétszer), ahol a szállás árában benne volt az étkezés is. A lenti kép a petrai Bubérkhotelben készült, és a háromszög melletti kence a mutabel.

81784392_2502781323319906_2927320902884392960_n_copy.jpg

9. Falafel

82018380_1487047708114370_5638277008552099840_n.jpg

A közel-keleti konyha másik nagy remekműve a humusz mellett a falafel, amely szintén csicseriborsóból készül sok-sok helyi fűszerrel gombócokká gyúrva, majd olajban kisütve. Tökéletes kisétkezésekre, útközben, street foodként magában vagy zöldségekkel, pitával vagy szendvicsbe töltve.

Hol és mennyiért: a legnagyobb kedvencünk az ammani Hashem és az aqabai falafelszendvicses helyünk volt, ahol egy nagyon menő falafelkészítő kisüzemi géppel dolgoztak:

10. Falafel szendvics

81363648_870891133347799_4383907401456156672_n.jpg

A street food, amiben a világ három legjobb dolga egyesül: falafel, humusz és zöldségek pitában. Neünk ennél nem kell sokkal több a boldogságunkhoz, főleg, hogy két ilyen hatalmas szendvicset ~6 plusz Poldinak szánt falafelgolyóval egész pontosan egyetlen dínárért (tehát kb. 420 forintért) tudtunk beszerezni – az utazásunk legolcsóbb és egyik legjobb kajája volt, és még hetekig el tudtunk volna rajta élni testületileg.

Hol: Aqaba arabok lakta részén a fent leírt árakon

11. Warak enab

81462636_471954603520839_3155799522215460864_n.jpg

Poldi egyik legnagyobb kedvence lett a helyi fűszerezésű rizs, darált hús és hagyma keverékével töltött, majd lassan főzött szőlőlevél. Hideg előételként találkoztunk vele a legtöbbször, és leginkább a drágább éttermekben.

Hol és mennyiért: mi az amman Karam Beirut, a petrai Bubble hotelben és a wadi rumi luxibeduin sátorhotelben ettünk előételként.

12. (Teve)kebab

82133714_2584529095168436_6736378967932010496_n.jpg

Tevekebab, humusz és a nemzeti étel, a mansaf

Illetve a kebab maga bármilyen húsból, de helyben főleg a bárányt és a tevét érdemes kipróbálni. Mi nyilván kipróbáltuk az első adandó alkalommal a tevét is, amiről ha nem tudjuk, hogy a púpos állat, akkor biztos nem mondtuk volna meg, hogy valami furcsa vele kapcsolatosan. Általában külön szerepel az étlapon sish kebab és kebab – a legtöbbször előbbi a húsdaraboból, utóbbi a darált húsból készült változatot jelenti.

Hol és mennyiért: kebabot is szinte minden utcai helyen be lehet jó áron szerezni, azonban tevekebabbal nem találkoztunk túl sok helyen. Mi Wadi Musa-ban ettük az Al Wadi éttermben megérkezésünk estéjén, valamint csirke/marha/bárányhúsból készültet többször az út során, hiszen a legtöbb street foodos helyen is lehet kapni.

81808252_642976696442960_2610032955556364288_n.jpg

13. Shawarma

81738268_563526457831785_8320470452677902336_n.jpg

Gyros, döner, shawarma…hasonló dolgokat jelentenek, amelyeket a legtöbben ismerünk, hiszen Magyarországon is rengeteg helyen látni a nagy rúdon forgó és szép lassan sülő húsokat, melyekből folyamatosan vágják le a húst (hol géppen, hol késsel), és zöldségekkel, különféle szószokkal együtt valamilyen formájú kenyérféleségbe (pitába, baguette-be) töltik. A török és görög testvéreihez hasonlóan népszerű street food a Közel-Keleten a shawarma, amit nagyon sok helyen és elég jó áron lehet kapni, így mi is jó párszor ettünk az út során.

Hol és mennyiért: a shawarma igazi street food, és a legtöbb ilyen helyen ez az egyik legolcsóbb fogás - Aqabában például 1,75 dínárért vettük az egyik helyiek által látogatott utcai kajáldában

14. Arayes

81222770_455238835148322_4146953295526625280_n.jpg

A petrai 26 ezer lépéses fél napos túránk után kicsit megéhezve kerestünk Wadi Musa-ban valami street foodos helyet, ahol tudunk egy jó shawarmát enni. Szerencsére nem kellett sokáig keresünk, ahol a shawarma mellé még az arayes nevű fogást is ajánlották, mint helyi étel. Mivel a két hatalmas tálat eltűntettük körülbelül két perc alatt, így nagy kulináriai élményről nem tudnék beszámolni, de mindenképpen érdemes felvenni a listánkra az arab quesadillát, amelynek olyan ropogós kívülről a tésztája, mintha olajban sütötték volna ki – pedig forró sütőlapon készül darált bárányhússal, hagymával, petrezselyemmel és persze az elmaradhatatlan helyi fűszerezéssel.

Hol és mennyiért: street foodos helyeken és kicsivel drágábban, mint a shawarma

15. Tabulé

81947454_2551569888246123_2982214927139209216_n.jpg

Személyes nagy kedvencem a mezzeként vagy főételek köreteként is kiváló saláta sok-sok petrezselyemmel, paradicsommal, fokhagymával és bulgurral, amelyet citromlével, olívaolajjal és sóval locsolnak meg. Friss, könnyű, finom saláta.

Hol és mennyiért: szintén szinte mindenhol és a tipikus mezze-árakon (2-3 dínár)

16. Mansaf

81930673_1071294449883254_4828045292316131328_n.jpg

Bárány és rizs a bal oldalon, mansaf a jobb oldalon a hozzá tartozó "öntettel" (fent pedig tahini saláta)

A Jordán Nemzeti Étel – csupa nagybetűvel, hiszen szinte minden jordán ezt ajánlotta kipróbálásra, és nincsen jordán food guide mansaf nélkül sem. Az ammaniak esküdtek arra, hogy az övék a legjobb, de így voltak ezzel máshol is. A három alapvető összetevője a bárányhús, a rizs és a jameed, amely szárított, majd újra folyékonnyá tett savanyított kecskejoghurtból készülő öntet, és amellyel folyamatosan locsolni kell a rizst és a húst, miközben a kettőből gombócokat igyekszünk gyúrni a fogáshoz tálalt leheletvékony tésztába – a kezünkkel. További instrukció volt még, hogy fotózás és egyéb turistabohóckodások helyett haladjunk az étkezéssel, mert csak melegen jó. Mivel valószínűleg senkit nem engednek ki az országból, aki legalább egyszer nem kóstolta meg Az Ételt, ezért mindenképpen kerítsünk rá sort a jordániai túránk során.

Hol: az ammani Al Quds étterem ikonikus mansafozós hely (itt 6,5 dínárért, azaz ~2500 forintért kóstoltuk), valamint a wadi musa-i Al Wadi étteremben próbáltuk még duplaáron, ahol az étlap „jordán beduin ételek” részén kapott helyet.

17. Arab édességek

81788841_2571181246502722_8552768582130335744_n.jpg

Mi tényleg meg-, vagyis kipróbáltuk az összeset, mérsékeltnek mondható maradandó ízélménnyel

Elnézést a közel-keleti édességek rajongóitól, hogy egy pont alá veszem őket, de hogy őszinte legyek, számomra mindegyiknek tömény cukoríze volt, így a pár kötelező kört leszámítva nem éreztünk nagy vágyat rá, hogy mélyebb ismeretséget kössünk velük – mea culpa, tudom. Egyszer azonban érdemes őket végigkóstolni (közöttük a talán legnépszerűbbeknek számító baklavát és a búzadarás-mandulás hareeseh-t).

18. Kunafeh

82004519_2647920821955020_3086705605935628288_n.jpg

Egyetlen kivétel volt az arab édesség között, amelyet többször is ettünk: a kunafeh. Különlegességét és kedveltségét a különböző textúrák (ropogós, nyúlós, omlós) és ízek (édes és sós) meglepő kombinációja adja. A tömény cukorszirup-ízt tökéletesen ellensúlyozza az édesség érdekességét adó nyúlós fehér sajt, amely valahogy tökéletes párost alkot a többi összetevővel.

Hol és mennyiért: az ammani Habibah Sweets nemcsak a turisták, de a helyiek nagy kedvence is, ahol mindig nagy sor állt (de szerencsére gyorsan haladt). Negyed kilót 1,4 dínárért lehet kapni, ez egy igen laktató mennyiség volt hármunknak.

19. Beduin tea

82219305_2483436088590470_7340092073707569152_n.jpg

A tea az arab kultúra és gasztronómia fontos része, nagyon sok helyen kínáltak minket teával vagy járt alapból az ételek mellé (mint például a Hashem étteremben) – ez utóbbi leginkább feketetea volt sok-sok mentával, viszont Petrában, Wadi Rumban és Aqabában is lehetőségünk volt kipróbálni (valamint hazahozni egy jó nagy adag) beduin teát, amely elméletileg fekete teából, kakukkfűből, zsályából, fahéjból, kardamomból és szárított rózsabimbóból áll.

20. Halételek Aqabában

81805268_1628692394180833_7224455396432281600_n.jpg

Ha a Vörös-tenger partján járunk, akkor mindenképpen próbáljuk ki a frissen fogott halételek tetszés szerinti változatát – nem tudunk nagyot hibázni, hiszen a legtöbb helyi kisebb-nagyobb, olcsóbb-drágább hely polcain ott sorakoznak a különféle tengeri állatok.

+1. Kedvencek és tippek

  • Imádtuk még, hogy minden étkezéshez járt sok-sok fermentált és friss zöldség is
  • Szerettük a helyi olajbogyókat és olívaolajat
  • Sajnos nem tudtuk kipróbálni, de javasolt tipikus helyi étel még a koftah és a maklouba
  • Gránátalmalé
  • Datolya
  • Valamilyen sűrű és édes tejital, ami a tejberizs ízére emlékeztet – fahéjjal és kókusszal
  • Sör: muzulmán országról van szó, így sört csak az erre kijelölt italboltokban lehet vásárolni, és néhány speciális engedéllyel rendelkező étteremben lehet kapni – jó drágán. Aqabában viszont az ország többi részéhez viszonyítva igen jó áron lehet sörhöz jutni (már ha jó árnak számít a 330ml-s dobozonkénti ~500 forintos ár), viszont a Vörös-tengernél egy Red Searious sör vagy Petrában egy Petra sör kihagyhatatlan élmény (minden másra meg ott van a MasterCard). A kézműves sörök kedvelőinek a Carakale söröket ajánljuk.
  • Mandarin: a zödség-gyümölcsösök még az út mentén is nagyon gusztusosan néznek ki, és mindenképp érdemes hosszabb tartózkodás esetén egy nagy doboz mandarint beszerezni hiszen olcsó, és sokkal finomabb, mint amit itthon lehet kapni

81726489_601305430659920_7131833060894441472_n_copy.jpg

Szubjektív összegzés

Jordánia megannyi kulináriai élményt tartogat mindenkinek a vegáktól a húsevőkig, a backpackerektől a luxutak kedvelőinek. Érdemes a helyiek által látogatott részeket keresni, kicsit letérni a turistacsapásokról, hogy megismerjük az ország gasztronómiájának igazi arcát – amely pont annyira sokszínű és változatos, mint a jordán kultúra és történelem. Az emberek kedvessége és nyitottsága, na meg a varázslatos Petra és marsbéli Wadi Rum mellett számomra a helyi konyha hozott felejthetetlen élményeket és tapasztalatokat, amelyek keresését és felfedezését csak javasolni tudom mindenkinek.

 

Ha te is szeretnéd felfedezni az étkezés örömét úgy, hogy közben a hosszú távú egészségi céljaidat és a formádat is támogatod, akkor kövesd a blogot és az Instagram-oldalamat, ahol napi szinten hozok tippeket, trükköket a kiegyensúlyozott és egészséges életmód megvalósításához. Ha pedig azt szeretnéd, hogy én legyek a mentoros az újévi fogadalmaid megvalósításában (és a nyári álomalak elérésében), akkor dolgozzunk együtt idén a céljaidon!

 

Ha pedig a további jordán hátizsákos kalandok érdekelnek , amelyeket egyébként a 17 hónapos fiunkkal követtünk el, akkor kövesd a Világjáró Család Instagram-oldalunkat, hiszen ott sok-sok vicces és érdekes sztorival, tippel és trükkel jövünk, hogy hogyan lehet kisgyerekkel is bejárni a világot!

81302291_2607970092756156_50622249782214656_n.jpg

sablonmentes

Egészséges, aktív életmód és kiegyensúlyozott táplálkozás elrugaszkodva a sablonoktól – hogy ne váljunk sem a trendek játékszerévé, sem pedig a rutinok rabjává. Mert dogmák és fix elvek szerint élni, táplálkozni látszólag könnyű, hiszen mindig megvan a betanult megoldás, az élet általában nem így működik. Ha unod a sablonos megoldásokat és a diétás zsákutcákat, ha azt szeretnéd, hogy az étel végre ne stressz, hanem tápanyag és öröm forrása legyen, ha szeretnél egy egészségesebb, aktívabb és teljesebb életet élni, akkor jó helyen jársz. Ahogy akkor is, ha attól tartasz vagy azzal ijesztgetnek, hogy a baba születése után vége mindennek, és le kell mondani az egészséges életmódról vagy akár az utazásról - ezek is olyan sablonok, amelyeket érdemes elfelejteni.

Friss topikok

Címkék

ausztria (1) balkán (4) balti (1) belize (1) bevásárlás (1) blog (14) blw (21) burrito (1) costarica (5) dél-afrika (5) dobozolás (1) edzés (2) egészség (1) egészséges életmód (9) egészséges táplálkozás (11) egyiptom (4) életmód (33) elhízás (2) epigenetika (1) ételmód (1) evéslélektan (2) fajitas (1) félmaraton (1) finnország (1) fit (1) fitmom (1) fitness (4) fittanya (1) fussbabakocsival (2) futóbabakocsi (2) gasztrofelfedező (2) gasztrokaland (2) guacamole (1) guatemala (1) gyerekkori elhízás (1) gyerekmenü (1) gyermektáplálás (1) hordozás (1) hozzátáplálás (19) humusz (1) irak (3) irányelv (2) jamaica (1) jordánia (3) jó evő gyerek (2) kacsa (1) kajapakk (2) karantén (1) karanténkonyha (1) karib (1) konzerv (1) közel-kelet (5) közép-amerika (1) lakóautó (8) lakókocsi (10) lesotho (1) libanon (4) liliputi (1) mexikó (4) mozgás (1) muffin (1) nachos (1) nicaragua (1) padlizsán (1) pszichológus (1) receptek (23) reggeli (3) roadtrip (8) róma (2) sablonmentes (73) sablonmentes élet (3) sablonmentes étkezés (9) sablonmentes receptek (6) sablonmentes saláta (1) sablonmentes utazás (10) saláta (5) síelés (1) spárga (1) spenót (1) street food (2) sütőtök (1) szoptatás (1) szváziföld (1) taco (1) tanácsadás (2) terhesség (3) tetősátor (2) tipp (3) toast (1) tunézia (3) usa (4) utazás (52) utazás gyerekkel (41) uzsonna (1) vadkemping (2) válogatós (5) várandósság (1) világjárócsalád (1) yucatán (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása