sablonmentes

az egészségtudatos, aktív és teljes élet művészete a skatulyákon & sémákon túl

6 téli szupertoast, hogy a zord reggelek is jól induljanak

Talán soha nem olyan nehéz kikászálódni az ágyból, mint a zimankós, zord és legfőképpen sötét reggeleken, azonban egy színes, tartalmas és izgalmas reggeli nagy lökést adhat az ilyen napindításokhoz is. A kenyeres reggelik klasszikusnak mondhatók, éppen emiatt sokszor nem is gondoljuk, milyen változatos variációkat lehet belőlük varázsolni. Ehhez hoztam most ötleteket szezonális alapanyagokból mint a sütőtök vagy akár a cékla.

20201105_161010.jpg

Azt már régóta tudjuk, hogy nemcsak van élet a klasszikus sajtos-sonkás feltéten, de ott kezdődik csak igazán. Egy kis kreativitással és az alapanyagok bátor kombinálásával úgy tudjuk turbózni a kenyeres reggeliket (amelyeket véletlenül sem kezett el senki kihagyni az újévi diéta miatt, ugye?), hogy azok színességükkel és kreativitásukkal  nemcsak mosolyt csalnak az arcunkra a nyomott reggeleken, de a természetes alapanyagoknak köszönhetően még a hosszú távú egészségi céljainkat is szolgálják. Ehhez természetesen érdemes lehetőleg egy jó, kovászos házi/kézműves kenyeret választanunk, de akkor se essünk kétségbe, ha nincs lehetőségünk otthon sütni vagy kézműves pékségbe járni. Ma már a boltokban és a csomagolt kenyerek között is lehet olyan változatokat kapni, amelyek megfelelőnek mondhatók - csekkoljuk mindig az összetevőket, és ha a 4-5 alapvető hozzávalón (liszt, víz, só, élesztő ésvagy kovász) kívül nincs más benne, akkor sínen vagyunk. Ezután pedig már csak a feltétek hiányoznak - nézzünk is pár ötletet:

1. Céklahumuszos toast avokádóval, dukkah-val, rukkolával

20201105_154321v2.jpg

Céklahumusz: 1 nagy fej céklát hámozunk, kockákra vágunk, összeforgatjuk olívaolajjal, sóval, borssal, és 180 fokos sütőben 50 p alatt megsütjük. Ezután aprítógépben krémesítjük 1 kis konzerv csicseriborsóval, tahinivel, 2 gerezd fokhagymával, citromlével, sóval, borssal.

Dukkah: 50 g diót, 50 g törökmogyorót és 30 g szezámmagot forró serpenyőben megpirítunk pár perc alatt, majd egy aprítógépben vagy mozsárban összetörjük őket, hozzáadva 1 ek őrölt római köményt, 1 ek őrölt koriandert, sót, borsot és egy kis fahéjat. Tökéletes humuszhoz, toastokhoz, salátákhoz is.

A toastot megkenjük céklahumusszal, egy fél avokádót vágunk rá, majd megszórjuk dukkah-val és rukkolával, egy kis lime-lével meglocsoljuk.


20201105_154419_1_v4.jpg

2. Labneh toast gránátalmával, újhagymával, fenyőmaggal

20201105_152257.jpg

Egy nagy doboz (400g) görög joghurtot összekeverünk 1/2 kiskanál sóval, majd egy tálban elhelyezett textilbe öntjük, amelynek 4 sarkát összekötjük. A csomó alatt átvezetünk egy fakanalat, ennél fogva fellógatjuk a tálban, amelybe kicsöpöghet a leve. Egy éjszakára vagy inkább 24 órára állni hagyjuk.

A toastot megkenjünk labnehhel, megszórjuk a gránátalma magjaival, karikázott újhagymával, fenyőmaggal, friss korianderrel és egy pici lime-lével meglocsolva tálaljuk.

20201105_152241v.jpg

3. Ricottás toast sült fűszeres szilvával, dióval, fahéjjal

20201105_140215.jpg

Egy tepsihez 15-20 szem szilvát félbevágunk, majd olvasztott vajjal megkent tepsire helyezünk vágott felükkel felfelé. Megszórjuk kínai ötfűszerrel (vagy csillagánizzsal, fahéjjal, kardamommal, pici borssal), egy mézet csorgatunk rá, majd még egy kis vizet öntünk alá, és mehet a sütőbe 180 fokra 20 percre kb. 

A kenyereket igény esetén pirítjuk, megkenjük ricottával, ráhalmozzuk a sült szilvákat, diót törünk rá, és plusz fahéjjal tálaljuk.

20201105_140224.jpg

4. Kecskesajtos toast sült balzsamos szőlővel, mandulával, bazsalikommal

20201105_142138v.jpg

A szőlőt olívaolajjal, balzsamecettel, pici sóval és mézzel összeforgatunk, majd 180 fokos sütőben 20 p. alatt megsütjük.

A kenyeret igény szerint megpirítjuk, majd megkenjük kecskesajttal, ráhalmozzuk a sült szőlőt, megszórjuk friss bazsalikommal, mandulával és egy kis balzsamecetkrémmel tálaljuk.

 20201105_142115v.jpg

5. Gorgonzolás toast datolyaszilvával, serrano sonkával és dióval

 20201105_145352.jpg

A kenyérszeleteket igény esetén megpirítjuk, majd megkenjük gorgonzolás sajtkrémmel. A datolyaszilvákat vékonyra szeleteljük, és a megkent kenyerekre helyezzük a sonkával és a tört dióval együtt. Egy pici rozmaringgal és mézzel tálaljuk.

 20201105_145432.jpg

6. Kecskesajtos toast  kakukkfüves-mézes sütőtökkel, vörösáfonyával

20201105_143722.jpg

A sütőtököt hámozzuk, kockákra vágjuk, majd összeforgatjuk olívaolajjal, sóval, borssal, kakukkfűvel és egy kis mézzel. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

A kenyérszeleteket igény szerint pirítjuk, megkenjük krémes kecskesajttal, majd az elkészült tökkel, aszalt vörösáfonyával és egy kis plusz zöldfűszeres kecskesajttal tálaljuk

20201105_143641.jpg

Tetszett a bejegyzés? Szeretnél egy olyan egészséges és kiegyensúlyozott életmódot kialakítani idén, ami nemcsak a céljaid elérésében támogat, de még élvezed is? Akkor kövesd a blogot és az Instagam-oldalamat, ahol napi szinten frissülő tartalommal, tippekkel várok mindenkit sok szeretettel, akit érdekel egy valóban fenntartható életmód kialakítása és fenntartása - akár kisbaba, kisgyerek mellett is.

sablonmentes

Egészséges, aktív életmód és kiegyensúlyozott táplálkozás elrugaszkodva a sablonoktól – hogy ne váljunk sem a trendek játékszerévé, sem pedig a rutinok rabjává. Mert dogmák és fix elvek szerint élni, táplálkozni látszólag könnyű, hiszen mindig megvan a betanult megoldás, az élet általában nem így működik. Ha unod a sablonos megoldásokat és a diétás zsákutcákat, ha azt szeretnéd, hogy az étel végre ne stressz, hanem tápanyag és öröm forrása legyen, ha szeretnél egy egészségesebb, aktívabb és teljesebb életet élni, akkor jó helyen jársz. Ahogy akkor is, ha attól tartasz vagy azzal ijesztgetnek, hogy a baba születése után vége mindennek, és le kell mondani az egészséges életmódról vagy akár az utazásról - ezek is olyan sablonok, amelyeket érdemes elfelejteni.

Friss topikok

Címkék

ausztria (1) balkán (4) balti (1) belize (1) bevásárlás (1) blog (14) blw (21) burrito (1) costarica (5) dél-afrika (5) dobozolás (1) edzés (2) egészség (1) egészséges életmód (9) egészséges táplálkozás (11) egyiptom (4) életmód (33) elhízás (2) epigenetika (1) ételmód (1) evéslélektan (2) fajitas (1) félmaraton (1) finnország (1) fit (1) fitmom (1) fitness (4) fittanya (1) fussbabakocsival (2) futóbabakocsi (2) gasztrofelfedező (2) gasztrokaland (2) guacamole (1) guatemala (1) gyerekkori elhízás (1) gyerekmenü (1) gyermektáplálás (1) hordozás (1) hozzátáplálás (19) humusz (1) irak (3) irányelv (2) jamaica (1) jordánia (3) jó evő gyerek (2) kacsa (1) kajapakk (2) karantén (1) karanténkonyha (1) karib (1) konzerv (1) közel-kelet (5) közép-amerika (1) lakóautó (8) lakókocsi (10) lesotho (1) libanon (4) liliputi (1) mexikó (4) mozgás (1) muffin (1) nachos (1) nicaragua (1) padlizsán (1) pszichológus (1) receptek (23) reggeli (3) roadtrip (8) róma (2) sablonmentes (73) sablonmentes élet (3) sablonmentes étkezés (9) sablonmentes receptek (6) sablonmentes saláta (1) sablonmentes utazás (10) saláta (5) síelés (1) spárga (1) spenót (1) street food (2) sütőtök (1) szoptatás (1) szváziföld (1) taco (1) tanácsadás (2) terhesség (3) tetősátor (2) tipp (3) toast (1) tunézia (3) usa (4) utazás (52) utazás gyerekkel (41) uzsonna (1) vadkemping (2) válogatós (5) várandósság (1) világjárócsalád (1) yucatán (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása