sablonmentes

az egészségtudatos, aktív és teljes élet művészete a skatulyákon & sémákon túl

Rólam

Szia, Okos Timi vagyok.

 

Küldetésem és hivatásom az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás területén segíteni az embereknek, családoknak – mert hiszem, hogy a jól-lét a minőségi étkezéssel, mozgással és az önmagunkkal való törődéssel kezdődik. Hiszem azt is, hogy a következő generáció egészsége is a mi kezünkben van: abban, ahogy a várandósságra készülünk, ahogy a várandósság alatt, majd szülőként is figyelünk az egészséges életmódra (egyrészt az epigenetikai programozás, másrészt a példamutatás miatt). Nem hiszek viszont a szélsőségekben, a dogmákban, a folyton változó divatdiétákban, a megszokások kényelmében, a csodaszerekben vagy a sablonos megoldásokban.

51375030_345137046325632_1988539952190717952_n.jpg

Ha egy szóval kellene jellemezni az életfelfogásomat, akkor azt hiszem, a sablonmentes lehetne a legtalálóbb kifejezés. Mindig is hajtott egy megmagyarázhatatlan belső erő arra, hogy a saját utamat járjam, túllépve a régi berögződéseken, mások elvárásain vagy az éppen aktuális trendeken (ahogy tette anyukám is, aki már a ’80-as évek óta jógázó vegetáriánus – ami akkor nem kifejezetten volt menő. Sőt.) Emlékszem, 

  • arra, hogy 14 évesen eldöntöttem, hogy én oroszul is fogok tanulni, mert már senki nem tanulja – és addig nem is hagytam abba, amíg meg nem jelent az első műfordításom.
  • arra, amikor kiugrottam egy repülőből ejtőernyővel – mert ezt kértem diplomaajándékként.
  • arra, amikor felszálltunk a repülővel Szenteste Izraelbe 1-1 hátizsákkal – a sráccal, akivel két hónapja ismertük egymást. Aki azóta a férjem és a fiunk apukája, és akivel azóta is életünk meghatározó része a hátizsákos, sablonmentes utazás (immáron kisbabával).
  • arra, amikor mindenki azzal ijesztgetett, hogy #mindmeghalunk, ha megszületik a gyerek, meg hogy úgyis elveszítem az alakomat, hogy nem fogunk aludni, hogy nem lesz ám időnk az olyan úri huncutságokra, mint az egészséges életmód, és az utazást is elfelejthetjük. Szerencsére ezeknek a sablonos ijesztgetéseknek sem dőltünk be.
  • arra a sok-sok furcsa tekintetre és kérdésre, amit az elmúlt több mint 10+ évben számtalanszor, nap mint nap megkaptam, amikor az egyetemen/munkahelyen például elővettem a kajapakkos dobozkáimat; amikor a nappali mesterképzés és a 40 órás gyakornoki munka mellett, majd pedig várandósan és a gyerek születése után is mindig megoldottam az edzést és a tudatos táplálkozást.

Ugyanez belső erő hajtott akkor is, amikor elhatároztam, hogy végre azzal a két dologgal foglalkozzak, amit igazán szeretek: az egészséges életmóddal és az írással egyszerre. Mert hiába dolgoztam szuper helyeken a Közgáz mellett és után (akár újságíróként, akár marketing/médiásként multicégeknél), valami mégis hiányzott.

51440595_370546240196026_4117984728957583360_n.jpg

Küldetés

A blog és a táplálkozási tanácsadás elindításával ugyanakkor életem legnagyobb álma vált valóra, és végre tudom, hogy megtaláltam azt, amit szenvedéllyel tudok csinálni. Segíteni másoknak egészségesen élni és kiegyensúlyozottan táplálkozni elrugaszkodva a sablonoktól, amiket kaptunk és amiket látunk magunk körül – hogy ne váljunk sem a trendek játékszerévé, sem pedig a rutinok rabjává. Mert dogmák, fix elvek és sablonos előírások (Zsírszegény! Szénhidrátcsökkentett! Bio! Paleo! Mentes!) szerint élni, táplálkozni látszólag könnyű, hiszen mindig megvan a betanult megoldás, az élet valójában mégsem így működik. Nem véletlen, hogy ezek az irányzatok folyton jönnek és mennek, hiszen képtelenek valódi megoldást kínálni napjaink életmódbeli kihívásaira.

Ha te is unod a sablonos megoldásokat és a diétás zsákutcákat, ha azt szeretnéd, hogy az étel végre ne stressz, hanem tápanyag és öröm forrása legyen, ha szeretnél egy egészségesebb, aktívabb és teljesebb életet élni, akkor jó helyen jársz. Célom, hogy az elmúlt több mint 10 évben összegyűlt tapasztalatot és tudást megosszam a blogon és a tanácsadáson azokkal, akik egyszerűen szeretnének jól enni és jól lenni – sablonmentesen.

Életmóddal kapcsolatos végzettségeim és eredményeim:

  • Életmód és táplálkozási tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)
  • ​Sporttáplálkozási és táplálék kiegészítési tanácsadó (Weider Professional Fitness Trainer)
  • Centre of Excellence: Diet and Nutritional Advisor Diploma (folyamatban)
  • University of Copenhagen: Diabetes, the Essential Facts - Diabétesz, az elengedhetetlen tények
  • Ludwig-Maximilians-Universität München (LMU): Nutrition and Lifestyle in Pregnancy - Táplálkozási és Életmód Várandósság Alatt
  • Egyéb angol nyelvű, online képzések, külföldi egyetemek kurzusai (coursera.org)
  • 4 lefutott félmaraton
  • Spartan Super táv teljesítése

Egyéb végzettségeim és eredményeim:

  • OKTV 2. helyezett orosz nyelvből (megjelent műfordítás: Visszatérés a Szojuzba)
  • Budapesti Corvinus Egyetem: Nemzetközi Kapcsolatok BA (Szakdolgozat témája: Válságkezelés az Európai Unióban – Bankunió)
  • Budapesti Corvinus Egyetem: Köztársasági Ösztöndíj
  • Budapesti Corvinus Egyetem: Vezetés és Szervezés MSc (Szakdolgozat témája: A software megeszi a glassware-t: a Big Pharma és a startupok kollaborációjában rejlő lehetőségek)
  • Újságírás, média és marketing területén is dolgoztam multinacionális cégeknél (gyógyszeripar és FMCG)

 

 

 

 

 

sablonmentes

Egészséges, aktív életmód és kiegyensúlyozott táplálkozás elrugaszkodva a sablonoktól – hogy ne váljunk sem a trendek játékszerévé, sem pedig a rutinok rabjává. Mert dogmák és fix elvek szerint élni, táplálkozni látszólag könnyű, hiszen mindig megvan a betanult megoldás, az élet általában nem így működik. Ha unod a sablonos megoldásokat és a diétás zsákutcákat, ha azt szeretnéd, hogy az étel végre ne stressz, hanem tápanyag és öröm forrása legyen, ha szeretnél egy egészségesebb, aktívabb és teljesebb életet élni, akkor jó helyen jársz. Ahogy akkor is, ha attól tartasz vagy azzal ijesztgetnek, hogy a baba születése után vége mindennek, és le kell mondani az egészséges életmódról vagy akár az utazásról - ezek is olyan sablonok, amelyeket érdemes elfelejteni.

Friss topikok

Címkék

ausztria (1) balkán (4) balti (1) belize (1) bevásárlás (1) blog (14) blw (21) burrito (1) costarica (5) dél-afrika (5) dobozolás (1) edzés (2) egészség (1) egészséges életmód (9) egészséges táplálkozás (11) egyiptom (4) életmód (33) elhízás (2) epigenetika (1) ételmód (1) evéslélektan (2) fajitas (1) félmaraton (1) finnország (1) fit (1) fitmom (1) fitness (4) fittanya (1) fussbabakocsival (2) futóbabakocsi (2) gasztrofelfedező (2) gasztrokaland (2) guacamole (1) guatemala (1) gyerekkori elhízás (1) gyerekmenü (1) gyermektáplálás (1) hordozás (1) hozzátáplálás (19) humusz (1) irak (3) irányelv (2) jamaica (1) jordánia (3) jó evő gyerek (2) kacsa (1) kajapakk (2) karantén (1) karanténkonyha (1) karib (1) konzerv (1) közel-kelet (5) közép-amerika (1) lakóautó (8) lakókocsi (10) lesotho (1) libanon (4) liliputi (1) mexikó (4) mozgás (1) muffin (1) nachos (1) nicaragua (1) padlizsán (1) pszichológus (1) receptek (23) reggeli (3) roadtrip (8) róma (2) sablonmentes (73) sablonmentes élet (3) sablonmentes étkezés (9) sablonmentes receptek (6) sablonmentes saláta (1) sablonmentes utazás (10) saláta (5) síelés (1) spárga (1) spenót (1) street food (2) sütőtök (1) szoptatás (1) szváziföld (1) taco (1) tanácsadás (2) terhesség (3) tetősátor (2) tipp (3) toast (1) tunézia (3) usa (4) utazás (52) utazás gyerekkel (41) uzsonna (1) vadkemping (2) válogatós (5) várandósság (1) világjárócsalád (1) yucatán (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása