sablonmentes

Itt a nyár és vele a friss zöldségek, gyümölcsök szezonja. Sosem lenne egyszerűbb sok-sok szezonális finomsággal kínálni a kicsiket. Azonban sajnos nagyon sok (kis)gyerekes családnál problémás a zöldségfogyasztás, amelyet sokan tukmálással, elrejtéssel, zsarolással vagy egyéb trükkös módszerrel próbálnak növelni – sikertelenül. Hiszen szülőként nem az a feladatunk, hogy bármire is rávegyük a gyereket. Miért nem működnek ezek a módszerek, miért ne akarjuk rávenni a gyereket a zöldségfogyasztásra és mit tehetünk valóban a sikerért?

“A gyerekek nem szeretik a zöldségeket”

Sajnos alapvetés, hogy a gyerekek nem szeretik a zöldséget, amelyet ha a kezdetektől erősen sulykolunk beléjük, akkor ők bizony eljátsszák a játékot, és tényleg nem fogják megenni őket. A cikknek nem témája most, hogy miért gondolják és tapasztalják sokan, hogy a gyerekek nem szeretik a zöldségeket, de dióhéjban hozzájárulhat

• a hozzátáplálásnak a tapasztalatai (így a pürézés és a zöldségek pürében való elrejtése vagy egy rossz tapasztalat valamilyen zöld színű trutyival, aminek következtében később minden problémás lesz, ami zöld; ha túl későn találkozik falatkákkal, más textúrákkal és az ételek eredeti formájával a baba; ha követjük az elavult 3-4 napos bevezetési szabályt és az első legfontosabb hónapokban alig pár étellel találkozik a baba, stb.). A legerősebb alapokat a hozzátáplálás hónapjaiban tudunk lefektetni – az utána következő dackorszak és a vele járó válogatósság idején nehezebb dolgunk lesz
• ha 1-2 visszautasítás után nem kínáljuk többször a gyereket az adott étellel (pedig sokszor akár 10-15 alkalom kell, hogy valamit megszeressenek, ezért fontos újra és újra és újra kínálni őket)
• a példamutatás hiánya, azaz először a saját zöldségfogyasztásunkat érdemes felülvizsgálni.
• a címkézés vagy ha válógatósként kezdünk bánni a gyerekkel, illetve rosszul kezeljük azt az időszakot, amikor életkorából fakadóan átmenetileg „válogatósabbak” lesznek

Azokról a próbálkozásokról és nyomásgyakorlásokról nem is beszélve, amelyekkel sokan igyekeznek rávenni a gyereket, hogy megegyék ezeket az ételeket – amelyek hosszú átvon kivétel nélkül visszafelé sülnek el:

• Zsarolás (ha nem eszed meg a brokkolit, nem mehetsz a játszótérre)
• Tukmálás (naaa csak kóstold meg, naaa csak egy falatot a kedvemért)
• Összehasonlítás (nézd meg, bezzeg a húgos megeszi a répát)
• Jutalmazás (ha megeszed a paradicsomot, kapsz csokit)
• Elrejtés (neeeem, nincs benne)

De miért is nem működnek ezek a dolgok, min csúszunk el – és a legfontosabban, mit tehetünk azért, ha szeretnénk az új ételekre, ízekre és persze a zöldség-gyümöcsökre nyitott, bátor és kompetens evő gyerekeket nevelni?

1. Ha a szülő akar valamit…

…a gyerek megtanul nem akarni – mondja Feldmár András. Minél jobban szeretnénk, ha a gyerek egye meg a zöldségeket, egészen biztosan lehetünk benne, hogy annál kevesebbet fog. Étkezések során maradjunk semlegesek, ha nem eszi meg a gyerek, ne csináljunk ügyet a dologból. Ne rontsuk el a hangulatot és ne feledjük azt sem, hogy ha nincs kivel harcolni, akkor a harc is értelmét veszti. Ne reagáljunk ellenállással a „nem szeretem” helyzetekre.

2. DOR

A DOR, azaz Division of Responsibility in Feeding kifejezés, amely tudományosan is elfogadott és alátámasztott, és az amerikai gyermekorvosok által is javasolt (és már sok hozzátáplálási ajánlás által is említett) módszer, amely az alapja a kompetens, új ételekre nyitott bátor gasztrofelfedező gyerekek "nevelésének" pici baba kortól egészen kamaszkorig. Vagy fordítva, ahogy Satter is írja: a táplálási problémák hátterében (szinte) mindig megfigyelhető a DOR elcsúszása.

Na de mi is ez? A szülőnek és a gyereknek is megvannak a maga felelősségi körei, amelyeket egyrészt nem szabad sem áthágni, sem pedig negligálni.

A szülő felelőssége:

• Mi
• Mikor
• Hol

kerül kínálásra. Azaz változatos, egészséges, színes, finom és kiegyensúlyozott CSALÁDI ételek kiszámítható és megbízható időközönként támogató, pozitív légkörben asztalnál ülve.

A gyerekek felelőssége:

• elfogad-e BÁRMIT
• és ha igen, akkor MENNYIT

a felkínált ételekből.

Mit jelent a gyakorlatban?

A legtöbbször ott szokott gond adódni, amikor  a szülő akarja meghatározni és kontrollálni, hogy mennyit vagy mit egyen a gyerek (pl 180 g püré és mennyiségi evés erőltetése!, edd meg a zöldséget, mindent meg kell enni) – ez már ugye a szülő felelősségi köreinek átlépése. Ha erőltetjük a zöldségek fogyasztását, akkor átléptük a saját felelősségi körünket és borítékolható a kudarc. Kínáljuk nyomás nélkül, legyen ott előtte mindig (hiszen ez a mi feladatunk, hogy mindig kínáljuk zöldségekkel is), de a többit hagyjuk a gyerekre.

A lényeg: szülőként nem az a feladatunk és felelősségünk, hogy bármire is rávegyük a gyereket - főleg arra nem, hogy mit és mennyit egyen meg.

3. Példamutatás

 Amennyire magától értetődőnek tűnik, annyira hagyják sokan ezt figyelmen kívül. Pedig a gyerekek utánzás útján tanulnak, és olyanok akarnak lenni, mint a szüleik – azt akarják enni, csinálni. Ha pici koruktól fogva az az alap, hogy minden étkezéshez vannak zöldségek, saláták, hogy a szüleik ezt JÓÍZŰEN eszik, akkor nekik is magától értetődő lesz ez. Ha problémás a gyerek zöldségfogyasztása, akkor első körben érdemes megnézni azt, hogy mi mennyire esszük őket változatosan, élvezettel és örömmel (és nem azért, mert „egészséges” vagy mert „muszáj”).

4. Elrejtés helyett ismerkedjenek velük

Teli van az internet olyan receptekkel, amelyek arra bátorítanak, hogy így és így rejtsük el a válogatós gyerekek elől a zöldségeket – én ezeknél kevés szomorúbb dolgot tudnék mondani a gasztrovilágból (oké, a mustáros dinnye talán az). Kezdjük ott, hogy teljesen bizalomromboló (az ételekkel és a szülővel szemben is), ha úgy akarunk a gyerekekbe zöldséget varázsolni, hogy ELTITKOLJUK előlük azt, hogy mi van az ételben. Ha kérdezik, és nem mondjuk meg. Ráadásul nem a lényeg, hogy mit esznek meg, hanem hogy mennyire változatos ételekkel találkoznak és kínáljuk őket. Sajnos fordítva ülünk a lovon, és azon feszülünk, hogy mit eszik megva gyerek, ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy minél színesebb, változatosabb és egészségesebb ételeket tegyünk le elé – függetlenül attól, hogy megeszi vagy sem.

Ha elrejtjük és eltitkoljuk, akkor lehetőségük sincs a találkozásra és arra, hogy gyakoroljanak megtanulni megszeretni új alapanyagokat. Ne feledjük, hogy a célunk, hogy megismerjék és megszeressék őket (hosszú évek alatt!), nem pedig az, hogy valahogy beléjük trükközzük a zöldségeket. És igen, az elrejtésnél sokkal jobb az, ha látja és nem eszi meg, hiszen csakis így tanulhatnak meg megszereti olyan ételeket, amelyeknél több találkozásra és időre van szükség a megkedveléshez.

5. „Én ezt nem szeretem” helyzetek megfelelő kezelése

Ahogy fentebb is említésre került már, a legtöbb gyereknél eljön egy olyan időszak, amikor életkorából fakadóan elutasítóbb lesz sok mindennel szemben (főleg az újdonságokkal, de sokszor régi kedvencekkel is). Ennek biológiai, pszichológiai és evolúciós okai vannak (lassul a növekedés, eljön a dackorszak és jellemzően 1-1,5 éves kor után ugye már messzebb tudnak menni az anyától, ezért régen veszélyes lett volna, ha ilyenkor leszednek mérgező bogyókat és megeszik, így válnak elutasítóvá mindennel, amivel az anyjuk nem kínálta korábban őket – ezért is legeslegfontosabb a változatosság a hozzátáplálás első pillanatától). Ha rosszul kezeljük ezt az időszakot, sajnos valóban maradandó személyiségjeggyé is válhat a válogatósság.

A lényeg, hogy ebben az időszakban is tartsuk magunkat az itt említett pontokhoz, ne kezdjük el tukmálni, ügyet csinálni belőle, és főleg ne kezdjük el a családi ételrepertoárt beszűkíteni a gyerek kívánságaira. Tessék ugyanúgy változatosan kínálni, és ha nem eszi meg, akkor annyit mondani, hogy semmi gond, nem kell megenni, edd azt, ami szimpatikus. Nem kérsz semmit? Semmi gond, akkor egészségedre, a következő étkezésnél találkozunk.

A mindenki által extrán és hihetetlenül jó evőnek titulált fiunk is az elmúlt évben sokszor szokta eljátszani a vacsora tálaláskor, hogy „én ezt nem szeretem”, „én ezt nem kérem”. Elmondjuk a fentieket, elkezdünk enni, és láss csodát, 1-2 perc után ő is nekilát, hiszen tudja, hogy tényleg nem lesz más. A korábban kedvelt kagylót néhány alkalommal nem ette meg, mi kínáltuk tovább kitartóan (nyomásgyakorlás nélkül, lehetőséget biztosítva rá, hogy egyen belőle), aztán 3-4 alkalom után újra elkezdte enni. Amit egyik nap megeszik, másik nap nem – nem csinálunk ügyet belőle, életkori sajátosságként kezeljük.

Tipp: mindig legyen valamilyen biztonságos étel is alapjáraton az adott fogáshoz, amit valószínűleg megeszik. Soha ne kínáljunk fel mást az adott fogás helyett.

6. Változatosság a kezdetektől - minden téren

Ha egy jelszót kellene vésni a hozzátáplálás zászlajára és egy szót kiragasztani a kisbabás, kisgyerekes családok hűtőjére és a konyhájába, akkor az a változatosság lenne. Nincs jobb módszer a mindenféle ételre nyitott gyerekek „neveléséhez”, mintha az első és legfontosabb hónapokban minél többféle étellel, zöldséggel, gyümölccsel találkozik – az eredeti formájában (és nem pürében elrejtve). Egyre több kutatás bizonyítja, hogy minél többféle ízzel, étellel, textúrával találkozik a baba a hozzátáplálás első hónapjaiban (mielőtt jönne a dackorszak és az az időszak, amikor életkorból fakadóan elutasítóbb lesz), annál nyitottabb is lesz később is mindenre. Ezért is tud hatalmas károkat okozni a 3-4 napos bevezetési szabály vagy az a magyar gyakorlat, hogy 8-10 hónaposan kezdjen el csak a baba másfajta textúrákat, falatkákat kapni. Boldogabb helyeken már leírják a nemzeti ajánlásokban, hogy minél hamarabb, a hozzátáplálás kezdetétől érdemes lenne a textúrákban is a változatosságra törekedni.

7. A kezdetek és az alapok: hozzátáplálás

Sajnos a mára hagyományosnak tekintett (amúgy csak az elmúlt pár évtizedben megjelenő) pürés hozzátáplálás számos problémát hozott magával. A pürésítés például csökkenti (vagy teljesen lehetetlenné teszi) annak a lehetőségét, hogy a babák felismerjék az ételeket a kinézetük alapján, és hogy így megbízzanak a saját képességeikben, hogy képesek 1-1 ételt felismerni. Ez azért is járulhat hozzá a válogatóssághoz, mert így egy kellemetlen élmény valamilyen narancssárga szmötyivel később oda vezethet, hogy minden narancssárga ételt el fog utasítani (legyen az narancs, sütőtök, barack…) – ezt hívják pontatlan dedukciónak.

A kicsi gyermekkorban megjelenő neofóbiában az egyik kulcs, hogy az adott étel kinézete alapján mennyire tűnik újnak az adott étel a gyermek számára. Azaz ha nem látta magát az ételt elégszer (csak püré formájában találkozott a brokkolival hónapokig, miközben más baba ugye már hat hós korától eredeti formájában látja), akkor azzal nagy mértékben meg tudunk alapozni annak, hogy megjelenjen a válogatósság. Az is probléma lehet, hogy ugye a kanalas etetés során az ételt rögtön a gyerek szájához teszik, anélkül, hogy megvizsgálhatná, hogy mi is az pontosan – itt ismét a vizuális élményektől és felfedezéstől fosztjuk meg. Ráadásul a pürésítés megfosztja a babát a különböző textúrák felfedezésének lehetőségétől, és az ételek ízének intenzitását és természetét is megváltoztatja , és a homogén textúra ráadásul az ízek „torzításához” vezet, amely csökkenthet ez étkezések élvezeti értékét

Szerencsére ezeket mind több helyen ismerik fel (és használják fel az elérhető kutatási eredményeket), és egyre több ország ajánlásában szerepel, hogyha adunk is pürét, akkor maximum az első napokban, és minél előbb kezdjük a babát az önálló étkezésre bátorítani és falatkákkal kínálni (kivéve persze Magyarországon). A BLW-t talán már senkinek sem kell bemutatni – ez a hozzátáplálási mód a kezdetektől a falatkázásra és az önálló étkezésre bátorítja a babákat.

8. Felejtsük el a babaételeket, gyerekmenüt

És helyette legyenek családi ételek a hozzátáplálás első percétől. Nemcsak idegőrlő gyakorlat és pénzkidobás a gyereknek készített és vásárolt ételek, de sokszor káros is egyébként, hiszen gyakran még a 4-6-8 hónaposoknak marketingelt babanasik, bébiételek is tartalmaznak hozzáadott cukrot. A bébiételek ráadásul elhitetik velünk, hogy a gyerekeknek külön főzésre, ételekre van szükségük, a gyerekmenük pedig azt, hogy a kicsik semmit nem tudnak megenni a sült krumplin meg a ketchupos tésztán kívül.

A gyerek étkezése helyett először is koncentráljunk a mi étkezéseinkre! Ha a családi ételrepertoár egészséges, változatos, kiegyensúlyozott, izgalmas és ízletes, akkor (ahogy sok más nemzeti ajánlás is mondja), vonjuk be a gyerekeket a családi étkezésekbe a kezdetektől.

9. Vonjuk be a gyerekeket…

…a főzésbe, veteményezésbe vagy az asztalnál engedjük, hogy ők maguk szedjenek. Minél több közük van az adott ételhez akár úgy, hogy látják, hogy hogyan és hol terem, akár úgy, ha ők maguk szedhetik vagy készíthetik (a lassan 3 éves bölcsis fiunk a leglelkesebb répa-,cukkini- és répareszelő, aki éles késsel is nagyon ügyesen tud már felügyelettel vágni) vagy akár úgy, hogy minél inkább hagyjuk már a hozzátáplálás elején őket felfedezni, megfogni és megismerni az ételeket, annál nagyobb valószínűséggel fognak is enni belőlük. Egy kis erkélyen is lehetnek fűszernövényeink például.

10. Azt fogja gondolni magáról…

…amit te gondolsz róla. Belőlünk, a mi kimondott és kimondatlan érzéseinkből, gondolatainkból, szavainkból építi fel a saját énképét, a mi hangunkat és hozzáállásunkat teszi belsővé – írja Záborszky Zsófi pszichológus. Hasonlóan fogalmazza meg dr. Edith Eger is „Amikor a gyereknek nevet adunk, ők eljátsszák a játékot”. Ez teljes mértékben igaz az étkezésekre is.

Ha azt gondoljuk (ne adj isten, ki is mondjuk), hogy a gyerek úgysem eszi meg a zöldséget, akkor van egy rossz hírem: nem is fogja. És nem azért, mert „ilyenek” a gyerekek. Viszont a fordítottja is igaz. Ha úgy kezeljük a gyermekünket, mint egy kis gasztrofelfedezőt, aki a maga tempójában ismerkedik az ételekkel (és ezt a folyamatot támogatjuk a példamutatással és azzal, hogy változatos ételeket kínálunk a hozzátáplálás legelejétől), és megszavazzuk neki azt a BIZALMAT, hogy bizony ő az egyetlen (és nem a teljesen indokolatlan táblázatok), aki tudja, hogy miből és mennyire van szüksége, és azt a bizalmat is, hogy képes megtanulni megszeretni olyan ételeket is, amelyekhez több idő (és kóstolás, ismerkedés szükséges mint sokszor a zöldségek), amelyeket csak mi hiszünk sokszor, hogy nem képes (lásd ezek helyett: babételek, gyerekmenü), akkor láss csodát: egy „jó evő” gyerek lesz belőle a maga lehetőségeihez mérten. Mert ennyi a lényeg és itt kezdődik minden: a bizalommal és a MI HOZZÁÁLLÁSUNKKAL.

10+1. Az étkezőasztal legyen a legboldogabb hely az egész lakásban

És az étkezések ne az ételekről szóljanak vagy arról, hogy ezekből mit (nem) eszik meg a gyerek, hiszen ezektől a hatalmi harcoktól mindenki csak rosszabbul fogja érezni magát. Ezzel szemben ha az étkezéseket, az ételeket és egymás társaságát is élvezzük, ha az étkezőasztal a legboldogabb hely a lakásban és az étkezések a nap fénypontjai, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk, és a gyerekek ismerkedni fognak a zöldségekkel is – a saját tempójukban. Csak hagyjuk békén őket és élvezzük az étkezéseket.

Összegzés

Ahogy a fenti példákból is láthatjuk, számtalan dolgot tehetünk a „jó evő” gyerekek neveléséért anélkül, hogy megpróbálnánk rávenni őket bármire vagy beléjük trükközni így-úgy-amúgy a zöldséget. Lazítsunk, mutassunk jó példát, legyen minél több lehetőségük az ismerkedésre és adjuk oda nekik azt a bizalmat, hogy a saját tempójukban bizony (megfelelő támogató környezet mellett) meg fogják tanulni megszeretni azokat az ételeket (így a zöldségeket), amelyekről csak mi hisszük azt, hogy nem képesek rá. Pedig de.

Felhasznált források: 

• Anyatükör Záborszky Zsófi pszichológus írásai
• Feldmár András Heti agymosó podcastek és írások
• Ellyn Satter könyvei
• Karen Le Billon: Falra hányt borsó
• Pamela Druckerman: Nem harap a spenót 
• HVG Pszichológia Magazin
• Lukács Liza írásai 
• Vekerdy Tamás írásai