sablonmentes

A rendkívül dekoratív, mosolygós anya kezében a műanyag lila kanál és a bébiételes üveg/tálka, a baba pedig boldogan ül és várja a falatot. Így néz ki a hozzátáplálás a reklámokban, ezt látjuk mindenhol, így ritkán jut eszünkbe megkérdőjelezni. De egyrészt ez a gyakorlatban nem mindig van így (főleg nem a kanalat vidáman váró babával), másrészt pedig érdemes feltenni a kérdést, hogy  biztos, hogy csak így lehet? Biztos, hogy ez jó a babának vagy a szülőknek? A gyakorlat és a tudomány szerint nem feltétlen, hiszen a válogatósságtól a beszédfejlődési problémákig sok mindenhez hozzájárulhat.

Vannak ilyen alaptézisnek elkönyvelt dolgok az életben, főleg a szülővé válás során, amelyeket készen kapunk, és annyira beleivódtak már a mindennapokba és a köztudatba, hogy legtöbb esetben meg sem kérdőjelezzük őket, hanem simán elfogadjuk létezésüket. Ilyen az, hogy ha gyerekünk születik, akkor “nem fogunk tudni aludni, utazni, edzeni, egészséges enni majd” (nem igaz), a várandósságot kötelező plusz kilókkal zárni (nem igaz), a babakocsi/babaétkészlet/babakaja a babakelengye kötelező része (nem igaz), vagy hogy a hozzátáplálás az úgy néz ki, hogy anya ül, kezében a pürés műanyag színes tál/üveg, a színes kiskanálon a pulykás-körtés-tökös püré, a baba pedig elfogadón nyitja a száját. Vagy nem, és a falon landol az egész püré, de a püré-kiskanál az akkor is ott van. Mert ez így működik.

Ki gondolt már bele abba, hogy nem, egyáltalán nem kötelező sem pürésíteni, sem kanállal etetni a babát? Hogy nem kell, hogy a hozzátáplálás egy nyűg legyen (akár a pürésítéssel, akár a külön főzőcskével, a méricskéléssel, külön etetéssel vagy a szájzáras babával történő harccal)? Hogy lehet úgy is, hogy a baba a hozzátáplálás kezdetétől becsatlakozik a családi étkezésekbe, önállóan eszik és azt, amit az egészségtudatosan étkező család többi tagja?  

És ha azt mondom, hogy nemcsak nem kötelező pürésíteni, de számos pozitív hatása lehet kutatások szerint annak, ha kihagyjuk az etetést és a bébiételeket? Megfordítom: negatív hatása lehet a pürékkel történő etetésnek egyes tanulmányok szerint. Amelyekből sajnos meglehetősen kevés van, hiszen a legfurcsább az egészben, hogy még a témát kutatót is mint alapaxiómát kezelik a pürét/kanalas etetést. Pedig nem az – szerencsére ezt ma már egyre több nemzet hozzátáplálási ajánlása ismeri fel, és megy el abba az irányba, hogy az érettség jelei után kezdett hozzátáplálás esetén felesleges a püré, de ha esetleg azzal is kezdenénk, akkor is minél hamarabb kezdjünk el más textúrákat adni, és akkor is hagyjuk, hogy a baba belenyúljon a pürébe és megfogja a kanalat.

Az egész helyzet onnan datálódik egyébként, hogy a 2. világháború után „Benjamin Spock amerikai gyermekgyógyász és a sztálinista felzárkózó iparosodás bürokratái egyaránt abban látták a megoldást [a demográfiai és termelési kihívásokra], ha a termelésnek rendelik alá a csecsemők bioritmusát. A jó anya nemcsak szült és dolgozott, de időre szoptatott, és hamar elválasztotta néhány hetes korától zöldség- és gyümölcspürékkel táplált gyermekét.” – írja Balázs Zsuzsanna. Az ajánlások sokáig ezt követték le, és csak szép lassan az évtizedek folyamán jutottunk el odáig, hogy 2002-ben megjelent a WHO 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatásról szóló ajánlása.

Hiába telt el azóta 20 év(!), a hozzátáplálási ajánlások egy jó ideig szinte sehol nem követték le azt, hogy a hozzátáplálás ideális esetben hat hó körül/után kezdődik – amikor pedig már a babák képesek önállóan enni falatkákat a családi ételekből. Szerencsére ahogy fentebb írtam már, erre a világon egyre több példa van, persze nem itthon.

Azaz a püré/etetés indokolt volt akkor, amikor korán kezdték a hozzátáplálást, hiszen pár hetes vagy hónapos babák valóban nem képesek más formátumban segítség nélkül enni. De ez nem így van hat hónapos kor után. Pedig mind a gyakorlat, mind egyre több kutatás bizonyítja, hogy hat hó felett a babák képesek egyedül enni falatkás, családi ételeket, és bizony számos pozitív hatása van, ha a természetes fejlődésüket ilyen módon támogatjuk. Ez maga a BLW, amelynek áldásos hatásairól már számtalan bejegyzésben írtam (na meg persze egy egész könyvet az első magyar komplex BLW-könyv szerzőjeként), így most itt az ideje, hogy a másik oldalról is megvizsgáljuk a történetet: a BLW előnyeivel szemben mik lehetnek a pürés hozzátáplálás és a kanállal történő etetés hátulütői és problémái?

A bejegyzés megírásához Gill Rapley két kutatását/írását hívtam segítségül, amelynek bevezetőiben ő is megjegyzi, hogy sajnos annyira alapaxiómává nőtte ki magát a püré és a kanalas etetés, hogy még a tudósok és kutatók ezt tekintik a természetesnek, így nagyon kevés kutatás készült a témában. Ő viszont összegyűjtött mindent, én pedig az ő eredményeit foglalom össze a saját és a tanácsadások során szerzett tapasztalatommal és ismereteimmel kiegészítve.

1. A babák képesek önállóan rágni és nyelni

Kb. hat hó felett (az érettség jelei után) a babák már képesek rágni és nyelni, ezért a pürés forma akár késleltetheti a fejlettebb orális-motorikus készségek megjelenését. Ráadásul ezeket a készségeket (harapás, rágás, nyelés) NEM kell megtanítani, megtanulni: ezek a baba természetes fejlődésének a lépcsői ugyanúgy, ahogy magától kezd el forogni, kúszni-mászni. Érdemes is minél több lehetőséget biztosítani ezen megjelenő képességek gyakorlására – és nem hátráltatni őket a pürével, és hónapokkal eltolni egy természetes fejlődési lépcső fokának meglépését.

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy igen, erre fogak nélkül is képesek! Gondoljunk csak bele, mi sem az (általában elsőként kibújó) a metszőfogainkkal rágunk, hanem az őrlőkkel, amelyek viszont sokkal inkább másfél éves kor körül jelennek meg (a korábbi HT ajánlás egyik legviccesebb mondata, hogy darabosan csak akkor adjunk, ha már ZÁPFOGAI vannak a babának…). Azok a fogak ott vannak, csak az íny alatt.

2. Az ételek kinézete és az ételpreferenciák

A pürésítés csökkenti (vagy teljesen lehetetlenné teszi) annak a lehetőségét, hogy a babák felismerjék az ételeket a kinézetük alapján, és hogy így megbízzanak a saját képességeikben, hogy képesek 1-1 ételt felismerni. Ez azért is járulhat hozzá a válogatóssághoz, mert így egy kellemetlen élmény valamilyen narancssárga szmötyivel később oda vezethet, hogy minden narancssárga ételt el fog utasítani (legyen az narancs, sütőtök, barack…) – ezt hívják pontatlan dedukciónak.

A kicsi gyermekkorban megjelenő neofóbiában az egyik kulcs, hogy az adott étel kinézete alapján mennyire tűnik újnak az adott étel a gyermek számára. Azaz ha nem látta magát az ételt elégszer (csak püré formájában találkozott a brokkolival hónapokig, miközben más baba ugye már hat hós korától eredeti formájában látja), akkor azzal nagy mértékben meg tudunk alapozni annak, hogy megjelenjen a válogatósság. Az is probléma lehet, hogy ugye a kanalas etetés során az ételt rögtön a gyerek szájához teszik, anélkül, hogy megvizsgálhatná, hogy mi is az pontosan – itt ismét a vizuális élményektől és felfedezéstől fosztjuk meg.

Ne felejtsük el, hogy bizonyos kutatások szerint akár már a hat hó körüli babák is képesek az adott ételek ízét, textúráját és kinézetét összekötni. Azaz nagyon fontos lenne, hogy mindhárommal ismerkedhessenek a kezdetektől, hiszen ez arra enged következtetni, hogy már az első hetek-hónapok (éppen az az idő, amikor a pürét szokták adni falatkás ételek helyett) kritikusak lehetnek abból a szempontból, hogy a babák már ilyenkor képesek vizuális referenciákat kialakítani és elraktározni – ez pedig később segíthet a válogatósság megelőzésében. Talán nem véletlen, hogy sok esetben a neofóbia megjelenése egybeesik a pürékről a családi ételekre való áttérésre, hiszen ők pár hónapos lemaradással kell, hogy kezdjék az ismerkedést ezekkel az ételekkel.

3. Textúrák, ízek és élvezeti érték

A pürésítés megfosztja a babát a különböző textúrák felfedezésének lehetőségétől, és az ételek ízének intenzitását és természetét is megváltoztatja , és a homogén textúra ráadásul az ízek „torzításához” vezet, amely csökkenthet ez étkezések élvezeti értékét (ugyanúgy, mint a natúr, fűszerektől és ízektől mentes bébiételek) – pedig az élvezhetőségnek már ilyen pici korban is hatalmas szerepe lenne a gyermektáplálásban. És őszintén, mekkora az élvezhetősége egy felnőtt ember szerint az almás-tökös pulykapürének (mind küllemre, mind ízben)? Miért érdemelne kevésbé élvezhető fogásokat egy pici baba, mint mi?

Arról nem is beszélve, hogy ma már kutatások és más nemzetközi ajánlások is kimondják, hogy ha túl későn (8- hó) után találkozik a baba először másfajta textúrával, akkor az nagyban megnöveli a későbbi táplálási problémák (pl. válogatósság) megjelenésének esélyét - ezért is káros és nevetséges a hazai ajánlás a 10 hójával (meg a 10-12 hósan javasolt önálló kanalazással).

4. Egészségügyi megfontolások

A pürésítés nemcsak az ételek kinézetét, állagát, ízét (és élvezeti értékét) változtatja meg, de a sejtszerkezetet is. Így egyrészt növeli a viszkozitását, az ilyen ételeket viszont sokkal nehezebb szájon belül kezelni, azaz nem a legmegfelelőbbek a babák számára. Ráadásul nem segíti a rágásra (falatkákra) való áttérést sem, hiszen a püréken nincs mit rágni. Azaz a rágó mozdulatok hiánya (abban a korban, amikor szükség lenne rá, hiszen képesek ugye egyedül enni és rágni 6-7 hónaposan is) további fejlődési problémákhoz vezethetnek.

Arról nem is beszélve, hogy a túl gyorsan lenyelhető kalóriatartalmú ételek/italok túlzott súlygyarapodáshoz is vezethetnek, hiszen a rágásnak fontos szerepe van az éhség csillapításában. És kutatások szerint vezetnek is problémákhoz: a hagyományosan hozzátáplálást babáknál sokkal (2x) magasabb a túlsúlyosak aránya, míg a BLW-s babák között magasabb a normális súlyúak aránya (Gomez et al). Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a pürékben található cukrok a „szabad cukrok” kategóriába esik. A WHO meghatározása szerint „szabad cukroknak” éppen azokat a cukrokat tekinthetjük, amelyeknek a szerkezetét meg/lebontják – így nemcsak a hozzáadott cukrok kerülendők 2 éves kor alatt teljes mértékben (amelyek egy csomó 4-6-8 hónapos babáknak marketingelt ételben is benne van), de ugyanígy emiatt bizony a gyümölcslevek és a pürék is. A szabad cukrok kutatások szerint nemcsak túlzott súlygyarapodáshoz vezethetnek, de fogproblémákhoz, megváltozott ételpreferenciákhoz, emésztési problémákhoz, és növelik a későbbiek során a diabétesz és a kardiovaszkuláris betegségek megjelenésének kockázatát. Többek között.

A túl gyorsan lenyelhető ételek emellett az emésztés hatékonyságát is befolyásolják (hiszen csökken az idő, amíg az étel a nyállal keveredhet); rövidítik az ízekkel való ismerkedésének/felismerésének idejét.

5. Hat hó feletti babák képesek önállóan enni, evőeszköz használata nélkül

Sokak számára amennyire hihetetlen tűnik, annyira igaz: a babák hat hónapos koruk körül az érettség jelei után (stabil ülés és érdeklődés) bizony képesek önállóan enni a koruknak és fejlettségüknek megfelelően biztonságosan kínált falatkákat! Ha pedig így van, akkor miért vennénk el tőlük a felfedezés örömét, miért csinálnánk meg valamit, amire ők is képesek?

Nem véletlen utasítja el olyan sok baba már a kezdetekkor a pürével való etetést, hiszen érzik és tudják, hogy maguktól is tudnának enni (és evolúciósan is nyilván az érdekli őket, amit és ahogy a szülők esznek). Ahogy eljön az ideje, maguktól kezdenek el átforulni, kúszni-mászni vagy felállni (és nem mi állítjuk fel és „jártatjuk” őket), úgy egy ilyen alap létfenntartó tevékenységnél, mint az evés sincs szükség arra, hogy megcsináljuk helyettük a „feladatot” (na és persze gondoljunk arra, hogy pár másodperccel születés után maguktól megtalálják az anyamellet is!).

6. Átadja a kontrollt és az irányítást a szülőnek

A kanállal történő etetés nem törvényszerűen, de sokkal inkább magával tudja hozni a túlzott szülői kontrollt (mint az, ha hagyjuk a babát önállóan enni). Nagyobb a kísértés arra, hogy a szülő kontrollálja a mennyiséget, az ételválasztást, a tempót és hát az „itt repül a kismadaras” elszomorító mutatványok sem szoktak önálló étkezés hagyása mellett megtörténni, ugye. A kanállal történő etetés során a szülői kontroll nagy(obb), a baba is sokkal inkább átcsúszik egy passzív szerepkörbe, közös étkezés helyett etetés történik.

A túlzott szülői nyomásgyakorlás (pl. mennyiségi evés erőltetése akár figyelemeltereléssel mint mesefilm, ittrepülakismadár és társai) csökkenti a baba saját éhség-teltségérzetének kialakulását, magasabb így a kockázata nemcsak a túlzott súlygyarapodásnak (nem véletlen találta egy kutatás azt, hogy a hagyományosan hozzátáplálást baba között több a „túlsúlyos”), de a DOR (Division of Responsibility in Feeding) felborulásának is, amely Ellyn Satter szerint minden táplálási probléma mögött megfigyelhető. A DOR szerint a szülő felelőssége az, hogy MI, MIKOR és HOL kerül kínálására, de az teljes mértékben a baba felelőssége az első pillanattól, hogy abból elfogad-e bármit, és ha igen, akkor MENNYIT. Emiatt is káros a magyar ajánlás és a szokásos nyomásgyakorlás, hogy „ennyi idősen már x gramm pürét kéne enni”.

7. Megfosztja a felfedezés örömétől

Ahogy a pürénél a pürésítés távolítja el a babát az eredeti ételtől és annak felfedezésétől (itt megjegyzendő, hogy az viszont segíthet, ha hagyjuk a babát belenyúlni a pürébe, maszatolni vele), úgy a kanállal történő etetés során is kevesebb a lehetősége látni az adott ételt, megfogni, ismerkedni vele, szagolgatni, felfedezni, azaz nyilván jobban tarthat is tőle. Nincs lehetősége megismerkedni különféle textúrákkal és a lehető legkevesebb érzékszerv kerül így bevonásra. Ha pürézünk is érdemes a babát bátorítani, hogy megfogja, hogy belenyúljon a pürébe - és igen, hogy szétkenje azt!

8. A korai kanalazás nincs szinkronban a baba fejlettségével

A kanállal történő étkezés olyan komplex készségeket igényel, amelyek nincsenek szinkronban a babák természetes fejlődési ütemével. A kézzel történő falatkázás viszont igen – ha nem így lenne, valószínűleg már jó pár ezer évvel ezelőtt kihalt volna az emberiség. A kanál mint olyan az egy kulturális jelenség (ami a 16-19. század között jelent meg Európában Rapley írása szerint), és eredetileg is úgy volt tervezve, hogy bonyolult legyen a használata. „Fingers were made before forks” – azaz az ujjak már a villák előtt léteztek, tartja az angol mondás, azaz amíg a kézzel evés evolúciósan hozzánk tartozik, addig az evőeszközhasználat csak később jött, és sokkal bonyolultabb, mint hogy annak használata indokolt legyen egy baba étkezésében. Miközben a baba fejlettsége lehetővé teszi az önálló étkezést, addig a kanalazást nem. Persze odaadni érdemes minél hamarabb a kanalat is gyakorlásra, de nem etetni vele vagy nem elvárni a használatát.

9. Finommotorikus készségek elsajátítása

Éppen az előző pont miatt a kanállal történő etetés késleltetheti bizonyos finommotorikus készségek elsajátítását, hiszen rengeteg gyakorlási lehetőségtől fosztjuk meg a babát akkor, amikor etetjük. Ahogy Dobos-Kufcsák Judit dietetikus is mondta: köztudott, hogy a BLW-s babák sokkal hamarabb tanulnak meg csippenteni, jobb a szem-kéz koordinációjuk, stb. – nem meglepő, hiszen ők hat hótól egyedül esznek – vessük ezt össze egy 10-12 hóig etetett babával!

10. SDT, azaz Öndeterminációs elmélet

A kanállal történő etetés nem támogatja az öndeterminációs elméletben megfogalmazott 3 velünk született pszichológiai szükségeltünket. Ezek a kompetencia, autonómia és a kötődés. Tehát az embernek veleszületett, belső motivációja az, hogy önálló legyen, hogy önmagát irányítsa, és hogy kapcsolatban legyen másokkal. A BLW (szemben az etetéssel) pont ebben támogatja a babát az önálló étkezéssel (kompetencia), a szabad étel-és mennyiségválasztással (önirányítás/autonómia) és azzal, hogy a kezdetektől a családi közös étkezésekbe vonja be, nem külön etetve (kapcsolat/kötődés).

11. Logopédiai és fogászati problémák

Ha a gyerekek nem rágnak eleget, nem forgatják a keményebb ételeket a szájukban, valóban hozzájárulhat, hogy a szájkörüli izmaik, nyelvizmaik, rágóizmuk nem erősödik megfelelően, a finommozgások koordinálatlanabbak. Gyakran sok-sok (a gyerekek számára egy idő után unalmas) ajak-és nyelvgyakorlat árán ügyesednek meg annyira, hogy ki tudjunk alakítani egy-egy hangot. A nyelésproblémákhoz is hozzájárulhat az is, ha mindent aprítva, pürésítve kapnak a gyerekek (renyhe nyelvizomzathoz vezethet), vagy ha nagy lyukú cumiból/csőrös pohárból isznak – mondja Szegedi Lilla logopédus, hozzátéve, hogy logopédusként valóban tapasztalják azt, a túl hosszan tartó pürézésnek hosszú távú hatásai lehetnek a beszédfejlődésre is. Hiszen a minél korábbi (de az érettség jelei után kezdett) rágással és a különféle textúrákkal való ismerkedéssel a lehető legtöbb és legjobb lehetőséget adjuk meg a babáknak a hangok formálásához elengedhetetlen szájkörüli és nyelvizmok trenírozásához!

Ezt erősíti Egri Veronika logopédus is, akinek véleménye szerint a hozzátáplálás jelentősen befolyásolja a beszédfejlődést, hiszen „a beszéd elsajátításához és kivitelezéséhez izommunkára van szükség. A beszéd az egyik legaprólékosabb izommunkát igénylő tevékenység. Ahhoz, hogy az arc izmai, az ajkak és a nyelv megerősödjön, rágásra is szükség van… A rágás hiánya számos problémát előidézhet. Ha a gyermek kizárólag pépes ételt fogyaszt a tejfogak kibújása után is, illetve rágást nem igénylő főzelékek, tésztafélék alkotják az étrendjét a már említett „beszédizmok” nem tudnak megfelelően fejlődni. A rágás aktív izommunkát igényel, amelyben részt vesznek az arc, ajak és nyelv izmai is. Ha a gyermek csak nyel, az izmok nem megfelelően fejlődnek. A nem megfelelő izomzat eredményezhet artikulációs zavart.”

Ezt kiegészíti dr. Németh Júlia fogorvos azzal, hogy ami logopédiai szempontból probléma, később fogszabályozási szempontból is az lesz (ujjszopás, cumizás nélkül is). Az izmok erőtlensége sajnos ahhoz vezet, hogy az állcsontok sem fejlődnek megfelelően, „nem férnek el a fogak”.

És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a pürékben található cukrok szabad cukrok, és ezek a magas cukortartalmú, pépesített ételek jobban tapadnak a fogak felületéhez, mint a rágott ételek, amelyek inkább dörzsölik a fogak felszínét, és ezért a pürék fokozott kockázatot jelentenek a fogszuvasodás kialakulásának szempontjából.

12. Csökkenti a közös étkezések és így a példamutatás lehetőségét

Hiszen amíg a szülő a kanállal próbálja etetni a babát külön, addig képtelen a saját (szép lassan kihűlő) ételével foglalkozni. Ez egyébként frusztrációt is gyakran okoz, és nem hallottam még olyat,hogy valaki örülne neki, hogy a saját ételét nem tudja elfogyasztani, mert etetni kell a gyereket. Ráadásul feleslegesen, hiszen képes egyedül enni

A példamutatás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a kisgyermek is egészségesen egyen – azaz nagyon fontos lenne, hogy a gyermek UGYANAZOAT az (egészséges, változatos, ízletes) ételeket egye, mint a szülő. Sokan tapasztalják azt is, hogy a baba nyúl a szülői tányéron lévő ételek után, azt, abból és úgy szeretne enni, mint a szülők, és valamiért (vajon miért) elutasítja a baba azt, hogy pürével etessék…bezzeg ami apa, anya tányérján van!

A pürés etetéssel mégis megfosztjuk őket ennek a lehetőségétől ha azt gondoljuk, hogy a babáknak bébiételt kell enniük vagy külön készíteni nekik bármit is (légyszí’, felejtsük el végre a gyerekkajákat!), vagy akkor, ha nem vagyunk hajlandók szükség esetén átgondolni a saját étkezési szokásainkat és változtatni rajtuk úgy, hogy úgy egyen a család, hogy az nagyrészt tökéletesen megfeleljen akár egy 6-7 hónapos babának is. Hiszen ha a gyermekünknek nem adnánk, akkor mi miért esszük? Nagyon-nagyon kevés kivétel van, amit ne lehetne adni a megfelelő és biztonságos módon kínálva (mézet, nyers húst/tojást/halat, nem pasztőrözött tejtermékeket és nyilvánvalóan fulladásveszélyes ételeket mint pl. egész olajos magok, popcorn, egész szőlőszem és a hozzáadott cukor vagy túl sok só és az olyan ultrafeldolgozott élelmiszerek mint a pizsamahami meg a babakeksz). A gyerekek utánzás útján tanulnak, nincs ez másként az étkezésekben sem.

És ami a legfontosabb: nemcsak az a lényeges, hogy mit kínálunk, hanem az is, hogy hogyan és mennyire vidám, pozitív, támogató környezetben. Hány meg hány családi asztal válik csatatérré vagy azért, mert a gyerek nem hajlandó megenni az elvárt mennyiségű pürét, vagy amikor külön neki főzünk és nem eszik belőle. Pedig ezt a sok felesleges stresszt teljes mértékben megspórolhatnánk és egy vidám kalanddá varázsolhatnánk a hozzátáplálás időszakát azáltal, hogy hagyjuk a babát saját tempójában és fejlettségének megfelelően felfedezni az ételeket, ismerkedni velük az eredeti formájukban és részesévé válni a jó hangulatú közös családi étkezéseknek. Ugye, hogy nem is olyan nehéz ez?

Összefoglalás

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az ételek pürésítése és a baba etetése egy olyan korból maradt velünk, amikor valóban nem volt úgymond más választás, hiszen a 2-3 hetesen (de még a 3-4-5 hónaposan) hozzátáplált babák valóban nem tudnak még önállóan falatkákat enni. Ez azonban megváltozik hat hónap körül, hiszen ekkor megérnek arra, hogy önállóan egyenek a családi ételekből falatkákat. Ennek megfelelően érdemes támogatni őket az ételek felfedezésében is, bevonni őket a közös családi étkezésekbe. El sem tudjuk képzelni, hogy micsoda élmény ez így mindenkinek, amíg nem tapasztaltuk. Én tényleg csak kívánni tudom mindenkinek, hogy merjen túllépni a régi sablonokon, bizalmat szavazni a babának

Források:

• Gill Rapley: Are puréed foods justified for infants of 6 months? What does the evidence tell us? (link)
• Gill Rapley: Is spoon-feeding justified for infants of 6 months? What does the evidence tell us? (link)
• Melisa Sofia Gomez et al: BABY-LED WEANING, AN OVERVIEW OF THE NEW APPROACH TO FOOD INTRODUCTION: INTEGRATIVE LITERATURE REVIEW (link)
• Szoptatás.info: A Német Gyermekgyógyászati Társaság Táplálkozástani Bizottságának állásfoglalása a tasakos bébiételekről (link)
• Saját szakértői interjúk és kapott visszajelzések