sablonmentes

“Az utazás az egyetlen dolog, amire költesz, mégis gazdagabb leszel tőle” – nagy igazság, és ez most az első családos utazásunk alkalmával hatványozottan beigazolódott. Úgy vágtunk neki Mexikónak az öt hónapos fiunkkal, hogy biztosak voltunk benne, hogy jól fog sikerülni, és hogy meg fogunk minden helyzetet oldani, történjen bármi is.

Ez mondjuk nálunk soha nem volt kérdés, hiszen két hónapja voltunk együtt, amikor egy-egy hátizsákkal nekivágtunk (Szenteste) Izraelnek, de pattantunk már fel random motorosok mögé Kolumbiában arrafelé, amerre pár éve még a gerillák uralták a terepet. Számtalan kalandban volt részünk kettesben, amelyek csak még erősebbé kovácsolták nemcsak a kapcsolatunkat, de az abba vetett hitünket is, hogy az emberek alapvetően mindenhol jók, kedvesek és segítőkészek, és hogy a világjárás tényleg gazdagabbá teszi az embert. Szóval megoldunk mindent – gondoltuk és nekivágtunk.

Aztán igazából nem volt mit megoldani, hanem csak élvezni az egészet, megélni végre úgy igazán a jelent – hármasban. Hiába a 20-23 órás utazás, az átszállások, az átállás, a helyi kaják (és azok ízvilágának megjelenése az anyatejben), a rengeteg séta és a barangolás a Yucatán-félszigeten…Poldi itthon is egy nyugodt, kiegyensúlyozott és vidám baba volt már az első napoktól kezdve, de az utazás közel 3 hete alatt talán még annyi nyűgösködés sem volt, mint amennyi itthon néha előfordul.

Ehhez biztosan kell az is, hogy ilyen szuper a természete (hogy ez mennyire örökölt, mennyire környezet által befolyásolt, arra valószínűleg nem mostanában fog biztos választ adni a tudomány), de persze mi sem bíztuk a véletlenre a dolgokat. Nem a hónapokkal előre történő rákészülésre gondolok (sőt!), viszont van jó néhány olyan dolog, ami szerintem segített abban nekünk, hogy ilyen varázslatosra sikerüljön az első közös utunk.

1. Hozzáállás

Tényleg. Mindenben. A. Legfontosabb. Ha teljesen ráparázol, hogy üvölteni fog-e a gyerek a repülőn, hogy mi fog kint történni, ha félsz a bizonytalantól, ha parázol az idegen helyektől és kajáktól, akkor nem hiszem, hogy érdemes nekivágni. A kisbabáknak tényleg olyan különleges és érzékeny adóvevőjük van, amivel minden hangulati változást kiszimatolnak, és minden rezgést (negatívat és pozitívat egyaránt) átvesznek. Nem tudom, hogy csinálják, és nem vagyok egy ilyen nagy spiri-miri-ezo beállítodottságú valaki (nyugi, maja horoszkópos nyakláncot azért vettünk :D), ezt viszont határozottan tapasztaljuk. Nekünk önbizalmat adtak nyilván a korábbi kalandozások a világ közeli és távoli részein, hogy tudtuk, mire számítsunk egy hosszabb repülőúton vagy egy „egzotikus” helyen, de a kisbabás utazás nekünk is teljesen új volt, amire akár rá is görcsölhettünk volna. Viszont ahogy az élet többi dolgához is, ehhez is igyekeztünk latinos lazán állni. A jó hír, hogy a hozzáállás egy olyan dolog, ami tanulható és tudatossággal fejleszthető, így ha most félnél a gyerekes utazástól (de közben mégis vonz a dolog), kezdj el olyan blogokat olvasni, akik ezt már megcsinálták, és családdal járják a világot. Hidd el, sokkal többen vannak, mint gondolnád (a Toronto-Cancún járat például olyan volt, mintha egy osztálykirándulásba csöppentünk volna; teli volt kisebb-nagyobb gyerekekkel, hordozott kisbabákkal).

2. Desztináció

Általában oda utazunk, ahova adott időszakban a legeslegolcsóbb repjegyet vadássza a férjem. Egy félév alatti babával persze most jóval szűkebb volt a merítés, hiszen elsődleges szempont volt, hogy ne legyen például malária vagy más, hasonlóan kevésbé vicces vírusveszély a környéken. Még ha alapból kerüljük is a „turistás” helyeket, most mégis inkább ezeket kerestük. Ilyen a Yucatán-félsziget is, hiszen ami teli van amerikai turistákkal, ott egy kormányzat sem fogja a véletlenre bízni a közbiztonságot mondjuk. Dzsungel helyett infrastruktúra, éjszakai élet helyett kórház a közelben voltak a hívószavak. Így kötöttünk ki Playa del Carmenen egy airbnb-s kis lakásban.

3. Repülés

Odafelé 23, visszafelé 20 órás volt az út összesen, 1-1 átszállással, autózással, transzferrel, mindennel. Amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy a baby basket igyénylésének nagyon járjatok utána, mert mi odafelé majdnem, visszafelé pedig meg is szívtuk a dolgot. Légitársasága válogatja, de az biztos, hogy előre kell jelezni az igényt, és sajnos van olyan, ahol elég húzós összeget kérnek érte pluszban (majdnem annyi lett volna nekünk, mint a repjegy maga). Odafelé jól elvolt benne Poldi, mi is kényelmesen elfértünk az első sorban, visszafelé viszont beraktak minket a sűrűjébe a WC elé a 10 órás útra (helyszínen sem tudtunk jobbat intézni), úgyhogy ott volt egy pár perces mosolyszünet az arcomon, de szerencsére előttünk felszabadult egy hely, jófej utastárssal csereberéltünk, szóval egy közöttünk lévő ülésre le tudtuk fektetni a fiunkat, aki így az éjszakai járatot szerencsére szinte végigaludta. Azt nem tapasztaltuk, hogy fel-és leszállásnál bántotta volna a füle; de arra figyeltünk, hogy vagy cumizzon vagy pedig éppen szoptassam - ez állítólag segít megelőzni a problémát. Az utastársak és a személyzet is mindenhol nagyon kedvesek voltak velünk. Ja, és azt se felejtsétek, hogy kisbabával lehetőségetek van az elején, a business class-szal egyidőben beszállni. Tiszta menőség.

4. Fokozatosság

A fiunk születése óta tudatosan figyeltünk arra, hogy sokat járkáljunk el vele itthonról, és hogy kezdje szokni, hogy nem csak a négy fal között vagyunk. Fokozatosan növeltük a távokat és tanultuk a közös utazást: először a Balatonra mentünk le (egy hónapos korában), majd Prágába utaztunk ki (2 hónapos volt), december elején Murauba ugrottunk ki síelni anyukámmal (ekkor lett 4,5 hónapos), akivel a napot töltötte, amíg két szoptatás között síeltünk; és végül azután vágtunk neki a hosszabb útnak, hogy kitapasztaltuk, mi, hogyan működik ilyenkor, hány plusz ruhával, pelussal induljunk el, mi az, amit semmiképpen ne hagyjunk otthon.

5. Kaják

Évek óta tudatosan figyelek az egészséges étkezésre, így nem volt ez máshogy a terhességem alatt és a szülés után sem. Viszont az utazások során csak helyi kajákat eszünk, olyan helyeken, ahol az ott élők is: utcai árusok, kifőzdék - kerüljük a turistás helyeket és az otthoni/európai ízeket, hiszen felfedezni jöttünk. Most indulás előtt azért figyeltünk rá, hogy néhány mexikói ételt és fűszert előre kipróbáljunk (koriander, kukorica tortilla, csípős cuccok), hogy nem okoz-e gondot az anyatejen keresztül. Én mondjuk a szoptatás elejétől ugyanolyan fűszeresen eszem, mint bármikor máskor (inkább elchilizni szoktam a dolgokat mint elsózni), de Poldi még nem panaszkodott emiatt, és kint sem volt semmi probléma szerencsére, pedig a picante salsával nem bántam szégyenlősen.

6. Átállás

Erre mi is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan is fog menni. Szerencsére ezt az „akadályt” is jól vette Poldi, a második éjszakát már átaludta. A megérkezésünk estéjén helyi idő szerint 10-11 óra volt, otthoni idő szerint délután 2-3, ez a kis csavar kombinálva egy hosszú, 23 órás úttal mondjuk egy felnőttet is kiüthet, így aznap éjjel velünk aludt el, picit nehezebben, mint szokott, és többször fel is ébredt (ilyenkor megszoptattam). Másnap este már elaludt egyedül, és reggel 5-6-ig húzta is a lóbőrt, innentől kezdve pedig sikerült beállni az otthoni rendre (alvás este 10-től reggel 6-7-ig). A hazaérkezésnél most úgy tapasztaljuk, hogy nehezebben megy picit a visszaállás; az elalvás még kicsit problémás (és az első két éjjel csak közöttünk, a mi ágyunkban jött össze), viszont éjszaka ugyanúgy alszik végig (második estétől 12 órát aludt). Napközben ugyanolyan vidám és aktív, mint szokott.

7. Hordozás

Mivel mi csak futóbabakocsit vettünk (ami féléves kortól használható), így mi az első 6 hónapban csakis hordozzuk Poldit. Ez szerencsére mindannyiunknak nagyon bejött, így könnyedén és egyszerűen toltuk le a napi 12-17 km-es sétákat, a maja romvárosok felfedezését, az átszállást két járat között, stb. Szerintem hordozóval vagyunk a legmobilisabbak, sokkal egyszerűbb számunkra, mint még egy babakocsit is vinni.

8. Nyitottság

A más kultúrák, más életvitel, más ízek megismerésére, igenis kicsit túllépve a komfortzónánkon és a kedvenc kajáinkon, megszokásainkon. Például a latinok hozzáállása a gyerekekhez, babákhoz valami egészen frenetikus; a pincérektől kezdve az utcán szembejövőkig mindenkinek teljesen természetes volt, hogy rámosolyogjon és hozzáérjen Poldihoz. Sőt, nem egyszer fordult elő, hogy megkérdezték totál idegenek, hogy megfoghatják-e a gyereket, de még be sem fejezték a kérdést, és már ki is vették a kezünkből. Nekünk ezzel semmi gondunk nem volt, hiszen végtelenül kedvesek és nyitottak a latin-amerikaiak, de tudom, hogy vannak, akiknek ez már sok lehet. Viszont el kell fogadni, hogy minden népnek megvan a maga temperamentuma, ami bizony eltér a mienktől. Fogadjuk nyitottsággal és őszinte kíváncsisággal az elutasítás helyett.

9. Szoptatás

Azért is a legjobb ilyen kisbabával utazni, mert ideális esetben még csak anyatejet kapnak 6 hónapos korukig. Így van ez nálunk is. A meleg miatt figyeltünk rá, hogy gyakrabban (az itthoni 4 óra helyett inkább 3, vagy igény szerint akár 2) szoptassam Poldit. Az elején még kicsit fura volt például repülőn vagy tengerparton megoldani az etetést, de a végére már teljesen gyakorlottak lettünk a férjemmel, aki nagy mestere lett a takarásnak is.

10. Babacuccok

Ezt a végére hagytam, mert nem gondoltuk túl az egészet. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy 2-3 hétre is egy-egy hátizsákkal induljunk neki a világnak, úgyhogy most sem szerettük volna a fél gyerekszobát elvinni. Pelenkából annyit raktunk, amennyi a útra és egy-két napra elég, ezenkívül egy csomag popsitörlő, egy nagyobb és egy kisebb Bepanthen jött velünk, valamint a D-vitamin, Fenistil csepp és a lázcsillapító kúp baj esetére. Ruhából raktunk hosszút, rövidet, nem túl sokat, de pont eggyel többet, mint amennyit alapból gondolnánk (ami jól is jött odafelé a kétszeri ruhacsere alkalmával). Néhány játékot raktunk be és még a játszószőnyegét is elvittük. Volt egy kis hátizsákunk, amiben mindig össze volt készítve Poldinak egy kis útimotyó (pelenka, popsikenőcs- és törlő, textilpelusok, két váltás ruha), ez mindig nálunk volt, és nem kellett folyamatosan arra figyelni, hogy otthon ne hagyjunk valamit induláskor.

10+1. Csapatmunka

Az egyik legfontosabb, ami vissza is utal az 1-es pontra - hozzáállás kérdése ez is. A férjem legalább annyit foglalkozott Poldival, mint én. Ugyanúgy hordozta, ugyanúgy elvitte pelenkázni a repülőn, ugyanúgy elvolt vele, amíg én elmentem futni, stb. Ha egy utazás/nyaralás alatt is csak az anya dolga gondoskodni a gyerekről, akkor aligha fog tudni jobban kikapcsolódni vagy felszabadulni a mindennapi teendők nyomása alól, mintha otthon maradna a család. Ahhoz, hogy mindenki élvezze az utat, szerintem fontos, hogy a család többi tagja is ugyanúgy kivegye a részét a gyerek körüli teendőkből. Tudjátok, ha anya boldog, akkor mindenki boldog.