sablonmentes

Ha latin-amerikai konyha és ételek, akkor a mexikói mellett talán még a peruit ismerik a legtöbben, esetleg beugrik az argentin steak, a kolumbiai/venezuelai arepa, a salvadori pupusa…na de Nicaragua? Nem titok, hogy amikor az egy éves kiköltözésünket tervezgettük, akkor a térség ellen egy valami szólt csak a mi fejünkben (főleg Ázsiával összevetve), és ez a konyhája – főleg, ha már gasztro területen dolgozik az ember. De úgy voltunk vele, hogy mi úgyis nagyrészt otthon főzünk/eszünk, így az alapanyagok elérhetősége fontosabb, azzal pedig nem volt probléma első ránézésre (sem). Végül pedig egy évet eltöltve a régióban elmondhatjuk nemcsak azt, hogy babosrizs folyik az ereinkben, de azt is, hogy jó pár kellemes meglepetést tartogatott az ország konyhája.

Ha belegondolunk, Nicaraguának két óceán mossa a partjait, miközben hatalmas őserdő is borítja az országot. A klímája klasszik trópusi, egész évben 28-32 fok van (éjjel-nappal), az esős és a száraz évszak váltogatja egymást. A sok vulkán termékeny táptalajt biztosít, az ország nagyságával összevetve az alacsony népességszámot pedig láthatjuk, hogy hatalmas területek állnak rendelkezésre növénytermesztésre, állattartásra. Ráadásul számos hatás is érte a térséget kezdve az indián hagyoányoktól a karibin át a spanyolokig.

Így minden adott lenne, hogy egy izgalmas, színes konyha legyen a nicaraguai. Oké, túlozni nem fogok, nyilván nem véletlen nem a nicaraguai éttermek tarolták le a világot, de aggódni nem kell annak, aki errefelé venné az irányt, hiszen igazából a fentiek miatt rendkívül gazdag az ország tápláló, természetes alapanyagokban, amelyeket nem is félnek használni sem. 

A konyha alapját (sok más latin-amerikai országhoz hasonlóan) a Három Nővér, azaz a bab, a kukorica és a tök adja, na meg persze az avokádó, paradicsom, gyümölcsök, jó marhahús és a tenger gyümölcsei....és nyilván ott van a kávé, a kakaó és a cukornádból a rum (meg persze a dohány). Szóval azért erős alapokkal indulunk, ahonnan nagyot hibázni már tényleg nem lehet!

Gyakorlati megfigyelésünk: a gallo pintóval Costa Ricával osztozkodnak, viszont a babosrizs mánia eggyel feljebb, Hondurasban már csökkent, Salvadorban pedig abszolút nem volt annyira jellemző, mint Nicaraguában. Szóval azt azért nem lehet mondani, hogy egész Közép-Amerika csak babosrizsen élne, és több időt eltöltve errefelé az ember egy idő után megtalálja a különbségeket a régió országainak konyháiban, úgyhogy tényleg nem érdemes leírni a régiót úgy cakkumpakk gasztronómiailag.  

Nézzük, hogy 10 hónapot Nicaraguában töltve mi miket szerettünk nagyon, és mit tudunk ajánlani mindenkinek kóstolásra, akik erre járnak:

1. Gallo pinto...

Avagy babosrizs, mindennek az alapja. Lehet reggeli, ebéd, vacsora, de akár uzsonna is, így nem véletlen mondtuk egy idő után mi is, hogy babosrizs folyik az ereinkben. Főleg, hogy Dinora megmutatta és tanította, hogy a helyiek hogyan készítik. Nincs mit hozzáfűzni, igazából mi ennyi idő alatt nemhogy meguntuk, de hazatérésünk után is már készült jó párszor!

Ha már gallo pinto, nekünk az egyik nagy kedvencünk a reggeli gallo pinto tál lett avokádóval, tojással, sajttal, paradicsommal/zöldséggel. Az igazi délig tartó lendület, de ehhez persze jó lehet a gallo pintós reggeli burrito is!

2. ...és bab mindegy mennyiségben

A spanyol tanárnőnk kis háromfős családja egy héten 4 kg babot eszik meg – nyersen mérve! Nálunk is szinte minden héten főtt egy jó adag, amit salátaként, simán köretként, magában is ettünk, illetve humusz helyett nagy favoritunk volt a babkence.

3. A kukorica gyermekei

Ha van valami, aminek még a babnál is nagyobb kultusza, történelme és hagyománya van, akkor az a kukorica. Nem véletlen hívják magukat a kukorica gyermekeinek: yo soy puro pinolero, a nagy nemzeti kukoricaünnep pedig szeptember 26-án van, amikor az iskolában is erről szól minden - be lehet öltözni kukoricás ruhába, és még a kukorica királyát, királynőjét is megválasztják.

Nem csoda, hiszen a konyhájuk alapja a kukorica - nemcsak a tortillában, de az egyik legnépszerűbb kakaós-fűszeres ital alapja is a kukorica, ami persze megtalálható a levesekben vagy bármiben IS. Árulják a buszra felszálló árusok a főtt kukoricát, vagy az út mentén beszerezhetünk grillezettet is. Az egész régió konyháját meghatározza már évezredek óta, majd aztán Európába is bekerült Kolumbusznak hála. Ezért is szomorú, amikor ilyen mondatok hangzanak el pl. életmódváltók felé, hogy "ne együnk kukoricát, az rossz, az hizlal, nézzétek meg, mivel etetik a disznókat...". Hát, ezt Közép-Amerikában inkább ne hangoztassuk, de leginkább sehol, mert butaság.

4. Vigoron

A vigoront 1914-ben Granadában találták ki, és azóta is hatalmas népszerűségnek örvend a nicák között. Egy zöld banánlevélen tálalják (chagüite), amire főtt cassava/yukka és a tepertő helyi kiadása kerül. Elmaradhatatlan hozzá a friss káposztasaláta!

5. Baho

A vigoronhoz igen hasonló, hiszen szintén elméletileg banánlevélen és főtt jukkán tálalják ebben az esetben a pörc helyett a sült disznóhúst. Szintén ebbe a családba tartozik a chancho con yuca, ami szó szerint sertéshúst jelent jukkával.

6. Nacatamal

A nacatamal igazi hétvégi (na meg persze ünnepi) étel a helyieknél, simán fogyasztják vasárnapi reggelire is ezt az igazán laktató fogást. Természetesen a tamalhoz köthető, ami a prekolumbiánus időkből, és így a kukorica kultúrájából származik. A kukoricás masszához különböző fűszereket, húsokat, zöldséget és/vagy rizst kevernek, és így együtt banánlevélbe csomagolva megpárolják. Nekünk nagy favoritunk lett!

7. Tostones

Tostones nélkül nem igazán láttunk éttermi ételt – jól passzol az itteniek szerint a garnélás rizshez, a halleveshez, a poliphoz, a kagylóhoz, a csirkéhez…azaz mindenhez is! És persze magában is minden étlap alapvető eleme – egy kis babkrémmel, avokádóval, pico de gallóval, sült sajttal és/vagy hússal vagy akár más, izgibb feltétekkel nemcsak előételnek vagy sörkorcsolyának, de akár egy önálló étkezésnek is elmegy ez a főzőbanánból készített „chips”. Igaz, a chipsznél sokkal vastagabb, tartalmasabb és laktatóbb is.

Nem véletlen került be egyébként már a Costa Rica-i utazásunk után (igaz, innen még patacones néven) a Gasztrokaland gyerek receptönyvünkbe is, mert nemcsak közösen elkészíteni, de fogyasztani és valami avokádós (vagy babos) kencébe tunkolni is jó muri.

8. Maduro

Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki – amikor egy kép többet mond minden szónál:

Komolyra fordítva a szót, a maduro az az érett (kívülről zöld helyett már sárga) főzőbanán megsütve. Ugye a tostones is főzőbanánól készül, csak az még az éretlen változata. A maduro is gyakori kísérője lehet akár a reggeli gallo pinto-tálnak vagy más főétkezésnek is. Bár a legjobb az volt, amikor ezt így magában hozták ki.

9. Quesillo

Hasonló nevű ugye a Mexikóból ismert quesadilla, ami itt is nagy népszerűségnek örvend, és a legtöbb étterem étlapján meg is találjuk. A quesillo azonban egy igen más műfaj, bár a tortilla és a sajt megegyezik, de teljesen más kivitelben. A kukoricatortillára kerülhet például babkrém ide, ami fix, az a savanyított hagyma, a tejszínszerű öntet (crema de leche), só, chili és egy nagy, lapos sajt.

10. Indio viejo

Nicaragua legrégebbi ételei között tartják számon, amelynek indián, prekolumbiánus gyökerei vannak. Alapja (nem túl meglepő módon) a kukorica és a tépett marhahús, illetve paradicsom, achiote (fűszer, ami olyasmi errefelé, mint nálunk a pirospaprika), hagyma, fokhagyma és más fűszerek. Egy sűrű levest kapunk ezekből, bár amit mi ettünk a rivasi Mi Ranchitóban, az inkább sűrű főzelék volt. A koloniális időszakban is lelkesen fogyasztották.

Magyar barátainknál így készült: 

11. Grillcsirke

Jó, oké, persze, ez van mindenhol, de valahogy tényleg úgy éreztük, hogy itt az utcán sütött és árult grillcsirke a nicaraguai néplélek fontos része. Mi is simán volt, hogy ültünk a játszón, mellette sütötték meg árulták a grillcsirkét, és ezt falatoztuk természetesen káposztasalátával meg banánchipsszel. De olyan is többször volt, hogy csak valami köretet dobtunk össze gyorsan, Zoli pedig elugrott motorral egy fél grillcsirkéért, amit az utcákon esténként szinte minden sarkon árulnak. Klasszikus, nem lehet vele nagyot hibázni.

12. Marhahús + sajtok

Az egyik legnagyobb meglepetés számunkra Nicaraguában az a marhahús minősége volt – amíg halból/tengeri cuccokból talán valamennyivel kevesebbet ettünk otthon, mint terveztük, addig ez a marhahússal fordítva volt. Egyszer egy hónapig amerikai nyugdíjas házaspár lakott mellettünk, a fickó akkora séf volt, hogy a saját fél bőröndnyi fűszerkészületükkel utaztak, azaz nem ma kezdte a konyhai tevékenységet. Ő mondta, hogy a világon sehol nem evett még ilyen jó minőségű marhahúst, így Zoli nem restellt beállni sous chefnek ellesni a technikákat. Ilyen áron ilyen kategóriájú húst jó eséllyel ma már tényleg nem sok helyen kapunk a világban, hála annak, hogy habár Nicaragua területileg elég nagy ország, ennek ellenére csak hatmillióan lakják, területének jelentős része zöld és jól használható legelőként is. A boldog marhák boldog tejéből pedig remek sajtok és más tejtermékek is készülnek a remek húsok mellé, szóval ilyen szempontból marha jó kis év volt.

HALAK ÉS TENGERI HERKENTYŰK

Halleves, sült hal és egyéb tengeri herkentyűk mindenféle formában – ha már az óceán partján élünk, akkor ezek nem maradhattak ki.

13. Hal

Halleves, sült/grillezett hal, azaz hal mindenféle formában. A legjobb természetesen az általunk horgászott tonhalból készült steak volt, na meg az, amikor az Ometepén a srácok hajnalban segítettek a helyi halászoknak, akik cserébe adtak pár halat, a német srác, akié a kis nádfedeles kabinok voltak, gyorsan szalasztott valamelyik dolgozó feleségéért, hogy süsse meg reggelire - valamilyen igazán egyedi ketchupos (ami itt: Natura) szósszal.

14. Garnéla

Nálunk az örök favorit családilag a garnéla, ez pedig Nicaraguában sem volt másként. Az itteni kedvenc megúszós kajánk az a "kínaiból"  garnélás rizs volt, ami mellé összedobtunk egy gyors salit, és meg is volt a vacsi pár perc alatt. De étteremekben is gyakran rendeltük az arroz con camaronest. 

15. Polip

Természetesen a polipot sem hagyhatjuk ki Nicaraguában, ami szintén sok étlapon szerepel. 

16. Ceviche

Habár a helyi dokit amikor kérdeztük, hogy mivel jönnek hozzá a legtöbben, akkor azt mondta, hogy a ceviche miatti gyomorrontás/ételmérgezéssel, nekünk így is nagy kedvencünk - főleg frissen, amikor horgászás után a hajón készítik el a srácok. Ennél frissebb már nem is lehetne, így nem aggódtunk, hogy fel kell keresnünk Denis doktort. Mondjuk baseball-meccsen is árulták Granadában hűtőládából, ami azért nem volt egy életbiztosítás, de teljesen rendben volt. 

17. Homár

Igazán jó áron érezhetjük magunkat nagy királynak homárt falatozva Nicaraguában (akár otthon, akár étteremben), de a legjobb, hogy itt tovább lehet fokozni az élvezeteket. Egyrészt mondjuk a garnélával töltött homár azért lássuk be, hogy nem egy kispályás fogás:

Másrészt pedig amikor a 10+ órás folyami hajózás után felértünk a dzsungelbe az indiánokhoz, akkor vacsorára a San Juan folyóból fogott folyami homárt készítettek nekünk tűzön, szóval így utólag sem tudjuk eldönteni, hogy melyik volt a nicaraguai gasztrokalandok megkoronázása. 

18. Kagylók: osztriga és társai

Szerencsére itt nem rántják ki őket, mint Belgiumban, az osztriga viszont nem túl gyakori, mi is azért tudtunk szerezni a Remansón a srácoktól, mert már sokat jártunk ki szörfözni, amúgy ők leginkább maguknak fogják. Ilyen frissen sem ettünk mondjuk még osztrigát, amit éppen most fogtak ki az óceánból - egy kis rummal tökéletes: 

Van még természetesen a sima "kis kagyló" is, bár ez hol volt az étteremben, hol nem.

Illetve különlegesség a fekete kagyló, amit élve fogyasztanak, ez a conchas vivas - a sztorit és a képet a magyar barátainktól kaptuk:

FURCSASÁGOK

19. Kacsakagyló

A világ egyik legdrágább és legbizarabb étele sok cikk szerint, de igazából csak elsőre tűnik furcsának (meg addig, amíg nem ettünk majmot vagy tatut...vagy éppen iguánát). Amúgy én sem hallottam róla, egészen addig, amíg óvatlanul néztem a SJDS-i csoportot, ahol egy egészen bizarr képet tettek fel, hogy ennek az izének 1200 forintnyi cordoba a félkilója. Tavaly szintet léptünk a gasztrofelfedezésekben, így nem volt kérdés, hogy veszünk belőle, bármi legyen is az. Aztán hamar kiderült, hogy a percebes az egy kagylóféle, aminek mifelénk Európában kilóját lyen 2-300 eurókért is vesztegethetik (mivel nagyon veszélyes a gyűjtése), szóval igazi csúcsgasztró-élményünk lehet itt 100 ezer forint helyett 2000-ért. Epic winning! (zárójeles megjegyzés: azért ennél olcsóbban is lehet szerezni, Spanyolországban 60-100 eurókat írtak, de valaki itthon is talált már a kínai piacon, bár lehet ezt is hamisítják:)).

Megnéztünk pár videót, hogy mégis mit kell vele kezdeni, aztán Jamie Oliver menzás lelkitársam segített: sós vízben megfőzzük pár perc alatt, majd megpucoljuk. Ez utóbbi hamar mókás családi programmá változott, jól elszöttyögtünk vele, és Poldi is élvezte a dologot - még jó, hogy pici kora óta mindig bevonjuk a konyhai feladatokba és persze az izgalmas ételek megkóstolásába is, így nem volt kérdés, hogy kér ő is a dínókarmokból.

Azt mondják, tiszta "tengeríze" van. Valóban egyébként, semmi különös, sós tengeri herkentyű. 

20. Iguána

Elérkeztünk a lista egzotikusabb részéhez. Az iguána fogyasztása elméletileg tilos, de erről ahány ember kérdeztünk, annyiféle választ kaptunk. Tavasszal, húsvét környékén a legnépszerűbb a fogyasztásuk, mert akkor vannak jó húsban, akkor lesznek vemhesek a nőstények, amelyeket a tojásokkal a hasukban főznek/esznek meg. Mi erről az időszakról lemaradtunk, az év többi részében pedig SJDS-ban és környékén hiába kérdezgettük, azt mondták, ilyenkor már le vannak soványodva és nem igazán eszi senki.

Így már le is mondtunk róla, aztán amikor eljutottunk a Rio San Juanon 2 napos úttal San Juan del Surból San Juan de Nicaraguába, azaz a Csendes-óceántól a Karib-tengerig, és ott még beljebb tudtunk menni a dzsungelbe a rama indiánokhoz, akkor hamar kiderült, hogy itt már jobbak az esélyeink. Estére így folyami homárt főztek nekünk, másnap pedig délelőtt elmentünk horgászni. Amikor ez nem járt sikerrel, akkor gyorsan lenyestek machetével egy hatalmas pálmaágat, leveleit lecsapkodták, végére hurkot kötöttek és a hajó orrába kiállva kémlelték a terepet. Amikor már kezdtük feladni, akkor végül csak lett kapás, délután pedig meg is érkezett belőle rózsaszín homokozóvödörben az iguána rondon, azaz a karibi iguána kókusztejjel és banánnal főzve. Nem mondanánk túl kifinomult elkészítési módnak, ahogy rajta hagyták a bőrét, és egy machetével vagy baltával néhány darabra vágva megfőzték – a spanyol tanárnőnk, Claudia is azt mondta, hogy ennél azért bizalomgerjesztőbb módon is el lehet ezt készíteni, mert így tényleg elég bizarr volt a tányéron. Ráadásul az indián fickó még le is ült velünk és meredt szemekkel nézte, hogy esszük-e a nekünk vadászott és főzött iguánát, így sok választásunk nem volt. A mai napig emlegetjük. Egyébként nem volt rossz, klasszik semmilyen csirkeíz, de ettől a látványtól nehéz volt elvonatkoztatni.

Indián vezetőink azt mondták, hogy persze, tök legális, a szállásadónk viszont fejét ingatva nézett, hogy ez bizony nem az, szóval az igazságra itt sem derült fény. Az biztos, hogy a srácok nagy rutinnal vadászták és nem aznap kezdték a bizniszt.

Az anakondát és egyéb furcsaságokat még nagyon vadásztuk és kérdezgettünk mindenkit. A spanyol tanárnőnk is mesélte, hogy a szomszédja simán ha épp talál anakondát a kertjében, akkor azt megeszi. Ő mondta, hogy Esteli környékén van egy olyan étterem, ahol kapható mindenféle „carne de monte” , azaz egzotikus vadhús a culebrától, azaz a siklótól vagy anakondától a tatuig.

20. Teknőstojás

A teknőstojás az viszont elég fixen az illegális kategóriába tartozik. Azon nem lepődtünk meg, hogy a gondnok párszor ezt falatozta ebédre (és el is mondta, hogy egy barátjától veszi, 600 forintért 10 darabot), vagy hogy a teknőrezervátumban dolgozó őrök sokszor a legnagyobb segítői az orrvadászoknak, azon viszont igen, amikor egy managuai étterem étlapján találkoztunk vele. De tényleg, konkrétan leírva az étlapra. Úgy voltunk vele, hogy most az egyszer kipróbáljuk ezt is. Ennek a héja sokkal puhább, lágyra főzik, mellé hoznak paradicsomos salátát, lime-ot, valamilyen szószt, és úgy kell enni, hogy szétszakítjuk a héját, sózzuk, lime-ozzuk meg teszünk rá ilyen szószt, és egyszerre „lehúzzuk”. Hát, egynek elment…de elég perverz.

Amúgy lehet ennél is tovább (m)enni, magyar barátaink valahol a világ végén (San Juan de Oriente) találtak éppen napi menüként kiírt teknőslevest (vagy inkább főzeléket), amit természetesen - hozzánk hasonló gasztrofelfedezőkként - meg is kóstoltak, és ízlett is nekik. Köszi itt is a képekért és infóért!

21. Bikahere (&agyvelő)

Magyar olvasóknak a következő két pont talán kevésbé megbotránkoztató. Bikaherével több változatban is találkoztunk – az agyvelős levesben teljesen fogyasztható volt, azonban a Mi Ranchito étteremben felszolgált változat tostonesszel mindannyiunk szerint kifejezetten undorító volt, pedig ételre nem mondunk ilyet, de nem tudjuk, hogy mire gondolt a szerző. Claudia is elborzadt, amikor meglátta a képet róla.

22. Sopa de mondongo, azaz pacal

Az egész karibi és latin-amerikai térségben elég nagy népszerűségnek örvend a mondongo, a pacal. Errefelé persze nem pirospaprikával készítik, a színe is inkább sárgás. Kerülhet bele helyi receptek alapján tökfélék, kukorica, jukka, achiote fűszer, koriander, savanyú narancs.

23. Zöldségek és gyümölcsök

Ha trópusi országok, akkor zöldségek és gyümölcsök. Nicaraguában élve is sok érdekességgel találkoztunk. Izgalmas a datolyás ízvilágú és fura textúrája sapodilla, szerettük a sok calalát azaz maracuját, a hatalmas (akár egy kilós) avokádókat, a csirimojót, amit Mark Twain is a világ legfinomabb gyümölcsének nevezett. Imádtuk az áprilisi magnószezont, amikor potyogott mindenhol a fejünkre az édes gyümölcs. Érdekes volt azonban megtapasztalni, hogy ez nem a Tesco, ahol egész évben van mangó meg minden gyümölcs – szeptember, október körül már itt is „csak” dinnye, papaya, ananász volt meg pár dolog még.

ÉDESSÉGEK

24. Tres leches

Annak ellenére, hogy a nicaraguaik eléggé élik a cukros cuccokat (kedvencünk az ovi udvarán a cukorkaárus meg a 3-4 éveseknek osztogatott kóla), a térségre jellemzően nagyon emblematikus édességet nem tudnánk kiemelni, talán a tres leches, azaz a három tej sütemény a legnépszerűbb, ami egy kellemes, tejes desszert.

25. Yoltamal

A tamal édesebb testvére, amit zsenge kukoricából készítenek és kukoricalevélbe is csomagolnak. Amikor a fiúk betegek voltak, akkor a spanyoltanárunk hozott nekünk házi yoltamalt, ami kellemes édeskés, fahéjas ízvilág, és amiben a kukorica mellett sajt is van.

26. Güirila

Ez egy édes kukoricatortilla, amit szintén zsenge kukoricából és nixtamalizáció nélkül készítenek. Mi véletlen bukkantunk rá az északi roadtripünk során valahol Matagalpa környékén az út mentén.

27. Csokoládé, kakaó

Nem meglepő módon Nicaraguában minden adottság megvan a kakaóbab természtéshez, ám az is igaz, hogy lehetőségeikhez képest jelenleg nem teljesen aknázzák ezt ki. Ennek ellenére elég sok helyen lehet menni kakaófarmot látogatni, spirituálisabb hajlamúak mehetnek az Ometepén kakaószeánszra, kóstolhatunk igazi bean-to-bar kézműves csokikat is sok helyen, Granadában pedig készíthetünk csokit is, szóval Gombóc Artúr azért így is megtalálná számításait a közép-amerikai országban.

A legnagobb csokimárka az Oro, a tulaj az indiai vagy pakisztáni (többféle változatott hallottunk, volt amúgy ő zsidó is, de egy vele készült interjúban is úgy mondja, hogy „pakisztáni-indiai ízei”,), övé még több nagy hotel, étterem is SJDS-ban, ő hozta be az indiai kaját meg minden, szóval amúgy nagy mágus a csávó. Mi szerettük az Oro csokit, ami úgy számít itt „nagyiparinak”, hogy azért még bőven kézműves meg minden. Kakaófarm-látogatásra nekünk bejött a Selva Negra, de mivel már korábban is több helyen voltunk kakaóültetvényen, így azért ezt itt már nem vittük túlzásba.

ITALOK

28. Kávé

Ahol kakaó van, ott jó eséllyel kávé is! Nicaraguában nem kell messzire a jó kávéért sem, és természetesen számos ültetvényre látogathatunk el Esteli és Matagalpa környékén. Mi az Aguas del Arenal picike kis farmot szerettük, ahol egy nica-német házaspár saját maga csinál mindent, évente  200 kg pörkölt kávét termelnek, amit el is adnak a turistáknak. Jürgen maga pörköli a kávét és minden pörkölést nyílt tűzön (kandallóban) csinál, itt nincs beállított hőmérséklet és idő, csak a tapasztalat és a pörkölés szeretete. Na, ez kávé, gyerekek!

29. Flor de cana

Niraragua talán legismertebb és legelismertebb márkája is egyben a Flor de cana rum (amelyet egyébként a kávéhoz hasonlóan szintén külföldiek alapoztak meg és tettek naggyá, ez esetben egy olasz család kezében van már 1890 óta ez a nemzetközileg is elismert gyár és cég. A flor de cana egyébként 2000 óta több mint 150 nemzetközi díjat söpört már be, 2017-ben pedig az International Wine and Spirit versenyen az év globális rumgyártója díjat is megkapták.

A gyárat meg is lehet látogatni, előre be kell jelentkezni. Leónból érdemes szervezni a túrát, ahol egyébként végigvisznek a teljes gyártási folyamaton, és még 25 éves rumot is kóstolhatunk. Egyébként itthon is beszerezhető online (ami meglepő, hogy hasonló, vagy van, hogy jobb áron, mint kint).

30. Koktélok

Ha trópusok, akkor koktélok! Alapkoktél errefelé a Nica Libre, ami eredeti testvére nyomán mi más lehetne, mint kóla és Flor de Cana rum. Nagy favoritunk volt a calala, azaz passiógyümölcs és rum keveréke, viszont a nemzet koktéljának kikiáltott Macuát nem teljesen tudtuk értelmezni (rum és helyi gyümölcslevek, igazából kb olyan, mint a rumos narancslé…), és hiába „nemzeti koktél”, sok helyen nincs is az itallapon. Talán azért nem ért el átütő sikert, mert 2006-ban egy, a Flor de Cana által szervezett versenyen választották ki, viszont magát a versenyt elég sok kritika érte. Szerintem kettőnél többször mi sem kértük, olyan igazi „nem rossz, semmi extra” ital, de talán mi próbálkoztunk rossz helyen vele.

Természetesen a mojito és minden más koktél megtalálható az éttermekben.

31. Pinolillo

A kukorica gyermekeinek a nemzeti dala ugye úgy hangzik, hogy soy puro pinolero, és ha valami a nemzeti öntudat itala, az akkor nem a macua, hanem a pinolillo, ami kukorica, kakaó és fűszerek keveréke, mondjuk, hogy a helyi Neszkvik.

32. Grama és más zacskós üdítők, azaz frescos/naturales

 Kemény az élet egész évben harmadfokú hőségriadóban (vagyis itthon ugye akkor van ilyen, ha a napi átlag középhőmérséklet meghaladja a 27 fokot 3 napon át – nos, kint még éjszaka sem megy 26-27 fok alá a hőmérséklet), így a víz extrázásának mindenféle módját kitalálták már. Nagyon népszerűek a nejlonzacskóban árult frescók, azaz frissítők, granadai hagyományos változata a grama, ami egy helyi fűféléből készül – a mi (magyar) barátaink így főzték otthon a spanyoltanár útmutatásai alapján:

33. Tona, Viktoria és michelada

Természetesen itt sem maradunk helyi sörök nélkül, a két legnépszerűbb a Tona és a Victoria, amelyek egyébként egy gyártó kezében vannak. A mexikói eredetű söralapú koktél, a Michelada itt is nagy népszerűségnek örvend – ugye a sörhöz sok jég, lime és egy pikáns szósz kerül. Amennyire perverznek hangzik, annyira jól tud esni a nagy melegben és párában. Mi szeretjük!

Összegzés

A nicaraguai konyha nem túl ismert a világban, pedig nincs miért szégyenkeznie – ha nem is a kreativitásáról lesz híres, de a jó minőségű alapanyagok miatt csalódni biztos, hogy nem fogunk benne, és tényleg mindenki találhat a fogára valót egy közép-amerikai utazás során. És ha csak egy valamit viszünk el a fentiekből: a bab az menő, a babosrizs reggelire pedig tényleg az igazi bajnokok reggelije! Aki nem hiszi, próbálja ki!