Sajnos napjainkban szinte alapvetés, hogy „a gyerekek válogatósak”, és hogy a sült krumplin, dínó alakú rántott húson és az üres tésztán (azaz a seízű, seszínű) ételeken kívül nem esznek meg semmit; étterembe járni, utazni velük pedig ennek is köszönhetően egy gyötrelem. Pedig ez nem törvényszerű, sőt: ha a kezdetektől figyelünk néhány alapszabályra és tudatosan prioritásként kezeljük a kulináris nevelést (ahogy azt a franciáktól is elleshetjük), akkor egészen hihetetlen gasztrokalandokat élhetünk át a legfiatalabbakkal is, akikkel bizony lehet élmény és móka az új, néha extrémnek tűnő ételek megkóstolása is.
Ezt pedig nemcsak a saját tapasztalataink alapján mondhatom, de a munkámnak köszönhetően mind a tudományos (biológiai, táplálkozástudományi, pszichológiai) háttér ismerete, mind pedig sok száz családdal történő konzultáció és sok-sok visszajelzés alapján is.
Most viszont az előbbiekről szeretnék mesélni: arról, hogy az elmúlt pár évben milyen olyan ételeket kóstoltunk meg együtt a jelenleg 5 éves kisfiunkkal, amelyek sokszor még a felnőttekből is leginkább döbbenetet vált ki. De azt elmondhatjuk, hogy ezek a közös gasztroélmények örökre összekötnek minket, és kevés jobb dolog van, mint együtt fedezni fel más konyhákat, furcsa alapanyagokat – és aztán együtt nevetni, enni vagy éppen borzongani rajta. Mert lesz ám olyan, ami nekünk is a határon volt már. Bátorság, kíváncsiság, nyitottság, felfedezési vágy - ezek azok az értékek, amelyeket szeretnénk átadni a fiunknak, és amelyeket ezek a közös gasztrofelfedezések nagyban tudnak támogatni (az utazásokkal együtt).
Nézzük hát a legizgalmasabb közös kulináris kalandjainkat a világ körül az elmúlt évekből, amelyek során mára 58 országban jártunk hármasban Iraktól a Guyanákig, és ahol vétek lett volna a hazai, megszokott ízeket keresni.
1. Teve
Jordániában nemcsak a humusz, falafel, töltött szőlőlevél és a padlizsánkrém volt az alap, de még a tevehúst is volt lehetőségünk megkóstolni az akkor másfél éves fiunkkal. Dubajban pedig a tevetejből készült fagyit is kipróbálhattuk.
2. Afrikai szafari
Életünk egyik legizgalmasabb kalandja volt egy tetősátras autóval végigkempingezni Dél-Afrikát az akkor 3,5 éves kiscsoportosunkkal. Az egy dolog, hogy láthattunk oroszlánt, elefántot, zebrát vagy orrszarvút is közelről (na meg leopárdot messziről) vagy éppen fürödhettünk pingvinekkel, az pedig egy másik, hogy esténként kudu- és impalahúst grilleztünk a kempingben, vagy pedig reggelire krokodil-vagy struccpástétomot ettünk – hol kilátással az elefántokra, hol a tengerre, hol a szavannára.
3. Csiga és osztriga
Ha szeretnénk bátor gasztrokalandorokat nevelni, akkor érdemes a franciáknál nézelődni, ők ugyanis ezt a kérdést igen komolyan veszik – elég megnézni egy francia bölcsi, ovi vagy iskola menzáját, amelyek a magyar csúcséttermek menüit is megszégyeníthetik. Nem véletlen szól a témáról két könyv is (Nem harap a spenót, Falra hányt borsó), amelyeknek jó néhány alapvetését érdemes lehet megfontolni. Poldi 4. születésnapja előtt ugrottunk ki egy hosszúhétvégére a francia fővárosba, ahol ő is olyan lelkesen kóstolta meg a csigát, hogy még mi is meglepődtünk. Természetesen az osztriga sem maradhatott ki. De a francia furcsaságokra hamarosan visszatérünk…
4. Kagylópénisz
Belize-ben sznorkeleztünk először együtt az akkor 4,5 éves fiunkkal, amikor a vezetőnk a tenger fenekéről több hatalmas kagylót is felhozott, és megmutatta, hogy hogyan eszik őket – külön még a péniszüket is, amelyet mindhárman megkóstoltunk. Sőt, Poldi még repetát is kért belőle, ahogy utána este a frissen készített cevichéből is. Ezen a mai napig jókat nevetünk.
5. Láma, alpaka
Közép-Amerikából jó áron tudtunk eljutni az egykori Inka Birodalomba, így az 5 éves kis felfedezőnkkel nemcsak a Machu Picchut látogathattuk meg, de együtt kóstolhattuk az olyan klasszikus andoki különlegességeket, mint a láma és az alpaka Peruban és Bolíviában is - a lenti képek egy La Paz-i étteremben készültek.
Peruban egyébént klasszik utcai kaják még a marhaszív nyárson vagy a sült csirkelábak, de ezek azért nem annyira különlegesek, hogy külön pontba tegyük őket.:)
6. Cuy, azaz tengerimalac
Igazi perui (és ecuadori) klasszikus a tengerimalac, ami több száz éves inka hagyományokra tekinthet vissza. Megismerkedtünk egy Párizsban élő peruival, aki mesélte, hogy gyerekkorában anyukája is gyakran sütött tengerimalacot, és látszott is, hogy nagy gyakorlattal ette ezt az elsőre bizarrnak kinéző fogást, amíg mi ügyetlenül próbáltunk pár ehető falatot leszedegetni. Peruban egyébként ahol ettünk, ott teljesen rendben volt, viszont Ecuadorban a Csimborasszó lábánál sajnos egy olyan útszéli sütödébe tértünk be, hogy a szagától a mai napig rosszul vagyunk.
Ha már Inka Birodalom, akkor zárójelesen itt megemlítjük még a kokalevelet. Oké, ez nem bizarr, inkább vicces együtt rágcsálni őket 4-5000m magasan egy kisgyerekkel – főleg, amikor egy év után hazatérve aztán megkérdezi a babérlevélről, hogy ezt lehet-e rágcsálni, mint a kokát. Babér – a magyar kóla!
7. Ackee, a gyilkos gyümölcs
Jamaica egy igazi gasztronómiai mélypont az utazásaink között, amelyről ITT is írtam bővebben, azonban így is tartogatott néhány kulináris furcsaságot James Bond kedvencétől a világ egyik legdrágább kávéján át az ackeeig, ami ráadásul a nagybetűs Nemzeti Étel, amelynek egyik alapeleme, a szintén nagybetűs Nemzeti Gyümölcs, az akiszilva, ami általában minden olyan listán rajta van, amelynek a „világ legveszélyesebb ételei” a címe/témája. A nyugat-afrikai eredetű gyümölcs (vagyis a benne található hipoglicin) ugyanis éretlenül fogyasztva hányáshoz, hasmenéshez, sőt: akár kómához vagy halálhoz is vezethet, így érdemes megbízható helyen megkóstolni, és a fáról nem leszedegetni, főleg nem éretlenül, kisgyerekekre pedig kifejezetten figyelni, mert a piros gyümölcs amúgy elég vonzó!
8. Iguána
Nicaragua távoli, eldugott karibi része 10 órás hajóúttal érhető el. Itt a dzsungelben folyami homárt főztek nekünk vacsorára, másnap pedig együtt vadásztunk iguánára, amelyet aztán autentikus, kókusztejes módon el is készítették nekünk. Igaz, az egészben hagyott bőrös láb annyira bizarr módon nézett ki (még a sokat látott nicaraguai barátaink szerint is), hogy nem lepődtünk meg, hogy ez lett az első olyan étel, ami iránt először Poldi lelkesedett, de amikor meglátta, inkább kihagyta. Viszont azóta is emlegeti, hogy mégis szeretné megkóstolni. Az íze egyébként nem rossz, de elvonatkoztatni a kinézetétől nehéz volt.
9. Bikahere leves agyvelővel
Talán ez a fogás az, ami legkevésbé megbotránkoztató egy magyar olvasónak, hiszen a here, agyvelő és egyéb belsőségek nálunk is elég elterjedtek – na persze általában nem az óvodások között. Viszont a nicaraguai étteremben a fiunk sem hagyhatta ki, és magának a levesnek igazán kellemes íze volt. Ezt én egyébként meghagytam a srácoknak, nekem valamiért ez az, ami nem igazán csúszik ebből a listából.
10. Teknőstojás
Ez egy meglepetés volt, ugyanis soha nem gondoltuk volna, hogy éttermek étlapján fogunk teknőstojással találkozni – azon nem lepődtünk meg, hogy a gondnok feketén beszerezve ezt ette egyik nap (és elmondta, hogy 12 darab 600 ft) ebédre. De ha már az étlapon volt egy managuai útszéli étteremben (ahova a bikahere miatt mentünk), akkor mi is megkóstoltuk a teknőstojást, amit úgy főznek meg, hogy még teljesen folyós állagú marad. Ezt kinyitjuk, sózzuk és lime-levet nyomunk rá, majd lenyeljük. Egyszer elég volt.
11. Kacsakagyló
Amikor először megláttuk a képet, azt hittük, hogy iguánaláb, de hamar kiderült, hogy a nicaraguai facebook-csoportban árult furcsaság az bizony kacsakagyló, amelyet Európában a világ egyik legdrágább éttermi előételeként tartanak számon: kontinensünkön kilójáért 200 eurót is fizetnek vagy még többet. Nekünk az egy kg kacsakagyló ehhez képest csupán 2400 forint volt, amelyben a legjobb az volt, hogy igazi családi program kerekedett belőle: együtt pucoltuk meg őket, majd tésztával kóstoltuk. Igazi „tengeríze” van, talán a garnélára hasonlít. 200 eurót nem adnánk érte, de ennyit megért. (Egyébként itthon is kapható a kínai piacon, és nem is olyan horror áron, mint amilyeneket az idézett cikkek említenek.)
12. Tapír
Nu, elérkeztünk a Guyanákhoz, ami egy igazán kemény világ, még az Unióhoz tartozó francia része is. Itt számos olyan csoport él, akik régen „bozótnéger” megnevezés alatt futottak, mint például a szaramaka törzs tagjai. Ők elszöktek ugye a rabszolgaságból a dzsungelbe, és megtanultak ott élni. Büszkék gyökereikre, és arra, hogy ők bizony szabadnak születtek. Hagyományaikat minden területen őrzik: új barátunknak például 41 testvére van, étrendjük alapját pedig továbbra is a különféle bozóthúsok adják. Ők tényleg mindent megesznek, amit a dzsungelben találnak: lajhárt, jaguárt….ottjártunkkor éppen a tapír volt a menün, így kértünk tőle egy adaggal. Rettenetesen zsíros volt, de egyébként nem volt rossz. Egynek, egyszer.
13. Tatu
Nagyon jót mosolyogtam rajta, amikor az általam ugye nem igazán kedvelt gyerekmenü mellett ott sorakoztak a helyi patkányféleségek/rágcsálók, amelyek közül sokat nem ismertünk, de szerencsénk volt: aznap épp a tatu volt a menün, így természetesen kértünk egy adaggal. Nekünk a vaddisznőpörköltre emlékeztetett az íze, a három bozóthúsból ez volt a legemészthetőbb.
14. És ami már nekünk is a határon volt: majom
Miután meglátogattuk a magyarokat a dzsungelben, visszatértünk Szaramaka barátunkhoz a kourou-i gettóba, akinél éppen majom volt a menün. A baboon with beans-re már csak azért is felkaptuk a fejünket, mert Nicaragua óta a szállóigénk lett, hogy #babislife , és hogy babosrizs folyik az ereinkben, szóval akkor persze, hozzon már egy adagot nekünk is. Miután visszatértünk az EU Űrközpontjából a gettóbéli kis szállásunkra, már nagyon izgatottak voltunk, hogy kipróbáljuk. Vagyis…elég sokat elmélkedtünk a doboz furcsa tartalmát nézegetve, hogy ez most akkor ilyen kannibalizmus light, meg hát ennyi erővel a majmok is ehetnének embert…és egyéb morális aggodalmak, amelyek az 5 évesben még nem merültek fel, így amíg mi vacilláltunk, addig ő fogta a villát, és meg is kóstolta elsőként. Azt mondta, hogy finom. Mi is ettünk egy-egy falatot, de azért ezen a mentális gáton aztán már csak azért sem akartunk sokkal jobban túllépni, mert ha ezt az egy évet kihúztuk mindenféle egzotikus betegség nélkül, akkor ne az utolsó 1-2 hétben szedjünk már össze valami ebolát meg majompestist.
Lényeg a lényeg, ami nyilván mindenkit érdekel: az íze semmi extra, normál vöröshús.
Ja, és babot nem kaptunk hozzá!
15. Földön ülve kézzel enni étteremben, az egész társasággal megosztott ételt.
Irakban kifejezetten furcsa étellel nem találkoztunk (hacsak a szárított hal nem tartozik ide), azonban itt hatalmas élmény volt, hogy sok étteremben a mai napig nincs asztal, helyette a földön ülünk, minden ételt megosztunk, amelyekből nagyrészt kézzel eszünk – igen, a rizst is, a nagy csirkét is, amiből mind az öten téptünk, vettünk.
Ami nem jött össze
Ecuadorban hiába hajtottuk, sajnos chontacurót nem tudtunk szerezni végül, pedig már Poldi is rá volt pörögve a hernyós pizzára. "Na mindegy, majd legközelebb!" - mondtuk, egészen most hétvégéig, hiszen a Gourmet Fesztiválon Wang mesternél volt selyemhernyó, amelyből 4 pálcikányit meg is ettünk hárman.:)
Mást nagyjából mindent meg tudtunk kóstolni, amit szerettünk volna – sőt, azt is, amit nem. A majom, tapír vagy tatu nem volt a listánkon például, de pont ezért is szeretünk utazni, az ilyen váratlan gasztroélményekért.
Összegzés
Ha a hozzátáplálás kezdetétől figyelünk arra, hogy a kicsiket az izgalmas, „felnőttes” ételek kóstolásába vonjuk be, és hajlandóak vagyunk egy kis extra időt, figyelmet és energiát áldozni a gyerkőcök kulináris nevelésére is (leginkább a példamutatás és türelem által), akkor mi is megtapasztalhatjuk, hogy mekkora élmény lehet velük a különféle ételek felfedezése is – akár otthon a konyhában kísérletezve, akár pedig a Föld másik oldalán mondjuk a világ végén a nicaraguai dzsungelben, 4-5000 méteren az Andokban vagy éppen egy szaramaka gettóban a Guyanákban. Nemcsak hatalmas szabadság, de még nagyobb élmény ezeket együtt átélni a gyerekekkel is - kilépve együtt a nagyvilágba bátran, nyitottan és kíváncsian!
Érdekel, hogy hogyan lehet egy évet kisgyerekkel külföldön, Latin-Amerikában tölteni, és hogy milyen volt ez az év? Mit tanultunk belőle, mit csinálnánk másképp? Akkor ne maradj le az egy éves beszámoló webinarról és online könyvbemutatóról: iratkozz fel rá ITT, hogy elsők között biztosíthasd a helyed hamarosan kedvezményes áron, és persze nézz be a Világjáró Család oldalunkra, ahol minden élménybeszámolót, tippet, trükköt megtalálsz a kisbabás, kisgyerekes utazáshoz!
Ha pedig az érdekel, hogyan lehet bátor és jó evő gasztrofelfedezőket nevelni, akikkel élmény az utazás és a közös étkezés is, akkor látogatass el az Instagram-oldalamra, ahol már 35+ ezren várunk egy szuper közösséggel, receptekkel, gondolatokkal, inspirációval!
