Tartozom egy vallomással: én igazából nem féltem attól, hogy nem fogunk tudni ugyanolyan izgalmas, utazós életet majd szülőként - rettegtem tőle! Mármint először...csontig hatoló félelem volt az izgalmas (és csinos, fitt) élet végéről (főleg azután, ahogy ezt sokan lefestették nekünk). De szerencsére rengeteget beszélgettünk erről is a férjemmel, és a kezdeti ijedezés után megráztuk magunkat, a megolás-orientált énünk visszanyerte az uralmat, elengedtük a fülünk mellett az ijesztgetéseket, és ahogy a fitt terhesség és anyaság esetében, úgy elkezdtük keresni a pozitív példákat ebben is. Utazó családokat, akik megoldották az utazást és példájukkal erőt és hitet adtak nekünk is, hogy igen, meg lehet oldani mindent!
Utána megszületett Poldi, és ahogy a fitt formám és nőisségem sem tűnt el (sőt!), úgy másfél hónaposan már Prágában voltunk vele...magunk mögött hagyva a félelmeket és fejest ugorva egy újabb ismeretlenbe 9 hónaposan pedig egy 4 USA-tagállamon átívelő közel 5000 km-es lakókocsis, vadkempingezős roadtripet toltunk le hármasban, és nem volt kevésbé élménydús, mint egy kolumbiai dzsungeltúra. Más, persze, de izgalmas és mozgalmas.
A világjáró családok-interjúsorozat keretében készült izgalmas, több mint 40 perces YouTube-interjúban még több hasznos információt és érdekességet hallhattok a lakókocsis kisbabás utazásról. Az interjút Nyári Fruzsina készítette, akikkel nemcsak a babakocsis futás szeretete a közös bennünk, hanem az is, hogy ők sem akarták a gyerek(ek) születése után feladni korábbi szenvedélyüket, az utazást. Vállalkozásuk (Babagúz és Lottirose) elindításával és a világjáró családok interjúsorozattal ők is abban szeretnének segíteni, hogy minél többen merjenek belevágni a családi kalandozásokba.
És hogy mi kellett ehhez? Hogyan "készültünk" rá már a kezdetektől? Ez egy elég nehezen megfogható téma, hiszen tudom, minden család, minden baba más és más. Így nem hiszem, hogy lennének tuti módszerek vagy biztos megoldások, de azért szerettem volna összegyűjteni 10 pontban azokat a dolgokat, amikről azt gondolom, hogy segíthettek abban, hogy Poldi ennyire partner az utazásokban, hogy ennyire szereti az új helyzeteket, az aktív életet, a kalandokat, az embereket (aztán ki tudja, hogy hogyan is működik ez az egész, hiszen a környezeti hatások vs. genetika örök vitát sem ma fogja megfejteni a tudomány…már ha egyáltalán meg fogja valamikor). Tudom, hogy nekem mennyi erőt adott olvasni ilyen beszámolókat, hiszen akkor tudtam, hogy ezt is igenis meg lehet oldani, mint mindent. Szóval remélem, hogy az alábbi pontok segíthetnek azoknak is, akik még gyerekvállalás előtt vannak, és félnek attól, hogy mi lesz az aktív élettel, és azoknak is, akik már szülőként gondolkoznak rajta, hogy új dolgoka vágják a fejszéjüket. Mert hiszem, hogy az élet megy tovább szülőként is, és mi pont abban is szeretnénk példát mutatni a fiunknak, hogy hogyan lehet teljes, aktív, mozgalmas és egészséges életet élni úgy, hogy nyitottak vagyunk a világra, elfogadóak és befogadóak vagyunk, amihez nekünk az egyik legjobb „eszköz” az utazás, ahogy Feldmár is mondja: az utazás, idegen nyelvek tanulása és más kultúrák megismerése a legjobb módja annak, hogy „felébredjünk a hipnózisból”, azaz levetkőzzük a gyerekkori rossz példákat és káros beidegződéseket, és ráébredjünk ,hogy a világban többféle igazság létezik.
1. Hozzáállás
Ahogy azt már több posztomban is említettem, szerintem ez az egyik legfontosabb – az élet minden területén, legyen szó egészséges életmódról, szülőségről, kisbabás utazásról, bármiről. Számunkra nem volt kérdés, hogy folytatjuk az utazást, és tudatosan csak az olyan példákkal foglalkoztunk, olyan blogokat kerestünk, amik arról szóltak, hogy hogyan lehet megoldani ezt – mert meg lehet, nem csak internetben olvastunk róla, de millió egy példát láttunk a saját szemünkkel is Latin-Amerikától kezdve egészen a bangkoki éjszakákig. Soha nem akartunk semmilyen sablont, sémát, szabályt követni ebben az egész szülőség-témában, és nem is olvastunk semmilyen „tipikus szakirodalmat”, csak a pozitív példákat kerestük, hiszen mi magunk is mindig megoldás-orientáltak vagyunk.
Azaz egyrészt az utazás gondolatához úgy álltunk hozzá, hogy valahogy biztosan meg fogjuk oldani valamilyen formában (ami mindhármunknak megfelel), másrészt pedig amikor utazunk, akkor ugyanez az attitűd hajt minket előre: nem ijedünk meg az új helyzetektől, a szervezetlen utazásban (azaz amikor semmi nincs előre megtervezve, lefoglalva, mindig az adott napon találjuk ki, hogy merre megyünk, mit eszünk, mit csinálunk, azaz az egész út a mi felelősségünk) nem egy rémisztő dolgot, hanem izgalmas lehetőségeket látunk a világ és önmagunk felfedezésére és a közös időtöltésre és élményszerzésre. Nem azon görcsölünk előre, hogy mi lesz, ha a gyerek sírni fog a repülőn vagy hogy vadkempingezni fogunk vele a világ másik oldalán. Arra gondolunk, hogy a kisbabás utazást előttünk már millióan kipróbálták és csinálták, és ha másoknak megy, akkor nekünk is menni fog. Miért ne menne, de tényleg? Mi az, amit nem lehet megoldani? Meg amúgyis, mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy sír a repülőn? És akkor mi van? Vagy hogy nem pont azok a kaják meg pelenkák vannak, mint itthon? Na és akkor? Nem ez az élet lényege, az alkalmazkodás, a kaland, a bátorság és a nyitottság az új dolgokra? Szóval a hozzáállás területén én elsősorban a lazaságot, a sablonoktól, sémáktól és a (társadalmi) elvárásoktól való elszakadást, a görcsös akarás és feszülés elengedését és a megoldás-fókuszt emelném ki (avagy problémák nincsenek, csak megoldásokra váró feladatok, ahogy a multis világban megtanultam). A jó hír, hogy ezek mind fejleszthetők, és akár a gyerekkori rossz minták is levetkőzhetők, amihez az egyik legjobb eszköz éppen az utazás, ahogy Feldmár is mondja.
2. Fokozatosság
Természetesen mi sem rögtön egy közel 24 órás út után kezdődő vadkempinges lakókocsizással kezdtük a családos utazást. Egy hónapos volt a fiunk, amikor leugrottunk a Balatonra a barátainkhoz; másfél, amikor először kiutaztunk Prágába; és öt hónapos volt, amikor Ausztriába mentünk el síelni, majd pár napra rá nekivágtunk az első repülős útnak, és pár csodálatos hetet töltöttünk el Mexikóban, végül 8,5 hónapos korában vágtunk neki egy USA-beli lakókocsis roadtripnek (egy nappal azután, hogy másodjára is megjártuk Prágát). Mind a távolságot, mind az időtartamot fokozatosan növeltük és tanultuk folyamatosan mi is, hogy hogyan is működik hármasban az utazás, hogy mire kell figyelni jobban, milyen helyzetet hogyan tudunk megoldani.
3. Tapasztalat
Az is fontos szerintem, hogy nem úgy vágtunk bele egy több hetes tengerentúli lakókocsis utazásba, hogy előtte nem utaztunk többször távolabbi országokba – szervezetlenül. Mivel a férjemmel hátizsákos utazók vagyunk (és maradunk szülőként is), így tudjuk, hogy mire számítsunk idegen helyeken és helyzetekben, hogy milyen a nomád utazás, hogy milyen 1-1 hátizsákkal nekivágni a világ túlsó felének úgy, hogy nincs előre semmi lefoglalva és leszervezve egy utazási iroda által. Együtt elboldogulunk öt nyelven, nem ijedünk meg a váratlan helyzetektől, sőt: minket ezek a helyzetek vonzanak. Tehát aki később szeretne majd ilyen kalandokat átélni a gyerekével, vágjon bele már most a kalandozásba, szerezzen tapasztalatot fiatalon. Aki pedig most vágna bele, vegye figyelembe az előző pontot, fokozatosan építse fel a közös utazásokat mind távolságban, mind szervezettségben (vagyis szervezetlenségben), szerezzen tapasztalatot és ezekből az átélt élményekből merítsen magabiztosságot és „bátorságot”.
4. Napirend & alvás
A szó hagyományos értelmében nálunk soha nem volt semmilyen napirend, azaz kötelező alvási-, sétálási- és játszási idők, hiszen továbbra is aktív, mozgalmas életet élünk, nem csinálunk problémát abból, hogy mikor jönnek hozzánk látogatóba – azaz az élet ment tovább. Persze Poldival kialakítottunk magunknak egy kis rendszert, de semmilyen kötelező elemmel (kivéve az este 8-9-es villanyoltást, és persze a 3-4 óránkénti szoptatásokat, étkezéseket). Akkor aludt, amikor és ahol elfáradt, akkor jöttünk-mentünk például konditerembe, amikor éppen kijött, és a fürdetést sem erőltettük minden nap, mindig ugyanakkor. Mindig adott helyzetekhez alkalmazkodtunk közösen, és nem próbáltunk magunkra erőltetni felesleges szabályokat és korlátokat – nekünk ez teljesen bevált, Poldi másfél hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, imádja a társaságot, a programokat, hangzavarban is simán elalszik, ha fáradt, és nagyon könnyen alkalmazkodott az összes utazás alatt új helyekhez és helyzetekhez.
Az átállás is elég gyorsan mint, ahogy az előző utazás alkalmával is, úgy most is 2-3 éjszaka kellett Poldinak, hogy újra átaludja az éjszakákat (Los Angelesben 9 óra az eltérés). Ilyenkor közöttünk alszik az első éjszakákon, hogy így jobban biztonságban érezze magát, egyébként pedig a pár napos átállást követően külön ágyban. Hazafelé ugyanígy 2-3 nap kellett, amíg el tudott aludni időben és amíg estétől reggelig aludt, a saját ágyába pedig egy hét elteltével fektettük le újra.
5. Alkalmazkodás
Ha már alkalmazkodás. Igen, abban biztosak voltunk, hogy az utazást ugyanúgy folytatni fogjuk szülőként, mint az egészséges életmódot. De abban koránt sem, hogy ezt milyen formában fogjuk tudni megtenni, és nem is ragaszkodtunk semmilyen elképzelésünkhöz ezen a területen sem (mondok egy példát: én legszívebben továbbra is valami hardcore dzsungeltúrára mennék, ahol éjszaka a hegyekben függőágyban alszunk, de egy percig nem okozott elfogadni, hogy ez még nem az az időszak, hasonlóan ahhoz, hogy egyébként nem szeretek kis körpályán futkorászni, de most a babakocsis futások alkalmával inkább ezt választom egyrészt a talaj, másrészt a levegő minősége miatt). Tudtuk, hogy úgyis fogunk olyan megoldást találni az utazásokra is, ami mind a hármunknak megfelel.
Ha nem bírta volna Poldi ilyen jól például a 3-4 órás hegymenetes túrákat a hordozóban, akkor nyilván nem mentünk volna ennyit; ha állandóan csak nyűglődött volna a lakókocsiban utazás alatt, akkor pedig természetesen ismét változtattunk volna a „terven”, és esetleg több napra parkoltunk volna le egy-egy helyen (így viszont szinte minden éjjel máshol, leginkább vadkempingben aludtunk). De nem így volt, sokszor jobban bírta a sok-sok menetelést, mint mi. A lényeg, hogy nincs görcsös akarás meg kőbe vésett szabályok vagy programok, hanem mind a hárman alkalmazkodunk egymáshoz – és nem csak mi a gyerekhez, mert nem ő a főnök, hanem mindenki egyenrangú tagja a családnak. Ahogy Vekerdy is mondja, dogmák meg fix elvek szerint élni és nevelni látszólag könnyű, de az élet nem így működik, és ezért inkább minden helyzetben megpróbálunk rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, és az alapján döntéseket hozni, még ha sokszor több energiát is emészt fel.
6. Hordozás
Az egyik legfontosabb dolog, amit ki tudnék emelni az első hónapokból. Ahogy írtam, rengeteget volt rajtam, sokszor nyugodott meg és aludt el így rajtam, miközben én haladtam az itthoni dolgaimmal, munkával, írással, tanfolyamok elvégzésével, főzéssel vagy akár edzéssel. Babakocsit egyáltalán nem használtunk 7 hónapos koráig – akkor kezdtük el a közös futást a futóbabakocsival, és a mai napig is csak futáshoz kerül elő a kocsi, egyébként pedig továbbra is hordozzuk. Ezt azért is tartom fontosnak kiemelni, mert így reptéren, átszálláskor, leszálláskor könnyen és gyorsan mobilisak voltunk, nem kellett babakocsit is külön vinni magunkkal, és simán tudtunk így túrázni vele több órát akármilyen terepen, akármilyen környezetben, hiszen megszokta, hogyha a hordozóban van, akkor biztonság, béke és harmónia van, történjen bármi is. Egy havas túrát vagy egy 30 ezer lépéses városnézést nehéz is lett volna megcsinálni, ha babakocsival vagyunk.
7. Túrázás
A hordozásnak köszönhetően rengeteget tudtunk így hármasban túrázni, egészen elképesztő tájakon olyan közel a természethez, mint még sosem. Sokszor volt, hogy órákat mentünk úgy, hogy alig találkoztunk 1-2 emberrel, csak mi voltunk hárman és a természet fenségessége, végtelensége, a friss levegő és ezek olyan őserőket tudnak megmozgatni az emberben, ami által közelebb kerülhet önmagához – hiszen a természetközelség szerintem mindannyiunk egyik legősibb szükséglete. Csodálatos volt ezeket az élményeket hármasban átélni és megtapasztalni. Persze nem sikerült mindig ilyen vadregényes és romantikus körülmények között sétálnunk, viszont azokon a helyeken, ahol éppen többen is voltak, sokszor találkoztunk hordozott kisbabás vagy kisgyerekes családokkal, valamint Poldi is szokszor kapott elismerő és kedves szavakat – egy igazi kis cute hiking baby volt, ahogy többen is megjegyezték.
Jártunk gigantikus saguaro kaktuszok között a Lost Dutchman State Parkban
megcsináltuk a Bryce Canyon legszebb, és egyben legnehezebb túraútvonalát, a 2400 méteres magasságban található Fairyland Loop Trailt
túráztunk Sedonában
és a Zion Nemzeti Parkban
arról nem is beszélve, hogy a városnézéses napokon Los Angelesben
és Las Vegasban nem egyszer zártunk 25-30 ezer lépés feletti napokat
Ehhez szerintem fontos, hogy Poldi hozzászokott a hordozáshoz, másrészt pedig mi is kiemelten figyeltünk a törzsizmok erősítésére, és a megfelelő erő-állóképesség fenntartására, fejlesztésére az első hónapoktól kezdve (futás és konditermi edzés), és az aktív, mozgalmas életvitelre.
8. Szoptatás & étkezések
Az első, mexikói utunk alatt az anyatejen kívül semmit nem kapott Poldi (még vizet sem), viszont 8-9 hónapos korára már nem az anyatej volt számára a fő étkezés, hiszen a hozzátáplálás során kiderült, hogy imád enni, imádja az új ízeket és ilyen módon is felfedezni és megismerni a világot. Az amerikai út során még napi átlag négy (3-5) alkalommal szoptattam Poldit, emellett pedig már ő is 4-5 alkalommal eszik egy nap. Pürét, turmixot meg bébiételt sosem kapott, már az elejétől ő maga eszik egyedül kézzel olyan dolgokat, amiket meg tud fogni és szét tud rágni az ínyével. Minden allergént bevezettünk már az első időkben (ahogy az szakmailag is indokolt, amennyiben nincs ismert ételallergia a felmenők között), és mire elindultunk Amerikába, már több mint 60 féle ételt kóstolt és evett, így nagy biztonsággal tudtunk belevágni az útba ilyen szempontból is.
Ezen a hozzátáplálás témán sem görcsöltünk egy percig sem, nem követtünk táblázatokat (hiszen egy egészségesen, tudatosan és változatosan táplálkozó család esetében nincs relevanciája és tudományos megalapozottsága), nem méricskéltünk és nem etettünk meg tukmáltunk soha, viszont a közös és jóízű étkezésekre már az első pillanattól nagyon figyeltünk (példamutatás és utánzás a gyerekek részéről). Ez a hozzátáplálás nagy szabadságot adott nekünk az utazás során is, hiszen nem kellett neki külön pépeket keresni, melegíteni, méricskélni, belekönyörögni, etetni, stresszelni az egészen, hanem leült velünk az asztalhoz, és maga eszegette azokat a dolgokat, amiket maga is el tud fogyasztani (puhább gyümölcsök mint banán, mandarin, körte, szilva, paradicsom, uborka, grillezett krumpli, főtt tojás, rántotta, sajtok, görög joghurt, ricotta, túró, mogyoróvaj, kenyér, vaj, csicseriborsó és lencsekonzerv, étteremben puhára készített hús, leves, stb.). Poldi súlygyarapodása a nomád, vadkepmingezős lakókocsizás során is egészséges ütemben fejlődött, és körülbelül plusz egy kilót gyarapodott ez idő alatt, és ugyanúgy kicsattan az egészségtől és a jókedvtől, mint korábban.
9. Repülés & autózás
A mostani utunkon nem volt átszállás, hiszen Bécsből Los Angelesbe van direkt járat, ami közel 12 órás utat jelent a levegőben. Előtte persze még ki kellett jutnunk Bécsbe, majd pedig Los Angelesben a szállásunkra, így bruttó 20 órát utaztunk, de szerencsére minden zökkenőmentesen ment. Ehhez fontos volt, hogy időben el lett intézve megint a babakosár, amiben Poldi nemcsak üldögélni, de aludni is jól tudott. Oda-és visszafele és mindhárom babakosár fel volt szerelve, azaz több kisbaba, és még több kisgyerek volt a gépen, de mi ez alkalommal sem tapasztaltunk sem nagy hisztit vagy hangoskodást. Egyik fel-vagy leszállásnál sem szoptattam/etettem/itattam Poldit, talán volt, hogy cumizott, de nem végig, így a mi személyes tapasztalatunk az, hogy nem dugult a füle, vagy pedig nem zavarta a dolog. Érdekes, hogy Ausztriában nem engedtek minket a first class sora, Amerikában viszont belépésnél is előre engedtek minket babával, valamint hazajövetelkor is mindenhol mehettünk a business, azaz rövid sorokba, ami tényleg nagy segítség volt, így ezt mindenkinek ajánlom legalább megkérdezni, aztán maximum azt mondják, hogy nem. De összességében ezzel is jók voltak a tapasztalataink (főleg Amerikában).
Az autóúttal kapcsolatosan fontosnak tartom kiemelni, hogy szerencsére vittük magunkkal a saját autósülésünket (repülőre kisbabának ingyen fel lehet vinni vagy adni pluszban vagy egy babakocsit vagy pedig gyerekülést), ugyanis amit bérelhettünk volna a lakókocsiba, sokkal silányabb minőség volt. Mivel minden nap eltöltött benne pár órát a Poldi, ezért biztos vagyok benne, hogy sokat hozzátett az utazásunkhoz az, hogy kényelmesen érezhette magát, a biztonságról nem is beszélve.
10. Csapatmunka
A csapatmunka az, ami nélkül nem működik…sem a család, sem a mindennapok, az ilyen típusú utazás pedig főleg nem. Kiszakadunk a megszokott rutinokból, ott vagyunk egy ismeretlen országban, más kultúra és nyelv vesz körül minket, egy új otthonban élünk, amit minden este máshol parkolunk le. Teljesen megváltoznak a kapcsolatok dinamikái, máshogy kell együttműködni, mint otthon. Folyamatosan döntési helyzetekben vagyunk (hol aludjunk ma? Merre menjünk tovább?), egy lakókocsiban mindig van mit csinálni (tankolás, tartályok ellenőrzése, ürítése, feltöltése, pakolás, takarítás), sokat vagyunk úton mind az autóval, mind pedig lábon. Egy ilyen út fárasztó tud lenni bizonyos szempontból, és csak úgy tudjuk kihozni belőle a legtöbbet, ha mindenki kiveszi a részét minden feladatból, és leginkább úgy működünk együtt, mint egy hajó legénysége. Nekünk is kellett pár nap, amíg ebben az új helyzetben megtaláltuk a helyünket, és végül nagyon sokat tanultunk nemcsak a lakókocsizásról, de egymásról és magunkról is. Az ilyen helyzetek az erős alapokra épülő kapcsolatokat csak még erősebbé teszik, és ez az egyik legnagyobb ajándéka ennek az útnak, hogy ennyi időt tölthettünk el együtt egy ilyen kis helyen, élvezve az együtt töltött perceket és a világ közös felfedezését.
Tetszett az írás? Érdekel az aktív, egészséges életmód? Szereted te is sablonmentesen élni az életed? Akkor kövesd a blogot és az Insta-oldalamat, hogy le ne maradj a további izgalmas beszámolókról és egészséges életmódhoz kapcsolódó tippekről, bejegyzésekről és cikkekről, valamint hogy egy szuper kis közösség tagja légy!
