sablonmentes

Kristálytiszta folyók és tavak, harapnivalóan friss levegő, fenyőerdők, szabadon kószáló rénszarvasok, kutyaszánhúzás, na meg persze a Mikulás és a finn szauna - talán ezek jutnak legtöbbünk eszébe Finnországról. De mi mindent tartogat nekünk ez a varázslatos északi ország a Sarkkörön túl ezeken kívül? Képes útibeszámoló és útitippek az ezer tó országából.

Kezdjük az elején: az ezer tó országa?

Ezer tó? De jó nekik! Van ezer tavuk! Hát képzeljétek el, nem ezer tavunk van, hanem a Magyarországnál 3,5-szer nagyobb országban 168 000 tó van. 1990 még ‘csak’  57 000 volt, de elkezdték azután egy konszenzus alapján a fél hektárnál nagyobb állóvizeket tónak számolni, és már ki is jött a matek: Finnország a 168 000 tó országa. Területének 75%-át erdő borítja és csak 7%-on folyik mezőgazdasági termelés. Az 5,5 millió lakosból 88%  beszél finnül, 5,2% svédül és 0,04% számi nyelven (vagyis pontosabban ezt tartják anyanyelvüknek). Angolul szerintem 100% beszél valamilyen szinten, ugyanis elképesztően jó az oktatás, valamint semmit nem szinkronizálnak  - cserébe 2 nyelven, finnül és svédül feliratoznak. El is képzeltem, hogy nálunk mi lenne, ha a fele képernyő ki lenne takarva feliratokkal?

Számomra az egyik legnagyobb sztereotípia a finn szauna….és igen, abból is gigantikus mennyiség van. A saját becslésük szerint 2 300 000 szauna található az országban. Ezt az utazásom előtt meglepőnek találtam volna, de így utána már nem. Szinte minden finnek van egy kis kabinja északon, ami hétvégi házat jelent, amelyben ugyanúgy megtalálható a szauna, mint otthon. Tényleg a nemzeti kultúra része - és ugye a hideget is ki kell valahogy bírni. Fun fact: a nemzeti ételük rozskenyér.

Ahogy elkezdtem tervezni az utazás, egyből feltűntek az elképesztően magas árak. Az egész országra jellemző, de ahogy megyünk északra ez csak fokozódik. Eleinte csak a szobákat néztem, de az autóbérkés árai elég húzósok voltak. Néhány hasznos ár: a reptérről Helsinkibe a vonat 4,1 EUR, ami kifejezetten kedvező, egy sör 8 EUR az étteremben, boltban 3 EUR, egy üveg vodkáért pedig simán fizethetünk 40 EUR-t, egy egyszerű főétel étteremben 20 EUR, az utcai árusoknál 6-8 EUR.

A sarkkörön túl

Ha már elindultam északra, akkor már a legészakibb helyre szerettem volna menni, ahova még repülhetek, vagyis Ivaloba. Napi 3 járat van és Helsinkitől 1 óra 40 perc az út. Ivalo az Inari-tó mellett fekszik, ami ilyenkor télvíz idejeén be van fagyva. Ahogy a gép landolt és kiléptem a levegőre, azonnal valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, valami végtelen nyugalom és béke töltött el. Nem tudom, hogy levegő tisztasága, a végtelen hófehér horizont vagy a szél halk fütyülése volt-e a ludas, de mindenki arcára mosoly varázsolt az északi tündér. Természetesen csak az az egy gép tartózkodott reptéren, amivel érkeztünk. Nem vacakoltak sokat a csomagokkal és az ellenőrzéssel sem. Pár perccel később már a bérautós pultnál voltam. Eleve a legkisebb autót béreltem, egyrészt elég volt, másrészt az volt a legolcsóbb. Olcsóbb volt, mint transzfert rendelni. A papírok kitöltése 2 perc volt - tényleg annyi -, majd a kezembe nyomták a kocsikulcsot, mondván balra keressem a rendszám alapján. Hát teljesen meglepődtem! 4 dolog is volt ami szokatlan: a gyors ügyintézés, a mini kocsi helyett egy Octavia kombi jutott, járt a motor, hogy meleg legyen az autóban és végül életem első bérautója amin szöges gumik vannak! Mekkora királyság!

A szállások egészen drágák. Ahogy átfutottam a kommenteket, nem lepődtem meg, hogy nagyon sok kínai, Hong Kong-i, japán és kanadai értékelés, komment volt. A világ tehetősebb fele. A választásom egy helyi kabinra esett - és milyen jó választás volt! A tulajdonos egy számi hölgy volt. Minden lehetséges programot felajánlott, még speciális meleg öltözéket is kínált. Volt egy bűvös szám ami ismétlődött 170 EUR/fő. Majdnem minden ennyibe került: a kutyaszán, a rénszarvasos program, a számi est helyi étellel, a hómobilozás és a lékhorgászat is… vagyis 57 000 HUF/fő/program. Gyorsan lehet szórni a pénzt. Írtam neki, hogy ilyen buszos okosságokra nem vágynék, de egy részarvasfarmot szívesen megnéznék. Elküldött egy számot és a megérkezéskor hívtam is, mivel leírása szerint a reptér közelében volt a farm.

Rudolf, az albínó rénszarvas

Alig telt bele 15 perc, és már egy számi család birtokán simogattuk a szarvasokat. Néhány dolog amit megtanultam róluk. Ők nem lappok, hanem számik. A lapp szónak van egy pejoratív értelmezése, kicsit hasonló a mi paraszt szónkhoz. Ők egy nomád népség, akik az állatokkal együtt vonulnak és azokat gyakorlatilag ridegtartáson tartják. A meglátogatott család is csak télen vonul délre, ugye ez azt jelentette nekik, hogy ők most délen vannak, egyébként közel a norvég határhoz, vagyis onnan 200 km-re laknak valójában. Juho családja a 2. világháború után inkább Finnországot választotta és nem maradt a Szovjetunióhoz csatolt területen. (Tőlük is jelentős területeket csatoltak el.) A számik 4 országban élnek: Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország.

Az állataik fülét jellegzetes formára vágják így mindenki tudja, hogy melyik állat kihez tartozik. Régebben egyértelműen az állatok száma határozta meg a család vagyonosságát, ma már egyre kevesebben vannak, akik csak állattartásból és azok feldolgozásából él. Az ő közösségéhez is már csak 400-an tartoznak. Kicsi közösség, akik egymásra vannak utalva, ezért minden formában támogatják egymást és nagyon vigyáznak az élővilágra, hiszen ez létük alapja. Valahogy ott nekem teljesen megélt, lüktető élménnyé vált ennek a jelentése. Juho családja még mindig az állattartással foglalkozik, de már a turizmus is jelentős szerepet játszik a bevételükben. Érdekes módon azért, mert már az állami szabályozás miatt nem tudják megvédeni a hordájukat, ugyanis nem lőhetnek ki sasokat, rókákat, farkasokat, amelyek komoly veszteséget tudnak okozni. Nem is gondoltam volna, de a legtöbbet a sasokra panaszkodott. Azt is megtanultam, hogy a rénszarvasokat ősszel vágják le, mert még ilyenkor a nyáron felszedett kilók még ott van rajtuk, de már a bundájuk is feldúsult a telet várva, tehát ilyenkor a legszebb, legértékesebb. Természetesen az állat minden alkatrészét felhasználják valamire. A nőstényeknek is van agancsa, ami naponta 3cm is képes nőni. Néhány dolog, ami itt lepett meg: nem tudják hordani az állatszőrből készült ruháikat, mert nagyon meleg van és abban csak -20 körül érzik jól magukat. A másik: meglepetésszerűen mesélték a korona vírus hatását: érezhetően kevesebb turista van mert a főként Kínából jönnek hozzájuk. Hoppá! Milyen kicsi a világ!

Következett a bevásárlás, mivel önellátásban kellet megoldani az étkezést. A szálláshoz legközelebb 50 km-re volt bolt, azaz éppen ott, ahol voltunk. Mindenképpen csak helyi dolgokat szerettem volna készíteni, és mivel tudtam, hogy lesz grillsütő, így arra kerestem érdekességeket. Kis idő után beszédbe elegyedtem egy kedves eladóval, aki telerakta a kosarat: húsgolyó, rénszarvas steak, véreshurka, kaviár, rénszarvas felvágott és természetesen a rozskenyér jött velem, valamint a helyi sörökből néhányat bevállaltam. Fizetés, és indulás a szállásra. A faház elképesztően hangulatos, igazi helyi kabin ami mindennel fel van szerelve mindennel, amire szükség lehet. Sokkal jobban nézett ki, mint a képeken! Autóra azért voltszükség, hogy innen el lehessen kirándulni a környékre. Ha menni készültök, mindenképpen javaslom a helyiektől bérlést mert inkább őket támogatom, mintsem a hoteleket.

Kutyaszánhúzás

Következő eseménynél teljesen világos lett a helyi turizmus működése. Vannak helyi lakosok, akiknek van kutyájuk, azok kutyaszánozásra szerződnek, vannak számik, akiknek van rénszarvasuk, azok minden rénszarvasos programot csinálnak, és van, aki halászni visz el. A hómobilozás marad benn a szállodában. Ha valakinél érdeklődsz, hogy mi mennyi, akkor rögtön megkérdezik, hogy hol laksz és ő az akit meg kell kérdezned. Gyakorlatilag a verseny kizárva, egy helyi kartell működik, mindenki a szabott árakat mondja. Ez nem jó a turistáknak, viszont nagyon hasznos a helyieknek. Egy átlag látogató 2-3 napot tölt el, a helyiek annál többet.

A kutyaszánozás talán az egyik legszebb módja az Inari-tó felfedezésének. A szánon egy ember ül és egy ember áll hátul. Az gondoltam, vezényszavakat kell majd megtanulni, de egyszerűen csak a féket kellett nyomni, vagy felengedni. A helyiek egyik kedvenc sportja a szánhúzás. Állítólag 40-45 km/h-ás sebességgel is veretnek, persze csak elég rövid ideig, 30 percig bírják. Vannak versenyek, de nem komoly a díjazása, tehát inkább a közösség a hobbi. A kutyák nagyon barátságosak. Elmondták, hogy szokatlanul meleg van (-2,-5 fok) ez nem igazán kedvez a kutyáknak, szóval nem fognak repeszteni, de itt hova sietne az ember? Ha felfelé megyünk, segítsünk a kutyának, toljuk a szánt, ha lefelé megyünk, akkor enyhén fékezni kell. Ezt hamar megérzi az ember. Van egy vezető, aki nem feltétlenül a legerősebb, legokosabb, hanem aki mentálisan a legerősebb. Fontos a fegyelmezettség, mert ha egy szarvas kerül elő, akkor sem iramodhat a falka után. Mi lenne szegény riadt emberrel ott hátul? Ha megállunk, akkor nem szabad a fékről leszállni mert azonnal megindulnak, ha megmozdul szán.

Maga az utazás nagyon izgalmas kapcsolódás a természettel. Siklani a havon hangtalanul a befagyott tó jegén és a sors kegyességéből az ég alja vörösen izzott, ami egészen különleges kontrasztot alkotott az érintetlen hó szikrázó fehérségével. Harapni lehetett sarki levegő csípős leheletét, és minden olyan tiszta és egyszerűnek tűnt. Néha feltűntek jávorszarvasok és azon gondolkodtam, hogy mennyire jó a jelenben lenni! Amikor megálltunk akkor beszéltünk a vezetőnkkel, hogy elég lassan megyünk, erre mondtam neki: talán nehezek vagyunk nekik! Gondolj könnyű dolgokra - válaszolta. Milyen egyszerű ez és milyen igaza van! Megtettünk 25km-t 2,5 óra alatt. A 6 kutya nagyon ügyesen végezte a dolgát és nagyon élveztem a természettel való összekapcsolódást, a városi levegő után a tisztaságot, nyugalmat, békét. Ha valaki arra jár, ezt a programot nagyon tudom ajánlani. Ezek után már nem akartan hómobilozni, ez így volt tökéletes.

Az orosz határ

Mivel a többi program nem izgatott fel annyira, így az autóval random felfedezéseket tettünk, amihez kaptunk a helyiektől néhány ötletet. Az egyik az orosz-finn határ meglátogatása, ami nagyon izgalmas volt, hiszen Murmanszk csak 25km-re volt. A határ le volt zárva, még embert sem láttunk. 

A másik egy híd, ami azért volt érdekes, mert alatta a folyó nem volt befagyva és nagyon sima volt a felülete. Ide szokták a turistákat hozni, ha sarki fényt akarnak fotózni, mert a víz felületén a tükröződés megkettőzi az élményt. Hát az a béke és nyugalom ott sem idegesítette fel magát, maradt olyan lassúnak, amikor nem hallod a másodpercmutatót, mert megállt az idő.

Egyébként meg érdemes csak úgy elindulni, csodákat lát az ember: a tájat, a fényeket az állatokat. Persze azért érdemes figyelni, hogy ne vállaljuk túl magunkat, mert az utakat takarítják, de fehérek maradnak. Nem sózzák őket mert az nagyon csúnyán megterhelné a környezetet,  apró kavicsokat szórnak ki, de azt sem mindenhol. Mi egy 200 fős faluból indultunk el a határ felé, ahol már tényleg nagyon kevesen élnek.

Természetesen a szálláson volt szauna, amit mindenképpen ki kellet próbálni. A grillező működött, így nagyon finomakat sikerül sütni. A legjobban a vöröskaviár jött be, amit a helyi ember javaslatára apróra vágott hagymával és tejföllel kevertem össze és rátettem pirítósra. Mennyei! Az étteremben 50 EUR egy steak, de ha nem akarsz ennyit fizetni akkor a szaunaázás után, és vodkázas közben kiváló esti program.

Egy jellemző története mesélek még el, a kocsi visszaadását. A gép reggel indult vissza a kölcsönző 8-kor nyitott. 15 perc volt rá, hogy minden elrendezzünk. Szóltam a ügyintézőnek, lobogtatava kulcsot, az autó ott áll. Köszi, mondta, elvette a kulcsot és jó utat kívánt. Hát nem ehhez edződtem. Semmit nem néztek meg: karcolás, tank semmit…végtelenül pozitív megkoronázása volt egy élménydús utazásnak, amelyet csak mindenkinek ajánlani tudok, hogy írja fel a bakancslistájára.