sablonmentes

az egészségtudatos, aktív és teljes élet művészete a skatulyákon & sémákon túl

A krokodilpástétomtól az impalakolbászig: dél-afrikai gasztrokalandok

Ha Dél-Afrika, akkor elsőre leginkább szavannák, fekete nők, oroszlánok, elefántok és a szafarizás ugrik be. Na de mi van a konyhájukkal, hány helyi ételt tudnánk megemlíteni? Talán a borokat többen ismerik, de bevallom, engem is millió meglepetés ért a mostani utunkon, amely során nemcsak a dél-afrikai, de egy kicsit a szvázi és a lesothói konyhába is bepillantást nyerhettünk a 3 éves fiunkkal együtt a tetősátras túránk során, akinek nem is tudjuk, hogy a tintahal, a krokodil vagy a passiógyümölcs ízlett jobban.

20220101_081639.jpg

Na de kezdjük az elején: elhelyezkedéséből és történelméből fakadóan is rendkívül színes és változatos gasztronómiai hagyományokkal rendelkező ország(ok)ról beszélhetünk, hiszen nemcsak az itt élő (bantu) törzsi ételek és szokások adják az alapokat, de tovább gazdagítja azt a 16. századdal megérkező holland és brit, azaz európai vonal, és bizony nagyon sok az ázsiai beütés is (főleg az indiai és a maláj), az iszlám hagyományokat nem is említve. Így mind alapanyagokban, ételkészítési technikákban, fűszerekben nagyon izgalmas és gazdag konyhával találkozhat az ide utazó, aki – legalábbis magunkból kiindulva – csak kapkodja a fejét, hogy hogy nem hallott még ezekről az ételekről?

A dél-afrikai utunk során a 3,5 éves fiunkkal 3 héten keresztül egy tetősátras autóval 4500 km-en keresztül igyekeztük felfedezni az ország nemzeti parkjait, látnivalóit a Krüger Nemzeti Parktól az óceánparti részeken át Fokvárosig. Sőt, még Szváziföldet és Lesothót is érintettük! A 3 hét során egy rondavellás éjszakát leszámítva végig kempingeztünk és tetősároban aludtunk. Rengeteg élmény és kaland ért minket, amit elképzelni sem lehet...ahogy azt sem, hogy milyen a kisfiatokkal együtt oroszlánokat, elefántokat, orrszarvúkat keresni, pingvinekkel fürödni vagy rengeteg új ízt és ételt felfedezni. A kalandokról szokás szerint külön blogbejegyzésekben érkezünk a következő hetekben, és a Világjáró Család oldalunkon is követhetők még, hiszen még csak az utazás elején tartunk a beszámolókkal. Mivel végig kempingeztünk és nagyrészt természetben voltunk, ezért limitáltak voltak az ételkóstolási lehetőségek, de azokat igyekeztük kimaxolni mint mindig.

Nem vegánnak való vidék

Az út végén egy Fokváros környéki kempingben beszélgettünk egy helyi fickóval, akivel természetesen hamar a gasztronómiára terelődött a szó, és viccesen meg is jegyezte a termetes hasára mutatva, hogy hát igen, szeretjük a húst, vagyis hogy nagyon húshangsúlyos a konyhájuk. Valóban kevés olyan ételt tudnánk említeni, ami a mai vegán trendekbe nagyon beilleszkedne (persze a trendi-fenszi helyeken biztosan sok ilyen alternatívával lehet találkozni), hiszen amíg az óceánpartokon a friss tengeri herkentyűk, addig beljebb pedig a helyi friss vagy szárított vadhúsok voltak mindenhol a főszerepben. Habár mi itthon nagyrészt növényi alapon étkezünk, itt egyáltalán nem okozott problémát senkinek, így a 3 éves fiunknak sem az összes helyi finomság végigkóstolása a friss gyümölcsöktől az osztrigán és a tintahalon át a kudu vagy impalahúsig – már csak ezért sem szeretnénk soha semmilyen táplálkozási irányzatot követni, hiszen ahogy az eddigi összes gasztrobeszámoló során írtuk Costa Ricától Egyiptomig, az egyik legjobb módja számunkra az adott ország felfedezésének a klasszikus konyhájának és hagyományainak megismerése.

Itt sem volt ez másként, egy olyan országban, ahol a közös grillezésnek és étkezésnek nagy múltja van és ahol tényleg azt láttuk és tapasztaltuk: a jó étel összehoz, és a jó étel az valóban egyenlő jó élet! Rengeteg új étellel és ötlettel találkoztunk, elképesztő tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Nézzük is, hogy mi az, amit mindenképpen érdemes a dél-afrikai régióban járva megkóstolnunk:

1. Braai

Elsőként nem is egy konkrét ételt hoznék, hanem egy életérzést, egy társasági programot és egy ételkészítési módot. A braai vagyis a grillezés mindennek az alfája és az ómegája itt. Nem kell elmenni a kempingekig (ahol minden este minden helyen ég a tűz és sülnek a húsok, zöldségek), elég szétnézni a boltok kínálatában, ami az itteni nyári időszakban abszolút a grillezésra van ráállva. Mindenki ért hozzá, mondhatni nemzeti sport ez itt - és milyen jó is ez! Hozzánk is sok helyen jöttek oda nemcsak segíteni pl. a tűzgyújtással, de aztán beszélgetni és együtt koccintani is. Természetesen millióféle braai-fűszerkeveréket és szószt lehet mindenhol kapni, amelyekből mi is betáraztunk az itthoni grillezésekhez!

20211230_182501.jpg

2. Bobotie

A nemzeti rakott húsos étel tojásalapú felső réteggel és egy kis currys beütéssel - nem véletlen, hiszen ennek az ételnek is Cape Malay eredete van (erről kicsit lejjebb). Talán ez áll legközelebb a "nemzeti étel" kategóriához számos forrás szerint, hiszen ez az, ami a legkevésbé jellemző más országokban is. A neve indonéz eredetű, és az elbeszélések szerint a Holland-Keleti Indiai Társaság kolóniáitól származik Bataviából.

Hiába mondják nemzeti ételnek, mi nagyon kevés helyen találoztunk vele az étlapon, így rögtön le is csaptunk rá a kontinens legdélebbi pontján, L'Agulhasban (itt is a legeslegdélebbi étteremben). Mi csak az afrikai muszakának mondjuk magunk között, és annyira bejött, hogy már keressük is rá itthon a recepteket!

20220111_145138.jpg

3. Biltong & Droëwors

A szárított húsok és kis kolbászkák szintén mindenhol megtalálhatók, így már az első bevásárláskor „kipipáltuk” ezt a pontot a gasztrobakancslistánkról – és itt még nem sejtettük, hogy micsoda választék vár ránk a nemzeti parkokban, ahol a 100% bushfed azaz 100% szabadon mozgó vadak húsából készülnek a szárított húsok (biltong) és a kolbászkák. Így kóstolhattunk többféle antilopból, így kuduból, impalából készült változatokat is.

20211225_115904.jpg

collage_2022-01-21_18_02_38.jpg

4. Boerewors, azaz a búrkolbász

Igazi klasszikus dél-afrikai kolbász, ami az egész déli régióban népszerű Zimbabvétől Namíbiáig! Legalább 90% a hústartalma, ami lehet marha, bárány és sertés is. A klasszikus fűszerezéséhez koriandert, borsot,  szerecsendiót, szegfűszeget, szegfűborsot és malátaecetet használnak – ezeknek köszönhetően tényleg lesz egy (abszolút pozitív értelemben vett) jellegzetes ízük mind ezeknek a friss kolbászoknak, mind a szárított kistestvérüknek. A csigába tekert kolbász aztán mehet is a parázsra, és már kész is egy szuper braai-vacsi!

collage_2022-01-22_15_14_55.jpg

5. Peri-peri

A peri-peri avagy az afrikai madárszem a helyi chili, amiből készülnek olyan fogások mint a peri-peri chicken, de kapható izgalmas szószokban és fűszerekben is. A jó hír, hogy hazai kulináris boltokban mint az Ázsia Bt. is lehet kapni dél-afrikai Nando peri-peri szószt.

20220101_202753.jpg

6. Bunny Chow

Amennyire bizarr volt első hallásra a kenyérbe töltött currys durbani street food, annyira pozitívan csalódtunk benne - és annyira gyorsan tüntettük el a három nagy csípős adagot! Ez is egy példája az indiai hatásnak. A bunny chownak nincs olyan pontos eredettörténete, mint a Gatsbynek, de az elég biztos, hogy a durbani indiaiak között született meg az 1940-es években.

collage_2022-01-21_18_15_36.jpg

7. Cape Malay curry

A Cape Malayok az itt (Cape/Fokföld környékén) élő muszlim közösséget jelentik, és habár eleinte valóban a délkelet-ázsiai muszlimokat jelölte a megnevezés, később már minden muszlimra használták – az elnevezés onnan eredhet, hogy a fő közvetítő és vallási nyelv a maláj volt. Több étel is tőlük származik a listáról, így nemcsak a curry, de a már említett bobotie, a következő pontban érkező sosaties és majd a lenti kihagyott ételek listáján szereplő koeksisters és bredie is.

Mi is Fokvároshoz közel, a Table View részen az On the rocks étteremben kóstoltuk az utolsó estén a curryjüket – és milyen jó, hogy sikerült találnunk, elképesztően izgalmas és gazdag ízvilág. Kötelező, ha erre járunk!

20220114_190447.jpg

8. Sosaties

És még egy Cape Malay hatás, hiszen a sosaties az maga a maláj kebab, azaz nyársra tűzdelt currys pácos húsdarabok, amelyek aztán mehetnek a braai-ra! Az Addo nemzeti park boltjában sikerült találnunk, ahol a kudu steakkel együtt sütöttük meg, miközben a távolban néztük az elefántok esti vonulását.

collage_2022-01-22_15_11_10.jpg

9. Gatsby sandwich

A bunny chow mellett egy másik izgalmas street food, csak ez éppen Fokvárosból, aminek az apartheid rendszerig visszanyúló története van, és a szájhagyomány szerint Rashaad Pandy alkotta meg először, aki egy gyors, de laktató ételt szeretetett volna az üzletén dolgozóknak adni 1976-ban. Ehhez megtöltött egy nagy bucit slap chipsszel (dél-afrikai ecetes sült krumpli), parizerrel és achaarral (indiai marinált zöldségek/gyümölcsök), majd szeletekre vágta. Az egyik munkás által adott Gatsby nevet pedig az inspirálta, hogy ekkoriban ment itt a mozikban A nagy Gatsby. A név rajtaragadt, Pandy pedig felvette a menübe az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő szendvicset, amelyről ma már nemcsak Wikipédia oldal van, de írt már a BBC és az Atlas Obscura is.

20220115_161120.jpg

A legjobb benne, hogy Pandy és a Super Fisheries még mindig aktív, sőt, elképesztő népszerűségnek örvend (napi 250-300 eladott szendviccsel). És ami még jobb: sikerült találkozni és beszélgetni vele, miután beengedtek minket úton a reptérre zárás után 10 perccel (amikor még mindig kígyózott bent a sor). Igazából csak egyet sikerült hibáznunk: nem vettük komolyan az interneten látott képek alapján a méretét, úgyhogy jó tanács: tényleg HATALMAS szendvicsről van szó. Három embernek bőven elég egy belőle.

20220115_153932.jpg

collage_2022-01-21_17_54_08.jpg

10. Helyi sajtok és tejtermékek a hegyekben

Ez eredetileg nem szerepelt a listán, de nem tudom nem megemlíteni, olyan finom friss tejet ittunk és házi sajtokat ettünk a Drakensberg hegység magaslatain úton Lesotho felé. Itt nyoma sincs már a szavannáknak; körüs-körül minden zöldell, olyan, mintha Ausztriában vagy Svájcban járnánk, ahol a zöld hegyeken legelésznek a tehenek. Házi feta, gouda és halloumi – isteni volt mindegyik, ahol a friss házi tej és a vaj is. A gouda a szintén helyu termelői fehérborral pedig aztán tényleg maga a mennyország. Ha erre jártok, a Sani Backpackers Lodge-ot ne hagyjátok ki, ahol tényleg érződik nemcsak a helyen, de az ételeken is, hogy Russell és Simone szívüket-lelküket beleteszik. A feleség szép kerámiákat is készít, tőle egy bögrét és kis edényt vettünk itthonra.

Egyébként a tejtermékek fogyasztása igen hangsúlyos volt a törzsi hagyományokban, így már csak emiatt is érdemes ismerkedni a helyi változatokkal.

collage_2022-01-21_18_13_06.jpg

11. Dél-afrikai és szvázi „kefir”

Dél-Afrikában amasi, Szváziföldön emasi néven találtunk egy fermentált tejterméket, amit az utóbbi országban plakáton is láttunk, így gondoltuk, kipróbáljuk. Minket elsőre a kefirre emlékeztetett, igaz, ez egy fermentált tejtermék, tehát nem pont ugyanaz, de ízvilágban és állagban is hasonló volt.

A zulu kultúrában hiszik, hogy az amasi erőssé teszi a férfiakat. Nelson Mandela is említette, hogy az apartheid idején egyszer milyen óvatossággal hagyta el egy barátja lakását (ahol a hatóságok elől rejtőzködött), miután meghallotta, hogy két zulu munkás arról beszélgetett, hogy milyen furcsa látni a tejet az ablakban hagyva (fementálódni), hiszen a fehérek ritkán isznak amasit.

collage_2022-01-21_18_01_14.jpg

12. Pap

Szváziföldön kóstoltuk az egyébként UNESCO Szellemi Kulturális Világörökség listáján is (sok néven így pl. ugali vagy sima néven) szereplő papot, ami kukoricalisztből készül, azaz mondhatni az afrikai polenta, ami az egész szubszaharai régióban rendkívül elterjedt. Gyakori braai-köret. Mi is Szváziföldön egy nagy braai-tál mellé kértük köretként az imapala steak mellé.

20211231_170257.jpg

13. Vadhúsok: kudu, impala, gnú...

Természetesen a helyi konyha kihagyhatatlan finomságai a különböző vadhúsok, amelyek nemcsak biltongként és szárított kolbászkaként finomak, de grillezve is. Így esett, hogy Szváziföldön ehettünk grillezett gnúkolbászt és impalasteaket, az Addo nemzeti parkban pedig kudu steaket és kudukolbászt is vettünk, amelyet mi magunk grilleztünk meg. Személyes tapasztalat: az impala nagyon száraz és inas, rágós, de a kudut mindannyian szerettük!

 A fiunk a hozzátáplálás kezdete óta akkor és azt, olyan ételeket eszik, amilyeneket és amikor mi. Soha nem kapott pürés ételt, babakaját és soha nem rendelünk gyerekmenüről. Együtt fedezzük fel a világ ízeit hat hónapos kora óta! Az utazásokhoz és egy ilyen, az ízekre nyitott fiú "neveléséhez" az egyik legnagyobb segítség a kezdetekkor a BLW volt! Ha érdekel a BLW, akkor az oldalamon mindent megtalálsz az első magyar nyelvű BLW könyvről is!

14. Krokodilhús

Krokodilhúst végül csak pástétom formájában találtunk, ami mindhármunknak nagyon ízlett. Itthon is el tudnánk képzelni májkrém helyett reggelire!

collage_2022-01-22_15_10_16.jpg

15. Strucchús

Nagyon sok helyen (nemzeti parkokban is) láttunk struccokat, így nem véletlen szerepel a strucc is a listán. Nekünk struccpástétomot- és steaket volt lehetőségünk próbálni, mindkettő nagyon ízletes volt.

20220110_075357.jpg

16. Potjiekos

Minden éttermi menüben kerestük, de sehol sem találtuk. Végül L’Agulhasban az afrikai kontinens legdélebbi éttermében kérdeztük meg a mellettünk ülő családot miután szóba elegyedtünk, hogy hol ehetnénk potjiekost? Összenéznek, és mondják, hogy hát szerintük leginkább családoknál, ez inkább egy közös program borozgatás mellett potijekost főzni…és kár, hogy már repülünk lassan haza, hiszen szívesen meghívtak volna magukhoz, hogy megkóstoljuk!

Azonban a szerencse ismét mellénk szegődött, hiszen az itteni kempingben rajtunk kívül nem sokan voltak, és közülük is az egyik helyi család épp egy ilyen fekete edényben állt neki valamit főzni…csak nem éppen ezt? Szólt a zene, táncoltunk rá, áthívtak, megkérdeztük, mit főznek…POTYI! What? Potyi! Potjiekos? Yes! Juhu! Mondtuk, hogy most elmegyünk a városba enni, de este visszajövünk, amire természetesen rögtön mondták, hogy akkor menjünk át potyit enni. Hát így ettünk ebből a klasszikus helyi ételből két hatalmas adag calamari, fish &chips és a malva puding után, lekísérve Wild Afrricával, dél-afrikai vizezett brandyvel és almaleves whyskivel. Köszönjük!

collage_2022-01-21_18_04_25.jpg

20220110_151357.jpg

17. Tengeri herkentyűk

2 óceán mossa az ország partjait (amelyek ráadásul itt találkoznak), így a parti részeken nem kérdés, mit kötelező rendelni: tengeri tálakat! Halak, rákok, kagylók, tintahal...mennyei mind a különböző szószokkal! Nálunk a 3 éves fiunknál az új nagy kedvenc (a korábbi number one garnéla után) a tintahal lett, de a kagylót is lelkesen kóstolta velünk együtt.

Érdekesség egyébként, hogy a legtöbb seafood platternél meg minden halas dolognál a „hake” hal volt első helyen, és mindenki ezt is javasolta. Elsőre le sem esett hirtelen, de a hekkről van szó, ami itt a legnépszerűbb halfajta – és teljesen más élmény is, mint az itthon legtöbb helyen kapható olajos hekk.

20220105_190521.jpg

20220106_171012.jpg

20220102_131014.jpg

collage_2022-01-21_17_57_09.jpg

18. Osztriga

Külön kiemelendő a friss osztriga, amelyet magyar embernek sajnos túl gyakran nincs lehetősége enni, így itt érdemes ezt bepótolni. Mi Fokvárosban koronáztuk meg velük a gasztrotúránkat az utolsó vacsoránál, amelyeket nagyon izgalmas módon, marinált chilis sárgadinnyével/hagymával tálaltak. Hmmm! Darabonként 500 forint körül volt egy jobb étteremben.

20220114_182442.jpg

19. Fish & chips

És persze egy jó fish&chipset se hagyjuk ki, ha erre járunk - ehhez az egyik legikonikusabb hely a fokvárosi Hout Bayen a Fish on the rocks, ami állítólag Dél-Afrika legjobbjai között van – de a legemblematikusabbak között mindenképp. Az Atlanti-óceán partján, háttérben a Chapman’s Peakkel, a tetején a sirályokkal megőrizve pörgős kifőzde jellegét – tényleg már csak a hangulatért megéri felkeresni. 

collage_2022-01-21_17_59_54.jpg

Illetve a legdélebbi ponton kifejezetten kiemelnénk még a legjobb calamari, fish &chips kombót, ami tényleg 10 pontos volt a L'Agulhas Seafood étteremben a naplementében - 2 nagy adag el is fogyott gyorsan, ami mellé a legjobb választás volt a Two Oceans helyi fehérbor.

20220111_192324.jpg

20. Friss gyümölcsök és zöldségek

Természetesen egy ilyen szuper klímájú országnál sem maradhatnak ki a friss helyi zöldségek és gyümölcsök! Leginkább az utóbbiakból érdemes betárazni és feltölteni velük a vitaminraktárakat! A 3 éves fiunknak új nagy favoritja lett a passiógyümölcs (amit fájlalt, hogy ilyen miért nem szokott lenni az ódodában) és az általa csak batyunak hívott licsi is. Az út széli asszonyoktól vásárolt ananásznak kókusz íze volt, a mangó mézédes, a papaya izgalmas volt. De a legizgalmasabb az, hogy egy papayánknak és mangónknak is lába kélt – elég, ha fél percig nem figyel oda az ember, sok nemzeti parkban könnyen elviszik őket a majmok.

img_20220121_074201_725.jpg

collage_2022-01-22_15_13_16.jpg

21. Malva Pudding

Klasszik dél-afrikai édesség, ami vaníliapudinggal az igazi. Szivacsos karamellizált textúrát képzeljünk el. Az egyik hozzávalója a baracklekvár.

Az USA-ban Oprah Winfreynek köszönhetően lett híres és ismert, Dél-Afrikában pedig tényleg a top-top édességek között szerepel. Hát, egyszer jó volt:)

20220111_200303.jpg

22. Amarula krémlikőr

A dél-afrikai Baileys annyi különbséggel, hogy ez a marula gyümölcsből készül, amelyet lepárolnak, majd 2 évig érlelnek francia tölgyfahordókban. Végül tejszínnel és cukorral keverik össze.

Maga a marula fa csak errefelé található a világban, és évente egyszer hoz gyümölcsöt. Amikor az elefántok megérzik az illatát, hatalmas távolságokat képesek megtenni érte, hogy megízlelhessék – innen tudni, hogy itt van a szüret ideje. És ahogy az elefántokat, úgy a marula fát is a törvény védi.

Mi imádtuk, nagyon jó kísérője volt az esti beszélgetéseknek.

20211229_193735.jpg

23. Wild Africa

Az Amarula fapados testvére, marula nélkül, azaz egy klasszik krémlikőr. Mi az egyik legkalandosabb legnehezebb napunk után szereztünk be belőle, hogy stílusosan koccinthassunk a vad Afrikára!

20220105_163944.jpg

24. Savanna dry cider

Nem vagyunk nagy cideresek, de itt rátaláltunk a Savannára, és gyakori kísérője lett az esti vacsoráknak. 1996-ban indult útjára, azóta is hatalmas sikere van, nem véletlen. Mi csak ajánlani tudjuk!

20220108_094027.jpg

25. Rooibos

Talán sokan nem is tudják, de az itthon is ismert roobios tea becses magyar neve vörös fokföldirekettye, azaz egy kifejezetten dél-afrikai növényről beszélünk. A fekete és a zöld tea mellett a vörös afrikai tea is számos pozitív hatással rendelkezik magas antioxidáns tartalmának is köszönhetően.

26. Borok

„Hát hallod itt olcsóbb bort inni egész nap mint enni!” – ez volt kb. az első megállapításunk az első bevásárláskor. Főleg úgy, hogy alkoholos italokat (sört is) csak külön liquore store-okban lehet beszerezni, de borokkal/pezsgővel több boltban is találkoztunk, azaz itt tényleg nagy hagyománya van a borozásnak. Nem véletlen, hiszen adott a szőlőtermesztéshez is minden.

collage_2022-01-22_15_18_07.jpg

20220114_111836.jpg

Számos kiváló borrégió/ található erre, így természetesen a Stellenbosch vagy a Franschoek, sok-sok csodálatos kisebb-nagyobb borászattal. Ezekben a régiókban is heteket lehetne eltölteni! Nekünk csak egy délutánunk volt, így a Tripadvisoron legmagasabbra értékelt Waterfordra esett a választásunk, és nem bántuk meg. Igazi mediterrán hangulat, elképesztő elegancia, finom falatok és még bámulatosabb borok. Fun fact, hogy itt lehetne egyébként szőlőszafarira is menni az erre speciálisan kialakított szafarikocsival.  

collage_2022-01-21_18_10_47.jpg

Oh és ha már szőlőből készült szeszesipari termékek: már az első bevásárlások egyikén szembejött velünk a pezsgők között egy Pongrácz nevezetű, aki - mint az egy Instás visszajelzésből kiderül - valóban magyar származású. Ezt megerősíti az oldaluk is, ahol leírják, hogy Desiderius Pongracz, azaz Pongrácz Dezső egy kékvérű arisztokrata volt, azonban a föld jobban érdekelte, és 1944-ben diplomázott az Agrártudományi Akadémián...azonban hamarosan szovjet hadifogolyként Szibériába került. 10 év után került vissza Magyarországra, azonban az itteni káosz és forradalom nyomán Afrika felé vette az irányt. 

Így nem volt kérdés, hogy mivel koccintsunk szilveszterkor és arra, hogy az út során elértük a 15 ezer és a 10 ezer követőt az oldalainkon.

20220110_200040.jpg

27. Két érdekesség még

Jártunk Afrika legmagasabban, közel 3000 méteren fekvő pubjában Lesothóban, ami beszédesen a Highest pub in Africa néven is fut, egyébként Sani Mountain Lodge/Escape. Itt ittunk lesothói sört és hegyi kolbászkákat ettünk, mielőtt visszafordultunk a Sani Passra.

collage_2022-01-22_15_23_20.jpg

A legmagasabb kocsma után megtaláltuk a kontinens legdélebbi éttermét is, a Zuidste Kaapot L’Agulhasban, ahol a helyi borok mellé végre megkóstolhattuk a bobotie-t, strucc steaket és tintahalat is.

20220111_144940.jpg

28. És amit majd legközelebb kóstolunk

Ami kimaradt, de ti mindenképpen keressétek őket - mi is próbáltuk, de a 3 hét alatt nagyrészt kempingekben, nemzeti parkokban voltunk, így sajnos szokás szerint itt sem tudtunk mindent megkóstolni, amit szerettünk volna...de sebaj, lesz miért visszajönni:

  • tripe and samp (helyiek ajánlották)
  • Koeksisters - fánkszerű édesség
  • Vetkoek - sült kenyér
  • Milktart / melktert - tejtorta
  • Street Food: “Walkie-Talkies”
  • Tomato Bredie
  • Samosas
  • Chakalaka & pap
  • biryani - imdiai
  • Braaibroodjie (Barbeque Sandwich)

20220101_081749.jpg

Összegzés

Habár a 3 éves fiunkkal lassan 40 országot látogattunk meg együtt, de Dél-Afrikában annyi új izgalmas étellel találkoztunk, mint talán még soha! Hatalmas élmény volt nemcsak megkóstolni ezeket, de azt is látni, ahogy Poldi bátran ismerkedik a krokodilpástétommal vagy a kudu steakkal, ahogy azóta is emlegeti a tintahalat vagy a kagylót. Tényleg nincs nagyobb élmény, mint egy (pár) új ország gasztronómiáját felfedezni – a gyerekünkkel, családunkkal együtt.

 

Tetszett a poszt? Akkor nyomj egy like-ot, hogy tudjuk!

Érdekel, hogyan lehet „jó evő”, azaz a világ ízeire nyitott gyereket „nevelni” vagy egy olyan egészséges életmódot kialakítani, amelybe mindenféle finom falat belefér? Akkor kövesd a blogot és az Instagram-oldalamat, ahol napi szinten frissülő tartalommal várok mindenkit, aki szeretné élvezni az egészséges életmódot!

Ha pedig az érdekel, hogy hogyan lehet, hogy a 3,5 éves fiunkkal már 36 országban jártunk, akkor irány a Világjáró Család Instagram-oldalunk vagy csekkold a 24 ország 24 hónaposan egyedülálló e-könyvünket!

És érdemes figyelni és követni minket, hiszen hamarosan érkeznek a bővebb blogbejegyzések is erről a fantasztikus útról!

 

sablonmentes

Egészséges, aktív életmód és kiegyensúlyozott táplálkozás elrugaszkodva a sablonoktól – hogy ne váljunk sem a trendek játékszerévé, sem pedig a rutinok rabjává. Mert dogmák és fix elvek szerint élni, táplálkozni látszólag könnyű, hiszen mindig megvan a betanult megoldás, az élet általában nem így működik. Ha unod a sablonos megoldásokat és a diétás zsákutcákat, ha azt szeretnéd, hogy az étel végre ne stressz, hanem tápanyag és öröm forrása legyen, ha szeretnél egy egészségesebb, aktívabb és teljesebb életet élni, akkor jó helyen jársz. Ahogy akkor is, ha attól tartasz vagy azzal ijesztgetnek, hogy a baba születése után vége mindennek, és le kell mondani az egészséges életmódról vagy akár az utazásról - ezek is olyan sablonok, amelyeket érdemes elfelejteni.

Friss topikok

Címkék

ausztria (1) balkán (4) balti (1) belize (1) bevásárlás (1) blog (14) blw (21) burrito (1) costarica (5) dél-afrika (5) dobozolás (1) edzés (2) egészség (1) egészséges életmód (9) egészséges táplálkozás (11) egyiptom (4) életmód (33) elhízás (2) epigenetika (1) ételmód (1) evéslélektan (2) fajitas (1) félmaraton (1) finnország (1) fit (1) fitmom (1) fitness (4) fittanya (1) fussbabakocsival (2) futóbabakocsi (2) gasztrofelfedező (2) gasztrokaland (2) guacamole (1) guatemala (1) gyerekkori elhízás (1) gyerekmenü (1) gyermektáplálás (1) hordozás (1) hozzátáplálás (19) humusz (1) irak (3) irányelv (2) jamaica (1) jordánia (3) jó evő gyerek (2) kacsa (1) kajapakk (2) karantén (1) karanténkonyha (1) karib (1) konzerv (1) közel-kelet (5) közép-amerika (1) lakóautó (8) lakókocsi (10) lesotho (1) libanon (4) liliputi (1) mexikó (4) mozgás (1) muffin (1) nachos (1) nicaragua (1) padlizsán (1) pszichológus (1) receptek (23) reggeli (3) roadtrip (8) róma (2) sablonmentes (73) sablonmentes élet (3) sablonmentes étkezés (9) sablonmentes receptek (6) sablonmentes saláta (1) sablonmentes utazás (10) saláta (5) síelés (1) spárga (1) spenót (1) street food (2) sütőtök (1) szoptatás (1) szváziföld (1) taco (1) tanácsadás (2) terhesség (3) tetősátor (2) tipp (3) toast (1) tunézia (3) usa (4) utazás (52) utazás gyerekkel (41) uzsonna (1) vadkemping (2) válogatós (5) várandósság (1) világjárócsalád (1) yucatán (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása