A nyüzsgő Kairó, a piramisok és a sivatagi kalandok után dél felé vettük az irányt, ahol szintén millió kaland és izgalmas fordulat várt ránk. Ellátogattunk egy színpompás núbiai faluba, felfedeztük a legcsodásabb ókori templomokat és sírkamrákat Edfutól Karnakon át a Királyok völgyéig, elhajóztunk Asszuánból Luxorba és még a Vörös-tengerben is búvárkodtunk. Mindezt a 2,5 éves fiunkkal, akivel ez az út is hatalmas élmény lett. Egyiptomi útibeszámoló, 2. rész.
Ha lemaradtál az egyiptomi útibeszámolónk első részéről, itt elolvashatod:
A sivatagi kalandok után tehát visszaértünk Kairóba, ahol este leszerveztük az út harmadik és egyben utolsó nagy programját (a piramisos nap és a sivatagi túra után), majd álomra hajtottuk a fejünket. Másnap délelőtt de 11-kor indultunk ki a reptérre transzferrel, ami kicsit késett és a repülő 1-kor indult. Elvileg 30 perc az út, de Kairó tartogathat meglepetéseket, szerencsére nekünk most semmi extrát a közlekedést illetően. A reptéri ellenőrzés elég laza volt, csak minket nem találtak a foglalási listán. Mutatom a jegyet, de szerintük mi nem jöttünk Kairóba, de mondtam nekik, itt állunk a szemük előtt. Szerencsére a harmadik ember meg tudta oldani a problémát és éppen elértük a gépet, irány Asszuán. A korábbi sivatagi túránk során láttuk, mennyire kietlen az ország nagy része, most a levegőből néztük, hogy csak a Nílus mentén volt élet, és így vizuális élményünk is megerősítette, hogy miért volt nagyon fontos maga a folyó, itt tényleg az életet jelenti – nem véletlen hívják az országot a Nílus ajándékának. Rövid repülés után leszállunk.
Minabu, Núbia!
Szerencsére Poldi lenyomta a délutáni alvást a gépen, így rögtön a núbiai faluba megyünk a taxissal (a transzfer helyett, aki nem jött, de így még jobban is jött ki, hiszen útba ejthettük ezt a helyet is), aki elvisz egy nagyon klassz helyre ebédelni. Megbeszéltük, hogy a 2 hátizsákot a kocsiban hagyhatjuk, és vár ránk 2 órát, mert kevés a turista és neki kell fuvar. Szuper! Megegyezünk, hogy az étterem kasszásának szólunk, amikor kész vagyunk, felhívják és jön értünk, és ne aggódjunk, maradjunk ameddig akarunk. A núbiaiakról tudni kell, hogy ők nem egyiptomiak (sőt az egyiptomiak azt mondják magukról, ők nem arabok). Kinézetük szerint is inkább afrikaiak; sokkal mosolygósabbak és feltűnően színesebbek a házaik, ruháik. Az étteremben núbiai ételekkel tömtük meg a pocakunkat, miközben az asztalunktól tökéletes kilátás nyílt a Nílusra. A színekben és formákban elvesztünk. Hippifalva - az ajtók felé akasztott mumufikált krokodilok már csak hab a tortán.
Felkerekedünk a piacon, az emberek kínálgatják a portékáikat, de messze nem tapasztaljuk az erőszakosságukat és az árak is moderáltan kezdődnek. Sokkal jobban érezzük magunkat. Mindenki mosolyog és ha jelezzük, hogy nem kérjük, akkor hagynak továbbmenni. Timi elveszik egy fűszeresnél és mire odaérek, már sorakoznak az illatos csomagok egymás mellett. Amikor a fizetésre kerül a sor, akkor kicsit elkerekedik a szemem és mivel gőzöm sincs az fűszerek árairól, a pár arab szó segítségével elmondom, hogy ne külföldieknek való árat mondjanak és inkább maradjuk a felében. Az eladó mosolyog, örül a pár helyi szónak és legyintve belemegy. Annyira elvarázsoltak a helyiek, a tevék és a kedvesség, észre sem vesszük, hogy lassan besötétedik.
Megyünk vissza az étterembe és jelezzük, lehet hívni Mustafat, a taxisunkat. Ok, ok, mondják, de kiderül a kasszás elkeverte a számát. Ööööö, a csomagok a taxiban…Nyugi, nyugi, találnak megoldást. Járunk fel-alá, átnézzük még a kukákat is, majd 10 perc múlva megtalálják Mustafa egyik barátját (a lefotózott rendszámos kép alapján), aki azonnal hívja is és kiderül, hogy barátunk 100 m-re van, éppen indult értünk, mert nem jelentkeztünk, pedig mar 4 óra is eltelt. Szerencsére minden cuccunk érintetlenül nála volt. (Itt csak megjegyzésként leírom, hogy volt képünk a taxiról a biztonság kedvéért.) Megörültünk egymásnak!
Indulás a szállásunkra, ami az Elefánt-szigeten volt, ami kevésbé turistás helyi falucska. Kis helyi komppal át a folyón és már sötétben sétálunk a gyéren kivilágított kis poros sikátorokban. Autók itt nincsenek, így utak helyett csak szűk utcácskák szelik át a szigetet. Az asszonyok kint ülnek, mindenki köszön és integet. Pár perc séta után megérkezünk a szállásra – mármint a maps.me szerint, azonban a hely nem úgy néz ki, mint egy szállás. Szétnézünk, átvágunk egy sötét fás részen, és ott találunk egy épületet a Nílus partján, ami úgy néz ki, mint a bookingon a képek….viszont az egész teljesen sötét és kihalt! Kopogtatunk. Semmi válasz. Egy helyi mutogat egy házra, az is egy hostel. Bekopogunk. Náluk pár szoba van, az mind foglalt, de felhívja a mi hostelünk tulaját, aki azt mondja, mára nincs foglalás. Nézem a visszaigazolást…Basszus, egy héttel későbbre foglaltam! Nem baj, ne aggódjuk, 20 perc és ott van. Így is lett. A hely nagyon aranyos. Megnyugszunk. Sok izgalom volt mára, de a núbiai emberek tényleg megoldották minden gondunkat.
A szovjet gigaprojekt: az Asszuáni gát
Másnap hajnalban ébredünk. A Nílus olyan tiszta, hogy 1 m-t is le lehet látni. Itt még lehet fürdeni benne, később nem ajánlott. Sétálok egy kört a szigeten, valóban nem kirakat. A reggeli abszolút luxus az épület tetején, mondtam is Timinek: Nem volt egyszerű elintézni, hogy az egész szállodában csak mi legyünk, de én nem ismerek lehetetlent, ha az ő elkápráztatásáról van szó. Remélem elégedett a nílusi panorámával!
Ismét pakolás és elindultunk felfedezni a város látványosságait: a szovjet segítséggel épített Asszuáni gátat és erőművet. Az itt található épületek stílusa ismerős volt. Gyakorlatilag ezzel szabályozzák a Nílust, így nincsenek nagy áradások, minden sokkal jobban kiszámítható és közben az ország áramellátásának egy részét is meg tudják oldani. Persze azért voltak és vannak problémák, hiszen a második (van első is) gát mögött felduzzadó Nasszer-tó jónéhány núbiai műemléket elárasztott volna, de ebből 23-at áthelyeztek. Többek között Philae-templomkomplexumot, ami korábban a Philae-szigeten volt, de az egészet átrakták egy másik szigetre a Nagy Núbiai Mentőakció keretében. A világtörténelem legnagyobb régészeti mentőakciója pedig Abu Simbel áthelyezése volt – erről bővebben is írunk lentebb. Az Asszuáni gát után hajóval mentünk megnézni a Philae-templomokhoz, amelyek azért is érdekesek, mert itt láthatóak római és kopt szimbólumok és építészeti megoldások is, illetve az ókori Egyiptom legjelentősebb Ízisz-temploma és szentélye is.
A délelőtti túra után irány a hajóra, mivel úgy döntöttünk, Luxorba vízi úton megyünk. Egy pompás ebéd után elfoglaltuk a kabinunkat. A szállodahajó egykori pompája még halványan derengett, alapvetően mindennel meg voltunk elégedve – bár az kicsit fájdalmas pont volt, hogy a beígért wifi után érdeklődve kinevettek minket, hogy az biztos nincs benne az árban (pro tipp: Egyiptomban tényleg érdemes beszerezni már az út elején helyi SIM-kártyát, mert nem az első és utolsó hely volt, ahol wifi-problémákba ütköztünk). Délután pihentünk egy kicsit, hiszen nagyot mentünk az elmúlt napokban.
Alvásidő után csak egy könnyű sétát terveztünk a közeli souq-ba. A piac érdekes ötvözete volt a helyi és a kínai piacnak, sajnos azonban a kínai volt túlsúlyban. Mivel minden szálloda maximum 50%-on működhet, így a hajó is, és a vacsoránál láttuk, a helyi turisták voltak többen. A pandémia miatt az árak leestek, ezért ők is elkezdtek utazni. Poldit gyakorlatilag ki kellett menekíteni a helyi nők szeretetéből, hiszen most nem örültünk, hogy mindenki tapogatni akarta.
Abu Simbel: a legnagyobb régészeti mentőakció
Másnap hajnal 4:30-kor indulás egy másik áttelepített látványossághoz, Abu Simbelhez, ami egészen a szudáni határ mellett van. A közel 300 km-es utat 3 óra alatt tettük meg. Nincs forgalom. A szudáni határ mellett szaporodnak a kamionok és az ellenőrző pontok. Végül megérkezünk. Összesen 4 kisbusz érkezik naponta, de azok egyszerre. Az áthelyezés története élképesztő, a látvány hihetetlen. A Nasszer-tó hatalmas! Itt még tart és a Asszuáni-gáttól 300 km-re vagyunk. Két több mint 3000 éves templom van, amit II. Ramszesz (ki más?) építtetett. Lényegében a saját és főfelesége(!) nagyságát volt hivatott demonstrálni. Nagyon tetszik, hogy a nők mindenhol megjelennek, templomokban, szobrokon, viszont az utazásunk során csak férfiakkal találkozunk a boltokban, éttermekben, még a szobákat is férfiak takarítják, mert a nők otthon vannak a gyerekekkel. Hiába, most más idők járnak!
Két órát nézelődünk és indulás vissza, hiszen 1-kor ebéd és 2-kor indulás a hajóval. A sofőr bevállalt egy kis extra fuvart és persze senkit nem sértett meg vele, hogy siessen, így a tervezett 1 helyett csak 2-re érkeztünk vissza. Nagy sóhajjal rohantunk a fedélzetre és mivel már éhesek voltunk, egyből az étterembe. Már három volt, mire tele pocakkal felkeltünk az asztaltól, de a hajó még nem indult el. Kiderült, hogy néhány turista még nem ért vissza – itt az idő más értékkel bír. Délután felmegyünk a hajó tetejére, ahol csak néhányan vannak, de lehet italt venni és van egy kisebb medence, ami inkább gyerekeknek jó. Poldi ki is használja a pancsolást, míg mi a lassan elfolyó tájban gyönyörködünk.
A későbbi indulás miatt később is érkezünk, így kicsit naplemente után érkezünk Kom Ombóba. Azt tudtátok, hogy ezen a környéken laknak magyarabok? Ez egy núbiai népcsoport, aki magyarnak vallotta magát. Legközelebb ennek jobban a nyomába fogunk eredni! Szerencsére a késői érkezés miatt kevesen vannak. Két egyforma bejárat van a templomba: az egyik Szobeneknek (ő a krokodilfejű), a másik Hórusznak ajánlott, de akár Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom szimbólumai is lehetnek. Az tudtátok, hogy a felső van délen és az alsó északon? Természetesen azért, mert a Nílus folyása volt mérvadó, az pedig délről északra folyik. Ha már itt tartunk, remélem emlékeztek még az általánosból: a világ lehosszabb folyója a Nílus a maga kb. 6800 kilométerével.
Megtudjuk a templomban, hogy az orvoslás tudományának az egyik központja volt és, hogy mennyire mindent tudtak, az idegenvezetőn mutat két péniszt a történetek véseteiben, az egyiknek hét cseppje volt, a másiknak öt, utalva kor változásaira. Ezt vajon honnan tudták?
A múzeumban vannak még mumifikálódott krokodilok is. Régen nagyon félték a krokodilt, mára azonban már csak kevés van belőlük, azok is a Nasszer-tóban. A hajón este bulit rendeznek, lehet bérelni helyi ruhát, persze mi kihagyjuk, próbáljuk a kontaktot minimálisra csökkenteni és Poldi egyéként is korán elaludt. Reggel Edfuban ébredünk.
Edfu
A kikötőben 7 hajó áll és őket egyszerre szabadítják a templomra. Szerencsére mi lovasfogattal megyünk, így kicsit megelőzzük a tömeget. Kicsit dünnyögök is, de eddig elég jól elkerültük a sokaságot. a Hórusz-templom viszont parádés. Épült vagy 200 évig ( a Nagy Piramis 20 év), de ez időszámításunk körül volt, a piramisok 2500 évvel előtte, tehát a mához közelebb van ennek a templomnak az építése, mint a templom építésénék a kezdete és a piramisok építése között. A legjobban a nilométer tetszik, ami egy kút jelzésekkel és a Nílus szintjét volt hivatott követni. Ebből következtettek az áradások időpontjára, valamint ennek segítségével szabták ki az adókat. Ha magas volt a szint, akkor többet kellett fizetni. El is gondolkodtam, milyen jó lenne most is így adózni, mondjuk COVID alatt nem kellene.
A hajnali templomozás után egy nyugodt kis reggeli és ma semmi más dolgunk nincs, csak az erkélyről mozizni a tájat. Amikor viszont megérkezünk Isna zsilipjéhez, a hajót lerohanják, akarom mondani, lecsónakozzák kalózok módjára az árusok. Tudják, eltöltünk egy kis időt itt és ezt arra használják, hogy kis csónakjukat hozzákötik a hajóhoz és kosarasokat megszégyenítő pontossággal dobolják portékáikat a kíváncsiskodóknak. Szuper kis délutáni program. Az is vicces volt, hogy aki gyorsabban akart haladni az evezős csónakjával, az egyszerűen rákötött a hajóra és húzatta magát.
Megérkeztünk: Luxor
Estére megérkezünk a Luxorba. Feltűnik a sok kikötött szállodahajó és kapásból 60-70-et számolunk meg. Miközben megyünk a luxori templom felé, kérdezem az idegenvezetőt a hajókról. Elmeséli, összesen kb. 250 körüli hajó ingázik Luxor és Asszuán között normálisan, azonban most csak 7 van használatban, azok is csak 50%-os telítettséggel közlekedhetnek. És még dünnyögtem a tömeg miatt! Gyorsan megkérdezi, hogy hőlégballonozni szeretnénk-e. Mivel kiderül, hogy csak 6 éves kor felett lehetséges és Timi egyedül nem akart menni így nemet mondtuk, pedig korábban 100-120 EUR-os ár volt és nem lehetett helyet kapni, most akár 50 USD és akár holnap is. A luxori templom szerencsére 8-ig nyitva van és ki is van világítva így élvezzük a tereket, oszlopokat. Poldi kergetőzik pár helyi turista gyerekeivel. Este utoljára alszunk a hajón.
Reggel elmegyünk egy hotelbe, mert napokig nem volt netünk és néhány otthoni dolgot el kellett intézi. Általában olcsó szállásokra megyünk, de itt tudtunk a Steigenberger hotelben egy szobát lőni 27 USD-ért, amiért a Nílus partján medencézhettünk. A szükséges elintézendők után indulás a nyugati partra. A keleti az életé volt, a nyugati a halálé. Itt megnéztük a szokásos látványosságokat: Királyok völgyét, Hatsepszut királynő templomát, valamint Karnak templomát, amelyekről nem írok külön. Útközben az idegenvezető meghívott minket egy falafeles szendvicsre és irány a karnaki templom. Szép hosszú nap egy komoly történelemórával. Tényleg elképesztő minden pillanatban ennek a több ezer éves történelemnek a részesének lenni, de mostanra elég is lett belőle.
Egy kiadós tusolás és délutáni pihenő után elindultunk egy éttermet keresni. A hotel előtt várakoztak az egyiptomi Ferrarik, vagyik a lovaskocsik. Az egyik elég normális volt és 50 LE-ért (1000 HUF) elvitt egy kis városnézésre és egy étterembe, ami lepattant volt és baromi drága (még úgy is, hogy amikor látta a felháborodásunkat, akkor mondta, hogy „jó, jó, hozom az ARAB ÉTLAPOT!” – de még így is nevetséges árak voltak (az arab vs. turista étlap/árak teljesen normális, ezen nem lepődtünk meg). Egyből el is jöttünk, valószínűleg jutalékot kapott volna a jóember, de mentségére legyen mondva, azonnal elvitt egy másikba, ami a közelben volt és én néztem ki. Ez egy Sofra nevezetű hely volt, ami olcsóbb is volt, cserébe teljesen varázslatos belsővel és bitang jó kajával.
A másnapunk egy kis pihenéssel telt. Medencézés, sörözés és élveztük a napsütést. Délután elmentünk egyet vitorlázni a Níluson. Van egy nagyon szuper kis vitorlás hajó, amit feluccának hívnak, és, hogy adjunk a hedonizmusnak, a naplementében elindultunk a Nílus folyási irányába. Én nagyon szeretem a vitorlásokat és már voltam is néhányon, így megpróbáltam a vitorlát állítgatni és kormányozni. Nagyon nagy élmény, hogy közben az áramlásokat is figyelni kell, de a kapitányunk magyarázta a lényeget, én pedig csináltam. Ez az élmény kellett a Nílusi rész lezárásához.
Irány a Vörös-tenger!
Másnap reggel indulás Hurghadába. Ide egyáltalán nem akartunk menni, de egy járattörlés miatt úgy döntöttünk, valahogy kibírunk 3 napot, hogy innen direkt járattal tudjunk hazamenni, és ne kelljen még Kairóba is elmennünk. A busz teljesen rendben volt és 115 LE fejenként. A legviccesebb, amikor szállunk fel a sofőr messziről kiabál: Maszk! Maszk! Hát rajta nem volt. Persze mi felvettük.
A szálloda egy kulturális sokk. Mivel csak fehérorosz és ukrán vendégek vannak, hiszen innen jönnek tömegével a repülők, az árakat hozzájuk igazították és így ezen országok alsó-középrétegének alsó fele elárasztott mindent. Őket egyszerűen meg lehet ismerni a zoknis szanda kombinációról és arról, hogy mint a territóriumukat hanggal jelző állatok, üvöltöttek: ’Dáváj vodka’. A rákra égett, sebes gyerekek apa telefonjával készítették a családi fotókat, természetesen ők is a népviseletnek számító szokni-szanda kombóban. Az első estét sörözgetéssel ütöttük el( egy békéscsabai világtalálkozó keretein belül, hiszen hol máshol sodorna össze minket régi ismerősökkel, mint itt). Másnap egy városi túrát csináltunk és a kikötőben vacsoráztunk, ami kongott az ürességtől és ingyen koktéllal vagy 25%-os kedvezménnyel csábítottak. Elcsábultunk, na.
A harmadik napra beszerveztünk egy sznorkeles, búvárkodós túrát magunknak. Hát ez szuper volt. Nem kértek semmilyen engedélyt, egy egyórás oktatás után egy nagynak számító hajóval elindultunk. a 25 utas nagyobbik részét kirakták egy strandra, aztán megálltunk. Csak mi merültünk egyesével (hiszen így felváltva tudtunk vigyázni a hajón Poldira) és 25 percet voltunk lent 10 méteres mélységben. Sokan áradoznak a Vörös-tenger szépségéről és csak megerősíteni tudjuk őket. Elképesztő - tökéletes kilépő program volt az utolsó napunkra.
Sukran, Egyiptom! Márszáláma!
Hihetetlen gazdag ország Egyiptom. Gazdag a történelme és csodás természeti dolgokat lehet felfedezni a sivatagoktól az oázisokon át a Vörös-tengerig. Mi néha elfáradtunk a sok alkudozásban, az agresszív eladókban és hogy mindenhol mindenért plusz pénzeket kellett fizetni. Előbbiek bárhol mentünk, ránk akadtak és nem tágítottak. Ahogy Agatha Christie is írja a Halál a Nílusban c. könyvében (figyelem, 1937-ben járunk!):
Azt hiszem, jobban kedvelném Egyiptomot, ha néha lenne egy kis nyugalmam. De itt az ember sose lehet egyedül. Valaki folyton pénzért könyörög, vagy szamártúrát kínál, vagy gyöngyöket, falusi kirándulást, kacsavadászatot...
Nagyon kevés volt a turista és aki a turizmusból él, az most szenved. Ezek az utcai emberek a mindennapi betevőért küzdenek. Meg lehet őket érteni őket, de… Ha a sors is úgy akarja, akkor majd még egyszer visszamegyünk, hiszen nagyon sok dolgot szeretnénk megnézni és ez a 2 hét csak a legfontosabbakra volt elég.
Na meg persze arra, hogy millió felejthetetlen élménnyel és közösen megélt pillanattal gazdagodjon a kis családunk - mert mi továbbra is hisszük és tapasztaljuk, hogy a gyerekek születése után nemhogy nem kell feladni az utazást, de még nagyobb élmény, mint valaha. Meg hát na, ha Poldit megkérdezik, hogy tevegelt-e már a gízai piramosok tövében, aludt-e sivatagban vagy fogócskázott-e már a luxori templomban, akkor 2,5 évesen csak ne kelljen azt mondania, hogy nem.
Tetszett a bejegyzés? Akkor nyomj egy lájkot, hogy tudjuk és küldd el a barátaidnak, hogy lássák: kisgyerekkel is lehet kaland az utazás! Érdekel, hogyan lehet kisbabával, kisgyerekkel is bátran, hátizsákkal nekivágni a világnak? Akkor kövesd a blogot és a Világjáró Család Instagram-oldalunkat, ahol még tart az egyiptomi sztorizást, és ahol mindenkit várunk szeretettel, aki szeretne kicsit velünk utazni és felfedezni!
Akit pedig érdekel, hogy hogyan lehet, hogy Poldi 24 hónapos korára 24 országban járt, annak van egy jó hírünk: hamarosan elkészül a 24 ORSZÁG 24 HÓNAPOSAN c. e-könyvünk, amelyben sehol nem látott képekkel, sztorikkal és tippekkel érkezünk. Ha szeretnéd elsők között megszerezni 25% kedvezménnyel, akkor iratkozz fel a vilagjarocsalad@gmail.com email címen!
