sablonmentes

Az már az előző élménybeszámolókból kiderülhetett, hogy Libanon számunkra tényleg a csodák és a meglepetések földje volt, hiszen ki gondolta volna, hogy áprilisban Csontváry cédrusai között fogunk hómobilozni, hogy a Hezbollah sárga zászlói és a shahidok fotói szegélyezik utunkat az ország déli részén vagy hogy sivatag helyett inkább havas hegycsúcsok és világbajnok vízesések várnak majd itt ránk? Na de mi kell egy ilyen izgalmas és kalandos úthoz, ha egy 3,5 évessel utazunk? Miért éppen Libanon? Mennyibe kerül, hogyan lehet megoldani a repülést, a közlekedés, hogyan rakjuk össze a programokat és mit eszünk? Egy gyakorlati posztban most a praktikus tudnivalókat gyűjtöttük össze, hogy magabiztosan vághassatok neki a Közel-Kelet egykori Svájcának – akár kisgyerekes családként is.

1. Desztináció: Miért Libanon?

Ha nem jut eszetekbe semmi izgalmas dolog, amiért érdemes lenne elutazni, akkor olvassátok el az úti beszámolónkat! Kiindulásként: van 5 hely, ami a világörökség részét képezik és higgyétek el, ezt nem adják könnyen. Büblosz és Batroun az 5000 éves város, Csontváry cédrusai, Qadisha-völgy a kereszténység legősibb kolostoraival, Anjar omajjád romja, a Hezbollah által uralt Türosz (Európa születésének helye) és a legkáprázatosabb, Baalbek római templomai, ami ugyan 2000 évesek, de alatta akár 1000 tonnás faragott köveket találtak, amit 5000 éve raktak oda. Hogy? Ki? Elképesztő! Ha ennyi nem lenne elég, ott van az első gasztrocsoda helye Qana, ahol Jézus átváltoztatta a vizet borrá (amúgy volt az ország területén egy másik csodája is). És ha már gasztro, akkor az libanoni konyhával szintén a Kánaánban érezhetjük magunkat. Ne felejtsük el a finom borokat és a minőségi olíva olajat se! Egyikünk sem járt még Libanonban és nekünk az indulásnak ennyi is elég volt.  A kontra az ország biztonsága lehet, amiről lentebb írunk.

2. Beutazási szabályok

30 napnál rövidebb tartózkodás esetén nincs szükségünk vízumra.

Amire nagyon fontos figyelni az az, hogy nemcsak izraeli pecsétet nem tartalmazhat az útlevelünk, de az Aqaba-Eilat határról jordán kiléptetőt sem, hiszen elég nyilvánvaló, hogy onnan hova megy tovább az ember (még ha pont a pecsétproblémák miatt a pecsételést pár éve be is szüntették sok határátkelőn). A fiunk útlevelében jordán kiléptető pecsét volt, Zoliéban pedig egy 5 évvel ezelőtti pecsét az első közös izraeli utunkról, szóval Poldinak előre hoztuk az útlevélkészítést, Zolinak pedig méltányossággal csináltattunk egy másodikat. Az útlevelet feltűnően alaposan nézték át, a beléptetőpecsétes oldalt pedig a szállodákban is lefotózták.

Pont az utunk előtt változtattak a COVID-dal kapcsolatos beutazási szabályokon (amikor a repjegyet vettük még úgy volt, hogy a bejrúti reptéren tesztelni fognak minket, és valahol meg kell várjuk az eredményt…valahol: bárhol, ahol akarjuk, szóval emiatt sem aggódtunk amúgy nagyon). Mostanra viszont eltörölték mind a reptéri tesztelést, mind pedig az online regisztrációt – természetesen oltott utazókról beszélünk.

A szabályokat mindig csekkoljuk az út előtt, hiszen folyamatosan változnak.

3. Repülés (gyerekkel)

A Covid átírta a repülési útvonalakat, sok légitársaság nem repül Bejrútba, de szerintünk ez hamarosan változik. Mi Wizz-zel Larnakáig repültünk, onnan Cyprus Airways-zel Bejrútba. Ha ez nem menne, akkor érdemes Athénen (Aegean), vagy Isztambulon (Pegasus) keresztül próbálkozni, illetve a Middle Eastern Airlines járatait is csekkolni. Ha szerencsések vagytok, akkor 50-60 000 HUF-ból is meg lehet úszni a jegyet. A repülési idő nem vészes, összesen 3 óra a levegőben (2,5 óra Ciprus, félóra Bejrút). Kifelé aznap repültünk tovább, visszafelé 2 napot Cipruson pihentünk. Odafelé amúgy 1,5 órás átszállásunk volt, szerencsére ezt jól tudtuk abszolválni.

A Cyprus Airways honlapja egyébként hetekig nem működött jegyvételre. Először azt írták, hogy küldjük el az adatainkat, aztán azt, hogy hívjuk fel őket – ezzel a bohóckodással ment az idő, és az árak is feljebb kúsztak, de nem volt sok választásunk, telefonon elintéztük a repjegyeket…amiket ki is küldtek 2 héttel később, miután rákérdeztünk, hogy van-e repjegyünk. A repülő kihasználtsága kb. 10-20% lehetett.

Poldi lassan 4 éves, így neki már teljes árú repjegyekkel kell számolni. Gyakorlott utazó és repülő, 4 éves korára közel 40 országnál tart és rengeteg repülésnél, szóval egy percre sem szokott gond lenni a repülések során vele – már csak emiatt is érdemes minél korábban kezdeni a közös nagy utazásokat. Lelkesen kérdezte, hogy akkor itt is nézhet-e majd mesét? Mondtuk, hogy ezek nagyon rövid járatok, amiken nincs képernyő. Így is gyorsan eltelt az idő.

Egymás mellé szóló repjegyet nem szoktunk pluszban venni, hiszen egy felnőttet úgyis a gyerek mellé raknak, aztán ha szerencsénk van, a másikunk is oda tud ülni egy kis cserével. Ugyanígy feladott plusz bőröndöt sem veszünk soha.

4. Hátizsákos pakolás

10 napra utaztunk Libanonba, és mivel Ciprusig Wizzel mentünk, így ez határozta meg a poggyászméretünket is. Hátizsákos utazók vagyunk és maradtunk a gyerek születése után is, így a 2 hétre nem okozott nagy gondot a Wizz kézipoggyászába pakolni. Igen, ez a  40 x 30 x 20 cm-es ingyenes kézipoggyász, a kis hátizsák méret. Igen, kisgyerekkel is. Igen, két hétre. Igazából teljesen jól elfértünk még úgy is, hogy hazafelé jött velünk plusz másfél kiló fűszer, egy kis libanoni táblajáték meg kis kávéfőző meg tálka is. Tudjátok, gyakorlat teszi...

Nagyjából így álltak össze a hátizsákok: 

Igen, ennyi cuccal utaztunk hárman 10+2 napra!

5. Helyi közlekedés

Ha be akarjuk járni az országot, akkor a tömegközlekedés nem ajánlott. A tengerparti régióban talán lehet közlekedni, de csak kisebb iránybuszok mennek, amivel néhány helyre tudunk csak eljutni, de a használatát nem ajánlották. Sok elszegényedett és menekült van az országban, akik csak így tudnak közlekedni és a buszok vezetői autóversenyzőknek képzelik magukat. Vasút nincs (szétbombázták a polgárháború alatt), pedig nagyon tudna lendíteni az országon.

Autót lehet bérelni, de ezeknek szép nagy zöld rendszáma van és már messziről lehet látni és vannak olyan területek, ahova a helyiek sem mernek bemenni mert veszélyes, ide bérelt autóval bemenni... ez itt nem vicces. A Google Maps sem működik mindenhol megbízhatóan és nagyon fontos a napi információ, merre szabad és merre nem szabad elindulni. Magunktól bementünk volna olyan helyre, amire a helyiek csak legyintettek és nevettek: Oda normális ember nem megy!- mondták.

Azt a megoldást választottuk, hogy egy taxit/sofőrt béreltünk. Ennek a költsége napi 60-140 dollár körül van mindennel együtt, tehát nem kellet extra szállást fizetni a sofőrnek ő minden este hazament, másnap reggel az aktuális szállásunkon felvett. Lehet alkudozni, de nekünk a biztonság volt a fontos és olyan taxist akartunk, akiről volt némi információnk. Szerencsére voltak olyan ENSZ-es ismerőseink, akik tudtak kontaktot adni és WhatsApp-on lebeszéltünk mindent. Jól jött a helyi vezető, aki nagyon figyelt ránk és ez nem hátrány, ha az ember Hezbollah-os területen kocsikázik. Ha valaki neki akar vágni, mindenképpen ezt a megoldást ajánljuk. Az autó nagy, kényelmes és tiszta, sofőrünk, Khalid pontos és kedves volt, sok helyi tippel segített, legjobb szívvel tudjuk ajánlani, ha valaki erre jár.

Egyébként az autóbérlés full biztosítással plusz tankolással sem maradt volna el nagyon sokkal ettől az összegtől, így egy olyan országban, ahol azért vannak tényleg olyan részek, ahova vakon nem nagyon kellene begurulni egy világító zöld rendszámos autóval, mi azt gondoljuk, hogy ez volt a legjobb döntés. Főleg, hogy ahogy az utánunk kiutazó Travellina is írja, a napi túrák is ilyen 100 dodó körül mozognak, ahol meg abszolút kötött az ember. 

6. Szállások

A magas infláció miatt a bankok korlátozzák a készpénzfelvételt, az utalásokat sem teljesítik, így sehol nem lehet kártyával fizetni. A booking elméletileg használható (leginkább Bejrútban, máshol alig van fent szállás), de beleszaladtunk olyan foglalásba, ahol kiderül, a szálloda zárva van, és a legtöbb városban tényleg egyetlen helyet sem dobott fel! Abból, hogy lemondták a szállást meg nem volt gond, mert írt a szállás és mivel sehol sem lehetett előre fizetni a bankos dolgok miatt, így a pénzünk után sem szaladtunk. Az airbnb jól működik. Mi ezt elég lazán kezeltük, mert volt, amikor napközben változtattunk a programon, így előre SOHA nem volt foglalva szállás, mindig aznap délután intéztük. Ha bármi gond lett volna, akkor visszamentünk volna Bejrútba, ami soha nem volt messzebb 80 km-nél. Egyszerűen megnéztük a google maps-en hol vannak a szállodák, ott kiszálltunk egy sétára és mindig találtunk szuper kis szállásokat. Ez alól csak Saida volt kivétel, oda mindenképpen airbnb-t javaslunk, mert az a két szálloda, ami nyitva van, eléggé lepukkant (szakadt lepedő-ágyipoloska szinten). Khalid mindig akkor indult haza, amikor bejelentkeztünk a szállásunkon és megbeszéltük a másnapi találkozó helyét és idejét.

Wifi alapvetően mindenhol volt, persze néhány helyen nem volt acélos, helyi kártyát szerezzetek be mindenképpen. Azt érdemes megkérdezni, hogy áram mettől meddig van. A nagyobb szállodákban 24 óra, mert van saját generátoruk, de a kisebbekben csak pár órát tudnak biztosra mondani, mert csak annyit tudnak kifizetni. Mivel mi nem luxusszállókat járunk, így néha beleszaladunk gyengébb helyekbe, de itt alapvetően rendben volt a tisztaság. Olyan is elég sokszor volt, hogy este vagy reggel egyáltalán nem volt áram, így a powerbankot se hagyjátok otthon!

Gyerekbarát szállásokat sosem szoktunk keresni. Ha van két ágyas szoba, annak örülünk, de az egy nagy francia ágy is teljesen jó opció egyelőre számunkra. 

7. Napirend, utazás gyerekkel

Örök kérdés kisbabával/kisgyerekkel való utazás esetén, hogy mi lesz a napirenddel? Nekünk Poldi pici korában sem volt a szó szoros értelmében vett napirendünk, inkább egy családi ritmus, amiben mindenki jól érzi magát. Most pedig, hogy lassan négy éves, egyedül az ebéd utáni és az esti alvás lehet a kérdés (plusz természetesen a rendszeres napi 4-5 étkezés). Ha program és pörgés van és kimarad emiatt a délutáni alvás, abból nem szokott már egyáltalán gond lenni, ilyenkor este korábban, körül elalszik már Poldi. Este pedig egyébként is időben vissza szoktunk érni a szállásra, azaz nyilván bulis programokat az éjszakába már nem szervezünk, de erre nincs is nagy igényünk. Ha valaki a napirend alatt az alvás és étkezések időpontját érti, akkor van napirendünk, általában 6-7 között ébredünk és 8-9 között alszik Poldi, a napi 5 étkezése pedig a klasszikus időpontokban történik. Erre mindig figyelünk, de ezt mi napi ritmusnak nevezzük inkább.

Reggeli sétával kezdtünk, vagyis már 8-kor aktívak voltunk és igyekeztünk 3-4 körül befejezni a napot, elfoglalni a szállást és lassítani. Napközben is hagytunk időt arra, hogy ne kelljen rohannunk és ha kellett, meg tudjunk állni, akár egy rövid pihenőre, mozgásra. Ha túrázni mentünk, felkészültünk arra, hogy Poldi néha leül, mert ’kifogyott az energia’. Ilyenkor egy gyors versennyel: Ki ér előbb a következő fához? , vagy fogócskával próbáltunk gyorsítani a tempón, de mindig hosszabb időt számoltunk, mintha gyerek nélkül mentünk volna. Nagyon sokszor megdicsértük, ha valamit jól csinált, például ügyesen mászott az emelkedőn. Ennek örült és legközelebb hasonlóan csinálta. Nem volt olyan program, amit ne tudtunk volna vele megcsinálni, csak az időt kellet megfelelően tervezni. Este lelassultunk, ilyenkor még jobban egymásra hangolódtunk. Hagytuk, hogy egy kicsit ő irányítson, bementünk játszótérre, vagy éppen a többezer éves romokon mászkált és ugrált. Ilyenkor csak azt mondtuk, neki is és magunknak is, hogy nagyon ügyes volt egész nap és megérdemli ezt az esténkénti mókázást.

8. Programok, látnivalók, világörökség részei

A kezdetektől az aktív felfedező utakba vonjuk be, amelyeken mi azt látjuk, hogy mindig talál valamit, amivel jó tudja érezni magát: kavicsok mindenhol vannak, amiket lehet dobálni, ugrálni is jól lehet a romokról, a hómobilozásról nem is beszélve.  Az utazásaink alatt mindig történik valami és Poldi ezt nagyon élvezi és részese az eseményeknek. Ha a parton könyvet szeretnénk olvasni, akkor biztosan nehezebben tudnánk lekötni, de mi aktívan utazunk. Ezen az úton is a napi átlag lépésszámunk 18 ezer (!) volt – igen, Poldival, aki már saját lábon hozza a napi túrákat (maximum néha egy kis időre veszi fel Zoli a nyakába).

A tengerparton pihenés nem a mi műfajunk, sokkal inkább a felfedezés hajt minket. Itt sok lehetőségünk volt városnézésre, ami azért elég különleges olyan helyeken, amelyek már vagy 5000 éve folyamatosan lakottak. De Libanon a természet kedvelőinek is sok örömet tartogat, rengeteg erdei és/vagy hegyi túraútvonal van és egyéb izgalmas látványosság is mint a Baatara-vízesés vagy a cédrusok, illetve cseppkőbarlangok. Kihagyhatatlanok a borkóstolók is és a pincelátogatások, ha szeretjük a jó borokat. És hát a történelmi látnivalók magukért beszélnek ebben az országban, Libanonban több világörökségi helyszín is található, mindet sikerült bejárnunk:

• Anjar
• Baalbek
• Büblosz
• Quadisa-völgy
• Türosz

Ebből három található a külügyi no-go zónákban, de a helyiek szerint semmi para nincsen, így természetesen mi is meglátogattuk őket.

Egyébként ha valaki a tengerparti pihenés híve, itt arra is lenne lehetősége, illetve korábban Bejrút nagy partiváros is volt állítólag.

Az szokott még felmerülni, hogy az autózás során hogyan kötjük le Poldit, amire mindig azt mondjuk, hogy sehogy. Együtt vagyunk, beszélgetünk, de nem akarunk szórakoztató központ lenni számára sem otthon, sem itt. Megszokta azt is, hogy sokat vagyunk úton, így ilyenkor ügyesen szemlélődik, nagyon sokat kérdez, érdeklődik, mutogat, társalog. Most egyébként túl sok időt egyhuzamban nem töltöttünk az autóban, erre bőven elég volt pár matchbox neki. A látnivalóknál pedig már említettük, szintén feltalálja magát ugrálással, rohangálással, kavicsdobálással.

9. Fizetés és árak egy hiperinflációs országban

Libanonban van a világon a 3. legmagasabb infláció, ami 215%. Az árak már sok helyen ki sincsenek írva, de soha nem éreztük, hogy átvernek volna. Külön applikáció van a napi feketepiaci árfolyamról. Érdemes némi helyi pénzt is magunknál tartani, de alapvetően mindenhol elfogadják a dollárt is. Kártyás fizetést el lehet felejteni.

Érdekes volt, hogy az interneten elérhető hivatalos árfolyamok, amikkel készültünk, azok nem léteznek. Mi úgy készültünk, hogy néggyel kell szorozni (egy font 4 forint), aztán kiderült helyben, hogy igazából kb. 60-nal. A hivatalos dollár-árfolyam 1500, a valóságban 26.000 körül.

Az ATM-ekből dollárt és helyi pénzt is fel lehet venni, de 3,5 -5% extrát számolnak fel, vagyis nagy halom dollárral érdemes elindulni itthonról. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok helyen vagy nem működik az ATM, és mindenhol le van limitálva, mennyit lehet felvenni – nos, ez a legtöbb helyen 600.000, ami 10.000 forintnak felel meg. A legtöbb, amivel találkoztunk, az 2.000.000 helyi pénz volt, az kb. 32.000 forint, szóval sajnos ha pénzt kell felvenni, azt sokszor kell. Vagy persze a dollárt lehet átváltogatni – erre a déli részeken az utcán műanyag székeken ülő feketeváltóknál is van lehetőségünk, akik egymás mellett lóbálják a nagy köteg pénzeket és kiabálják az árfolyamokat. Amúgy normális árfolyamon váltottak (volna).

A szállásokért 40-50 dollárt fizettünk, amiért közepes minőséget, de kiváló lokációt kaptunk. A legolcsóbb a szaidai puttó szállásunk volt 30 dollárért – ezért még szakadt lepedőt és ágyipoloskákat is kaptunk. (Illetve Türoszban lett volna lehetőségünk egy 20 dodósra, de akkor már az út legvégén Timi szülinapja után vágytunk egy jobb helyre).

A reggeliket 1-2 dollárból meg tudtuk oldani a pékségekből, de ha egy jó étterembe mentünk, akkor 30-40 dollárt is fogyasztottunk hárman, de ebben italok is voltak. Ha ennyit fizettünk, akkor mindig nagyon jókat és jó helyen ettünk. Az első „sokk” amúgy pont az első 1.000.000 fontos vacsoránknál ért, ahol alá volt írva, hogy 600 valamennyi dollár – ugyanis nekik ezen a kamu, de hivatalos árfolyamon kell a hatóságok felé elszámolni. Szóval hozzá kellett szokni a félmilliós-egymilliós étkezésekhez.

A benzin literje 1 dollár, ami nekik nagyon soknak számít. A belépők nevetségesen olcsók voltak, átlagban 1 dollár körül voltak és Poldinak soha nem kellett fizetni. Képzeljétek el, hogy világörökségi helyeket nézhettek ennyiért! A 1,5 literes víz 100 HUF körül volt, de étteremben sem volt 200 HUF-nál több. A 0,33 sör a boltban 200 HUF, az étteremben 6-700 HUF. Talán egy kicsit olcsóbb, minden, mint itthon, de ha valami minőségi, itt is megkérik az árát.

A fentiek alapján ki lehet számolni, hogy nagyjából mennyiből hozható ki egy út (nagyobb tételek: repjegy, autó, szállás).

10. (Köz)biztonság

A külügy szerint Libanon „Fokozott biztonsági kockázatot jelentő ország”, egyes területei (pl Hezbollah-területes Baalbek, Türosz) „Nem javasolt utazási célország”. Ha csak ezt olvastuk volna, akkor biztosan itthon maradtunk volna, de több emberrel is tudtunk beszélni, akik helyiek/személyes tapasztalatai voltak és elindultunk - és milyen jól tettük!

Itt zajlik a történelem, éppen választások vannak. A szavazatok leadásának az egyik irányítója a vallási hovatartozás. Itt élnek keresztények, síiták, szunniták, drúzok. Kényes az egyensúly és a palesztin és szír menekültek sem javítanak a helyzeten. Az ország Izraellel határos területe le van zárva, külön engedéllyel lehet csak belépni. Ez nem véletlen, néha lövik egymást. A Hezbollah az ország egyes területein aktív, ami nem azt jelenti, hogy gond lenne, de oda vezető nélkül nem szívesen mentünk volna.

A szír határ közelében sok a nincstelen menekült és egyes területeket csempészbandák irányítanak. Ezeket kerülni kell.

Sehol nem éreztük magunkat veszélyben, de a katonai jelenlét markánsan manifesztálódik. Ha elindulnátok, mindenképpen érdemes tájékozódni, mert az a nyugalom, amiben mi töltöttük el a kalandunkat, nagyon törékeny. Ha valaki tőlünk kérdezi, hogy el szabad-e indulni, akkor csak azt tudjuk elmondani, ahogy mi is döntöttünk: beszéljenek helyiekkel és tájékozódjanak a neten.

11. Étkezések

„De mit eszik a gyerek egy ilyen úton?” – halljuk sokszor a kérdést…a válasz pedig egyszerű: hát azt és akkor, amit és amikor mi, mégpedig a hozzátáplálás első napjaitól. Sok horrorsztorit hallottunk már a bőröndnyi elcipelt bébiételről meg az azon való izgulásról, hogy jaj csak legyen gyerekmenü vagy hogy mit fog enni a gyerek. Hát, gyerekmenüről sem rendeltünk még soha, és nem is fogunk, hiszen a fiunknak 6 hónapos korától az alap a világ ízeinek felfedezése, az izgalmas ételek és fűszerek világa. Soha nem is etettük pürékkel sem hála a BLW-nek – és szerintünk ez a világjáró családok egyik legnagyobb segítsége is. Lényeg a lényeg, hogy Libanonban is nagy lelkesen ette velünk a humuszokat, a tenger gyümölcseit, a falafelt, a zaataros manouche-t vagy a chilis-lime-os húsos pizzát.

Ugyanígy ugye szeretjük a street foodokat, azaz az utcán enni ott, ahol a helyiek is esznek. Természetesen ebbe is bevonjuk Poldit a kezdetek óta:) 

Ha érdekel a BLW vagy az, hogy hogyan lehet „jó evő” gasztrofelfedező gyerekeket „nevelni”, akkor irány Timi Instagram-oldala vagy a weboldal az első magyar BLW-könyvért!

11+1. Itinery

Összesen 10 napot töltöttünk az országban, aminek különlegessége az is volt, hogy minden nap máshol aludtunk. Khalid szerint szinte mindenki Bejrútból csillagtúrázik, de szerinte nagyon jól tettük, hogy mi nem, és tényleg csak így lehet megismerni egy országot, szóval az alábbi tervet bátran tudjuk ajánlani bátor utazóknak:

Összegzés

Habár Libanon nem klasszikus úti cél, főleg nem kisgyerekes családok számára, mi azt gondoljuk, hogy az aktív és kalandos utak kedvelői bizony jól fogják itt érezni magukat – akár gyerekkel is. A szokásosnál kicsit több előre tervezést igényelhet (főleg, ha sofőrrel megyünk), de abszolút megéri, már csak azért is, mert turistákkal alig találkoztunk. Akik hozzánk hasonlóan kevésbé kedvelik a nagyon turistás helyeket és szeretnek kicsit letérni a klasszikus kitaposott turistaösvényről, akiket érdekel mind a természet, mind a történetem és a kultúra, akik szeretnek jókat enni, azok kezdjék el bátran keresgélni a repjegyeket ebbe a kis csodálatos közel-keleti országba!