sablonmentes

Tunéziáról az embereknek leginkább az ’all inclusive’ szállodák jutnak eszébe, pedig az ország sokkal több ennél: elég csak arra gondolni, hogy hét világörökségi helyszíne van és ha ránézünk a térképre, akkor nemcsak a tengerpart, hanem a sivatag is meghatározó része a tájnak - amibe nemcsak mi, de korábban George Lucas is beleszeretett, és ide álmodott meg egy messzi-messzi Galaxist. De Luke Skywalkeren kívül várnak itt ránk még a a főníciaiak, a berberek, beduinok, punok vagy éppen a Római Birodalom örökségei is. Most is hárman vágtunk bele a 4 éves fiunkkal az egy hetes aktív kalandozásba Tunéziában (ami pont a 41. közösen meglátogatott országunk lett), amely során a tengert csak távolról láttuk, és ez rendben is van – hiszen nekünk a felfedezés a szenvedélyünk!

Az indulás már nehezített pálya, hiszen 4-kor indulunk otthonról, ami egy 4 évessel azért nem annyira egyszerű. Poldinak elmondtuk, hogy nagyon sötétben fogunk kelni, és eleve ruhában fektettük le, így reggel zökkenőmentesen felnyaláboltuk és beültettük a kocsiba. Félálomba ült egy kicsit, de az izgalom csak kinyitotta a szemét.

Megyünk a repülőtérre? - kérdezte.

Megyünk! - jött a válaszunk.

Szerencsére a Lufthansa még gondol a gyerekekre és izgalmas játékokat kaptunk.

Marhaba, Tunézia!

Dél körül meg is érkeztünk (egy villámgyors frankfurti átszállás után), hogy kezdetét vegye az ország kevésbé ismert oldalának a felfedezése. A reptéren megismerkedtünk barátunkkal és vezetőnkkel, Shokrival, aki egész utunk alatt kísér minket, hiszen most a Tunéziai Turisztikai Hivatal meghívására érkeztünk. Első kanyar rögvest egy világörökséghez, Kartágóba vezet. Nekünk ez azért volt izgalmas, mert pár hónapja Libanonban jártunk és az ottani Türoszból származó Didó alapította ezt a föníciai települést, aminek a története mindenki számára ismert.

Kötelező látványosság, de talán ez villanyozott fel bennünket a legkevésbé. Akkor most képzeljétek el, hogy milyen izgalmas dolgokat láttunk! Koradélutánra már nagyon éhesek voltunk és beültünk egy klassz kis étterembe, ahonnan Sidi Bou Said panorámájában gyönyörködhettünk. Itt szembesültünk azzal, hogy mennyire eltér a konyhájuk az általunk ideképzelt arab konyhától. Mindenhol kaptunk előételként harrissát, ami nálunk az erőspistához hasonló, amit nyakon öntenek olívaolajjal, és általában tesznek rá tonhalat…konzervből. Hát ez meglepett minket, mert ugye a tengerparton vagyunk, akkor meg hogy kerül ide tonhal? De ezen gyorsan túltettük magunkat és tömtük magunkba a különböző fogásokat. Timi írt egy nagy összefoglalót a tunéziai gasztronómiáról, ha valakit érdekel itt tuja elolvasni:

Délután Sidi Bou Said utcáit koptattuk, amit nemes egyszerűséggel Tunézia Santorinijének vagy Tunis Montmartre-jának neveznek, nem véletlenül, hiszen itt is a kék és fehér és a macskaköves művészutcák dominálnak.

Itt aztán rá is röppentünk a helyi édességre, a bambalounira, ami leginkább a mi lángosunkra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy erre cukrot tesznek sajt és tejföl helyett. Késő délután indulás a Sousse-ban található szállásunkra, ahova este érkezünk majd meg további két óra autózás után. Jó hosszú nap volt!

Ciao bella…vagy mi?!

Reggel kényelmes reggelizés a szállodában és indulás El Jem-be. A gyanútlan szemlélő hirtelen összezavarodhatna és azt hinné, Rómába teleportálódott és a Colosseumnál van, és egy kicsit azért igaza lenne, hiszen a rómaiak építették ezt a csodás amfiteátrumot. Azt tudjuk a Gladiátor című filmből - amelynek egyes jeleneteit itt forgatták -, hogy itt egymással és állatokkal is küzdöttek emberek. Poldi hihetetlenül kíváncsi volt, hogy vajon miért építettek ilyen hatalmas és csodás épületet és érdeklődve hallgatta a gladiátorokról szóló előadásunkat. Megnézte, hogy hol tartották az állatokat és hol jöttek az arénába a harcosok. Próbálta elképzelni, hogy a 35 000 néző ujjongva üdvözli a résztvevőket. Eljátszottunk egy viadalt, ahol természetesen legyőzte az összes félelmetes állatot, gonosz embert, vagyis játékosan küzdhetett a félelmetesnek tűnő dolgok ellen és mi, a közönség állva tapsolhattunk a kis gladiátorunknak. Persze aztán a nagy harcban meg is éhezett, ezért beültünk egy kis kávézóba, ahol a tulajdonos 30 nyelven - köztük magyarul - tudott kommunikálni. Mi pedig a kávénkat iszogatva hagytuk, hogy hasson ránk ez az időtlen épület a csodás történelmével. Azt tudtátok, hogy az amifiteátrum a ’két oldalt’ és a ’színház’ szavak összetételéből keletkezett, vagyis két görög színház ’összeépítéséből’ született az aréna?

Délután a Sousse-ban található medinában sétáltunk egy nagyot. Ez a belvárosi piac is az UNESCO-világörökség része és tényleg magával tud ragadni ez a forgatag. Kicsit felemás érzése van az embernek amikor a helyi kézműves termékek helyett a kínai cipők és ruhák árasztják el polcokat, de szerencsére egy részében láthatunk még helyi kézművestermékeket. Kis utcák fénylő köveit koptatva rátalálunk egy gyöngyszemre, egy 150 éves kávézóra, ami a környék legidősebb kávézója és alapítása óta egy család birtokában van, ők üzemeltetik. A hely színei a hupikék törpikéket juttatta eszünkbe, de ezzel együtt tökéletesen komplett, autentikus hangulatot árasztott.

A délutáni órákból Poldinak is hagytunk egy kis időt medencézni. Nagyon hálásak tudunk lenni, amiért ennyire rugalmasan kooperál velünk és szinte soha nem kell módosítanunk a programot miatta, megérdemli a pihenést és a mókázást!

De mit adtak nekünk a rómaiak?

Elmúlt két nap és három világörökséget láttunk eddig és a mai napra is van tervezve egy. A mediterrán régió hatalmas történelmi múlttal rendelkezik, és az elmúlt években jártunk pár emblematikus helyen, de azt megállapíthatjuk, hogy a rómaiak bőven hagytak nyomokat maguk után. Vannak híresek és vannak, amelyekről kevesebbet tudunk. A mai programban levőkről szinte semmit nem hallottunk, pedig csak kapkodtuk a fejünket. Reggeli indulásnál szembesültünk, hogy a napi penzumunk közel 600 km. Gyors reggeli után már robogunk is.

Az első hely Thuburbo majus. Nekünk nem mondott sokat ez a név és a képek alapján egy ’ha éppen útba esik’ helynek gondoltuk. Egyszemélyes porta, kis épülettel és az útról nem lehetett semmit látni, sehol egy autó vagy busz, ami turistákra utalna. Jól van, nyomjunk egy képet és menjünk, de amikor beléptünk, valahogy elragadott ez a varázslatos hely. Egy igazi meglepetés, ahol talán a nagy csend miatt vagy azért, mert csak mi voltunk, de mintha egy időgombot nyomtak volna be rajtunk, szinte visszarepültünk a múltba. Nagyrésze még feltáratlan és hatalmas területen fekszik és ezt abszolút lehet érezni, mert azonnal kincskeresőkké szerettünk volna válni, hogy pun és római kincsek után kutassunk. A punok azok a föníciaiak, akik a mai Tunézia területén telepedtek le és később függetlenedtek, aztán jöttek a rómaiak, akik lenyomták őket és a fővárosukat, Karthágót ’sóval’ hintették be. Sétáltunk romok között, persze Poldi inkább egy játszótérnek nézte a helyet, ahol csúsz-mászni lehetett, de itt nem szólt senki semmiért. Bemehettünk a romok közé, sétáltunk a falakon és lehetet kavicsokat dobálni. Tudjátok, hogy mit játszottunk közben Poldival? Hát bújócskáztunk! Mi így élveztük ezt a helyet!

Amint tovább indulunk, megfordul Shokri, a vezetőnk és megkérdezi, hogy tartsunk-e pihenőt egy kis gasztronómiai kalanddal? Hát ez nekünk nem kérdés. Van egy hely, ahol minden harmadik ember sajtot árul, vagy helyben sütött kenyeret esetleg facsart gránátalmát, aminek éppen most van a szezonja. Így szépen sorjában bevásároltunk ezeket a portékákat, de itt nem elsősorban az ízek varázsoltak el, hanem az autentikus, lassú, poros, arab kisvárosi hangulat. Kis székeken ültek az emberek és integettek egymásnak és nekünk is. Pici kávézók, cigizve mosolygó emberek. Mindegyik arc megérdemelt volna egy portrét, annyira beszédesek voltak. Jó volt beleszippantani Testour mindennapjaiba.

A következő megálló Dougga római romjai. „Nehogy már romokat nézegessünk gyerekkel! Nekem ne mondd, hogy ezt élvezheti!”- gondolhatják sokan, mi pedig az elmúlt évek tapasztalatai után bőven rá tudunk erre cáfolni! Persze itt sem az érdekelte Poldit, hogy ismét egy Unesco világörökségnél vagyunk, hogy az állad leesik a látványtól, a hangulattól. Mit számít itt a numidiai, berber, pun és ki tudja még ki volt itt a rómaiak előtt!  Nem kérdezi: Apa, mit adtak nekünk a rómaiak? Áh csak egy olajfák között megbújó város, szinte tökéletesen megmaradt színházzal, Capitoliummal, számos templommal meg még felsorolni is nehéz, mi minden látható itt és a történelme még durvább. Ahogy sétálunk, fogócskázunk a romok között és vibráló város képe elevenedik meg. Szinte érzed, hogy sétálnak melletted a római polgárok, ők nem rohannak úgy, mint mostanában mi. Olajfák árnyékában sétálunk és azon gondolkodunk, vajon ezek a fák mit mesélnének nekünk…biztosan sokat láttak. Most éppen minket, ahogy ámulunk és bámulunk, rohanunk az egyik árnyéktól a másikig. Hogy tudott elbukni egy ilyen város, ami ilyen nagy gonddal és szépséggel épült? Ez a hely kiesik a turisták főcsapásából, pedig joggal lett e világunk kiemelt öröksége.

 Aki szereti az ilyen látványosságokat, annak ide mindenképpen el kell jönnie, ahogy a következő megállónkhoz is, ami nem más, mint Bulla Regia. Semmi extra, ez a hely, csak ismét egy közel 2,5 ezer éves település elképesztő történelemmel, félig föld alatti épületekkel és fantasztikus mozaikokkal.

Irány dél!

Erőltetett menetünk volt és hihetetlen élményekkel vagyunk gazdagabbak, de most vágjunk bele utunk második felébe, ami a természet szépségeiről fog szólni.

Hajnali indulás, egyórás Djerbára tartó repülés és reggeli érkezés után egy kis hotelben pihenünk és hagyjuk Poldit és magunkat a kristálytiszta medencében kényeztetni. Nem volt tervezett program, de igazán jól esett lazulni. A hely egy francia fickóé, aki meghívott egy kis ebédre is bennünket. Beleszeretett a helybe, amit abszolút meg tudunk érteni – mi is el tudnánk itt, a Dar Almassában tölteni pár napot.

Nagyon jót pihentünk, de ma még el kell jutnunk Matmatába és az ebéd is csak előételnek volt jó. Houmt Soukban bemegyünk egy helyi étterembe, ahol egy igazi gasztronómia mennyországba kerülünk és mivel nem tudunk a sok étel közül választani, így kapunk mindenből egy kis adagot, de így is vagy 15 féle étel van az asztalon. Juhhuuu! Akkor még nem tudtuk, hogy a nap hátralevő része utazásunk mélypontja lesz.

A Birodalom visszavág

A kellemes lakoma után indulás a kősivatagba, naplementére pont odaérünk a Star Warsos szállásunkhoz is… de a kompnál hatalmas sor van. Minimum egy óra. Zoli kipattan a kocsiból és elmegy megvizsgálni a rendszert.

Hát ez tuti nem egy óra, minimum kettő. - mondja.

Van másik út? -kérdezzük.

Van, de az 1 óra plusz, de arra egyébként sem mehetünk, mert nincs engedélye a sofőrnek, aki egyébként nem hajlandó bekapcsolni a klímát, mert nem szereti. A kompok közül csak egy jár, - a szokásos három helyett- a drága üzemanyag miatt. Hát, nincs mit tenni, végül 3 órát ülünk a kocsiban, végignézve a naplementét a tengerparton…

Matmatába így végül este 8-kor érkezünk, de a Sidi Idriss Hotel hangulata egyszerűen utánozhatatlan. Amikor a múlt, jelen és az intergalaktikus tér találkozik. Matmata egy különleges hely. Egy kősivatagos rész, ahol nagyon érdekes barlanglakásokban laktak a berberek. Mivel nappal a hőség elviselhetetlen volt, így nem felfelé építkeztek, hanem lefelé ástak kráter formájú lyukat, ami udvarként, közösségi térként funkcionált, és ebből a kráterből, - ami egyébként 2-3 emelet mély is volt - oldalra fúrtak üregeket, amelyek szobaként, konyhaként, esetleg tálrolóként funkcionáltak. Ha növekedett a család, ástak egy új oldallyukat. A mélységnek és a kialakításnak köszönhetően nyáron is kellemes hőmérséklet volt, persze azért nem biztos, hogy egy ablaktalan lyukban szerettem volna pihenni, de hát valamit valamiért.

A szokatlan kialakításnak köszönhetően nagyon különleges ősi, barlanglakós hangulata van, azonban pár évtizeddel ezelőtt ide látogatott egy George Lucas nevezetű ember, aki valami teljesen mást képzeld ide. Apróbb átalakításokat végeztek és egy ilyen lakhelyen forgatták néhány jelentét a Csillagok háborújának. Milyen szemüvegen keresztül nézte a világot, hogy ahol más elmaradott, ősi lyukakat látott, ő oda a messzi-messzi galaxis egy bolygóját álmodta meg. Azon gondolkodtam, hogy mennyi lehetőség és ötlet lehet körülöttünk, amit nem látunk, pedig ott van szemünk előtt. Milyen jó lenne egy csodaszemüveg, amivel láthatnánk egy teljesen más világot, vagy máshogy látnánk a világot!

Oázisok a sivatagban

Reggel elemegyünk egy kis helyi berber családhoz, akik megmutatnak egy barlanglakást, mondják, hogy itt laknak, persze csak kirakat a turistáknak, de nagyon hangulatos. A legtöbb ilyen ’lakást’ már elhagyták a tulajdonosai, inkább a városba költöztek, ott legalább találnak munkát, bár ezen a környéken nagy a szegénység.

A következő megállónk Douz, ami a Szahara kapuja. Tényleg így is néz ki. Éppen piaci nap van és a beduinok ide hozzák a portékájukat, teljes időutazás, mindenhol csak helyi termelők, kézművesek árui. Rövid séta után ismét a kocsiban, Chebika oázisa felé közeledünk. A távolban felbukkannak az Atlasz csúcsai. Nagyon száraz a vidék, néhol vad tevecsordával találkozunk. Poldival azzal szórakoztatjuk egymást, hogy ki lát meg előbb egy tevét és mindig ő nyer! Megérkezünk az oázishoz, ami tényleg filmszerű. A helyiek szerint itt teremnek a világ legfinomabb datolyái. Az út mellet árulnak színes köveket és fosszíliákat, Poldi mindenképpen egy lila kristályt akar megszerezni, mi persze beadjuk a derekunkat, hiszen ez egy igazi kincs! 

A Chebika után irány a Tamaghza oázis, ami Tunézia legnagyobb hegyi oázisa (amelyekből, mármint az oázisokból kb. 200 található az országban) - itt ismét egy kis vízesésbe botlunk, ami nekünk talán nem akkora dolog (mondjuk Costa Rica után), de a helyiek igazán értékelik, hiszen a sivatagban vagyunk és itt a víz a legnagyobb kincs. Megéhezünk, ezért veszünk berber pizzát és kapunk hozzá teát. Ahogy éppen nyújtóztatjuk magunkat, befut egy datolyaszüretes autó, frissen vágott datolyával. Megyünk nézni a rakományt és kapunk kostolót. Nagyon kedvesek, persze veszünk magunknak egy kilónyit kevesebb mint 1000 forintért és tényleg nagyon finom, életünk legfrisseb datolyája.

A sofőrünk ideges, mert nem kapott ebédet, a berber pizza nem elég jó neki. Jó, siessünk, hátha lesz medence a hotelben. Csak egy óránk van a hotelben, az pont elég egy kis lubickolásra és egy sörre. A következő hely a Csillagok háborújának forgatási helyszíne Neftánál, ami azóta is áll és a film szerelmeseinek zarándokhelye. Ide érdemes napnyugtakor jönni, hiszem az ’Univezum megérzése’ akkor lehetséges igazán.

Következő nap az úton megállunk a Chott el-Jerid kiszáradt sóstónál, ami a Szahara legnagyobb ilyen jellegű sóstava - nem véletlen ihletett meg sokakat és forogtak itt a Star Wars vagy éppen Az angol beteg kamerái, sőt: Jules Verne A Szahara tengere c. regényét is inspirálta, melynek nagy része itt a környéken játszódik, olvassátok el! Mi sem győzünk ismét a látvánnyal betelni. Nem hagyjuk ki a Titanicos jelenetet. Persze veszünk sót is….amit később a reptéren elvettek, mert abból könnyű bombát készíteni. Poldi mindre felmászik és nevet a tengeralattjárón, mert érti, hogy ez egy poén. A horizonton látjuk még az Atlasz vonulatait, de előtte nagyot nagy távolságban teljesen sík a terep, néhol délibáb táncol. Erre mondjuk, hogy szép ez a ’térérzet’!

A következő célpontunk aztán ezt még fokozza, ugyanis most bemegyünk a Szaharába. Az úton homokot hord a szél és néhol homokfúvások vannak. A vadtevék látványával tökéletessé válik a sivatagi hangulat. A sofőrünk ma jobb lábbal kelt, így lemegy az útról és behajtunk a homokba a tevék után. Kiszállunk, de nem barátkoznak velünk, elmenekülnek, ha közelítünk. Nem baj, kergessük őket kocsival. Persze gyorsabban és szétszaladnak, de azért jó móka.

Megérkezünk a Ksar Ghilan oázisba, ahol egy jól felszerelt sátorban alszunk. Gyorsan bepakolunk és már indulunk is, mert van egy termálforrás, amiben lehet lubickolni és ha Poldit megkérdezik, hogy 4 évesen fürdött-e már egy oázis termálforrásában a sivatag közepén, akkor szegénynek ne kelljen azt mondani, hogy nem. Persze hiába vagyunk muszlim országban, a forrásnál hideg sört is árultak. Tökéletes szieszta a helyi ebéd után.

Ezzel nincs még vége a napnak, mert nem is lenne igazi sivatagi élmény, ha nem tevegelnénk. Poldi sikongat a boldogságtól: Mekkora homokozó! Leszállva a tevékről belőlünk is előjön a gyerek: rohangálunk a dűnéken, fogócskázunk. Nagyokat bukfencezünk, de nem ütjük meg magunkat, a homok sokkal finomabb, mint a strandon, olyan, mint a liszt. Most nagyon együtt vagyunk lélekben.

A tevegelés után egy quados túrára indulunk. Soha rosszabbat. A helyi vezetőnk mutatja az utat, mi pedig vágtatunk a naplementébe, de nem ám úgy céltalanul, hanem a római birodalom egyik legdélebbi erődítményének, Ksar Ghilane (Tisavar) maradványait nézzük meg. Lobog a hajunk, mosolygunk bele a világba! Ahhh az ilyen napokért érdemes élni! Persze még mindig nincs vége a napnak. A sötétben még kisétálunk a dűnék közé és elmerülünk a valódi végtelenben, az éjszakai égboltban. Soha ennyi apró kis csillagot nem láttunk, mint most. A látvány Poldit is elragadja, csodálkozva bámulja az eget. Elképzeljük, ahogy a távoli világokban repkednek az űrhajók és éppen minket keresnek.  Igazi kalandregény volt ez a nap. Minden pillanata maga volt a csoda.

Másnap reggel próbáljuk minél későbbre tenni az indulást, de a vezetőink hajthatatlanok. Hiába mondjuk nekik bármit, ők váltig állítják, hogy következő célpontunk Ksar Ouled Soltane legalább 3,5 órára van. Persze 2 óra alatt ott voltunk (még úgy is, hogy megálltunk Chenininél), és a magyarázat: mert a sofőr sietett.

Morogtunk rajta, de itt az idő mást jelent. A hely maga nagyon különleges, egy magtár erődítmény, ami több emeletes. Egyedi hangulata miatt, több filmben is szerepelt. Az építmény családi kézben van, és néhány évvel ezelőttiig nem nézték jó szemmel a turistákat, mert nem kaptak pénzt tőlük, de mára ez megváltozott. Megkínáltak teával, kávéval és meghívtak az asztalukhoz dominózni. Timi nyerő szériában volt, minden játékot megnyert. Poldi Zolival volt és teljesen rabja lett a dominónak, annyira, hogy amikor el akartunk indulni, magához ragadta a dominókat. Hiába mondtuk neki, hogy veszünk neki egyet a bazárban, nem hagyta magát! Mit tehet ilyenkor egy apa? Hát megbeszéltem a teázó tulajdonosával a dominó árát, aki jót nevetve mondott egy összeget és a végén mindenki mosolyogva, elégedetten, integetve búcsúzott. Azóta is naponta dominózunk megemlékezve a kedves helyiekről.

Délután bementünk egy hotelbe ebédelni és mivel időmilliomosok voltunk, Poldi medencézhetett 1-2 órát. Később meglátogattuk Djerba művésznegyedét, biciklivel és segway-jel fedezhettük fel Djerbahoodot. A házak falai művészi graffitikkal vannak borítva, ami tényleg bohém hangulatot kölcsönöz a helynek. Este visszarepültünk Tuniszba.

Shukran mindenért, Tunézia!

Az utolsó napi program csak levezetés volt, ami a Tuniszi medina volt, ami szintén UNESCO világörökség része. Itt már nem volt semmilyen vágyunk, csak elmerültünk a hely hangulatában, ittunk egy finom teát, vásároltunk pár ajándéktárgyat, képeslapot. Vasárnap lévén az üzletek egy része zárva volt, de a szűk sikátorok ódon hangulata magába szippantott

Tunézia megmutatta egy csodálatos oldalát, ami csak egy kis szelete az itt látható kisebb-nagyobb szépségeknek. Ha valaki eljön ebbe az országba, akkor melegen ajánljuk, hogy hagyja el a szálloda falát, mert olyan történelmi és természeti szépségeket láthat, amelyek a világon is párját ritkítják. Ha pedig családos utazást tervezünk, akkor különleges történelem és földrajz órák keretében fedezhetjük fel az országot, ahol megelevenednek a berberek, föníciaiak, punok, rómaiak és még csak a fantáziánkat sem kell megerőltetni. Ha pedig együtt homokozunk a világ legnagyobb homokozójában, akkor biztosan egy életre szóló közös élményben lehet részünk.

Az országban fontos ágazat a turizmus. Nagyon sok szálloda van, szinte minden igényt kielégítenek. Érzésünk szerint egy kicsit beleragadtak az all inclusive turizmusba és a vendégek többsége nem hagyja el a szállodát, ha már egyszer kifizette, pedig van itt bőven minőségi látnivaló. Aki a történelem iránt fogékony, annak az utunk első felét ajánljuk, aki kalandosabb felfedezéseket szereti, annak utunk második felét ajánljuk meleg szívvel. Az utak jók voltak, a közbiztonság kiváló, az árak megfizethetők, a gyerekeket imádják, úgyhogy csak annyit tudunk mondani: bátran vágjunk neki Tunézia felfedezésének akár kisbabával, kisgyerekkel is!