sablonmentes

4 hétre 4 hátizsákkal és a 2,5 éves kisfiunkkal vágtunk neki decemberben Costa Ricának, ami ismét hatalmas élmény volt az egész családnak. Poldi már gyakorlott utazónak mondható, hiszen ez volt a 25. ország számára, azonban minden út más vele, ahogy szép lassan (vagyis villámgyorsan) cseperedik. Más volt 5 hónaposan Mexikóba utazni és más élmény most is. A legfrissebb tapasztalatainkat szerettük volna összegyűjteni és megmutatni, hogy hogyan lehet minden és bármilyen (jelenleg éppen a „Nem akarom”) korban élmény a gyerekekkel az aktív, kalandos és hátizsákos utazás – az egész családnak. Mert az ugye már senki számára nem kérdés, hogy gyerekkel is lehet utazni?  

Mivel minden év végén utazunk az ünnepekkor, idén is szerettünk volna kiszakadni egy ilyen év után a mindennapokból. Azonban előre tervezni ezekben az időkben nem igazán tudtunk, és nem voltunk benne biztosak, hogy sikerül-e ismét nekivágni a világnak a 2,5 éves fiunkkal (a nyári három hetes lakókocsis roadtrip után). Folyamatosan néztük a lehetőségeket és a repjegyeket, és így alakult, hogy végül december elején leütöttünk egy szinte last minute repjegyet egy héttel későbbi indulással. Pura vida! – mondtuk, és beindult az egy hetes daráló, ami alatt túl sok időnk nem volt készülni az útra, és egy pillanat alatt azon kaptuk magunkat, hogy már a reptérre tarunk hajnalban.

Az élményekről külön posztokban írunk, most pedig gyakorlati dolgokat szerettük volna összegyűjteni, elsősorban a gyerekkel történő utazás aspektusában, hiszen talán ezzel kapcsolatos kapjuk a legtöbb kérdést.

1. Hozzáállás: „Utazás kisbabával, kisgyerekkel? Ezt így hogy?”

A pont, ami egyetlen felsorolós bejegyzésből sem maradhat ki. Hozzáállás, attitűd, (világ)felfogás, filozófia – hívjuk, aminek akarjuk. Az, hogy nekivágunk-e kisbabával, egy egy évessel vagy 2,5 évessel a világ másik végének, az abszolút itt kezdődik. A legfontosabb szerintünk az, hogy a gyerek érkezett a mi életünkbe, aki egyáltalán nem kéri, hogy azt adjuk fel miatta. Sőt! Hisszük, hogy a gyerekeknek az a legjobb, hogy ha megmutatjuk nekik az életünket a maga teljességében és izgalmában. Szeretnénk megmutatni Poldinak, hogy a világ egy izgalmas és kalandos hely, amit a legjobb együtt felfedezni. És ahogy Feldmár András is mondja:

A gyerekeknek arra van szükségük, hogy megtapasztalják a szüleik SZABADSÁGÁT, boldogságát és jó közérzetét. Csak ez adhat nekik zöld jelzést nekik, hogy ők maguk is lehetnek boldogok, szabadok, és jól is érezhetik magukat a bőrükben.

Ami nagyon érdekes még a kisbabás és kisgyerekes utazással kapcsolatosan, hogy ahogy nő Poldi, úgy lesz minden utazás más és más! Egy 5 hónapos babával azért volt könnyű utazni, mert akkor ugye nincs sok igényük azon kívül, hogy együtt legyenek a szüleikkel, jól érezzék magukat együtt, lehessen enni (ami ráadásul a szoptatás esetén mindennél egyszerűbb), aludni és pelust cserélni, ráadásul még nem is mászkálnak el semerre, pici a súlyuk így könnyű magunkon hordozni egész nap. Ennyi.

Egy 2,5 évessel meg már azért könnyebb utazni, mert el tudja mondani, hogy mi a gondja (éhes, álmos, stb.),meg lehet vele beszélgetni, hogy mi történik, miket látunk, és tényleg elképesztő látni, hogyan nyílik ki a világ számára és hogy mekkora örömmel veti bele magát a felfedezésébe. Nehézségek pici korban kitalálni, hogy mi lehet a gondja; a dackorszakban pedig a „nem akarom”-helyzetek türelmes és empatikus menedzselése. Egyik útról sem tudnánk viszont semmi olyasmit mondani, ami kifejezetten problémás helyzet lett volna, sőt! Hisszük, hogy minél hamarabb kezdünk el tapasztalatokat szerezni, annál könnyebb lesz bármilyen helyzetet később is megoldani.

2. Pakolás: „De tényleg, hogy fértek el 1 hátizsákban a gyerekkel is?”

A kapcsolatunk kezdete óta kézipoggyász méretű hátizsákkal utazunk, és ezen semmit sem változtatott a fiunk születése – hiszen ez is sokkal inkább hozzáállás és felfogás kérdése, nem pedig pakolástechnikáé. Az ilyen utazások során az ember egyre inkább rájön, hogy mennyire kevés dolog szükséges valóban a mindennapokhoz, és mennyi felesleges dologgal van körbevéve. Hát még a gyerekek! Legtöbbször csak a szülő hiszi azt, hogy a gyereknek szüksége van a fél házra, és hogy a millió játék nélkül nem lesz el. Pedig éppen ők azok, akik tökéletesen el tudnának játszani egy kaviccsal, egy bottal vagy a homokban órákig – ha hagyunk nekik erre lehetőséget. Szerintünk ilyenkor lehet a gyerekeknek is igazán megmutatni és megtanítani, hogy milyen jó felfedezni a világot és kilépni a sok kacat közül, és felfedezni, mi az, amire valóban szükségünk van. Néhány ruha (amit ugye a világon kb. bárhol ki lehet mosatni is pár dollárért), pár könyv, az első 2-3 napra elegendő pelus és pipere. Mindenhol születnek kisbabák, és nem is hinnénk, de ma már tényleg szinte a világ minden szegletében be lehet szerezni a nagyobb márkák termékeit; mindenhol fogunk találni pelenkát, popsikrémet, törlőt. Játszani pedig a legjobb a botokkal, kavicsokkal, időtöltésnek pedig nincs is jobb, mint a helyiekkel ismerkedni.

Igen, ennyi cuccal utaztunk összesen 4 hétre hárman - mindegyik kézipoggyász méretű hátizsák.

Oké-oké. És hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Mivel last minute vettük a repjegyet, és az indulás előtti hétben konkrétan hajnaltól estig dolgoztunk, így az utolsó pillanatban is pakoltunk be este – amikor kivételesen sem energiánk, sem kedvünk nem volt még kipakolni szépen és lefotózni. De nagyjából így néztek ki a táskák:

3. Repülés: „és akkor Poldi hogy bírja a repülést?”

Ahogy már említettük, szinte az utolsó pillanatban vettük a repjegyeket olyan áron, amilyenen korábban nem igen láttunk még ebbe az országba. Bár ez nem sokat segített azon, hogy Poldi elmúlt két éves, így már neki is szinte teljes árat kellett fizetni. A fiunk már elég gyakorlott légiutazónak számít, hiszen mire hazaértünk erről az útról, már 17-szer ült repülőn. Hazafelé a már ~20 órás út után amikor beszéltük, hogy száll le a gép, azt mondta, hogy

még ne szálljunk le, még repüljünk inkább tovább! Még utazzunk!

5 hónapos korától utazunk együtt, soha semmilyen problémánk nem volt a repülőn vele (kopkopkop). Most pedig, hogy már nagyobb, még egyszerűbbnek érezzük, hiszen meg lehet vele beszélni, hogy mi történik, el tudja mondani, hogy ha valami baja van, és a repülőn nézhető mesékkel, a gépen kapott színezővel vagy a környéken ülő szomszédokkal, gyerekekkel is nagyon jól elvan, így tényleg elég gyorsan elrepült az idő a magasban – még a 11,5 órás hosszú úton is.

Ezenfelül még annyit jegyeznénk meg zárójelesen, hogy nem szoktuk „szórakoztatni” vagy „lekötni” Poldit, együtt vagyunk, elvagyunk, nincsenek erre semmilyen külön praktikáink vagy gyakorlataink, és nem hiszünk abban, hogy a szülőnek szórakoztatóközpontnak kellene lennie – arra ott van a szórakoztatóipar.

4. Átállás és a napi rutin: „mi lesz, ha nem tudjuk tartani a napirendet?”

Costa Rica 7 órával van visszább, és odafele közel 20 órás volt az út, bár mindennel együtt egy nap is megvolt. A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy minél hamarabb igyekszünk felvenni a helyi ritmust, elfelejteni az otthoni időt és nem túlgondolni ezt a kérdést sem. A fárasztó út után nem okozott problémát helyi idő szerint este 8 körül bezuhannunk az ágyba, reggelre pedig már félig át is álltunk; a leggyorsabban 1 nap után pedig Poldi vette fel az ütemet…mert tényleg a gyerekek a legrugalmasabbak!

A legmenőbb kilátásról pont lecsúszott Poldi, miután elaludt a hordozóban - 3500 m magasan

A szó szoros értelmében vett napirendet soha nem alakítottunk mi ki Poldinak (hogy akkor most játszani KELL aztán meg sétáltatni meg levegőztetni KELL, vagy most ne jöjjenek vendégek, mert fürdetni KELL, meg befeszülünk, ha valami nem a rutin szerint történik) – ő alakított ki magának az alvások és az evések tekintetében egy ritmust, ami összecsiszolódott természetesen a miénkkel (főleg az étkezéseket tekintve, hiszen 6 hónapos kora óta ő csatlakozott be a mi étkezéseinkbe). Így soha nem okozott problémát, ha egy túra során a hordozóban vagy a repülőn kell aludni, ahogy az sem, ha a megszokottól eltérő helyen és másfajta étel kerül elé kb. 2-3 óránként, hiszen ezeket mindig rugalmasan és nyitottan kezeltük.

Mostanra az alvás esetén úgy néz ki, hogy dél-1 és 2/3 között szokott aludni; ha ez a hordozóban vagy az autóban érte, nem volt gond, de ha programban voltunk és átlendült, akkor meg simán elvolt estig, és kicsit korábban jött az esti alvás ideje. A lényeg itt is szerintünk: figyeljünk a gyerek visszajelzéseire és legyünk rugalmasak, ha délután kevesebbet aludt, este korábban fog elfáradni.

5. Szállások: 28 nap alatt 14 új „otthon”

Az út során 2500 km-t autóztunk és átlagosan minden második nap máshol aludtunk (volt, hogy egy helyen 1 éjszakát, volt, hogy 2-3-at). Poldi hozzászokott kiskorától a mozgalmas mindennapokhoz, így ezt is élvezte, és az új helyen is simán mondta pár óra után, hogy megyünk haza, vagy amikor indultunk tovább, hogy akkor most keresünk új szállást – amelyekből végül a 28 nap alatt 14 lett.

A kiságyas korból kinőttünk, így a legtöbb helyen három ágyas szobában voltunk. Ahol esetleg nem jutott csak egy nagy franciaágy, ott sem estünk kétségbe, 1-1 estére belefért, de azért már komfortosabb Poldinak is a nagy ágy. A szállásokat úgy szoktuk keresni a bookingon, hogy ár szerint növekvő sorrendbe tesszük őket, majd a jó helyen lévő jó (8 feletti) értékelést kapott legolcsóbb szokott lenni a befutó általában, azaz a legalapabb szobákba szoktunk menni, hiszen mi tényleg csak aludni járunk oda. Az, hogy bababarát vagy gyerekbarát legyen, sosem volt szempont; a gyereket meg aztán tényleg a legkevésbé fogja érdekelni, hogy mennyire luxi a fürdőszoba. Na jó, a medence Poldi miatt plusz pont volt a helyeken.

6. programok: keressük a metszetet

2500 km autóval és 280 km gyalog – magyarul mozgalmas és kalandos út volt, és minden napra jutott 1-2 program, amelyeket folyamatosan helyben terveztünk, szerveztünk és találtunk ki (ugyanúgy, ahogy az útitervet vagy azt, hogy hol aludjunk másnap). Természetesen a programoknál keressük azt a metszetet, amiben mindenki jól érzi magát, és mindenkinek vannak kedvére való programok. Például mi nem vagyunk nagy strandosak (finoman szólva), de Poldival többször benéztünk azért a tengerpartokra is, és örömmel néztük, ahogy ki-be rohangál a tenger partján a vízbe.

Amit biztos, hogy Poldinak köszönhetünk, hogy mi is belassultunk az utazások alatt, lassabban haladunk, kicsit kevesebb a program is, ami belefér, főleg, hogy a délutáni alvás miatt úgy is szerveztük legtöbbször a napot, hogy egy délelőtti és egy délutáni program legyen. Reggelre tudtuk a hosszabb programokat rakni, hiszen korán keltünk és egyébként is ez a legideálisabb akár a turisták számát, akár a meleg időt, akár az állatok aktivitását figyelembe véve. Alvásra ha tudtunk, visszamentünk a szállásra vagy erre az időszakra időzítettük az utazást. Délután pedig mindig belefért egy rövidebb program, akár a környék felfedezése, akár egy újabb strand, hiszen 5-6 körül már sötétedik.

Costa Ricában mint program természetesen az egyik legjobb a természet felfedezése, a túrázás, a nemzeti parkok meglátogatása gyalog vagy hajóval. Szerencsére gyerekekért nem igazán kell külön belépőket fizetni sehol. A nemzeti parkokon kívüli programok között ott volt a kajakozás a mangróveerdőben, biciklizés, piacozás vagy éppen terepjárós dzsungeltúra. Kifejezetten felnőtt program volt a monteverdei kalandpark, amit úgy tudtunk megoldani, hogy egyik délután alvásidőben egyikünk ment (a másikunk maradt a szálláson Poldival), másik délután pedig a másikunk – de mint látjátok, így is meg tudtuk oldani a dolgot, és hatalmas élmény is volt a dzsungel felett siklani superman pózban vagy 40 métert zuhanni szabadesésben.

Oh, és még valami: alapból aktívan utazunk, amire rájön ugye az, hogy Poldira pluszban kell figyelni (ne rohanjon ki az útra, ne nyúljon a bokrokhoz, ne fusson a túl nagy hullámokba), illetve empatikusan menedzselni a „nemakarom”-jeleneteket, így ez azt is eredményezte, hogy legtöbbször vele együtt aludtunk (mit aludtunk, ájultunk!) el este 8-9 körül (és együtt ébredtünk reggel 6 körül). Ez az aktív részvétel viszont egyben a korszak előnye és szépsége, hogy már tényleg mindent megért, felfog, minden iránt érdeklődik, kérdez, magyaráz, spanyolul mondogat szavakat, felismeri az állatokat, a hangjukat – na ez az, ami minden fárasztó pillanatot töröl az ember agyából. Mi már nem is emlékszünk semmi ilyesmire.:)

7. Túrázás: átlag napi 14.000 lépés, kisgyerekkel is

Az aktív utazás szerelmesei vagyunk – és ehhez Costa Rica tökéletes terep, hiszen teli van hegyekkel ,vulkánokkal és nemzeti parkokkal. Ez utóbbiakban a legjobb – kisgyerekes családként – hogy tényleg rendkívül kiépítettek, és a legtöbb helyen számos túraútvonal közül lehet választani. Az óránk szerint a 4 hét alatt 280 km-t sétáltunk, azaz napi 13-14.000 lépést tettünk – ebben benne vannak a hosszabb utazásokkal vagy akár a repüléssel töltött napok is. Egy 2,5 évessel ez természetesen továbbra is leginkább a hordozó segítségével abszolválható, ami viszont egyre inkább csak a tényleges túrákon, hegyeken került elő.

Poldi is már szép tempóban és nagyon sokat tud sétálni. Azért persze ha haladni akarunk, akkor jött a hátunkra (vagyis most már Zoliéra, hiszen a 16-17kg már neki könnyebben cipelhető). A könnyed kis sétáktól a tényleg hardcore-abb dzsungeltúrákig minden elérhető, könnyen lehet találni metszetet és olyan túrákat, ami mindenki igényeinek megfelel.

8. Gasztrokalandok: "hogyan oldjátok meg az ékezéseket?"

Poldi a hozzátáplálás kezdete óta a mi étkezéseinkbe csatlakozott be, azaz azt és akkor eszi, amikor és amit mi – hat hónapos kora óta (az első hónapokban nyilván kisebb módosításokkal). Ennek köszönhetően sosem volt szükségünk pürésítésre, babaételek keresésére vagy bébiétel-melegítő bepakolására…sőt, még azon sem kellett soha izgulnunk, hogy mit adjunk neki például 9 hónaposan az USA-ban a lakókocsis roadtripen, egy éves korában Rómában, másfél évesen Jordániában, két éves korában az északi lakókocsis roadtripen vagy most Costa Ricában, ahol nemcsak a friss helyi gyümölcsök, de a frissen fogott homár is nagy sikert arattak.

Hogy hogyan lehetséges ez? Egyszerű: a BLW-vel ugye a kezdetektől változatos és egészséges ételekkel találkozott, és tőlünk is azt látja, hogy imádunk új ételeket felfedezni – amikor nem utazunk, akkor otthon a konyhában fedezzük fel a világ ízeit. Változatosság, példamutatás, BLW, DOR és egy kis tudatosság. Most ez az út is bebizonyította, hogy ezek működnek, és hiába vagyunk a dackorszak közepén, az étkezés az a terület, ahol ebből semmit nem érzünk. Nekünk a BLW volt pici korában az utazásunk egyik támogatója, nélküle el sem tudnánk képzelni. Nem kell figyelnünk a külön az étkezésre, hiszen ami nekünk jó, az Poldinak is az (oké, a helyi söröket leszámítva!). Nem a gyerek kajálása körül forog a napunk, hanem valóban az utazásra és az élményekre tudunk figyelni.

Egyébként mindenhol szerepelt az étlapon gyerekmenü, ami úgy néz ki, egy univerzális dolog a felhozatalával együtt…sült krumpli, csirke/halfalatok és tészta, azaz senki nem marad éhen.

9. Utazás helyben: 2500 km az utakon

Az út nagy dilemmája volt, hogy autóbérlés vagy tömegközlekedés. Mi most az autó mellett döntöttünk mind a vírus, mind az idő és mind a flexibilitás miatt. További kérdés volt ezután, hogy kell-e a 4x4 vagy elég a „sima” autó, aztán a sors úgy hozta, hogy négykerekes lett – hála az égnek, mert így aztán párszor le tudtunk menni bátrabban is a térképről, átmenni a gázlókon vagy nekivágni a dzsungelnek.

Gyerekülést természetesen adtak, amit egy kis állítgatással kényelmesre tudtunk alakítani Poldinak. 2500 km-t tettünk meg a négy hét alatt, azaz átlagosan naponta 90 km-t utaztunk. Ez inkább úgy nézett ki, hogy kétnaponta vágtunk neki az útnak, akkor átlag 2-3 órás etapokat tervezve, 1-2 alkalommal mentünk nagyobbakat (4-5-6 óra). Az autós utakat igyekeztük lehetőség szerint a délutáni alvásidőre időzíteni, hogy két legyet üssünk egy csapásra. Kiskorától szoktattuk Poldit az autózáshoz (másfél hónaposan már Prágában voltunk, 9 hósan letoltuk az 5000 km-es USA, majd kétévesen az észak-európai lakókocsis roadtripet), így ezen a téren is elég tapasztaltnak mondható.

Nagyon jól elvolt az utak alatt. Főleg persze ha aludt, de ha fent volt, akkor is nagyon jól elnézelődött magában. Itt is alapelvünk, hogy nem szórakoztatjuk a gyereket. Az utak során Poldi ügyesen ellapozgatott egy könyvet vagy beszélgettünk, kommunikáltunk…tabletünk nem volt, a telón pedig nem voltak lementett mesék, a telefon maximum képnézegetéshez került az autóban elő – na meg (latin) zenehallgatáshoz. 

10. Biztonság: „Costa Rica? De az biztonságos? Ott nincsenek ilyen drogizé, háborúk? Hiszen az Közép-Amerika, nem? Az azért elég para!”

Találkoztunk ilyen kérdésekkel is, így a biztonság első aspektusaként szeretnénk leszögezni, hogy Costa Rica a térség legbiztonságosabb országa – igazából még hadserege sincsen. Az amerikai turisták kedvelt úticélja is, ahol pedig sok az amcsi, ott biztos, hogy rend van (lásd még: Mexikó yucatáni része). A közbiztonság rendben van, a világon itt élnek a legboldogabb emberek (boldog rablókat meg ki látott már?), a vezetési morál is teljesen európai. Emellé ráadásul latin ország, ahol a gyerekeket imádják.

Ha már biztonság, akkor ne feledkezzünk meg viszont arról, hogy Costa Rica elsődleges vonzereje az érintetetlen vadregényes természet – na ennek viszont meglehetnek a maga veszélyei akkor, ha nem figyelünk oda. Sok nemzeti parknál felhívták a figyelmünket, hogy ne érintsünk meg semmit, ne nyúljunk a fákhoz, bokrokhoz, nézzünk mindig a lábunk elé hiszen kígyók, békák, pókok lakhelyére megyünk oda. Kisgyerekkel hatványozottan oda kell figyelni, hogy ne rohangáljon le az ösvényről, ne rugdossa a bokrokat. Ugyanakkor Costa Ricában az ösvények rendesen ki vannak építve és gondozzák is őket, így ebből a szempontból is a legbiztonságosabbak közé tartozik.

És jelen helyzetben a biztonság harmadik aspektusa természetesen a COVID, amivel kapcsolatosan kifejezetten pozitív tapasztalataink voltak (na nem úgy pozitív!). Sokkal, de sokkal fegyelmezettebben tartják be kollektíven a szabályokat. Nem csak a távolságtartásra és a maszkviselésre figyelnek, de még az isten háta mögötti két utcás faluban is mérik a hőt, és kiküldenek simán, ha maszkban vagy, de nem fertőtlenítetted a kezed mega kocsit. Akikkel beszéltünk, ők még nem láttak COVID-os embert, és hiába vannak olyan részek, ahol a teljes zárlat alatt már cserekereskedelem alakult ki, panaszkodni senkit nem hallottunk a helyzet miatt. Minden szempontból máshogy kezelik a helyzetet, amit tényleg kész felüdülés volt látni.

10+1. Pura vida!

Ahogy a Costa Rica-iak, úgy a gyerekek is nagy mesterei a pura vida életérzésnek: nyitottak, boldogok, annak örülnek, ami van és tényleg állandóan mosoly van az arcukon! Örülnek a naplementének, a természetnek, az együtt töltött időnek…őszintén hisszük, ha sikerülne ezt megőrizni felnőtt korunkra, akkor egy boldogabb hely lenne a világ – és azt is hisszük, hogy ehhez nagy segítség a legkisebb kortól az utazás, ami nyitottságra, elfogadásra és bátorságra tanít minket és a gyerekeket egyaránt.