Miután végigkempingeztük és szafariztuk a Krüger park egy nagy részét és találkoztunk a big5-val (azaz oroszlánnal, kafferbivallyal, elefánttal, leopárddal és orrszarvúval), dél felé vettük az irányt. Szváziföldtől az óceánparton át egészen a lesothói 3000 méter magasan fekvő határig vitt az utunk következő középső fejezete úgy, hogy Lesothóba nem is terveztünk menni. Végül mégis itt történt az út két legviccesebb sztorija is. Dél-afrikai élménybeszámoló, 2. rész.
A Krügeres kalandok után elindulunk Szváziföld felé. Nagyon messze van még Fokváros és ezzel az autóval nem tudunk száguldozni. Eddig 1100 km tettünk meg és még legalább 3 000 km-t tervezünk, tehát Mozambik várhat még ránk. A határátlépésekről is megoszlanak az információink, kell-e PCR vagy elég az, amivel beutaztunk (egy hete)? Elvileg Száziföldre érvényes két hétig a belépéskor használt PCR tesztünk. Ezt hittük is meg nem is, de logikát abszolút nem láttunk benne. Szváziföldet mindenképpen megpróbáljuk, lesz, ami lesz. Megérkezünk a határhoz, szinte üres. Kérik a papírokat, hőmérés, teszt…minden rendben, simán kilépünk. Belépésnél mindenki nagyon kedves és csak úgy csattan a pecsét, Poldi útlevelében egy oldalon van Szváziföld, Dél-Afrika és Costa Rica. Elég szép egy 3 évestől, aki így már 35 országban járt velünk együtt! Hatalmas csatakiáltással üdvözöljük a következő közös országunkat, Szváziföldet. (Fun fact: az autó után itt is kellett fizetni egy kis összeget, amit CSAK kártyával lehetett fizetni – ki volt írva, hogy Szváziföldön minden ilyen pénzügyi intézés szigorúan cash free…ki gondolta volna?)
A playboy király
Ki, mit tud erről a mini országról? 1968 óta független királyság és a királynak jelenleg ~15 felesége van. Az országban 30% körüli a HIV fertőzöttek száma, amíg lakosság nagy része nyomorog, addig a király luxusautókkal és magánrepülőkkel közlekedik. Könnyen teheti, hiszen a 10(!) fős parlamentet maga nevezi ki, hatalma korlátlan. A király portréja minden pénzen, pólón, plakáton visszaköszön.
Az egyik talán legérdekesebb szokás az Umhlanga/reed dance, ami egy évente megtartott több napos ünnep, ahol a nemzet fiatal szűz lányai csupasz felsővel táncolnak (érdemes a képekre rákeresni!), és közülük általában kiválaszt egy (leendő) új feleséget a király. Feleség csak akkor lesz, amikor teherbe esik a kiválasztott. Amikor a helyieket kérdeztük, nem voltak erre az elmúlt 2 évben elmaradt szokásra büszkék, de lehet, nem a megfelelő nőket kérdeztük. Láthatóan alacsonyabb az életszínvonal, de az emberek mosolygósabbak és mindenhol kedvesek voltak velünk.
Szvázi nemzeti parkok
Na akkor merre is menjünk? Hát, nézzünk be a fővárosba, a méltán híres Mbabaneba, ahonnan egy gyors kör után inkább folytassunk az utunkat először a már említett szvázi kulturális faluba, amit tényleg megéri beiktatni az útba. Az imént említett többnejűség és a férfiak elsőbbsége egyébként az elsőként meglátogatott kulturális faluban is előjött, ahol a szvázi tradicionális életről meséltek nekünk, háttérben a kivégzési heggyel (execution rock) - persze ma már nem hajtanak senkit sem a halálba a magasból, mesélte vigyorogva a guide-unk, és a fotóhoz is cheese helyett executiont mondtunk. Egyébként itt is volt korábban tradicionális szvázi táncbemutató, amire kíváncsiak voltunk, de az elmúlt 2 évben ez is elmaradt már sajnos.
A térképen úgy találtuk, hogy a Mlilwane park van a legközelebb, így ezt lőttük be ma estére és holnapra. Ez a park nemcsak arról híres, hogy a legrégebbi Szváziföldön, de arról is, hogy nincsenek nagyvadak, így gyalogosan, biciklivel is fel lehet fedezni a gazdag állatvilágot, ellentétben a Krügerrel, ahol nem ajánlott kiszállni a kocsiból. Végre egy nagyot akartunk túrázni, a medence mellett pihenni és a beszédes nevű Hippo Haunt étteremben vacsorázni. Ahogy megérkeztünk szerelembe estünk a hellyel, gyönyörű zebrák és gnúk fogadtak minket, minden békés, már láttuk magunkat közöttük túrázva. Volt egy nagyobbacska tavacska, ahol megálltunk pár képet csinálni az autóról és… egyszer csak a tóban halkan elúszik mellettünk egy krokodil…ööö, akkor menjünk tovább.
Éhesek vagyunk így a sátor állítása után gyerünk az étterem. Felfedezzük a helyet, a medence pompás, panorámás grillezőkkel szegélyezett. Ahogy leültünk ételt rendelni leszakadt az ég, jó rendesen. Kiderült, hogy a vízilovakat elszállították a testvérparkba, a Hlaneba. Mit is együnk itt? Hát persze, hogy grillezett impalát, gnúkolbászt és antilopcurryt. Mellé pedig a nemzeti büszkeségüket, a helyi sört, Sibebe-t iszunk. Tökéletes.
Sajnos a vízilovakat a kevés turista miatt átvitték a testvérparkba a Hlane-ba. Egész éjszaka, szakadt az eső, dörgött az ég, de szerencsére nem ázunk be. Reggel megnézik nekünk az előrejelzést a recepción (a dél-afrikai kártyánk itt nem működik), 2 napig 80-90% az eső valószínősége. A francba, így nem tudunk szabadtéri programokat csinálni. Gyorsan döntöttünk: kerülünk egy kört a kocsival és irány Hlane, nézzük meg a vízilovakat és ott remélhetőleg nem öntik ránk az égiáldást.
A Hlane Royal National Park az egyik leghíresebb nemzeti park Szváziföldön. A kemping igazán romantikus, ugyan nincs medence Poldi legnagyobb bánatára, de nagyon áram sincs, így este a wc és a tusoló olajlámpás fényében mosolyog ránk. Mellettünk egy helyi fehér család ver tanyát egy 2 éves kislánnyal az oldalukon. Burgonyát termesztenek, de idén nem lesz jó évük. Kicsit pihenni jöttek és ez az egyik legszebb hely -szerintük.
Szafarizni itt sem tudunk elmenni, itt is 6 év az alsó korhatár – ezt eddig sem bántuk, hiszen a Krügerben is találkoztunk a big5-val magunktól is. Itt azonban nem volt szerencsénk, már csak azért sem, mert az eső miatt hivatalosan csak a főúton közlekedhettünk. “Very very muddy” – mondták előre és fordítottak is vissza, amikor persze megpróbáltunk letérni a dzsumbujos útról, ahol nem sok esélyünk volt bármilyen állattal is találkozni. Na de a Krüger után már úgysincsenek nagy elvárásai az embernek, és egyébként sem a szafarizás miatt jöttünk ide.
A kemping szomszédságában egy nagy tó van, ahol 3 víziló él. A napi programunk kiülni - egy sörrel a kezünkben - és nézni ahogy az impalák, madarak, teknősök jönnek inni, miközben a 3 víziló nagyokat prüszköl és velőtrázóan ásít. Soha rosszabb programot! Az étterem oldalán a dekoráció víziló, zsiráf és elefánt koponya. Hatalmasok, még annál is nagyobbak, mint gondolná az ember. A személyzet extra kedves, mindenkinek van valami közvetlen szava Poldihoz, játszanak vele. Elvileg elektromos kerítés véd minket, de az antilopok simán bújnak át rajta. Jót nevetünk, hiszen éjszaka nincs sehol áram állítólag…
BÚÉK2022, avagy ha azt csinálod egész évben, mint az év első napján, akkor jó évünk lesz!
Szilveszter este ünnepi hangulatban pattintottunk egy üveg Pongrácz pezsgőt, ami ugyan dél-afrikai, de a készítője valóban magyar származású volt. Már mindenki elment a szobájába, csak mi ülünk hármasban a vízilovakat nézegetve, néhány antilop is feltűnik. Lusta himbálózással kimászik a három óriás a vízből, tesznek előttünk egy sétát. Mi visszafogjuk lélegzetünket, hogy ne zavarjuk őket! Elképesztő, felemelő pillanat, csak ők és mi! Bámulunk ki a fejünkből és tudjuk: ez ajándék, egy csoda, egy pillanat, amit ismét együtt élhetünk meg. Na ezért szeretünk utazni: 100% élmény! Másnap reggel oroszlánbőgésre ébredtünk! Hogy is van azzal a kerítéssel?
Pakolunk és érzékeny búcsút intünk a helynek. Elsétálunk a vízilovakhoz, integetünk nekik, a személyzet is elköszön tőlünk, szerettünk itt lenni. Kicsit izgulunk a határátkelés miatt, de minden simán megy, elég a 10 napos teszt (kifelé nem is kérik, befelé pedig nem mondanak semmit).
Irány a dél-afrikai óceánpart!
Nem értjük az egészet, de legalább csuda kis kaland a kalandban. Ismét van netünk, így rövid tanakodás után, irány St. Lucia (Ami egyébként nem szerepelt a térképünkön bejelölt pontként, de az iOverlander jelzett itt jó kempinget, így végül ez lett a befutó). Legyen egy kis tengerpart. Találtunk egy szuper kempinget, ami szinte a tengerparton volt. Soha ennyi érdekes figyelmeztető táblát nem láttam. Ne fürödj, mert a vízben krokodilok és cápák!
Próbálunk egy ösvényen kimenni a partra, de az ösvényt elöntötte a dagály. Marad a medence és az esti grillezés. Itt is gyorsan összebarátkozunk néhány kempingezővel. Az ábra ugyanaz, leparkoltak és itt töltenek 2-3 hetet. A kempingek általában ugyanazt nyújtják: grillező, szép nagy hely, csap, szemetes. Mindent rendszeresen takarítanak. A mosogatóhely, tusoló, WC mindenhol tiszta és papír is van.
Tetszik a hely és az elmúlt időszakban sokat mentünk -eddig minden helyen csak egyet aludtunk-, így most lelassítunk, vagyis itt kettőt alszunk, strandolunk, mosunk, pihenünk. Míg pakolgatok és a sátrat rendezem, Timi és Poldi medencéznek. Rendezgetem az agyneműt, készítem az alváshoz, az autó nyitva, én fent a sátorba és látom, hogy a majmok lerohanják a vezetőfülkét. Rohanok le, kergetem el őket, de nem voltam elég gyors, lenyúltak egy papaját. Nagyon profin csinálták, rutinosak voltak. Mire a pancsolók visszajönnek, csinálok egy nagy tüzet és együtt, borozgatva grillezünk. Nagyon jó nem sietni. Az első alkalom az úton, amikor nem Poldival aludtunk el és egy kicsit tovább fent tudtunk maradni. Mondjuk ő napközben 2-3 órákat alszik, amikor úton vagyunk.
Másnap reggel össze kell rakni a kocsit, mert a partra azzal tudunk kimenni, legalábbis arra részre, ahol lehet fürödni, persze itt is csak saját felelősségre, de van kijelölt strand. Gyönyörű a táj, végtelen homokos part, nagyon kevés ember. Hello, Indiai-óceán! Nézzük a hatalmas hullámokat, a szörfösöket és a horgászokat. Poldi le sem áll, csak rohangál térdig a vízbe és ki belőle. Gyönyörű. Délután elindulunk vissza, mert nem hoztunk kaját magunkkal. Bemegyünk egy helyi étterembe és hallal, rákkal, kagylóval, tintahallal lakunk ma jól. Poldi rácsúszik a tintahalra, ami annyira omlós, mint még sehol máshol. Pár fillérért veszünk kis anászt, licsit, mangót. Olyan az ízük, hogy egyfolytában csak hümmögünk. Poldi meg is kérdezte: ilyen miért nem szokott lenni az óvodában? Annyira rámentünk tengeri kajákra, hogy gyorsan vettem egy giga nagy rákot az esti grillezéshez. Délután sétáltunk egyet, kis medence, majd az esti braai, ami egészen jól sikerült. Annyira jól és gyorsan telt el a nap, hogy még maradni akartunk, de nagyon messze van még Fokváros. A pihenés alatt, azért jeleztem néhány problémát a bérbeadónak, többek között, hogy a hátsó felépítmény kezd szétesni, néhány alumínium hegesztés eltört. Küldtem képeket is, erre ő jelezte, hogy 1-2 napon belül tudja hozni a Toyotát, amit eredetileg ígért. (Ennek még lesz jelentősége hamarosan!)
Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe…
Másnap reggel elindultunk, de még nem állt össze a terv, hogy pontosan merre. Azt tudtuk, a parton Durban irányába. Ha már arra megyünk, akkor mindenképpen beugrunk egy klasszik helyi kaját enni, ami nem más, mint a bunny chow. Ikonikus durbani street food, ami egy kenyérbe töltött curryt jelent. Amennyire bizarr volt első hallásra, annyira pozitívan csalódtunk benne - és annyira gyorsan tüntettük el a három nagy csípős adagot, a 3,5 éves fiunkkal az élen. Ez is egy példája az indiai hatásnak. Mármint nem Poldi, hanem a curry.
Fura volt városban lenni, nem is vágytunk ide, nem olvastunk jókat a közbiztonságról. Valahogy nem áll össze a program, hogy Durban után merre, és mit mondjuk Guynak, hol találkozzunk majd. Lesothóba szerettünk volna menni eredetileg, de 150 USD a vízum fejenként és kell friss PCR teszt, ami most így egy 1-2-3 napos túrára hármunknak elég irreális kiadánsak tűnt, szóval akárhogyan is csűrtük-csavartuk ezt a dolgot, végül fájó szívvel elvetettük a lesothói bejutás lehetőségét. De végül aztán útközben is többen említették magát a Lesothóba felvezető Sani passt is mint látogatásra érdemes helyet, és még egy helyi azt is megsúgta, hogy itt van a határon Afrika legmagasabb fekvő kocsmája...így arra jutottunk végül, hogy amíg találkozunk Guy-jal, addig van most plusz egy napunk, amit rászánhatnánk a Sani passra. A végső döntés: elmegyünk megnézni a Sani pass-t, mivel mindenki ezzel kezdte a fontos látnivalókat és a környék Unesco világörökség része, így nem lehet csúnya, majd másnap tenger és megvárjuk a cserekocsit. A táj elkezdett változni és hirtelen az osztrák Alpokra emlékeztető vidék kezdett kialakulni. Tehenek, méregzöld legelő, patakok, friss levegő (1600 méteren vagyunk). Csak a vigyázz a majmokra tábla nem illett a képbe, mármint igen, de nem úgy.
A tájban elmerengve oda is érük a határ közelébe (ahonnan indul a Sani pass-túra). Timi fogja a telefonját és veszi, ahogy döcögünk a földúton, nevetünk, amikor hátulról egy nagy csattanás. „Húha” – ér véget hirtelen a videó is. Mi volt ez? Belenézek a tükörbe, a tetősátor az úton 10 m-re mögöttünk. Leszakadt. Kiszállok, értlenkedve nézek, Timi hangosan nevet, rohannak a határőrök.
Mi a fene történik itt? – kérdezik. Ilyet még soha nem láttak!
Mi sem -mondtuk.
Most mi legyen? Hát az útból el kéne rakni, mégiscsak a határon vagyunk. Jó nehéz, hatan alig bírtuk arrébb tenni. Jó, akkor ezt ott fogjuk hagyni, ha lehet, keresünk a közelben szállást és jelezzük, hogy a csereautót oda hozzák.
Szerencsére a platón levő dolgaink nem sérültek meg, gyorsan a ruhaszárító kötéllel átkötöttem a platót, mégsem lenne jó elhagyni a székeket, asztalunkat. Pár kilométerre volt egy backpacker lodge, aminek a kempinges részét eleve éjszakára kinéztünk magunknak. Nem volt kedvünk a másik sátrat kibontani, és volt egy szabad rondawel, vagyis egy hagyományos köralakú kuckó, amiben régebben éltek a helyiek, sőt sok helyen még mindig abban élnek, szóval egy ilyet mindenképpen ki szerettünk volna próbálni, így az #akkormaittalszunk rovatunkat ma ezzel bővítettük. Guy másnap 1-re ígérte magát. Nem kérdezett semmit, a korábban elküldött képek alapján mindent értett. A szállásunk egy kis csoda volt. Természetesen van medence, amibe bele is lógattuk a lábunkat, voltak helyi sajtok, házi joghurt, kenyér és egy pajta, benne pingpongasztal. Kipakoltam a kocsit, bontottunk egy sört az ijedtségre és csak nevettünk. Ilyen sztori? Hogy leszakad a tetősátor a dél-afrikai-lesothói határon? Ez hogy? Este elmentünk enni, ahol a helyi farmról származó ételeket ettük. A sajt fenomenális volt. Éjszaka végre egy ágyban.
Reggel azért csak nekivágtunk a Sani pass-nak. A határon tábla jelzi, hogy csak 4x4-es autóval engednek át a határon. Tegnapról megismert barátainkat kérdezték, hogy csináltatunk-e PCR teszet, mivel volt ott egy mentő, ahol lehetne, amit a másik határon is elfogadnak. Nem kell, mert nincs vízumunk, szóval így nem merünk csináltaltni. Azért ők kiléptettek az országból.
A Sani pass, tulajdonképpen senkiföldjén futó szerpentines földút, Dél- Afrika és Leshoto között, aminek lélegzetelállító panorámája van, és ahol 1500-ról 3000 méterre kaptat fel az ember! Kellett a magas alváz és a 4x4 is. Ide nem lehet sima autóval feljönni, gondoltam, míg szembe nem jött egy kicsit átalakított Toyota kisbusz. Imádtuk az út minden másodpercét – itt tényleg az út a cél, amelynek 8 km-ét kb. 1 óra alatt lehet megtenni.
Felértünk a határhoz, aztán „ha már itt vagyunk” jeligére odamegyünk a bódéhoz nagy magabiztosan és mosolyogva. Persze elsőnek rögtön kérik a PCR tesztet. Timinek mondom, adja oda a magyart. Nézik. Ez rendben van. Húha, egy lépéssel beljebb! Nézi az útlevelet.
Ez európai útlevél? – kérdezik.
Igen -mondjuk. Kihangsúlyozzuk az E betűt. JJJÚÚRÓPIAN.
Egy papíron az e betűnél keresnek. Tanakodnak, már mondaná a nő, hogy oké, de csak megjön a főokos:
Na jó, hogy Európa, de milyen ország? - kérdezi.
Magyar -mondjuk egy kis tanakodás és összenézés után, hiszen tudtuk, hogy ha bedobjuk Ausztriát vagy Olaszországot, simán átcsúszhatunk, de a fickó igazából nem tűnt nagyon vicces kedvűnek.
Most már a H betűnél keresnek és kiderül, vízum kell. Ki is vágódik az ajtó, a jól megtermett helyi ember ránkmordul:
Hát nem tudták, hogy maguknak vízum kellene?
Mi? Kérem, dehogy tudtuk! Hát Szváziföldre és Dél-Afrikába sem kellett, ide miért kellene? Hát ez hallatlan! Meg amúgy is csak oda, a kocsmába szeretnénk menni…Az autót is itt hagyjuk, tényleg, csak átsétálunk!
Miért akarjuk az autót itt hagyni?
Akkor nem hagyjuk itt!
Az jó, mert az úthasználatért kell 80 ZAR fizetni.
Azonnal nyúlok a zsebembe, adom pénzt. Elveszik és intenek. Pecsét nincs és még ma jöjjünk vissza! Basszus, ezek átengedtek! Mi van? Sorompó fel és gyerünk!
Hello Leshoto!
Megyünk is a pubba. Ha már lúd, igyunk reggelire egy helyi sört (itt és Dél-Afrikában is lehet egy sörrel vezetni), mellé egy hegyikolbász-tál. Még mindig ne térünk magunkhoz. A bár nagyon jó hangulatú, a látvány pazar, az élmény megfizethetetlen. Élvezzük a pillanatot! Ez a hely olyan magasan van, hogy hó szokta borítani télen, de így karácsony környékén nyár van, nincs hó.
A legjobb, hogy azóta Uzonyi Andrással is megtaláltuk egymást:)
Elmegyünk a közeli faluba, veszünk egy kis lesothói kalapot, mokorotlót és indulunk vissza. A határon ismét belépünk és vissza lodge-ba, ahova együtt érkezünk Guy-jal (szerencsére mindketten egyformán késtünk félórát). Valahogy megszerettem ezt a Fordot, végül mentünk vele 2200km-t és hiányozni fog, bár ma éppen új lámpák gyulladtak fel, de valahogy mindig ment tovább. Átpakoljuk a kocsikat, nem aggódik Guy semmit, nagyon kedves, elmondjuk, merre találja a sátrat és elköszönünk. A jó hír: kapunk extra 3 napot az autóval, ami igazán jól esik. Gyors egyeztetés magunk között, ma már nem megyünk tovább, szeretünk itt lenni. Inkább túrázunk egy nagyot. A táj, a hangulata tökéletes harmóniába hozza a lelket. Jó lassulni.
Este grillezünk egy jót és időben fekszünk mert holnap korán akarunk indulni, várnak ránk a további kalandok! Azt még ekkor nem sejtettük, hogy utunk egyik legnehezebb periódusa előtt állunk, a nap, amit szívesen elkerültük volna, de ez majd a hamarosan érkező lezáró, 3. részben!
Ha kíváncsiak vagytok, hogy Lesothó után merre vitt az utunk, hogy mi a tapasztalatunk a dél-afrikai közbiztonsággal, és hogy milyen kalandokba sodort még minket az élet, akkor kövessétek a blogot és a Világjáró Család Instagram-oldalunkat, hogy nehogy lemaradjatok a legfrissebb élménybeszámolókról és tartalmakról!
Ha tetszett a poszt, akkor pedig nyomjatok egy lájkot, hogy tudjuk.
Oh, és ha az érdekel, hogy hogyan lehet, hogy a fiunk 3,5 éves korára 35+ országban járt már, hogyan indultak a közös kalandok, akkor a 24 ország 24 hónaposan: Világjáró Családok e-Kézikönyve neked, nektek szól. Mert mi hisszük, hogy az élet nemhogy nem áll meg a gyerek születése után, de akkor kezdődik csak igazán!
