sablonmentes

A fiunk most lett 4 éves. 40 országban járt – a fogantatásától számítva, hiszen már az is egy guatamalali útra datálódik vissza, és várandósan sem mondtunk le a hátizsákos utazásról. Ahogy a születése után sem, hiába ijesztgettek azzal, “hogy most utazzatok, mert később nem fogtok”. Három hetes korában már elkészült az útlevele, hogy megvehessük a mexikói repjegyeket, és innen nem volt megállás: Costa Ricától Szváziföldön és Lesothón át Libanonig számtalan helyen megfordultunk (1-1 hátizsákkal), így a születésnapja környékén pedig szerettük volna összegezni az elmúlt évek tapasztalatait azoknak, akik szívesen utaznának gyerekkel is vagy, akiket hozzánk hasonlóan próbáltak volna lebeszélni a közös utazásról – amelyek számunkra életünk legnagyobb élményei.

„Most utazzatok, mert később nem fogtok!”

– fogalmunk sincs, a várandósság során hányszor találkoztunk ezzel a mondattal, amin akkoriban nem tudtunk őszintén nevetni, ma már viszont jót mosolygunk rajta így 4-5 év tapasztalataival a hátunk mögött. Ugyanakkor még mindig azt látjuk, hogy itthon nagyon nincs benne a kultúrában, sokan idegenkedve nézik azt, amikor a szülők úgy döntenek, hogy a gyerek születése után is szeretnék kalandosan és izgalmasan élni az életüket, vagy szeretnék nemcsak megtartani a korábbi szenvedélyüket, de abba bevonni a gyereket is.

Tetősátras roadtrip Dél-Afrikán, Szváziföldön és Lesothón át

Pedig még kutatások és szakemberek szerint is számtalan pozitív hatása van a gyerekkel utazásnak -a gyerekre nézve is. Ahogy a Mindset Pszichológia Magazin is írja,

„a gyakran utazó gyermekekre az új tapasztalatok iránti nyitottság jellemző. Más kultúrák felfedezésével, új emberek megismerésével kitágul a világról alkotott képük, és ezáltal könnyedén vágnak bele új dolgokba (például egy új szabadidős tevékenységbe), nyitottak az új impulzusokra. Látókörük szélesedésével pedig a kreativitásuk is nő. A világjáró gyermekek alkalmazkodóképessége, az utazások hatására fejlődik, a gyermekek könnyebben alkalmazkodnak társaikhoz és kooperatívabbak lesznek.” Hozzátéve, hogy „az utazások erősítik a családi összetartozás érzését is, hiszen a közös élménymegosztás segít a gyermekeknek megérteni a kihívások és akadályok hátterét. Egy idegen országban való boldogulás, a szülők megküzdési módja példaként szolgál a gyermek számára, melynek segítségével fejlődik a problémamegoldó készsége. A családi történetekre, azok tanulságaira nehéz élethelyzetekben is támaszkodhat.”

Az angol sztárpszichológus, Oliver James úgy véli, a [játékokra szánt] összeget sokkal célszerűbb lenne inkább közös utazásra fordítani. Számos tanulmány bizonyítja ugyanis, hogy a világlátott gyerekek okosabbak, mint az ilyen élményekből kimaradó társaik, mivel a modern gyerekjátékok többnyire elszigetelik a gyereket a családi élettől, míg a közös kirándulás és utazás mind a szülők, mind a gyerekek számára életre szóló, gazdagító élmény lehet. Az Origo ugyanebben a cikkben egy másik kutatást idéz, amelyben megállapították, hogy azok a gyerekek, akik sokat utaztak, jelentősen jobban teljesítettek az iskolában. A gyakran utazó gyerekek kíváncsibbak voltak, több ismerettel rendelkeztek, és jobban tudtak koncentrálni. Egy másik brit gyerekpszichológus, Margot Sunderland is úgy véli, hogy a szülőkkel közös utazás pozitívan hat a gyermeki agy fejlődésére.

Jordánia 1,5 évesen

Szintén a Közel-Kelet, de ez már Libanon 2 évvel később

Mi a fentieket csak megerősíteni tudjuk: Poldi számos fejlődési mérföldkövet utazások során ugrott meg (Mexikóban fordult át hátról-hasra és fordítva, USA-ban állt fel, cumiját a Balatonba hajította el végleg), és az utazások során mindig kevesebb a nehéz helyzet is, és a mai napig számos pillanatot emleget a kalandjainkból. Elképesztően nyitott, barátkozós gyerek, aki bármilyen helyen és helyzetben rögtön feltalálja magát bárkivel - elfogulatlan szülőkként tényleg csak a legjobbakat tudjuk mondani róla:) Egyiptom után a kocsiból hallatszó zenére azt mondta, hogy szerinte ez a müezzin, és Isten házának is mindenféle változatát ismeri már.

Így ma már tényleg tudunk mosolyogni azokon a mondatokon, amiket várandósan, majd az első utazások során kaptunk:

• minek rángatjátok azt a szegény gyereket, hát neki a 4 fal biztonságára van szüksége!
• mi lesz a napirenddel? kiszámíthatóságra, állandóságra van szüksége!
• Mexikóba kisbabával? Ti nem vagytok normálisak!
• minek utaztok, úgysem emlékszik rá!

Főleg, hogy aztán meg pár hónap, év után ma már leginkább ezzel a mondattal szoktunk találkozni:

Nektek könnyű, hiszen ezt szokta meg kiskorától!

Avagy tudjátok, akik az elején azt kérdezték, hogy miért, minek, ma már inkább arra kíváncsiak, hogy mégis hogyan lehet ennyi országba és így (hátizsákosan, vázlatos útitervvel, aktívan, kalandosan) utazni?

Costa Rica - kilátás szenteste az Arenal vulkánra

Igyekeztünk összegyűjteni mindent, ami nekünk segített az elmúlt években és hogy nektek is csak annyit mondjanak majd: hát nektek könnyű, hiszen ezt szokta meg! Ezt hát, és ami még jobb: ezt élvezzük mindannyian a legjobban!

1. Pozitív példák és hozzáállás

Amikor elkezdték mondogatni a várandósság során a klasszikusokat (most utazzatok, aludjatok, stb.), akkor először bennünk is megfagyott a vér: komolyan vége a világnak? A gyerekvállalás kín, keserv és lemondás mindenről is? Hát ezt így hogy? Rövid kétségbeesés után és sok-sok őszinte beszélgetés után arra jutottunk, hogy fordítsunk inkább arra a tekintetünket, amerre haladni szeretnénk, keressünk pozitív példákat. Akkoriban leginkább külföldi példákat találtunk – blogokat, oldalakat arról, hogy igenis sokan vannak, akik családdá válás után is járják a világot. És mivel itthon alig akadt példa, így 2,5 éve mi is elindítottuk a Világjáró Család oldalunkat Instagramon, mert tudtuk, hogy milyen sok erőt tudnak adni mások kisbabás, kisgyerekes utazásai – és a visszajelzések alapján tényleg nagy szükség is volt erre, és valóban sokak számára jelent segítséget akkor, amikor hasonló ijesztgetésekkel találják meg őket. Egy jó impulzus segít meglépni az első lépést az utazás felé, és ha egyszer elindulunk, akkor a legnehezebb lépést már meg is tettük.

Ne felejdük Feldmár általunk is sokszor és sokat emlegetett mondását sem:

A gyerekeknek (...) arra van szükségük, hogy megtapasztalják a szüleik szabadságát, boldogságát és jó közérzetét. Csak ez adhat zöld jelzést nekik, hogy ők maguk is lehetnek boldogok, szabadok, és jól érezhetik magukat.

2. Induljunk el a lehető legkorábban

Amikor mi is készen állunk rá. Teljesen felesleges arra várni, hogy „ma ha nagyobb lesz”,”majd ha elkezd járni/beszélni” vagy „majd ha oviba/suliba megy” netántán arra, hogy „majd akkor, ha emlékszik is rá”. Nincs jó időpont az elindulásra, illetve szerintünk van: a lehető legkorábbi. Ugyanis egy kisbabával a legegyszerűbb az első hónapokban, akinek semmi más igénye nincs, minthogy testközelben legyen a szüleivel, együtt legyenek, meg legyen etetve, tisztába legyen téve és aludjon. Nem mászkálnak, járkálnak el, stb.

Arról nem is beszélve, hogy minél hamarabb szerzünk magabiztosságot, minél hamarabb tapasztaljuk meg, hogy tényleg mindent is meg tudunk mindenhol is oldani, és hogy valóban a kisbabák a legrugalmasabbak a világon, annál bátrabban vágunk bele a következő és a következő utazásba.

Ezzel szemben minél tovább húzzuk-halasztjuk, annál nehezebben vágunk bele a dologba és mozdulunk ki a megszokásokból (és hisszük el azt, hogy a gyereknek lenne a rossz, ha a megszokásokból kimozdítanánk), annál inkább beleragadunk abba, hogy „jó, majd ha felnőttek és kirepültek, utazunk”. Pedig pont az a lényeg, hogy minél korábban minél több közös élményt gyűjtsünk – hiszen ezek (valahol, ha más nem, a tudatalattiban vagy sejtszinten) örökre megmaradnak és meghatároznak, a 345232. játék viszont talán kevésbé.

Az első tengerentúli utazás: Mexikó 5 hónaposan 

3. Fokozatosság és tapasztalatszerzés

Ha gyerekünk születik és utazni szeretnénk vele az első és legfontosabb dolog, hogy előtte szerezzünk tapasztalatot, aztán fokozatosan vágjunk bele a kalandokba. Utazzunk úgy párként is, ahogy gyerekkel szeretnénk, ne az első gyerekes utazásunkkor próbáljuk magunk is felfedezni a világot, mert akkor nagyon megoszlik a figyelmünk. Olyan formát válasszunk, amit ismerünk. Aki előre szokott tervezni és foglalni, az gyerekkel is így tegye. Azt gondoljuk, hogy gyerekkel is élvezetesen lehet utazni csak meg kell találni a közös metszetet. Az első úton a Balatonra mentünk és pontosan emlékszem az első pelenkására az autóban, és röhögtünk a bénázásainkon.  Amikor megérkeztünk, akkor néztünk, hogy nem a kiságyba tettük le aludni, elvonulás a szoptatás idejére majd indulás vissza. Volt bennünk izgalom és nagyon büszkék voltunk magunkra: MEGCSINÁLTUK! A megérkezés után végig beszéltük az utat: mit hagytunk itthon, mi tenné kényelmesebbé, élvezhetőbbé a következőt. A másodiknak már magabiztosabban és felkészültebben vágtunk neki.

Az első hosszabb utunk Prágába vezetett 6 hetesen. Az indulást a délutáni alvás idejére időzítettük így az első szakaszt Brno-ig tudtuk abszolválni. Itt a szokásos pelus csere, szoptatás és átmozgatás. A második szakaszon is teljesen nyugodt volt Poldi. Ha autós utazás során elkezdett sírni, akkor megálltunk, sétáltunk vele és mentünk tovább. Ha elindultok, tervezzetek hosszabb menetidővel. Prágában történ a pelenkázós ’csúcsélményünk’: Poldit a Lennon fal közelében azonnal pelenkáznunk és nem volt a közelben semmilyen pad, ahol meg tudtuk volna oldani, így bementünk egy közeli étterembe, ahol nem volt pelenkázó… hát kemény menet volt. A végén járt a jutalom sör (apának). Ezt csak azért írjuk le nektek, mert ez volt az utolsó alkalom, amikor pánikba estünk a peluscsere miatt. Amíg söröztünk átbeszéltük, hogy mi is történ: tulajdonképpen semmi, cseréltünk egy pelust, az étteremben a pincérnő még nyugtatott is minket, hogy nincs semmi baj, ez normális dolog. Poldi meg szinte kinevetett minket. Mi meg most is röhögünk magunkon…szóval vannak helyzetek és meg kell tanulni megoldani őket. Az utazás során sok ilyen helyzet adódhat és minél rutinosabban vagyunk, annál könnyeben, feszültségmentesebben tudja az ember kezelni a helyzetet. Adjatok időt magatoknak ilyenkor! Ha pánikba estek az normális, a lényeg, ne maradjunk ebben a pániban és tanuljunk belőle. Ha valamilyen utazás nem úgy sikerül ahogy terveztük, akkor mi le szoktunk ülni és megbeszéljük az okokat és a lehetséges megoldásokat. Tanulunk. Utazni csak úgy érdemes, ha mindenki élvezni tudja. Nagyon fontos: ha valami nem alakul teljesen zökkenőmentesen, ne vádaskodás legyen belőle, egymás okolása, hanem tanulás.

Mire 5 hónaposan Mexikóba utaztunk, már eléggé képben voltunk, hogyan mennek az utazások, mire kell figyelnünk, így teljesen magabiztosan vághattunk bele ebbe az útba is. Utána pedig 9 hónaposan visszarepülni az óceán felett az USA-ba szintén úgy volt, hogy „ja, ez múltkor is ment, most is jó lesz”, ahogy az 5000 km-es lakókocsis roadtrip is.

A lényeg, hogy kezdjétek el kicsiben és fokozatosan növeljétek a távokat minden értelemben.

4. Hordozás

Soha nem használtunk babakocsit, csakis futáshoz (amivel viszont 2 babakocsis félmaratont is futottunk hármasban). Mi úgy látjuk, hogy ahhoz, hogy ennyire aktívan és kalandosan tudtunk utazni, hatalmas segítség volt a hordozás, hiszen babakocsival elég nehéz lett volna pl. 9 hósan nagy túrákat lenyomni az USA-ban vagy másfél évesen bejárni a jordániai Petrát vagy a sivatagot. Nem kell a babakocsival szenvedni a repülőn, a macskaköveken, a lépcsőkön, a szűk helyeken, nem kell sakkozni, hogyan fog beférni a kocsiba vagy bárhova, fel lehet-e vinni a repülőre vagy feladás során tönkremegy-e. Egész egyszerűen az ember mobilisabb, rugalmasabb, szabadabb, kevesebb az akadály és sokkal egyszerűbb az élet hordozással – arról nem is beszélve, hogy a kisbabáknak is mennyivel jobb így fentről szemlélődni és az események részesének lenni. A kötődésről és a babák/kisgyerekek testközelség iránti igényéről nem is beszélve.

5. Szoptatás és blw

A baba táplálása szoptatás esetén az első 6 hónapban a lehető legegyszerűbb, hiszen szoptatni bárhol, bármikor elég könnyen lehet. De ezután sem kell kétségbe esni vagy külön bőröndöt szerezni a bébiételeknek, babaétkészletnek és bébiétel-melegítőnek – a BLW nemcsak itthon és a „jó evő” gyerekek „nevelésében” lehet a legnagyobb segítségünk, de az utazásban is. Az érettség jelei után kezdett hozzátáplálás esetén ugyanis mára már egyértelmű, hogy semmi szükség nincs pürékre, és a babának is a legjobb, ha akkor és abból kap enni, amikor és amiből a család is eszik. A fiunknak soha nem pürésítettünk semmit, nem etettük.

Vadkempingezős lakókocsis roadtrip az USA nyugati partvidékén egy 9 hónapossal

Helyette az utazásokon is együtt fedeztük fel a helyi ételeket és ízeket. Az első ilyen utunk 9 hós korában az 5000 km-es USA-roadtrip volt, amely során szinte végig vadkempingeztünk, és így sem kellett izgulnunk, hogyan fogjuk Poldi étkezéseit megoldanunk. 1 éves korában Rómában pedig már az éttermi vendégek és pincérek nagy döbbenetére lelkesen vetette rá magát az articsókára, a borsos tésztára (cacio e pepe) vagy bármire, amiből éppen mi ettünk. 1,5 évesen Jordániában pedig több helyi is felkapkodta az éttermekben az ölébe, akikkel együtt falatozott pl. falafelt. Mára lassan 4 éves korára elmondhatjuk róla, hogy egy igazi bátor gasztrofelfedező, akivel a lehető legnagyobb élmény új ételeket felfedezni, legyen az krokodil Dél-Afrikában vagy csiga Párizsban!

Csiga Párizsban....

...néhány falat egy ammani étteremben egy idegentől (az arab országokban imádják mindenhol még a pasik is felkapkodni a gyereket)...

...készülő vacsora Szváziföldön (gnú hús)...

...reggeli a sivatagban Egyiptomban...

...szülinapi ebéd Libanonban a vízesések tövében. Itt sem volt gyerekmenü:)

6. Gyerekmenü és gyerekbarát szállások/programok helyett…

A gyerek születése után a bűntudatipar beindítja az anyaversenyt, amelyben a teljesíthetetlen elvárások miatt is szorongó anyák magukat háttérbe szorítva mindent is igyekeznek megtenni a gyerekért – és persze megvenni, hiszen a modern jó anya mítosza fogyasztásközpontú, aki ugye önmagát feláldozva minden terméket beszerez a piacról, amely elősegíti gyermeke jóllétét. Elsősorban anyaként identifikálódik önmaga számára, és ezt az identifikációt tudatos fogyasztásával is kifejezi.

A jó anyaság mítoszára rengeteg iparág épült fel, így mára mindent elöntenek a babáknak és gyerekeknek szánt termékek és szolgáltatások, amelyeknek az üzenete egyértelmű: ha jó anya vagy, ezt megveszed! Hiszen a gyereknek külön neki szánt ételre/programra/szállásra van szüksége…vagy mégsem?

Hát, szerintünk nem feltétlen! Poldit a korábbi stílusú utazásainkba vonjuk be (ugyanúgy, mint az étkezésekbe): hátizsák fel, vázlatos terv kész, aztán indulás, valahogy majd csak lesz. A legtöbb utazáson ugyanúgy napi 15-20 ezer lépéseket megyünk, ugyanúgy szinte minden nap máshol alszunk, mint korábban. Nem keresünk gyerekbarát szállásokat, ugyanúgy a basic, tiszta, jó lokációval és jó értékeléssel rendelkező helyek közül a lehető legolcsóbbat és legalapabb szállást választjuk, hiszen csak aludni járunk oda. Ugyanígy az éttermeknél sem kell semmin sem aggódni, hiszen baba kora óta ugyanazokat eszi mindenhol, amit mi, soha nem rendelünk gyerekmenüről.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ha látunk egy játszóteret, akkor nem állunk meg, de azt tapasztaljuk, hogy pl. a baalbeki romok ugyanúgy egy hatalmas játszóteret jelentettek számára a sok kaviccsal és mászkálási lehetőséggel, mint egy csúszdás társa. Igazából az egész világ egy hatalmas játszótér!

Mi ezeknek a közös metszeteknek a megtalálásában hiszünk, és azt tapasztaltuk, hogy erre minden életkorban van lehetőség úgy, hogy mindenki igényeit egyformán(!) vesszük figyelembe, és mindenki jól tudja magát érezni. És mi úgy látjuk, hogy pl. egy sátrazást, kempingezést, természetjárást és felfedezést vagy állatokkal való ismerkedést (teve, lajhár, pingvin, szafarin zsiráf stb.) nincs nagyon olyan gyerek, aki ne imádna!

Sivatagi sátrazás valahol az egyiptomi sivatagban

7. Hátizsákos pakolás

“Gyerekkel a fél házat magunkkal kell vinni” – számos mém jön szembe a neten arról, hogy mekkora macera gyerekkel utazni a pakolás szempontjából is.

Mi ezt is máshogy látjuk: ahogy korábban, úgy a fiunk születése után is maradtunk a hátizsákos pakolásnál, és 3-4 hetes utakra is 1-1 kézipoggyász méretű hátizsákkal indulunk neki a világnak. Egy kisbaba ruhái pl. pici helyen is elférnek, pelusból pedig elég 2-3 napi adagot vinni, hiszen ma már tényleg a világ szinte minden táján beszerezhetők a legnagyobb márkák termékei. Nedves törlő, popsikrém, esetleg fürdető, naptej, 1-2 gyógyszer, nyunyóka, 1-2 játék és könyv, mi kell még?

Mi egyébként azt gondoljuk, hogy a babával/gyerekkel való hátizsákos utazás leginkább nem is pakolástechnikai kérdés, sokkal inkább pszichológiai, szemléleti, hozzáállásbéli. Gondoljunk bele, hogy mennyi terhet akarunk magunkkal cipelni – akár az úton, akár az életben. Mennyire ragaszkodunk tárgyakhoz? Mennyire kellenek a külső kapaszkodók, mennyire merünk kilépni a világba?

Ehhez az utazási formához kapcsolódik nekünk még a mobilitás érzése, hogy aktívan tudunk utazni (ha 2-3napnál többet töltünk egy szálláson az már soknak számít), hogy nem kell a reptéren csomagokat feladni...Nekünk például hatalmas felszabadulás így nekivágni a világnak, hiszen pár alapdolgon, pár ruhadarabon, egymáson és a sok-sok közösen megélt élményen és kalandon kívül nekünk nincs sok mindenre szükségünk...ha valamire mégis lenne, azt már tapasztalatból tudjuk, hogy akár Guatemala vagy Thaiföld legeldugodtabb falujában is megtaláljuk (igen, babáknak is, hiszen mi ezzel is úgy vagyunk, hogy gyerekek mindenhol születnek és nőnek fel); ruhákat pedig mindenhol lehet mosatni vagy kézzel kimosni.

3 + 1 hátizsákkal 4 hétre Közép-Amerikába egy 2,5 évessel? Simán!

8. Nyaralás helyett utazás, avagy elvárások helyett elképzelések

Mostanában ezzel kapcsolatosan is számos mém meg cikk jött velünk szembe, hogy a gyerekkel nyaralás mekkora szenvedés, és hát gyerekkel nem is lehet nyaralni, csak máshol vigyázol a gyerekre. „De azért jó, meg imádjuk, CSAK…”

Hát…nekünk akkor ezzel is „szerencsénk” van, hiszen nyaralás helyett mi utazni szoktunk, így nincs olyan elvárásunk, hogy akkor ezen az úton majd „haj de kipihenjük magunkat” meg végre egész nap a medence partján szürcsölhetjük a koktélt a kedvenc krimink társaságában. Mert ha így indulunk neki, akkor valóban érheti csalódást az embert.

Hómobilozás a libanoni cédrusok között - április végén

Túrázás Észak-Macedóniában

Úgyhogy kezdjük ott, hogy elvárások helyett laza elképzelésekkel és még vázlatosabb tervekkel vágjunk csak neki egy útnak. Engedjük el és keretezzük át a nyaralást, gondoljunk rá utazásként, amely során új helyeket, ételeket fedezhetünk fel és együtt vagyunk. Valóban, ugyanúgy kell pelenkázni vagy „hisztikezelni” egy utazás során, de mi úgy vagyunk vele, hogy sokkal nagyobb poén ezt dzsungelben vagy tengerparton csinálni. Tervezzünk kevesebb programot, legyünk nyitottak, ha változtatni kell a rajta, mert a gyerek elfáradt.

Azt hozzátennénk még, hogy igen, egy baba ellátása vagy a gyereknevelés igen, fárasztó, nem ezt akarjuk elvitatni - hiszen még Vekerdy is úgy fogalmazta meg, hogy "lerágja az emberről a húst" a gyerek néha. Otthon is fárasztó tud lenni, de mivel számunkra az utazás és a felfedezés maga a kikapcsolódás és a feltöltődés, így úgy érezzük, hogy ilyenkor ezeket az akadályokat is könnyebben vesszük - főleg, hogy nem arra készülünk, hogy ebben bármi nagy változás fog beállni és végre egész nap pihenhetünk. És minél felszabadultabban, jobban érzi magát a szülő, annál jobb az egész családnak is. 

9. Nem kell szórakoztatóközpontnak lenni

Folyamatosan azt a kérdést kapjuk, hogy „mivel kötjük le Poldit az utazások során?”

Hát, sehogy, hiszen ez a szórakoztatóipar feladata – lenne. Ez a része is sokkal inkább otthon kezdődik (ahogy az étkezések, alvás és minden is), hiszen, ha otthon folyamatosan szórakoztatjuk meg lekötjük a gyereket, ha elvesszük a csecsemőkkel velükszületett szemlélődési képességüket, akkor ne lepődjünk meg, ha az utazás során meg mindenhol máshol is ezt fogja igényelni. Ehhez az első években a képernyő eléggé hozzá tud tenni, hiszen a gyerek agya megszokja, hogy sok ilyen inger éri, akkor nehezen fog tudni elnézelődni.

Keretezzük át ezt is. Nem kötjük le. Együtt vagyunk. Együtt élünk meg pillanatokat, felfedezéseket. Az aktív utazásban ez is a jó, hogy nem kell mindenféle ingert kreálni a gyereknek, hiszen maga az új környezet, új helyek, emberek, ételek, illatok az ingerek, amelyek "lekötik". Amikor nagyobb, akkor pedig már lehet beszélgetni az élményekről és a történésekről, de amikor pici, akkor is beszélhetünk hozzá, mesélhetünk neki ezekről - hiszen értik ők. Hagyjuk meg őket a gyermeki szemlélődésen, hadd fedezze fel a világot – hiszen őket amúgy is ez az explorációs vágy hajtja.

Játékokból sosem viszünk sokat, 1-2 kártyajáték, néhány kisautó, füzet + ceruzák és/vagy autós útnál mágneses rajztábla, vékonyab kisebb könyvek, nagyjából ennyi.

Bevonjuk az utazásba és a tevékenységekbe is, például vadkempingezés során is mindig jön és segít tüzet rakni, a vacsorát összedobni, teríteni, pakolni, stb., vagy eljátszik körülüttönk pár kaviccsal vagy kisautóval.

AZ utazás során sosem kell szórakoztatni, hiszen folyamatosan jövünk-megyünk, egyedül a hosszabb utazások (autóút, repülőút) lehetnek kérdésesek.

Autóban vagy az utazás során soha nem szoktunk egyébként tabletet adni Poldinak (itthon sem, nincs is tabletünk, ritkán mesét nézhet TV-n, de inkább hangos mesét szoktunk kapcsolni spotiról), egyedül a repülőn szokott mesét nézni. Illetve a lakókocsis roadtripen csináltunk 1-2 alkalommal családi moziestet, ami során a lakóautó hátuljára vetítettünk mesét. 

Családi moziest vadkemping-módra valahol Görögországban, a Meteorák közelében

10. Napirend

Még egy örökzöld kérdés: „de mi lesz a napirenddel?”

Nekünk a szó klasszikus értelmében véve sosem volt „napirendünk”, azaz hogy most akkor fel kell kelni, ezt KELL csinálni aztán meg ezt KELL csinálni meg most a napirend szerint játszani kell vagy sétálni akkor is, ha éppen szakad az eső. Mi inkább neveznénk egy KÖZÖS CSALÁDI RITMUSNAK azt, ami kialakult, és amiben a meghatározó pontok leginkább az evés és az alvás voltak mindig is. De sem az evésnél, sem az alvásnál nem akartunk belecsúszni, hogy csak így vagy csak úgy vagy otthon működjön a dolog – Poldi az első napoktól pl. nagyon sokat aludt hordozóban, nem volt síri csend a lakásban és nem akartuk, hogy megszokja, hogy csak sötét saját szobában tudjon aludni. Ugyanígy nem korlátozott minket, hogy ha szopizási idő házon kívül ér minket, így mi igazából ugyanúgy sokat jöttünk-mentünk a kezdetetektől. Aztán hogy két alvás/étkezés között mi történik – hát, azt majd hozza az élet! 

Egész napos sivatagi dzsiptúra Egyiptomban

Vadkempinges vacsora valahol Montenegróban

Amikor kisebb volt és még 2-3x aludt, akkor ezt legtöbbször hordozóban (pl. túrázás közben) oldottuk meg, aztán amikor nagyobb lett és már csak egyszer aludt, akkor eleinte (1-2 éves kor) szintén a hordozóban oldottuk meg menet közben sokszor (vagy kocsiban). Mostanra már nincs hordozó, így igyekszünk pl. az autózást alvásidőre időzíteni, de már azt is látjuk, hogy ha történés van és kimarad 1-1 délutáni alvás, abból már nincs gond – este talán picit korábban le tudjuk tenni. Az esti 8-9-es alvásokra igyekszünk még figyelni amikor van rá lehetőség – ez nem túl nehéz amúgy a mi utazásaink során, lévén olyan sokat megyünk és látunk, hogy ilyentájt már mi is kidőlünk, és a diszkózás sem az, ami nagyon vonzana már minket. De ha úgy jön ki valamiért, hogy 10 körül még étteremben vagyunk pl. és picit később érünk ágyba, ebből sincs már semmilyen gond.

Az alvás kapcsán pici korától figyeltünk arra, hogy ne csak azt szokja meg, hogy a sötétben, saját szobában csöndben tud aludni - az első napoktól rengeteget jöttünk-mentünk a hordozóval, amiben nagyon sokat aludt - mi pedig közben sokszor étteremben, parkban vagy más programokon voltunk. Ugyanígy hamar megszokta, hogy bármilyen más helyen ugyanolyan jót lehet aludni, mint otthon - legyen az egy másik szálláson akár kiságy, nagyágy, közös ágy (otthon egyébként külön szobában alszunk), sátor, tetősátor, lakóautó, repülő, autó vagy bármi. Emiatt is gondoljuk, hogy a legjobb minél korábban elinduli.

A rendszeres és kiszámítható étkezésekre mi magunk is figyelünk itthon is nagyon, ez nincs másként az utazások során sem, ahogy az időben való fekvés sem. Minden más viszont rugalmas - hát, mi így vagyunk a "napirenddel".

Ehhez kapcsolódóan még az időeltolódás szokott felmerülni, amihez mi annyit tudunk mondani, hogy mindig Poldi áll át a leghamarabb - 5 hósan Mexikóban ő 1-2 nap után felvette az új ritmust, és ugyanúgy aludt éjszaka, mint itthon, és a későbbiekben is nagyon gyorsan átállt, legyen szó pár vagy akár 8-9 órás eltolódásokról. 

Mindenhol jó, és a legjobb mindenhol egy kicsit otthon lenni!

Összegzés

Kisbabával, kisgyerekkel nemhogy nem lehetetlen utazni, de számos kutatás és szakember véleménye (na meg legfontosabban: a saját tapasztalatunk alapján) is a legeslegjobb dolog, amit adhatunk a gyermekünknek, azok a közösen megélt élmények. Az utazások során sokkal több minőségi időt tölthet együtt a család, nem viszik el a figyelmet a mindennapi gondok és teendők. Együtt élhetjük meg a felfedezés örömét, megtapasztalhatunk és élhetünk új dolgokat. Hisszük, hogy ha a szülő jól érzi magát, ha felszabadult a családon belüli légkör, akkor a baba/kisgyerek is jól fogja érezni magát - legyen éppen a négy fal között a család vagy a világ másik felén. Mi speciel akkor érezzük a legjobban magunkat, ha felfedezhetünk és láthatunk, így talán már csak emiatt is mentek az első napoktól ilyen gördülékenyen a közös utazások. És persze, szerencsénk is van azzal, hogy Poldi született hozzánk 4 éve, aki egyenrangú és jogú partner a világ felfedezésében, és már most ő a legnagyobb kis kalandor.

Mi csak bátorítani tudunk mindenkit, aki eddig kételkedett volna: gyerekkel nemcsak lehet utazni, de az még hatalmas élménnyé és kalanddá is tud válni – az egész család számára.