Miután találkoztunk a big5-val a Krugerben, keresztülvágtunk Szváziföldön és benéztünk Lesothóba, tovább folytattuk az utunkat Fokváros felé. Az út utolsó harmadában sem maradtunk kalandok nélkül, sőt: a leszakadó tetősátor vagy a határon átlógás után a helyi rablóbanda és a puffogó vipera mellett várt még ránk két óceán találkozása, újabb szafarik, függőhidak, a Jóreménység foka, a híres dél-afrikai borvidék és még cuki pingvinek is. Dél-afrikai kalandozások az ovis kisfiunkkal, befejező 3. rész!
Reggel korán indulás a Wild Coast-ra, ami nem véletlenül kapta a nevét. Az új Toyota kicsit puritánabb felszereltségű, de sokkal jobb vezetni. Az út széles és 100-120 km/h a sebességhatár. A tehenekre mindenhol figyelni kell, sok sétálgat az úton. Nagyon jól haladunk, mígnem a vízhőmérséklet mutatója kiakad. Megállunk, szerencsére van nálunk víz. Nagyon sokat kell bele tölteni, mivel gyűlni kezdtek az emberek és nem éreztem biztonságban magunkat, mentünk tovább. Egy benzinkútnál megálltunk. Nem lehetett látni semmit. Vártunk, míg hűl az autó, közben írtam a tulajnak, aki megdöbbent, hiszen előző nap mentek vele 700 km-t probléma nélkül. Megbeszéljük, hogy egy nagyobb kútnál veszek egy adalékot, ami eltömíti a lyukat.
Akkor kérjük a kártyákat!
Érezhetően kevésbé fehérek lakta környékeken visz át az utunk.
Beérünk egy városba, ahol beterelnek egy kúthoz és ahogy kiszállok a kocsiból öten vesznek körbe és elveszik az egyik bankkártyát tőlem és az egyikük eltűnik vele, egy másik, megnézi, hogy van-e nálam még kártya, nézi, de mondom neki, hogy azon nincs pénz, azt viheti -hazudtam. Kéri, hogy a Timitől hozzak másik kártyát, mert tuti van nála. Erre sértődötten mondom neki, hogy nálunk a nők nem kezelik a pénzt. Jót nevettek. Persze Timinél is volt kártya. Egy idő után elmentek mellőlem én bementem a kútra a főnököt keresve, hogy segítséget kérjek, erre ő azt válaszolta, hogy ki vagyunk rabolva és húzzunk innen gyorsan, míg nagyobb baj nem lesz. Mentem az autóhoz, Timinek mondom, hogy gyorsan tiltsa le a kártyát, közben hívtam a bankot és akkor láttuk, hogy készpénzt vesznek vele fel, jöttek az üzenetek. Borzalmas élmény volt! Szerencsére 3 után megállt. Elfogyott a napi limit. Egy mobiltelefon árát buktuk. Közben többen is ott röhögtek rajtunk, hogy kirabolták a fehér turistákat, úgy kell nekik! Köszi! Na húzzunk innen!
KÖZBIZTONSÁG DÉL-AFRIKÁBAN
Utólag felmerül a kérdés, hogy vegyük, ne vegyük le zéróra a napi kp-limitet? És ha nem tudtak volna semmit felvenni, az öt helyi erős fiatal vajon megelégedett volna ennyivel? Nem folyamodtak volna esetleg más eszközökhöz? Ezt már sosem tudjuk meg, de az biztos, hogy Dél-Afrika a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalma, amin nem sokat segít sem az apartheides (így erőteljesen fehérellenes) múlt és a rendkívül magas fegyvertartási arány sem. A szakadék az apartheid rendszer felszámolása óta sajnos nemhogy nem csökkent, de inkább nőtt, és már bejött a képbe sok egyéb is. A feszültséget érezni, és ez nem az a hely, mint Latin-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában, ahol kedvesen néznek a fehér turistákra és örülnek nekik…itt a kifejezetten feketék lakta területeken inkább a célkeresztet érzi magán az ember, kedves tekintetek helyett inkább gyanús pillantások kereszttüzébe kerülhet. Nem véletlen mondják, hogy este nem mászkálunk nagyon (vagy a legtöbb helyen semennyire sem). Sajnos több ismerősünktől hallottunk mi is meredek sztorikat. A közbiztonsági probléma valós, nem szabad úgy tenni, mintha nem létezne. Azonban minden elővigyázatossági szabály betartásával nagy mértékben csökkenthető a problémák kockázata. Mindig zárunk mindent, nem császkálunk kétes környékeken még nappal sem – hiszen ahogy látjuk, a tömeg, a nappal, a kamerák sem jelentik a teljes biztonságot.
A város, ahol az eset történt az Mthatha, utólag rákeresve kiderült, hogy Dél-Afrika TOP10 legveszélyesebb városa között van. Ha erre jártok, inkább kerüljétek ki!
Azt még hozzátennénk, hogy Zoli is már több mint 100 országban járt (Dél-Afrikában pedig nem először), és életében először fordult vele is ilyen elő, szóval, ha a maradék 90 x országra megúsztuk ennyivel, akkor mi ezzel rendben vagyunk. Illetve azt is érdemes megemlíteni még, hogy a történethez kapcsolódó Insta-posztunk alatt sokan említették Barcelonát, ahol hasonló eset történt (sőt, egy ismerősünk is pont azt mesélte, hogy most év eleji utazásakor ellopták a telefonját), azaz egy európai nagyvárosban vagy bárhol történhet bármi az emberrel, szóval figyeljünk mindig oda! Az egyetlen tuti megoldás, ha otthon maradunk a négy fal között, de az nem a mi műfajunk:)
Nézzük, hogy valaki jön-e utánunk. Az autóban a vízhőmérséklet emelkedik… Ahhhh! Most komoly?! Megyünk 10 km, és ott van egy másik kút. Meg kell állni, nem tudunk így továbbmenni. Bemegyek, veszek tömítőfolyadékot, a benzinkutas segít, betöltjük, feltöltjük vízzel. Szerencsére a készpénzünket nem vették el és abból egyébként volt eldugva is, így adtam egy kis borravalót. Menjünk gyorsan tovább. Hát eléggé wild, vagyis vad ez a környék! Szerencsére a túlmelegedés rendeződik.
Beszélgetünk, hogy mit kellene csinálni. Rendőrség? Vajon mit érnénk el vele? Poldi kérdezi, hogy mit történt, miért vagyunk ilyenek? Elmeséljük, hogy a csúnya bácsik elvették a pénzünket és ezért kapkodtunk, idegeskedtünk és beszéltünk csúnyán. Akkor kenjük be a bácsikat majomkakival és dobjuk a krokodil szájába! -mondja. Egyet tudtam vele érteni!
A készleteink fogytán, így meg kell állnunk vásárolni egy nagyobb Spar-nál. Ezekből sok van az országban és nagyon jók. Ahogy kiszállunk, realizáljuk, hogy csak mi vagyunk fehérek. Minden szem rajtunk, és a tekintetek mintha egy puska lézercélzói lennének. Nagyon bennünk van a rablás élménye. Pillanatok alatt bevásároltunk, a készleteken lehet látni, nem a pénzes emberek vásárolnak. Alig van hús és az is gyengébb minőség. Szerencsére ital van bőven, veszünk pár üveggel, azt hiszem este szükség lesz rá.
Üdv a Wild Coaston!
Megyünk tovább és hamarosan megérkezünk a következő kempingünkbe Coffee Bay-be, ami egyszerűen lenyűgöző. Csodálatos panoráma a tengerre, homokos part és alig néhány ember. Beszélgetünk a nap eseményeiről, kibontunk egy Wild Africa nevű italt a Wild Coast-on ezután a meglehetősen vad nap után. Ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy túl tudjuk-e magunkat tenni az eseményeken. Az összeg szabadszemmel is látható, de ez csak pénz, szerencsére senkinek sem lett baja, Timi és Poldi nem volt veszélyben, nem lettek rossz élményeik és ez a legfontosabb. Egy ilyen helyzet érdekes légkört teremt a kapcsolatban is. Szerencsére egymást támogattuk és próbáltuk a pozitív oldalát megfogni: itt vagyunk, jól vagyunk. Este nagyon finomat vacsoráztunk a helyi étteremben az óceán partján. Megérdemeljük. Sétálunk, nézzük a helyiek felépített birodalmait, és persze elfogyasztottuk a Wild Africa-t.
Reggel nagyon korán ébredtem, nem aludtam jól, hiába az események nyomot hagytak bennem. Elmegyek sétálni a partra. Csodálatos! Azt írták a helyről, hogy a bálnák vonulása idején innen gyakran lehet őket látni. Most nem volt szezonja, de megpróbáltam elképzelni. Jó volt kiszellőztetni a fejemet. A többiek is felkeltek és közösen is tettünk egy sétát. Reggelire készítettünk egy jó rántottát és ahogy eszünk, a távolban látjuk, ahogy delfinek ugrálnak. Pazar. Pakoltunk, megnézem a vizet az autóban, 1 litert rá kellett tölteni. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem oldódott meg, de majd gyakran ránézek, mert a közelben nincs szerviz.
Elindulunk a Hole in the wall képződményt megnézni, ami egy természetes lyuk egy sziklában az óceánban. Nagyon szép és tényleg vadregényes. Jól esett, hogy végre többet mozgunk. A túrázás után ülünk vissza az autóba, jön a srác, hogy vigyáztak az autóra és kérik a pénzt. Ez normális itt, és adunk neki egy 5-öst, de neki nem elég, 80 kell mert el kellett kergetni több gyereket. Persze, itt maximum benneteket kell elkergetni! Adok neki még egy 10-est és érzékeny búcsút veszünk. Itt csak a turisták lehúzásából tudnak pénz keresni. Nagy a szegénység és gyakorlatilag mindenki kunyhóban lakik.
A navigáció is úttalan utakon vitt, ami hol földes-, hol kátyús út, kis falvakon át. A gyerekek mindenhol a kezüket nyújtották a pénzért. Nem voltak nagyon tolakodóak, de a tegnapi események miatt nem tudtuk igazán élvezni ezt az autentikus élményt, pedig tényleg nagyon hangulatos volt. Egészen elmentünk East-London környékéig, ott kinéztünk egy jó kis kempinget, közvetlenül a tengerparton. Jó drága volt, de szép képeket láttunk róla. Az időjárás viszont nem kedvezett nekünk, felhős, szeles volt az idő (ahogy az egész út során, és amiből reménykedtünk, hogy a következő megállóig kikeveredünk), amiben grillezni sem lehetett. Elindultunk éttermet keresni, mivel ebben a kempingben semmi nem volt, se bolt, se étterem és még fedett hely sem, viszont egy nagy medence volt, amit persze ilyen időben nem tudtunk használni. Úgy látszik, az égiek a hangulatunkhoz igazítják a körülményeket. Szerencsére találtunk egy cuki éttermet, ahol egy jót ettünk.
Reggel ébredéskor sem javult az idő. Menjünk innen! Azon gondolkodunk, mit kellene tennünk, hogy ne legyen ilyen a hangulatunk. Máskor egy kis rossz idő nem hangolt le minket, de most a kedvünk is borús. Menjünk az Addo nemzeti parkba, ami jó messze van. Az autó működik, de próbálok szervizt keresni. Találunk egyet, de a tulaj nincs ott, nem nézik meg az autót. Mindegy, menjünk tovább! A benzinkutak is eléggé lepukkantak, így ott állunk meg a vizet ellenőrizni, ahol nincs senki a környéken. Egy ilyen alkalommal Timi el akar menni pisilni, de megmozdul mellette a fű, egy kígyó volt. Látom az ijedt arcát. Már tavaly Costa Rica óta, ha kiszáll az autóból, mondjuk neki, hogy vigyázzon a kígyókkal. Most is körültekintően ment, szerencsére. Megáll mellettünk egy autó, benne egy búr. Érdeklődik, hogy tud-e segíteni. Csak a vizet ellenőrzöm, de egyébként Timi most látott egy kígyót - mondom neki. Kígyót? Több sem kellett neki, hozta a botját, mert imádja a kígyókat. Meg is találja.
Ez egy puff adder.
Mi?
Puff ader.
Veszélyes?
Yeees, it’s very very dangerous!
Gugli a barátunk persze rögtön: puffogó vipera, ami a fekete mambához hasonlóan veszélyes. Timi nézegeti a leírásokat, videókat, nem tud lejönni a témáról. Úgy 10 km-re találunk egy aranyos kis benzinkutat, ahol olcsó a gázolaj. Megkérdezem a kutast, hogy látott-e már ilyen kígyót. Soha életében, pedig ő lakik.
Addo, az elefántok nemzeti parkja
Megérkezünk a Addo-ba. Bemegyek és rögtön mondják, hogy teltház van, de persze pont találtak egy utolsó sátorhelyet nekünk. Yes! Itt minden van: bolt, étterem, medence és vele együtt a napsütés.
Elindulunk egy délutáni szafarira. Látunk kudukat, elefántot, zebrát, majmokat, varacskosdisznót. Élvezzük a természetet! Délután Poldi, Timi medencézik, én kipakolom a cuccainkat szellőztetni, elmegyek a boltba és találok kudu steak-et és kudu kolbászt. Hát akkor ma ezt grillezzük. Felmászok az autónk tetejére, ahonnan elefántokat látok. Van mellettünk egy meleg páros, akik két fekete fiút fogadtak örökbe. Nem mindennapi történet! Majmok vesznek körül, nézik, mit vihetnek el, ezúttal egy mangót tudnak a szomszédtól elcsenni. Mi már jobban figyelünk. Este már profin megy a sütés és nagyon finom a kudu hús. Ma este ismét felhőtlenül tudtunk nevetni! Lassan a lelkibékénk is helyreáll.
Mivel nagyon jól érezzük magunkat, úgy döntünk, maradunk még egy napot és kora reggel kimegyünk állatokat nézni. Ma a szurikáta volt újdonság, de ismét sok állatot láttunk. A késői reggelink krokodilpástétom, hogy ne unatkozzunk.
Elmegyünk együtt medencézni és közben összebarátkozunk pár emberrel. Mindenki nyomja az ötleteket, hogy merre menjünk. Tényleg végtelen lehetőségek vannak itt Dél-Afrikában. A tegnapi kudu annyira ízlett mindenkinek, hogy ma is azt veszünk a boltban, mellé krumplit sütök. Pár lépésnyire a helyünktől van egy itató, ahol éppen 15 elefánt játszik, trombitál, ahogy Timi veszi őket egy oroszlánbömbölés zengi be a környéket. Ez nagyon közel van! Szerencsére itt van áram a kerítésben, ami itt kivételesen nincs kiírva, így Timi hozzáért és meg is rázta egy kicsit, így nem aggódunk. Elképesztő a naplementét így nézni! Imádjuk!
Dél-Afrika legikonikusabb függőhídjai
Reggel pakolunk és megyünk egy utolsó kört a parkban. Nem tudunk a látvánnyal betelni. Fantasztikusan sok állatot látunk és tudjuk, ez az utolsó ilyen szafarizás ezen az úton. Elindulunk Tsitsikamma felé, ami ismét tengerpart és reménykedünk, hogy visszük magunkkal a jó időt. A helyiek mondták, hogy ilyenkor a partra érő meleglevegőt lehűti az óceán, és gyakran szokott esni. Ha jó időt akarunk, akkor az a parttól 50 km-re van. Megérkezünk a park bejáratához és találunk egy tökéletes helyet, parádés kilátással. Elmegyünk túrázni a függőhidakhoz. Csodás látvány, ahogy a Storms folyó az Indiai-óceánba torkollik, és felette pedig a függőhidakon páviánok ugrálnak. Jól esik a mozgás és az Indiai-óceán illata.
Poldi a strandon kirohangálja magát. Mindig figyelünk arra, hogy legyenek olyan programok, amit ő is élvez. Este tintahalak grillezek. Kicsit félek tőle, mert könnyen lesz rágós, de most nagyon jó lett és kifejezettel jól harapható.
Hajnalban életünk egyik legszebb napfelkeltjére ébredtünk: egyik oldalon elképesztő vörös izzással jelezte a nap az ébredést, a másik oldalon a sötétszürke égből zuhogó esőben egy intenzív szivárvány köszöntött, a zenei aláfestést az óceán zúgása biztosította. Micsoda látvány!
Mára nem volt nagy tervünk, nem rohantunk. Nyugodtan megreggeliztünk és elindultunk szervizt keresni. Guy küldött egy címet, ami éppen útba esett a Map of Africa után.
Megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézetni az autót, amivel vesztünk egy kis időt, de cserébe további 3 napot kapunk ingyen, vagyis már utazásunk végéig van autónk. A szervizben kiderül, hogy csak a hűtőrendszer sapkája van megrepedve, de nem tudnak szerezni másikat ehhez a típushoz. Megragasztják, egy darabig jó lesz. 2 óra és 400 ZAR (kb. 8000 HUF) volt. A közelben kerestünk egy kis kempinget, ahol egy család volt rajtunk kívül. Poldi azonnal elkezd játszani a gyerekekkel, mi a férj sztorizgatását hallgatjuk, mivel most jött vissza az Antarktiszról, ahol villanyt szerelt. Megosztottuk a parazsat a vacsora készítéséhez. Azon gondolkodom, hogy a gyerekek nem értik egymás szavát, mégis felhőtlen boldogsággal tudnak egymással játszani! Milyen jó ez! Szuper kis este volt.
Két óceán találkozása
A mai programunk elmenni Cape Agulhas-hoz, ami Dél-Afrika legdélebbi pontja, magyarul Tű-fok, ahol két óceán, az Indiai és az Atlanti találkozik. Természetesen itt van Afrika legdélebbi kocsmája is, ha már egyszer a legmagasabban is voltunk, akkor mindenképpen be kell ide is ugranunk. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a Jóreménység foka a legdélebbi pont, de nem, ez 150 km-re délebbre van. Nem csak a földrajzi helyzete teszi ezt a helyet két óceán találkozásának, hanem kér áramlat is itt találkozik, ami a két különböző óceánhoz tartozik. A táj hangulata is különleges, a szavannát felváltották a kisebb bokrok, zuzmók. Valahogy érezni lehet, hogy ezen a ponton túl nincs sok élet. Egy kicsit a világ végén vagyunk.
Az ebédünket a legdélebbi pub-ban fogyasztottuk el, ahol a szomszéd asztalnál ülők megajándékozták Poldi egy kisautóval, és meghívtak magukhoz, ha visszatérnénk. Ebéd után sétálunk. A parti sziklák között kis betonfalakkal körbekerített medencéket látunk, amit a dagály feltölt vízzel és egész nap lehet benne úszkálni. A környékbeli házak mindegyike címlapon lehetne egy építész magazinban. Találunk egy játszóteret, amit Poldi boldogan birtokba vesz. Mi ledobjuk magunkat a fűbe és nézzük a két óceánt. Este a kempingben meghívtak a szomszédban sátrazók egy kis beszélgetésre, potjiekos-ra, ami egy helyi jellegzetes étel és egy kis konyakozásra. Végre megnézhettünk egy Haval-t is, ami egy kínai autómárka és nagyon sokat láttunk belőle, de nem ismertük. Nagyon kedvesek és ők voltak az első fekete család, akit kempingezni láttunk. Egymással is afrikaans-ul beszélnek, nem valamilyen törzsi nyelven. Persze ők is rengeteg tipped adnak, mit és hol érdemes megnézni. Az esti programunkhoz Afrika egyik legrégebbi világítótornya adta hangulatvilágítást. Nem rossz!
Reggeli után elindultunk a világítótoronyba, ahonnan csodás a panoráma, majd lent Poldi megszólal: Elegem van a tengerból, pingvineket akarok nézni. Timivel összenézünk és kitör belőlünk a nevetés. Milyen igények merülnek fel?
Elindulunk az utolsó célunk, Fokváros irányába. De mielőtt odaérnénk, azért még beugrunk Stellenbosch egyik pincészetébe. Ha csak erre a környékre mennénk, akkor is heteket tudnánk eltölteni. Mi a Waterford Estate pincészetet választjuk az ajánlások alapján. A hely káprázatos, van egy kis olaszos beütése. Elegáns hangulata egyből elvarázsolt, jól esett egy kis luxus a sok mosogatás után. Természetesen meg is kostoltunk néhány bort. Szerencsére itt nincs zérótolerancia.
Pancsolás pingvinekkel
A bőséges ebéd után indulás a Boulders beach felé, ha már pingvineket akarunk nézni. Hatalmas tömeg van a strandon, szerencsére pingvinekből is akad bőven. Sétálunk egy jót és elhatározzuk, holnap nyitásra jövünk, mert nyugiban szeretnénk a pingvinekkel úszni. Este a város kikötőjében, egy kis étteremben élveztük a tenger gyümölcseit.
Ébredés után megyünk a strandra, 8-kor nyit. A strand maga is egy nemzeti park része, így ide is érvényes a Wild card. Legnagyobb megdöbbenésünkre már 50 m-es sor van, pedig még nincs nyitva a kassza. Timi borzasztó csalódott, de én előre megyek megkérdezni, hogy nekünk kell-e jegy, ha már van Wild card. A nő integet, hogy nem és mehetünk be. Hát így lettünk az első belépők. Szerencsénkre lassan engedték be az embereket, így egy jó kis ideig szinte csak mi voltunk és a pingvinek. Poldi hihetetlen izgalommal rohangált, élvezte az élményt, ami lássuk be, nem hétköznapi.
Mire a tömeg jön, mi elindulunk a Jóreménység fokához. Viharos szél fogadott minket, ami méltó volt korábbi nevéhez, ugyanis ’a viharok fokának’ nevezte el Dias. Láttunk még néhány struccot és antilopot is.
A következő cél a Chapman’s Peak (Drive), ami az egyik leglenyűgözőbb látvány Fokváros környékén. A kései ebédünket, ami fish and chips, a Hout bay-en található Fish On The Rocks kifőzdében ettük, ami a város egyik emblematikus helye, tele sirályokkal.
Fokvárosra sokkal több időt szántunk, de a kalandok miatt nem jutott időnk rá, azért a híres színes bohém részét, a Bo-Kaap-et, megnéztük.
Úton a kempinghez magálltunk vásárolni és gyönyörködni a Tábla-hegyben. Az óceánpart tele kite szörfössel. Hihetetlen hangulata van. Sajnos errefelé kevés kemping van és egyik sincs a tengerparton. Megérkeztünk és hullák voltunk. Micsoda egy nap volt! Este gigantikus rákokat grillezek és közben elkezdünk összepakolni. Szomorúak vagyunk mert csak egy éjszakánk van az útból, a holnapi. Annyi mindent szeretnénk még csinálni, annyi látnivaló van még! Mit kezdjünk az utolsó nappal?
Reggel mindenünket összepakoljuk. Szerencsére alig maradt pár dolog. Elindulunk, de nem tudjuk eldönteni, hogy mit csináljunk. Fáradtak vagyunk és nem akarunk mást, csak a Tábla-hegyet és a szörfösöket nézi. Lehúzódunk a főútról és megszületett az elhatározás, keressünk egy hotelt, aminek a medencéjéből láthatjuk a hegyet és aludjunk ágyban.
Kisebb kutatás után megállapítottunk, hogy pontosan jó lesz az a hotel (Belle Maroc), ami előtt állunk. Timi bemegy megnézni. Hát medence az nincs, de a hotel közvetlen a parton fekszik és az ágyból a hegyet lehet látni, a listaárból adnak 50% kedvezményt. Hát #akkormaittalszunk! Szerencsére a szobát is szinte nyomban át tudtuk venni. Gyorsan ki is pakoltuk az autót. A szobából nem akartunk kimozdulni. Egy üveg borral kimentünk a strandra és néztük a Tábla-hegyet. Nem lehet vele betelni.
Este elmegyünk közeli étterembe, teltház van. Hát akkor jön a távoli utazó-kártya, és megadták magukat. Találtak egy asztalt a sarokban. Kimegyek a teraszra, hát pazar a panoráma. Mondom a pincérnek, hogy ha valaki nem jönne vagy hirtelen elmenne, szívesen kiülnénk. Megrendeljük a fejedelmi vacsinkat, amit osztrigával kezdünk, halak, rákok és curry a folytatás, ehhez egy kiváló bor. Úgy látszik a rendelés hatott, mert mire az osztrigát megettük, megürült kint egy asztal. Hát akkor kezdjük újra, ha lenne kedves újabb adag osztrigát hozni. Az utolsó pillanatig kiélveztük az ételeket, a bort és a naplementét.
Mivel este ment a gépünk, reggel kiültünk a maradék italainkkal a partra és fürödtünk a napban és a óceánban. Az autót is visszaadtuk. Az utolsó üveg Pongrácz-ot is kipattintottuk. Megkérdeztük, hogy mivel szokta a reptérre menni és rögtön az Ubert javasolták, mert taxis könnyen kirabol, az Uberest le tudják követni. Jó kis hely! Megjött a kocsi értünk, de még útközben beszereztünk egy újabb ikonikus ételt, a Gatsby szendvicset – egyenesen attól, aki megalkotta anno ezt a fogást.
Összegzés
Vitathatatlanul az egyik legizgalmasabb utunk volt. Afrikával az ember nem lehet közömbös, vagy megszereted, vagy megutálod. Hatalmas hullámvasút volt az egész utazás, hihetetlen látnivalók a valóban mellbevágóan gyönyörű nemzeti parkok, ahol saját magunk fedeztük fel az állatokat, az igazán különleges ételek, a nagyon kedves emberek, de közben leszakadt a tetősátor, felforrt az autónk vize, kiraboltak és egy kígyó is elsuhant mellettünk. Éreztünk végtelen boldogságot, szorongást, felszabadultságot, félelmet, feltöltődést, fáradságot, örömöt, szomorúságot, szeretet, fásultságot. Volt itt minden, kaptunk hideget, meleget, napsütést, záport. Biztonságosabb lett volna otthon maradni, néha valóban a komfortzónánkon kívül voltunk, de az élet itt kezdődig.
Ha valaki biztonságosan akar kalandokat, akkor üljön a meleg szobában és kapcsoljon be egy jó filmet. Mi elindultunk és újra megtennénk a veszélyek ellenére is, mert szenvedélyünk a felfedezés, mert ilyenkor érezzük igazán azt, hogy élünk és történnek velünk olyan kalandok, amiből tanulunk, változunk, gazdagabban leszünk. Hogy félünk-e elindulni legközelebb? Most is volt bennünk félsz, de a félelem nem akadályoz meg abban, hogy lebénuljunk és ne cselekedjünk! Arra ösztönöz, hogy még jobban felkészüljünk, ha lehet és induljuk újra, tapasztaltabban és bátrabban.
Köszönjük, hogy elolvastátok, velünk utaztatok, biztattatok, reméljük, Ti is jól szórakoztatok!
Ha tetszett a poszt, nyomj egy like-ot, hogy tudjuk! Ha érdekelnek a további kalandjaink, kövesd a blogot és a Világjáró Család Instagram-oldalunkat, hiszen mi már a következő utakat tervezgetjük, és érkezik még az út lezáró, 4. bejegyzése a gyakorlati tippekkel és tudnivalókkal.
Ha pedig az érdekel, hogyan lehet, hogy a fiunk 3,5 éves korára 35 országban járt, hogy hogyan és miért érdemes szerintünk várandósan, kisbabával vagy kisgyerekkel is bátran nekivágni a világnak, akkor a 24 ország 24 hónaposan – Világjáró Családok e-Kézikönyvét is most kedvezménnyel tudjátok beszerezni!
Ha pedig kérdésed, kérésed lenne, írj nekünk a vilagjarocsalad@gmail.com email címre!
